Hat fiatal, hat történet, egy közös múlt – és egy délután, ami mindent megváltoztat.
Mi történik, ha egy tanár úgy dönt, hogy nem nézi tovább tétlenül az
iskolai zaklatást, hanem egy különleges kísérletbe kezd, és
szabadulószobát szervez hat kiválasztott diáknak?
Ahogy percről percre fogynak a lehetőségek, úgy kerülnek napvilágra a
titkok. Ki az igazi bántalmazó? Ki az áldozat? És ki az, aki mindkét
szerepben volt már? A megrázó eseteket feldolgozó történet a tanárok, a
szülők és a gyerekek szemszögéből bontakozik ki, és ráébreszt arra, hogy
a zaklatás soha nem csak a játszótéren vagy az iskola falai között
zajlik – sokszor ott van a családi asztalnál, sőt, a tükörben is.
Az írónő ezúttal is valós eseményeket dolgoz fel, olyan
történeteket, amelyekben mind a rendőrség, mind a pedagógusok segítették
az igazság feltárását. Egy könyv, amely nemcsak kérdéseket vet fel,
hanem válaszokat is keres arra, hogyan lehet kilépni ebből az ördögi
körből.
#iskola #zaklatas #igaztörtenet #bantalmazas #szembesüles #nebants
Véleményem:
Farkas Anett: Ne bánts! című könyve már a megjelenése előtt felhívta magára az olvasok figyelmét. Hiszen nem csak a külseje volt hívogató, de a belseje, illetve a benne lakozó témák is komolyabb és olyanok amikről igenis kell beszélni. Szerintem a sok "felesleges" kötelező olvasmány helyett ezt kéne a gyerekek kezébe adni, hiszen én még mindig tartom azt amit mondani szoktam, hogy a gyerekeknél gonoszabb emberi állapot - tulajdonképpen - nincs. Hiszen a gyerekek azok, akik még van tagadják a szárnyaikat, megismerik önmagukat, gonoszak a másikkal, hiszen még nem ismerik a saját illetve más határait sem. Ez a történet mindezt meg is mutatja, hiszen a fő karakterünk Zorka, akin keresztül megtudhatjuk, illetve újra átélhetjük azt, hogy milyen is bántani vagy éppenséggel bántva lenni. Na meg azt hogy mindenben van kiút.
"Ne hallgassunk, ne nézzünk félre! Mert ha így teszünk, mi is részesévé válunk a bántalmazásnak. Ideje, hogy szembenézzünk a valósággal, ideje, hogy változtassunk, és ideje, hogy hangot adjunk azoknak, akiknek elvették a szavát." - 154. oldal
A könyv főbb témái az iskolai bántalmazás, a tanulás, a sport, a trauma, a megbélyegzés, illetve a megbélyegzettség, a feldolgozás társadalmi hallgatás. Mindezekre az írónő olyan hangsúlyt fektet, hogy az olvasó ténylegesen megértse, hogy az emberi élet nem játék, hiszen összegyűjtik őket ötüket egy szabaduló szobába, ami egyik főszereplők, Zorka köré építve, hiszen az a öt gyerek, aki bent van abban a szobában mind őt bántották. Az írónő ügyesen írja meg a történetet, félrevezetve az olvasót, hogy aztán a végén koppanjon egyet az állunk. A könyv nagyon szépen dolgozza a fele ezeket, nem terhelve az olvasót túl sok információval. Mint említettem, különböző szemszögeken keresztül ismerjük meg Zorka történetét és azt, hogy milyen egyik és másik oldalon állni.
"A bántalmazás kérdése ennél sokkal mélyebb. Nemcsak gyerekes szórakozás vagy hirtelen düh, hanem valós, mély sebeket hagyó cselekedetek sorozata, ami hosszú évekre megváltoztatja a bántalmazott életét. Olyan seb, amit nem lehet egykönnyen begyógyítani, és ami gyakran felnőttkorban is tovább kíséri az áldozatot." -154. oldal
értitek mire gondolok). Hiszen ettől függetlenül, hogy milyen a témája, egy tizen, huszon évvel idősebb ember, nem tudja azt a nyelvezetet használni, amit egy mai fiatal használna. Ám ez nem is volt baj, mert így is nagyon jó volt a történet, ez csak egy kis apró megjegyzés. A történet tényleg könnyen olvasható, én úgy haladtam vele, hogy csak néztem hogy "úristen már itt tartok?". Számomra különösen nehéz olvasmány volt, hiszen valahol át tudtam érezni azt a mit Zorka, habár a saját traumámra nem nagyon emlékszem, hiszen az elmém így próbál megvédeni azoktól az emlékektől, amiket nem bírok el. De tudom hogy átéltem, halvány foltok meg vannak belőle és pont ezért mondom azt, hogy át tudom érezni Zorka helyzetét.
"Talán, ha senki nem lát, nem is létezem igazán, és akkor nem is bánthatnak többé." - 66. oldal
Az hogy milyen üzeneteket közvetít és a történet, az szerintem teljesen egyértelmű, hiszen mint ahogy a könyvben is látszik, az iskolai bántalmazás nem játék. Hiszen akár ténylegesen emberi életeket követelhet. Rosszabb esetben, "jobb" esetben csak egyet. A könyv szerintem teljes mértékkel edukatív, ténylegesen iskolába adnám, ha nem is kötelező, de ajánlott olvasmánynak, hiszen tudom hogy milyen vagy gyereknek lenni, semmit nem szerettem ami kötelező volt (bár még ma se). Valahol viszont de azt éreztem, hogy ténylegesen szükség van erre a könyvre, mert sok más téma mellett az iskolai bántalmazás is tabu és ez baj. Hiszen erről beszélni kell, nem szabad a szőnyeg alá söpörni, hiszen lehet hogy játéknak tűnhet, de nem az. Mint említettem belőlem és előhozott emlékeket, ha csak halványan is. Ám ezek az emlékek, nem jók. Ahogy valószínűleg átélni se volt az. Hiszen annyira azért még emlékszem, mikor az óra közepén kezdtem el falcolni magam, mert már nem bírtam ezt az egészet. Vagy mikor félévhez közeledve nem mertem bemenni az iskolába, mert olyan messenger üzenetekkel fenyegettek, hogy ha bemegyek, akkor megvernek. Valamint itt van annak a kérdése, hogy a gyerekek miért nem beszélnek arról, ha ilyesfajta bántalmazás éri őket az iskolában. Miért nem mernek segítséget kérni? Hála a jó égnek mára már sok olyan megoldás van, hogyha a szüleiddel nem is, de valakivel tudjál beszélni az ilyen problémákról. De ez még mindig nem elég, hiszen még ma is nem egy és nem is kettő olyan hír van a médiában, hogy xy öngyilkos lett azért, mert bántották az iskolában. Remélem, hogy egyszer eljössz oda a világ, hogyha nem is megszűnni, de csökkenni fog ezeknek az eseteknek a száma. Hiszen az emberi élet nem játék.
"A bántalmazó gyerekekkel való munka nem könnyű. Nem egyszerű megérteni, miért viselkednek úgy, ahogy, mi van a dühük és az agressziójuk mögött. De én tudom. Tudom, hogy minden egyes kiabálás, lökés vagy zárkózott hallgatás mögött ott van valami mélyebb seb. Valami, amit talán még ki sem mondtak soha." - 298. oldal
Kritikaként ténylegesen csak a nyelvezetet tudnám felhozni, ott is inkább az elején egy két mondat, de azon kívül tökéletes. Ténylegesen nem tudnék mást mondani erre a regényre, hiszen ez szó szerint egy olyan könyv, amit mindent iskolásnak a kezéből oda kéne adni. A könyv hitelessége nem vitatható, teljes mértékben átadja azt a mondanivalót, amit az írónő közölni akart az olvasó felé, úgyhogy ez számomra tényleg csillagos ötös. Ha már iskolánál járunk.
"Talán lesz egy nap, amikor nem kell többé félnem, amikor végre szabadon mehetek haza, anélkül, hogy hátranéznék, vajon követnek-e." - 105. oldal
Összegzésként annyit mondanék, hogy ténylegesen megvoltam elégedve a regénnyel, azt kaptam amire számítottam, sőt még talán többet is. Szívem szerint ténylegesen minden gyerek kezébe odaadnám, aki még az iskola padjait koptatja, hiszen nagyon sokat lehet tanulni ebből a regényből. Szóval ajánlom innen iskolásnak, legyél akár bántalmazó akár bántalmazott. Hiszen ne feledd, az emberi élet nem játék.
"Az őszinteség volt a kulcsa az egésznek. A megbánás, a felszabadulás." - 275. oldal
