A család szerint én mindig is visszahúzódó gyerek voltam (én csak a felsős éveimtől tudok nyilatkozni, mert azelőtt nem emlékszem semmire), 12 évesen azonban anyukám el akarta velem kezdeni megszerettetni az olvasást. Az első könyv egy szerintem alig kétszázon felül lévő tinilányoknak szóló regény volt. A borítója megvan, de a címére nem emlékszem, azt tudom, hogy több kötetes. Az nemigen tetszett, így anyám vett egy másikat, ez már azért vastagabb volt, ha jól emlékszem, olyan 500 körüli oldalszámmal. Dalok Paulának volt a címe. Nagyon éltem, mert spanyol volt a főszereplője és akörül nagyon spanyol mániás voltam (bár ez még a mai napig kitart, nem tagadom)

 Ezt ha jól emlékszem majdnem végig elolvastam, nem tudom, miért hagytam félbe. Majd jött a Szent Johanna Gimi és onnan nem volt megállás. Onnantól kezdve faltam a könyveket és most itt vagyok több, mint 10 évvel később egy blogot vezetve. Bár az olvasási zsánereim megváltoztak és én magam is, de attól még ugyanaz a kisgyerek megmaradt bennem és nem felejtettem el, kinek köszönhetem az olvasás szeretetét.

 Bár azt meg kell mondjam, míg mások a Harry Potterrel szerették meg az olvasást, nekem azt a mai napig nem lehet a kezembe adni.

 Neked mi volt az a könyv, amivel megszeretted az olvasást? 

Megtörténhet, hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki.

Aztán amikor beköltözik néhai nagynénje lakásába, és váratlanul egy idegent talál a konyhában – egy kedves tekintetű, délies akcentussal beszélő férfit, aki rajong a citromos pitéért –, meginog gondosan kitalált menekülési stratégiája. Ugyanis van valami a férfiban, aminek korábban képtelen lett volna ellenállni. És könnyen lehet, hogy most sem lesz képes.

Csakhogy a férfi a múltban él. Egész pontosan hét évvel korábban. Clementine pedig hozzá képest hét évvel előrébb a jövőben.

Hallotta a nagynénjétől, hogy a lakás egy hurok az időben, ahol egybefolynak a pillanatok, akár az akvarell színei. Ahogy azt is, hogy a szerelemben nem az idő számít – hanem az időzítés.

Clementine pedig attól tart, hogy hét évvel elkésett.

Értékelésem: 

Ashey Poston könyve egy könnyed, időutazós történet. Ez a könyv műfaját tekintve inkább a mágikus realizmus kategóriába sorolható, de valahogy mégis kiemelkedik onnan. Egy olyan történetet foghattam a kezemben, ami egy könnyed, érzelmes, időcsavaros történet, ami egyaránt foglalkozik a gyásszal, reménnyel és a szerelemmel is. 

"A szeretteink néha egy történet közepén hagynak el minket. Olykor búcsú nélkül távoznak." - 307.oldal 

Clementine egy kiadó sajtósaként dolgozik, közben azonban gyászolja a nagynénjét, aki váratlanul elhunyt, majd örököl tőle egy különleges lakást. A lakás ugyanis egy időhurkot rejt, amelyben a főhős a múltban élő férfival találkozik – pont hét évvel eltérő idősíkban. A történet során több kulcsszimbólum is fellelhető, ilyenek például a idő, az emlékek, a gyász feldolgozása és az újrakezdés is. Ezek olyan témák, amikről kell beszélni. 

"Szerintem – mondta végül, gondosan megválogatva a szavait – semmi sem tart örökké. Sem a jó, sem a rossz. Ezért kell keresni a boldogság forrását, és a lehető legtovább ott kell maradni." - 294.oldal

A főhősünk kezdetben pragmatikus, menekülésként használja a munkáját, azonban idővel rájön, hogy ez nem a jó út és ideje lenne hallgatnia a szívére is és nem csak a karrierjének élni. Erre pedig egy váratlan ajándék döbbenti rá. Iwan pedig egy lelkes, szenvedélyes, szakácsként éli mindennapjait, rajong a citromos pitéért, jelenléte pedig lehetőséget ad Clementine-nak az önfeltárásra és a gyász feldolgozására. Clementine pedig ekkor szembesül a változás lehetőségével. De vajon él is az alkalommal?

"Ki mondja meg, mikor dolgoztál már érte eleget? Ha akarsz valamit, meg kell próbálnod. Te vagy önmagad legfőbb szövetségese." - 177.oldal 

Könnyed, romantikus, mégis megható, időnként nosztalgikus vagy melankólikus történetet tarthat az olvasó a kezében, amivel a mágikus realisztikus elemekkel együtt megtartják az egyensúlyt. Felépítése átlátható, jól struktúrált, nincsenek túlzóan bonyolult cselekményszálak – összeszedett és könnyed olvasmány. A kiadói közeg pedig egy hiteles keretet biztosított a történet számára realisztikus munkahelyi és személyes elemekkel megtűzdelve. 

"A szeretteink néha egy történet közepén hagynak el minket. Olykor búcsú nélkül távoznak. Az is előfordul, hogy parányi dolgokban velünk maradnak. Egy musicalről őrzött emlékben. A parfümjük illatában. Az eső neszeiben, a kalandvágy viszketésében, a reptérterminálok közötti határvonalak iránt ébredő sóvárgásban." - 304. oldal 

A gyász és a veszteség kezelése Clementine részéről hitelesen lett ábrázolva. Gyásza reális és megindító, az új lakás öröklése kapcsán azonban új perspektívába kerültek a nagynénjével kapcsolatos emléke. A főhősünk megtanul elengedni, bízni, elengedni a múltat – ez azonban egy nagyon mély érzelmi utazást biztosított számára. A regény megkérdőjelezi, hogy az idő múlása akadály vagy próba a szerelem számára, ami szerintem egy nagyon szép szál lett a történet során. 

"Élvezd az esőt! Soha nem tudhatod, lesz-e rá több alkalom." - 249. oldal 

Az időcsavaros, romantikus történet izgalmas, friss alapot ad a történet számára. A karakterek jól kidolgozottak, szerethetőek, Clementine különösen empatizálható, Iwan pedig egy izgalmas, energikus figura. A történetben van fájdalom, de a remény kárpótolja az olvasót, lírai, romantikus és érzékeny egyszerre. 

"Az ember nem szokta megjegyezni a jelentéktelen részleteket, hisz nem gondolja, hogy utoljára hallja valakinek a hangját, utoljára látja a mosolyát, utoljára érzi az illatát." - 195. oldal 

Egyes olvasók egyszerűnek találják a cselekményt, hiányolják a kompromittáltabb történetvezetést én azonban úgy vagyok vele, hogy nem hiányzik. Ennek a történetnek nem ez kellett. Aki ilyen történetet akar olvasni, annak csak azt tudom mondani, hogy ez nem az ő könyve. A második fele a történetnek azonban meg kell említenem, hogy nekem fura volt, hiszen a férfi és a két különböző időbeli verziójával való párhuzamos ismerkedés kicsit zavaros volt számomra. Ám az értékelésem végéhez közeledve ténylegesen csak azt tudom mondani, hogy ha valaki nem kedveli a mágikus realizmust vagy a könnyed romantikus történeteket, akkor ez nem az ő történetük.

"Ha akarsz valamit, meg kell próbálnod. Te vagy önmagad legfőbb szövetségese." - 180. oldal 

Összegzés képpen annyit írnék, hogy egy karakterközpontú, könnyed, romantikus történetet kapott az olvasó egy kis időutazós szállal feltúrbózva. Azonban a vicces témák mellett előkerülnek a komolyak is, mint a gyász, az önismeret, a változás. Szóval ajánlom mindazoknak, akik szeretik a finom csavarokkal rendelkező történeteket nem kevés humorral.

„A testem az enyém. Akkor miért mondja Mondjo folyton azt, hogy én az övé vagyok?”

Lili tizenöt éves. Lili tízéves kora óta Anna is. Lili nem akarta, hogy Anna beleköltözzön, és egyre jobban fojtogatja ez a kettősség. Emiatt gúnyolta ki és dobta Octave-ot, a jó fej, helyes Octave-ot, akivel pedig olyan jól érzi magát. Emiatt már Émilie-vel, a legjobb barátnőjével sem találja meg a közös hangot. Lili soha nem lehet már olyan, mint egy átlagos tizenöt éves lány, aki az első randiról ábrándozik.

Lilinek beszélnie kellene, mert szétfeszíti ez a titok. De hogyan? De kinek? Létezik számára tér és idő a feketén túl? Eljön valaha a pillanat, mikor fény fakad a sötétségből?

Összeszoruló gyomorral és ökölbe szoruló kézzel olvassuk Lili történetét. Egyszerre dermesztő és dühítő, de talán segít az áldozatoknak, akik itt vannak közöttünk, és eddig nem mertek beszélni.

Vedd a kezedbe ezt a könyvet!
Aztán döntsd el, a kezébe adod-e valakinek!
Jöjjön el a fény a feketén túl!

Értékelésem: 

Claire Castillon francia szerző, első regénye a Túl a feketén (2024, Könyvmolyképző), ami egy igen komoly témával, a pedofílával foglalkozik. A könyv mondhatni egy fél napos olvasmány vagy ha nincs időd befejezni egyik nap, másnap befejezed a másikat, hiszen a maga 152 oldalával nem mondható egy hosszú regénynek, inkább egy hosszú novellának. 

A történetünk főszereplője Lili, aki 15 éves, de a 10 éves kora óta egy másik személyiséggel, Annával kell osztoznia testén. Ezt azonban az édesanyjának párja Mondjo kényszerítette rá. A történetet lili belső monológ formájában mesélni el. A traumát, a kettősség kialakulását és folyamatos szorításen, amely akadályozza lili kapcsolatát a kortársaival, barátnőjével és az önazonosságát. A történet kulccsalemei a félelem, titkolózás és a szidentitás kettőssége, hiszen a történetben Mondjo nem engedi, sőt még meg is fenyegeti Lilit, hogy ha elmondja az édesanyjának, akkor megöli magát. Ez pedig egy akkor 10 éves kislánynak, aki mindent elhisz és fülig szerelmes a felnőtt férfiba, igen megrendítő és félelmetes, így persze hogy betartja a kérést, nem feltételezve hátsó szándékot mögötte. Ez azonban egy agresszív függősség ábrázolása, ami szerintem igen jól sikerült a történelem során.

Hatásos, intenzív pszichológiai belső monológ, my minimális párbeszéddel, belső céllal működik. A szöveg tömör, feszültség keltő, olykor megrázó és szelíden brutális. A történet során nincsenek hagyományos cselekmény voltak, nincs feloldás, ingyen dráma inkább identitásdrámává válik, az önazonosság állandó küzdelemmé.

Amikor én a fülszöveget először elolvastam, először azt hittem, hogy ez egy disszociatív identitászavarral élő lánynak a története, így nem is volt kérdés hogy beszerzem, hiszem mostanában nagyon érdekelnek a pszichológiai témával foglalkozó regények. Nem szakkönyvek. Regények. Amikor azonban elkezdtem olvasni a történetet Lili és "Anna" kettőssége ennyire folytogatóbb volt, ahogy közeledtem a végéhez, sőt lehet hogy én értelmeztem félre, de a végén volt azt hittem két olyan jelenet, ahol mintha Annát tényleges személyként láttam volna megjelenülni, mindezt Lilin belül. Nagyon sok mondott ragadt meg engem a történet során, bár a könyvben, amiket instagramon láttatok szeretleket, azok inkább azokat a részeket tartalmazzák, amit nagyon traumatizáltak. Engem. De hogy pár ilyen mondatot említsek:

"Kinek mondjam el, mi történik velem? Kinek mondjam el, hogy rámomlanak a házunk falai?"

"A fejemben újrakezdődik a pingpong: és mi van, ha Mondjo igazat mond? Ha anyád börtönbe küldik a titkunk miatt? És apát is? És én nevelő szülőkhöz kerülök? Legalább távol leszek Mondjótól. Szabad nem szeretnem már? Szabad nem akartam már hozzámenni? Szabad jobban kedvvel nem egy velem egykorú fiút?"

 Ez csak két mondat, de engem mélyen megrázott. Hiszen olyan mögöttes tartalmakkal bír, ami... Nem normális. Most jöhetnénk azzal, hogy "de akkor mi a normális?". Hát a pedofília nem az. Lili belső küzdelme nagyon is átjött, számomra a inkább szorongató érzést keltett mintsem felszabadítót, hiszen ebben semmi felszabadító nem volt. Hiszen a végén már ténylegesen akarat ellenére volt egy olyan börtönbe kényszerítve, amit... Amit ő nem akart. A végén viszont valahol egy picit felszabadultam a cselekmények miatt, de lehet, hogy én értelmeztem félre, nem tudom hogy ott mi történt... Ha az amit gondolok, akkor viszont annak nagyon is örülök.

Ha korosztálynak kellene ajánlanom, akkor én maradnék a borítón feltüntetett 13 éves korosztályt, hiszen én úgy gondolom hogy azaz a korosztály ahol már érti az ember az ilyeneket és ezeknek a súlyosságát. Remélem. Viszont az biztos, hogy aki esetleg elolvassa és hasonló problémákkal küzd, menedéket találhatsz a történet sorai között és esetleg erőt meríthet ahhoz, hogy később lépéseket tegyen. Kérlek tegyétek meg.

Pszichológiai szempontból ez az egész nagyon szeretett, hiszen ennek a traumának egyfajta személyiségbontó hatása van, disszociáció és identitás zavar formájában - Anna mint túlélő "énrész", Lili mint elnyomott én. A történet során azonban megjelenik a grooming és érzelmi/pszichés abúzus dinamikája: Mondjo manipulációja, Lili elszigetelése, identitásának átformálása. A kötet beszél az önrendelkezésért folytatott, csendes harcról, arról, hogy egy fiatal lány belső harca hogyan válik láthatóvá a legbelsőbb, önmagával folytatott párbeszédben.

A könyv elmondhatjuk, hogy rendkívül intenzív pszichológiai ábrázolással bír, amely mélyen bevonja az olvasót. A szerző merész témaválasztása (pedofilia, identitás kettőssége, abúzus) is igen felkeltheti az olvasó figyelmét, hiszen nem mindennapi témák, főleg így egyben nem. A stílus erős érzelmi töltést ad: kevesebb szó, több súly. A történet során nincsen szokásos cselekmény-ív vagy megoldás, ez azonban nem "mesekönyv"ha nem egy belső feloldás nélküli történet.

Szűken, de célozgat a történet arra, hogy inkább a fiatal olvasókhoz szól, de a mélysége inkább felnőtt értelmezést igényel.

Összességében annyit mondanék, hogy a történet egy tömör, hatásos, szívszorító olvasmány, amely hosszabb rezonál, és a képeken túl is gondolkodásra késztet. Inkább ajánlanám 13+ korosztálynak, akik érdeklődnek összességében annyit a pszichológiai mélységek iránt vagy traumát éltek át, valamint segítő szakmában dolgozóknak és az áldozatok szüleinek.

Nem ajánlott: érzékeny, erősen traumatikus témákra nem kész olvasóknak.

Váratlan ​vendég

Budapest, belváros, egy régi bérház

Mit rejt magában? Mi történt itt 1956-ban? A forradalom hogyan változtatta meg az emberek életét?

Lenke, a házmester lánya szerelmes Búzás Sanyiba, egy ügyvéd fiába. Sanyi azonban Juditért, az operettprimadonnáért rajong. Judit kihasználja a helyzetet, és úgy keveri a kártyákat, ahogy neki a leginkább kedvező. A primadonnának ugyanis van egy titkos szeretője, aki nem igazán kedveli őt.

Búzásék a forradalom hatására nyugatra menekülnek, és Amerikában kezdenek új életet. Sanyiból kiváló építész lesz. Judit azonban itthon, magányosan öregszik meg, ami nem tesz jót az idegeinek. Lenke pedig elvállalja a ház gondnokságát.

A három sors a jelenben ismét összekapcsolódik. De vajon ötven év távlatából számít-e már, ki kit jelentett fel annak idején? Régi sebek szakadnak fel, és sok, eddig megmagyarázhatatlan titokra derül fény.

R. Kelényi Angelika eddig kiadatlan kisregényéből megtudhatjuk, hogy a történelem nem hagyja megválaszolatlanul a soha el nem évülő kérdéseket, és nem engedi feledésbe merülni az egykori bűnöket.

Bécsi keringő

Gyilkos irigység és szenvedélyes szerelem a 19. századi Bécs forgatagában

1866 októberében véget ér a porosz–osztrák–olasz háború. Laurentino Marcetti bárónak ugyan semmi köze nem volt a harcokhoz, mégis meglepődik, amikor egy régi osztrák ismerőse látogatja meg római otthonában, hisz a háború a személyes kapcsolatokra is rányomta a bélyegét.

Joseph Winter újságíró arra kéri a bárót, hogy utazzon Bécsbe, és védje meg a makacs és önfejű Lisa Rosent, aki apja halála után úgy döntött, egyedül, férfisegítség nélkül kívánja vezetni divatszalonját. Marcetti soha nem vállalna el egy ilyen bagatell megbízatást, de most mégis igent mond, mert ott él a nő, Nella Rivera, akit képtelen kiverni a fejéből.

Lisa nemcsak azzal vívja ki konkurensei ellenszenvét, hogy nő létére önállóan vállalkozik, hanem pimasz és rebellis ötletével is. Egyedülálló terve sikeresnek bizonyul, a szalonját igen sokan látogatják, míg a nagy hírű szabóságok vendégköre megcsappan. Lisa sikere gyilkos indulatokat szül. A lány nem sejti, hogy a báró titokban segíti és védelmezi. Akár egy testőr, akire nem vágyott, de nagyobb szüksége van rá, mint gondolná.

Az utazásnak cseppet sem kedvez a politikai helyzet, Rosen kisasszony ügye is bonyolultabb, mint képzelte, és a Nellával való találkozása sem úgy sikerül, mint várta. Laurentino Marcettit azonban kemény fából faragták, nem hátrál meg a kihívások elől, sőt… a kihívások éltetik.

R. Kelényi Angelika befejezetlen történelmi-romantikus regénye élvezetes történetben jeleníti meg a 19. századi Bécs izgalmas, színpompás világát.

KÖSZÖNÖM AZ ELŐOLVASÁSI LEHETŐSÉGET

AZ ÁLOMGYÁR KIADÓNAK 

Értékelésem: 

 R. Kelényi Angelika neve mára összeforrt a női krimik és a történelmi romantikus regények világával. Hiszen nem két kötetet írt, melyek az ezredforduló előtt játszódnak. Habár személy szerint én azokat nem olvastam, mégis nagyra értékelem a munkásságát, hiszen nem kevés fantasztikus könyvet hagyott maga után. Ez a regény a Mária Terézia-sorozat egyik kötete, ami ötvözi a történelmi hitelességet az izgalmas cselekményekkel. Az első benyomásom borító(k) és cím(ek) alapján az, hogy ezt nekem mindenképpen el kell olvasnom. Hiszen nem csak a borítójával, de szokatlan külsejével is magára vonta a figyelmet. Hiszen ez a kötet mivel két kisregényt tartalmaz, így ahhoz hogy a másikat olvasni tudjuk meg kell fordítanunk a könyvet. Fejjel lefelé. A fülszövegeket azonban csak akkor olvastam el, mikor már a kezemben volt a könyv. Igen, ez néha rossz szokásom, de nem csak a recenziós példányoknál. 

"Mindenért fizetni kell, vagy így, vagy úgy, de a világ megvásárolható." - 120. oldal - Váratlan vendég 

A történetünk főhőse Anna és Mária Terézia a 18.században Bécs császári udvarán. Habár a történet során inkább Anna nézőpontját és gondolatait követhetjük végig. Gyilkosság vagy valami titokzatos esemény történt a kastélyban? 

"– Minden háború kegyetlen, de amikor honfitársak ölik egymást, annál nincs borzalmasabb." - 113. oldal - Váratlan vendég 

 Szerintem a kornak az ábrázolása teljesen hiteles volt. Én magam is meglepődtem azon, mennyire szerettem olvasni ezt a két rövidke történetet. A leírások nekem nagyon tetszettek, a történelmi és fiktív elemekhez való viszonyulásomhoz a történet során pedig én magam is meglepődtem.  

"Magában már többször megállapította, egy férfit a hatalom tesz vonzóvá, nem a szépsége." - 98. oldal - Bécsi keringő

 A történet nyelvezete nem riasztott el, hiszen nem úgy volt megírva, mint a legtöbb történelmi romantikus és nem vette át az adott kornak a kommunikációs stílusát. Ennek én személy szerint örültem, bár biztos vagyok benne, hogy van, aki ellentétesen gondolja és örült volna neki. A történet úgy van megírva, hogy az olvasó teljesen beleélhesse magát, amit külön élveztem, hiszen emiatt sem volt nyögvenyelős olvasni a történeteket. A regény tempója kellemes, egyenletes és fokozatosan halad a vége felé. Nem siet, nem is csiga lassú. Pont kellemesen halad A-ból B-be.

"Olvasni szeretett volna, romantikus lányregtényeket, de nemigen voltak könyvek a lakásban, hiszen Mamó alig értette a betűket. Lenke pedig nem tudott könyvet venni, miután semmiféle pénzzel nem rendelkezett. Bár néha kuncsorgott egyikért-másikért, Mamó csak nagy ritkán engedélyezte a vásárlást. Kidobott pénznek tekintette az irodalmat, úgy gondolta, hogy az életben semmi haszna nem vehető. Ami otthon volt, azokat Lenke már régen kiolvasta, sőt, némelyiket többször is – szinte kívülről fújta a szerelmes részeket." - 24. oldal - Váratlan vendég 

A karakterábrázolások nekem teljesen átjöttek, nyílván egy olyan embernek, aki otthon van a történelemben (és nem utálja, mint én) ő jobban átlátja az egésznek a történelmi logikai vonalát. Nekem azonban teljesen hitelesnek tűnt. Már amennyire laikusként annak tűnhet. A mellékszereplők azonban nekem kidolgozatlannak és lényegtelennek tűntek, de ez lehet, hogy csak az én meglátásom. 

"A világon a legnagyobb udvariatlanságnak tartotta megváratni valakit." - 45. oldal - Váratlan vendég 

A rejtélyek a történetben nekem nagyon átjöttek, nem voltak sablonosak és egyhangúak. A feszültségkeltés fokozatos, semmi hirtelenség nincs benne, aminek külön örültem, hiszen szerintem nem illett volna a regényhez. Persze megvannak azok a regények, amelyekbe illik, de ez nem az volt. A szerelmi dinamika is nagyon átjött nekem, bár az egy történelmi regényben szerintem másodlagos, ám mivel történelmi romantikusról beszélünk, így kicsit lényegesebb, mint általában. Ugyanúgy, ahogy fantasztikusan van megírva az érzelmi vonzalom témája is.

"– Ebben a mai világban, már senkiben sem bízhat az ember!" - 6. oldal - Váratlan vendég 

A történetet erős női főhős jellemzi, legalábbis nekem ez jön le, a hangulatteremtés nekem nagyon tetszett és a történet egész leírása sem utolsó. A műfaji elemek kellő kiegyensúlyozottsággal keverednek, nem volt összecsapva a regény, minden a helyén volt.

"– Tudja, a kéz a legnagyobb árulónk. Mindent megmutat, rajta vannak az élet nyomai, és nem lehet őket eltüntetni." - 106. oldal - Bécsi keringő 

 Ezt a regényt elsősorban a történelmi romantikusok kedvelőinek ajánlanám, azonban bárki más is olvashatja szerintem, ha nyitott az új dolgokra. Nekem teljesen pozitív csalódás volt ez a két történet, hiszen nem számítottam rá, hogy ennyire magával ragadnak (habár az egyik jobban tetszett, mint a másik, de ezzel nincs semmi baj).

„Megdöbbent, ​felkavar, magához láncol.” – Anarchia Könyvblog