Egy ​év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? Az igazgató úgy dönt, ezúttal nem a tanulmányi versenyeken jeleskedőket választ… A tizenhét éves Major Sára tehetséges táncos, azonban egy balul sikerült buli után kirakták a csapatából, a történtek miatt pedig megbélyegzetté vált az iskolájában. Éppen ezért ő is meglepődik, amikor Kocsis igazgató esélyt ad neki, és beválogatja a Szirtes Gimnázium csapatába, hogy három hasonló sorsú társával részt vegyen az Iskolák Országos Versenyén.

A négy név bejelentése nem kis meglepetést és felháborodást kelt a tanulók körében, az igazgató azonban bízik a megérzéseiben és a csapatában, így minden negatív reakció ellenére elindítja a Szirtes színeiben Major Sárát, Felcser Vivient, Fehér Rajmundot és Pap Dominiket.

A Bízz bennem az Iskolák Országos Versenye 2. trilógiájának első része.

Véleményem: 

 Laura most sem engedte, hogy csalódjunk benne. Bár bevallom őszintén egy kicsit féltem, hogy az előző trilógiájának "környezetébe" helyezett újabb történet milyen lesz majd. Habár ez még csak az első rész volt szerintem már most megmondhatom, hogy ha választanom kéne a két trilógia közül nem menne. Ez a történet pont annyira volt különleges és egyedi, mint az IOV első trilógiája. Mind a kettőt másért lehet szeretni. Az első trilógiában Kocsis ugye egy szó szerint ismeretlen versenyre küldte a szerinte legjobb diákjait, hogy hozzák el a hőn áhított kupát, a második trilógiában pedig már konkrét jelentkezést írt ki az igazgató a versenyre.

 A kiválasztott négy tanuló pedig a lehető legzűrösebb diák, akik csak hírből ismerik egymást. Őket azonban az egész iskola ismeri. Még el se indultak, de már elkönyvelte az összes diák őket úgy, hogy amint odaérnek, már jöhetnek is vissza. Kocsis azonban mégis bízott bennük és lehetőséget adott nekik a bizonyításra. Lehetőséget arra, hogy megmutassák, igenis jók valamire és nem csak a bajt csinálják. Őket azonban kezdetektől fogva egy dolog érdekli: Ki lesz a kísérőtanáruk? Ennek azonban kezdetektől fogva nem örülnek és bevallom őszintén én se tettem volna, sőt ha olyan kedvem van otthagyom az egészet, de a végére egész jól kijöttek, mert rájöttek, hogy a kemény és szigorú tanár mögött azért lakozik egy ember is. 

"...egy hamis barátságnak a szép emlékei is hamisak." - 253. oldal

 Mielőtt azonban elindulnak a táborba az olvasóknak lehetőségük van megismerni Sára családját is. Az öccse kezdetektől fogva a kedvencem lett és azt kívánom, bárcsak lenne egy ilyen öcsém, mint amilyen Milán. Laura ugyanis arra is nagy hangsúlyt fordított ebben a regényében, hogy ne legyen minden szereplője átlagos, hanem legyen egy - csúnyán fogalmazva - fogyatékossággal élő karakter is a történetben. Milán - avagy, ahogy Sára hívja, Milu - ugyanis siket. Ez igazság szerint nekem egészen addig fel sem tűnt, míg a mekibe nem értek, ahol az egyik mögöttük álló lány rájukszólt, hogy menjenek előrébb, Sára pedig elárulta, hogy a testvére siket. És nem, nem csak ezért lett a kedvencem Milán. 

"Nem kitörölni akarjuk a múltat, mert azt már nem lehet. Mi csak magunk mögött akarjuk hagyni, és továbblépni." - 406. oldal

No, de kanyarodjunk is vissza a versenyhez. A verseny napján induláskor senki nem várja őket az épület előtt, bár ők erre számítottak is, így nem érte őket váratlanul. Viszont ez legalább remek lehetőség volt arra, hogy megismerjék egymást. Az azonban itt már ténylegesen meglátszott, hogy egyikőjük sem kedveli a fizikatanárukat. Bár én se szívlelném, ha a cuccaim között turkálna. A busz megérkezésével azonban azonnal beindult a fantáziám, de erről majd később. Amikor megérkeztek a táborba, mint győztes csapat egyből ki lesznek taszítva, hiszen ez egy verseny, mindenkinek az a célja, hogy a tavalyi nyerteseket minél előbb eltüntesse a versenyből. Na és itt volt az, ahol a fantáziám végérvényesen szárnyra kelt. Azt hiszem túl sok LMBTQ-t olvasok. Ugyanis eddig minden LL csoportba azt találgatták, hogy Sára és Rajmund vajon összejönnek-e (nem áll módomban spoilerezni, nyugodtan olvasd tovább) addig én simán összeraktam Dominikot és Rajmundot. Ugyanis van egy jelenet akkor amikor megérkeznek, hogy a leges leghátsó padra ülnek és úgy foglalták el a helyeket, hogy Rajmund és Dominik egymás mellé került. Egy olyan könyvben félreértelmezhetetlen szituáció lett volna, de hát na. De ez a kis fantáziám a továbbiakban is kísértett (pl, amikor egy csapatfeladat után újabbat kaptak, holott mindenki szívesen aludna és Dominik rekedt hangon szólt ki Sárának... khm... Befejeztem. :D) Komolyra véve a szót. Én is elgondolkodtam, hogy Sára vajon Dominikkal vagy Rajmunddal illene össze. Igazság szerint az első rész alapján nem nagyon tudnám megmondani, de bármi is lesz, én örülni fogok. 

 Azt viszont külön imádtam a történetben, mikor az első feladat reggelén törték a fejüket, hogy a többi csapat vajon mit gondolhat, mi lesz a feladat, Sára pedig lazán leolvassa a szájukról. A többiek meg semmit nem értenek. Vagyis azt nem, hogy ezt mégis, hogyan csinálta. Nekem valamiért szívmelengető volt ez a rész, mert tudtam, előbb-utóbb úgyis kiderül. Az azonban csak a második feladatnál kezd látszódni, hogy kezd összekovácsolódni a csapat, mert Dominik figyelmessége megmentette őket a kieséstől. 

 Sok érdekes és izgalmas témát érint ez a könyv és az is kiderül, hogy ki milyen keresztet hordoz magán és ennek mi a valóság alapja és mi csak mendemonda. Példának okáért ott van Sára balhéja. Utolsó szóként pedig hozzátenném: Bár nem függővéges a történet, de az olvasó így is azt érzi, hogy most azonnal kell neki a második kötet. :D Tapasztalat.