Amikor ​a szerelem a jégnél is keményebb és a pokolnál is forróbb.

Sally Dannison egy vérbeli újságíró, akinek a karrierje az első. Pökhendi főnöke se tántoríthatja el attól, hogy a legjobb legyen a szakmájában. Egy nap azonban olyan feladatot bíz rá, amelyhez semmi kedve nincs. Interjú egy arrogáns hokicsillaggal. Aki mellesleg szintén nem örül ennek a riportnak.

Josh Nickerson élsportoló, akinek egyetlen célja és hivatása, hogy újabb Stanley-kupához juttassa csapatát. A hokinak köszönhetően nők ezrei rajonganak érte, de a felkínálkozó lehetőségek közül csupán néhányuk ágyában hajszolja az élvezeteket. Komolysága és keménysége kikezdhetetlen, Sally azonban mégis talál rajta fogást.

Találkozásuk olyan sorsszerű robbanás, amely mindkettőjük lelkét felperzseli. Amikor útjaik újra és újra keresztezik egymást, arcpirító szenvedéllyel vesznek elégtételt egymástól, és ez további bonyodalmat okoz mindkettőjük számára.

Vajon melyikük ravaszabb játékos a saját maga pályáján?

P. C. Harris erotikus-romantikus regénye megannyi izgalmas és érzelmes pillanatot ígér. A két főszereplő izzó vággyal teli kapcsolata pedig a leghűvösebb szíveket is felolvasztja.

KÖSZÖNÖM AZ ÁLOMGYÁR KIADÓNAK

A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

Véleményem:  

 P. C. Harris új könyve ismételten lenyűgözött. Imádtam a fogalmazást, a humort, a történetet. Valamikor még beleolvastam Wattpadon, de volt egy olyan megérzésem, hogy ez a történet meg fog jelenni könyv formájában és nem olvastam tovább. 

 Amikor viszont ténylegesen a kezem közé vettem és újra nekiálltam, megint magával ragadott. P. C. Harris gyorsan olvasható, humoros nyelvezettel ír, nagyon várom a következő kötetét. Maga a történet ott kezdődik, hogy a főszereplő nő Sally egy újságíró, aki azt a feladatot kapja, hogy készítsen egy interjút a híres hokissal, Josh Nickersonnal. Ám ez nem megy épp olyan egyszerűen, mint ahogy azt Sally elképzelte. Ugyanis Josh nem hajlandó interjút adni. Sally pedig nem adja fel egykönnyen. Innen indul egy macska egér harc, amit élvezet volt olvasni.

"– A volt főnökömre emlékeztetsz.
– Na, ne mondd, szivi.
– Sok bennetek a közös. Mind a ketten feleslegesen vesztek egy dolgot. Levegőt." - 245. oldal

 Nagyon sokat nevettem ezen a történeten és aztán már csak azt vettem észre, hogy elfogytak a lapok. Miért volt ilyen vékony ez a könyv? Szerettem volna, ha még folytatódik, de sajnos nem így lett. Pedig nagyon szórakoztató volt tényleg. Imádom az írónő humorát, imádtam a főszereplők közti civakodást és az egyre jobban erősödő kémiát.

Pokolian ​indul a nap, Davist ultimátum elé állítják. Már az ötödik mentőtisztet akarják a nyakába sózni. Neki, a veterán, Afganisztánt megjárt orvosnak! Méghogy ő kiállhatatlan?! Csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén.

Dennis sem vágyik ennél többre, mégis társak lesznek. Amikor beosztják Davis mellé, megfogadja, hogy nem hagyja magát még egyszer megfutamítani, hiszen eleget tűrt egész eddigi életében.

Rázósan indulnak a közös napok. Dennisnek nem csak a melóba kell visszaszoknia, de társa értelmezhetetlen viselkedését is kezelnie kell.

Sokáig azt hiszik, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna velük, de a végeláthatatlan műszakok és riasztások alatt egyre jobban megismerik egymást, rájönnek mi volt az, ami eddig hiányzott az életükből. Hogy ezt megtalálják, nem pusztán a környezetükkel, hanem saját érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

Sejtelmük sincs, hogy eddigi megpróbáltatásaik pusztán bemelegítésül szolgáltak ahhoz, ami rájuk vár. Vajon képesek lesznek közös nevezőre jutni, vagy elkerülhetetlen, hogy Davis elveszítse a munkáját?

Véleményem: 

 Kellett egy kis idő, mire rávettem magam ennek az értékelésnek a megírására. Nem azért, mert unalmas volt vagy nem tudtam, mit írjak. Szimplán azért, mert lelkileg egy nagyon megterhelő könyv volt. Fun fact, hogy a SOTE pszichoterápiás osztályán olvastam Dennis és Davis történetét. 

 Az elején szinte csak Dennisnek az életéről olvashatunk, nagyon szépen beleviszi az olvasót
abba, hogy ki is ő és mi ez pontosan. Néhol sírtam is, de szerintem a könyvem oldalainak jelölése nagyon sokat árulkodik arról, mennyire magával ragadott a könyv. Néhol voltak idegesítő karakterek (például Nat, akitől sokszor a falra tudtam volna mászni), de ez hozzátartozik egy jó könyvhöz, nem igaz?

"…Valaki olyannal akarok lenni, akit érdekel, hogy mi van velem."

 Dennis és Davis története nem mindennapi és bevallom őszintén pont ezért tartottam ettől a könyvtől. Mert a transzneműség egy rohadt nehéz téma. Amikor az intim jeleneteket írta le az írónő szinte a körmömet rágtam. Ez a könyv volt az, amit nem normális olvasóként olvastam végig, hanem egy olyanként, aki ebben benne van.

 Aztán ott van még Dennis családi háttere, ahol szintén fogtam a fejemet és összetettem a két kezem, hogy az én családom nem jutott idáig. Na meg Davis múltja, a folyamatos rémálmai (amibe bepillantást nyerhettünk a vége felé, nem kívánom vissza azokat a sorokat).

 Ez a könyv tényleg a szívemhez nőtt és nehéz volt elengedni. Hiszen magyarul nagyon kevés az ezzel foglalkozó regény (ami jól meg is van írva).