Senki ​sem érhet el Daemon Blackhez.
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja irántam az érzéseit, komolyan beszélt. Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobban köztünk a tűz.
Csakhogy még ő sem védheti meg családját a veszélyektől, ha eltökélik, hogy kiszabadítják szeretteiket.
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibridek vizsgálatára és kínzására kiépült titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim előtt nincsenek határok.
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza. Akkor sem, ha az eredmény örökre szétzúzza a világunkat.
Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.
"Armentrout a Luxen-sorozat harmadik kötetében sem lassít a lendületén. Az olvasókat az első laptól az utolsóig megbabonázza majd. Katy és Daemon körül pattognak a szikrák, ahogy az intrika szövevénye köréjük fonódik. A barátok és ellenségek végre megmutatkoznak, és a végén az olvasók kiabálni fognak." – RT Book Review, 4 1/2 csillag

Vélemény: 

Ismét egy fenomenális alkotás. Jennifer megint (harmadszorra is) olyat alkotott, amit kevés könyv írója. Egy olyan történetet folytatott, ami alapjában eddig is fantasztikus volt, de most annál is jobb. ❤ Daemon most is elvarázsolt, mint mindig, Dee... Hááát... Őt kezdtem megutálni. Dawson nekem olyan, mint Daemon (ergo: ❤). A cselekmények kicsit megleptek főleg az, ami a végén történt. A történetről annyit mondanék, hogy engem elsősotban Dawson lepett meg nagyon, hogy ilyen nagy akaraterely van az iránt, hogy megtalálja Beth-t.
 Daemon és Katy kapcsolata egy picit valljuk be tényleg elmerült, hogy szépen fogalmazzak. Először Katy féltékenysége miatt, másodszor pedig, ami a végén történt.
 Azt viszont hozzáteszem, hogy ez a könyv is a földön végezte. Vajon, ki volt az oka? Naná, hogy Blake!
 Komolyan kezdem azt hinni, hogy nálam tényleg az a jó könyv, ami a földön végzi. Úgyhogy, ha egy író ismerősömnek azt írom, hogy a földön végezte a könyv, azt vegye dicséretnek.
 Egy picit a Sátánra (alias Blake) visszatérve: akkor idegesített fel először, amikor (SPOILER!) a teremben nekitámadt Katy-nek. Akkor volt először, hogy elhajítottam a könyvet. Néha viszont voltak olyan jelenetek a végén, amikor azt hittem Katy meg fog halni (SPOILER) és vele együtt Daemon is, de aztán visszalapoztam a könyv legelső lapjára és megnéztem, hány része is van a sorozatnak. Akkor jöttem rá, hogy biztos nem, mert ez csak a harmadik rész és öt részes a sorozat (ha a kiegészítő köteteket nem számoljuk bele).


Kedvenc karakter: Daemon, és Dawson, mert... Daemont szerintem értitek, Dawson pedig... Nem tudom. Nekem nagyon jó fej és pozitív karakter volt már az elejétől fogva. Meg is sajnáltam.

Kedvenc idézet: 

"– Te nem tudod elképzelni, min mentem keresztül – vágott vissza, aztán lesütötte a szemét. – Na, jó, talán kicsit. Bethszel az ezerszeresét csinálták végig annak, amit veled tettek. Nem felejthetem el a szerelmemet, hiába szeretem a testvéremet is."
Borító: 

 Annak ellenére, hogy nem nagyon illik a történethez - mármint maga a képen látható pozíció -, szerintem nagyon is jól passzol. Sokan mondják, hogy nem a borító alapján kell megítélni a könyvet és ezt én is így látom. Szerintem ennek a könyvnek 5/5* a borítója, annak ellenére is, hogy a történetet nagyon nem tükrözi.

Legutáltabb/ellenszenves karakterek:  

(ilyen még nem volt egyetlen bejegyzésnél se, de most valahogy úgy éreztem, hogy a harmadik résznél már meg kell említenem őket): 

Blake: 

Ő sosem volt számomra színpatikus. Se maga a jelleme, sem a személyisége és miután azt tette Katy-vel amit, azok után még inkább nem kedvelem. Most pedig nem akar felszívódni. Csak remélem, hogy egyszer fel fog.

Lesa:

Itt jön az a kérdés, hogy: Miért nem kedveled Katy barátnőjét? Igazából nekem eddig az ég világon nem volt bele semmi bajom, sőt elviseltem, de a mostani rész végén ez a (SPOILER) állandó faggatózás Katy-vel, hogy mikor, hogyan és mint feküdtek le Daemonnel. Nem jött be. Meg az a szó se maga, hogy "követelem". Hogy lehet valakitől követelni, hogy mondja el a (valószínűleg első, de amúgy akárhányadik) szexuális aktusát egy illetővel?

Ash:

Szerintem őt megértitek, hogy miért nem kedvelem. Szerintem az olvasók 99,9 %-a így van vele. Nem tudom. Ahogy a banketten, meg előtte viselkedett az nekem nagyon nem jött be. Nem értem, miért van ennyire rátapadva arra, hogy Daemon Katy-t és nem őt választotta. Mindennel próbálja elérni, hogy Katy és Daemon szakítsanak. DE MIÉRT? (Nem fluimucil reklám akar lenni. 😃)

Plusz ahogy egyre jobban a történet vége felé haladtam, csak akkor kezdtem észrevenni, hogy Katy is és Daemon is mekkora jellemfejlődésen ment át. Nem? Nézzük végig a két karaktert. Daemont milyennek ismerjük meg az elején? Bunkó, egosista, (elnézést a kifejezésért) faszkalapnak. Most pedig egyre inkább kezdi megmutatni a jó oldalát is. Na és Katy? Őt egy könyvmoly, átlagos lánynak ismerjük meg, aki az olvasás és blogolás mellett imád kertészkedni. És most milyen volt a történetben? Olyan, aki szinte teljesen elhanyagolta azokat a teendőit, amik akkor szinte az egész napját kitöltötték.

Ha nektek tetszett és olvasnátok további regényekről is a véleményem, akkor iratkozzatok fel, hogy időben értesüljetek az új véleményeimről.