Mrs. Escobar dedikáláson jártam, avagy egy nő aki tükröt mutat a mai tiniknek
Könyvesbolt földszinti rész. |
Anyám a kezembe adta a regényt, melynek elolvastam a fülszövegét és onnan el sem lehetett venni tőlem. A találkozás egy hatalmas élmény volt, hiszen azok után, amit anyukám mesélt nagyon nagyra nőtt a szememben ez a nő. Hiszen az, amin ő keresztülment az nem mindennapi. Az állandó bújkálások és menekülések... Fel sem fogtam, hogy bírta ki.
Közel a célhoz. |
Ami külön meglepett az pedig az volt, hogy külön kiírták, hogy senkinek nem ír bele nevet. Amikor odamentünk a tolmács megkérdezte anyukámat, hogy hogy hívnak. Engem. Beleírta a nevemet, így aztán még nagyobb érték számomra. (Ezt azonban nem nagyon értettem, mert a könyv édesanyámé.)
Ezzel a találkozással pedig elmondhatom: találkoztam azzal a nővel, aki tükröt tart a mai tinik elé és megmutatja, hogy a szerelem vak. Az életnek van sötét oldala is. Nem feltétlen a szívünkre kell hallgatni.
Az egyetlen baj az ilyen könyves eseményekről való írással, hogy nem lehet mindent átadni, hiszen amit te ott átélsz, azt nem mindig lehet úgy szavakba önteni, ahogy van. Ez a nap pedig pont egy ilyen nap volt.
Ezzel a találkozással pedig elmondhatom: találkoztam azzal a nővel, aki tükröt tart a mai tinik elé és megmutatja, hogy a szerelem vak. Az életnek van sötét oldala is. Nem feltétlen a szívünkre kell hallgatni.
Az egyetlen baj az ilyen könyves eseményekről való írással, hogy nem lehet mindent átadni, hiszen amit te ott átélsz, azt nem mindig lehet úgy szavakba önteni, ahogy van. Ez a nap pedig pont egy ilyen nap volt.
0 megjegyzés