Fülszöveg:

Cadie Gerwulfé az egyik legveszélyesebb adottság a világon. Ám addig, amíg viseli a kesztyűt, nincs mitől félni.
Amikor Herr Wulf megkéri Alaskát és Igort, hogy vigyázzanak egy napig különc unokagyerekére, a fiúk ijedtség nélkül mondanak igent. Elvégre mi baj lehet egy dacos tizenhat évessel?
Ám a dolgok gyorsan visszájukra fordulnak, amikor kiderül, hogy Cadie-nek esze ágában sincs együttműködni a két idegennel, akiknek a nyakába sózták.
Alaska és Igor számára megelevenedett rémálom kezdődik, halálból visszatért szeretteikkel, hús-vér tükörképekkel és démoni bestiákkal, amikor védencük lehúzza a kesztyűjét, és olajra lép. Csak egy dolgot tudnak biztosan: Cadie nem juthat ki az Impériumba, mert akkor mindennek vége.
De ezt megakadályozni egy megelevenedett rémálomban, ahol mindenki ellened játszik, nem a legkönnyebb feladat.

 Gabi Bagolyváros sorozatát nagyon megszerettem. Egyedi, sajátos felépítésű világ, melyben az ember hamar megtalálja a helyét. Az első rész után úgy voltam vele, hogy mindenképpen tovább szeretném olvasni. Erre idén kerítettem sort, talán sikerül is befejeznem a sorozatot. 

 Ez a kötet azonban más volt, mint amire számítottam. Nem csak azért, mert teljesen kizökkentem a bagolyváros világából, hanem azért, mert itt egy teljesen új karaktert ismertetett meg velünk az olvasó. Ennek ellenére viszont hamar megtaláltam és felvettem a sztorinak a fonalát, onnantól kezdve pedig faltam a sorokat, míg arra nem eszméltem, hogy nincs több oldal. Nincs több oldal. VISZONT! Van még két rész. 

 Cadie karaktere nekem nagyon tetszett. Szépen megformált, másoknak unszimpatikus karakter lenne. Én bírtam. Őt és a felfordulásokat, amiket okozott. Mert nem kevés volt belőle az tuti. Tényleg jobb, ha rajtamarad az a kesztyű. Ne kísértsük a sorsot.

Mindezen felfordulások ellenére viszont sokat nevettem a történeten. Gabi hozta azt a formáját, melyet az első rész után elvártam tőle. Humoros, megfogja az olvasó figyelmét az első oldaltól az utolsóig. Bizony vannak olyan napok az ember életében, mikor semmi másra nincs szüksége. Én éppen egy ilyen időszakban olvastam. A Bagolyváros szereplői a legrosszabb napodon is megnevettetnek. 

Egy biztos. Cadie karaktere nagy kedvencem lett és nehéz lesz felülmúlni. Tehát én innentől kezdve csak sodródok az árral és kíváncsian várom, mit tartogat a maradék két rész. Valamikor az évben sort kerítek rájuk.

Itt van az ősz, itt van újra... És már el is múlt. Tartalmas év, tartalmas hónap. Arról nem is beszélve, hogy ez a hónap is telis-tele volt izgalmasabbnál-izgalmasabb olvasnivalókkal, aminek nagyon örültem. Az első olvasmányom, melyet az őszi évszak köreibe sorolhatok Gabriella Eld: Talpig feketében című regénye volt. Nagyon rég szerettem volna már elolvasni ezt a regényt, de valahogy soha nem úgy jött ki a lépés, hogy be tudjam szerezni. A könyvhéten viszont végre beszereztem, majd elolvastam és nem bántam meg. Vagyis de, mert nincsenek nálam a folytatások, de majd azt is beszerzem. Viszont így is találtam magamnak könnyen egy következő olvasmányt, ami Borsa Brown: A kezdet című könyve volt. Izgatottan vártam, hogy végre elolvassam, azonban a nagy izgalom ellenére rettenetesen lassan haladtam a regénnyel (olyannyira lassan, hogy emiatt elküldtek a kiadótól, de erről majd az évzáróban ejtek pár szót, ha úgy találom jónak, bár azt leszögezném, hogy nem haragszom senkire, nem hibáztatok senkit). A lassúságom oka viszont nem a történet unalmassága miatt volt, mert ezt a jelzőt nem tudnám a könyvre ragasztani. Nem volt unalmas egy percig sem. Csak nehéz úgy olvasni ezt a könyvet, hogy közben mindent látsz magad előtt. Még "azt a bizonyos jelenetet is" (erről bővebben írtam az értékelésemben nektek). Borsa könyve után pedig egy olyan világba utaztam, ahol most én is lennék, ha a családom meghallgatott volna. Következő olvasmánynak ugyanis Czank Lívia: Szép, zárt világ

 Na, de vajon a tél és az újév mit fog tartogatni?