Kaphat-e főnixként szárnyra hamvaiból egy kapcsolat? Képes-e egy erősnek indult szerelem túlélni az idő, a titkolózás és a kimondatlan szavak okozta sebeket?

Jake tizenkilenc éves. Három szenvedélye van: a festés, a motor, és Noah. Három éve alkotnak egy párt, Jake épphogy tizenhat múlt, amikor elcsábította a férfit, aki a tanára volt. A kapcsolatukat így több okból is titokban kellett tartaniuk, a négy fal azonban nemcsak köréjük nőtt, egy idő után közéjük is állt. Az egyre több súrolódás egyre több veszekedést szült, Jake ráadásul egy vitájuk hevében elkövetett egy súlyos bűnt, ami tovább mélyítette közöttük a szakadékot. Amikor azonban Noah életében feltűnik valaki más, és elszánja magát a szakításra, rá kell döbbennie, hogy ők ketten képtelenek elengedni egymást…

 Hajnal Kitti új regénye a Főnix teljesen más volt, mint amiket hallottam róla. Amiket hallottam és olvastam, azok alapján sokan a Falak című regényéhez hasonlították, ez a feltételezés azonban cseppet sem állja meg a helyét. Hiszen itt egy teljesen más stílusát ismerhettük meg az írónőnek. A tanár-diák szerelmet nagyon kevés embernek sikerül jól megírnia - bár igaz könyvben eddig csak Becca Prior: A tanítvány sorozatának első két részét olvastam még, azonban wattpadon rengeteg ilyen történetet lehet találni. Kittinek azonban ez is sikerült. Azonban ebben az esetben nem teljesen a megszokott iskolában lezajló tanár-diák szerelemről van szó, hanem évekkel később. 

"Noah-n kívül egyetlen szenvedélye volt: a sebesség." - 14. oldal

 Mindenki azt várná, hogy a diákévek után a kapcsolatukban minden happy meg szivárvány és unikornis, (na jó befejeztem) de ki kell ábrándítsalak titeket, ha ilyen történetre számítotok... Közel sem. Hiszen Noah életében felbukkan valaki más, innentől pedig kezdődnek a féltékenykedések és beáll egy mosolyszünet, ami szerintem minden kapcsolatban normális. Azonban számomra az volt a furcsa, hogy túl hamar békültek ki, számomra pedig ez egyfajta „vihar előtti csend volt”. Hát... Nem túl sokat tévedtem.

"Egy világot érzett a nevébe zárva rezegni. Jake világát…" - 29. oldal

 A féltékenységről szólva pedig: ez először csak egyirányú, aztán valamilyen módon a másik irányba is „aktiválódik” ez a féltékenység. Meg kell küzdeniük azért, hogy a kapcsolatuk életben maradhasson. Ám, hogy ez sikerül vagy nem, azt a sors eldönti. Éppen ezért lehetünk tanúja egy hullámvölgynek, ami legtöbbször inkább egy háborgó tengerre hasonlít. Már kezdett elegem lenni ebből a sok civakodásból és folyamatos féltékenykedésből, mikor az utolsó száz oldalon hatalmas fordulatot vett számomra a történet. Minden szempontból.

"Egy időben Noah annyit dohányzott, hogy végül ő is rászokott. A férfi ettől észbe kapott ugyan, de már későn. Jake a hangulatát szerette a cigarettának: imádta figyelni a füst útját, érezni a kesernyés ízt a szájában." - 39.oldal

Mivel a történet E/3-ba volt megírva, így mindkettőjük külső szemmel nézhettem végig az eseményeket, ami nagyon tetszett, hisz mind a kettőjük gondolataiba bele láttam. Azonban rémisztő, hogy mennyire különbőző emberek találtak egymásra. Míg Noah egy pörgős, bulizós, barátkozós személyiség, Jake pont az ellenkezője. Ennek ellenére viszont szerelem volt első látásra. Azonban a bizalom néha megingani látszik, hiszen ritkán osztják meg a gondolataikat egymással, így a történetben egy idő után gyakorivá válik a „Mire gondolsz?” kérdés, ami sokszor az agyamra ment. Miért nem voltak képesek önmaguktól beszélni? 

"– Ebben hol a boldogság? – suttogta megrendülten. – Ez nagyon sötét, Jake.

– Kicsit halott voltam." - 299. oldal

 Bár azt meg kell vallanom, hogy mind a két karakter a szívemhez nőtt annak ellenére, hogy nagyjából a könyv felénél kezdtem el tervezgetni, hogy kit és hogyan ölnék meg a regényben. Sok elgondolkodtatni valót adott számomra, például a következő kérdést: Jake inszomniás? Hiszen az írónő sokszor említi, hogy egyáltalán nem, vagy csak egy-két órát aludt. Vagy például ott van maga a tanár-diák szerelem. Vagy ne adj isten a szerelmi háromszög, aminek a „középpontja” Noah. Noah, aki egy idő után dönteni kényszerül és mérlegelni. Fel kell tennie magának azt a kérdét, hogy megéri-e eldobni egy három éves kapcsolatot egy kaland kedvéért. Szerény véleményem szerint a válasz: nem. De vajon szerinte is? A könyv megmutatta nekem azt, milyen egy olyan szerelmi háromszög, ahol egy idő után mérlegeli és választania kell az egyik személynek. Izgalmas volt végigélni ezeket az eseményeket, megismerni Noah és Jake történetét, valamint a körülöttük lévő személyeket. Célzok itt például Lindsay-re, aki egy nagyon szimpatikus karakter lett számomra annak ellenére is, hogy nem ő volt a történet középpontjában, így nem nagyon ismerhettük meg. 

"– Szerintem egy esélyt megérdemel, nem?

– Dehogynem. Ha legközelebb is virágot hoz, és nem gumit, akkor hozzá megyek feleségül." - 424. oldal

 Az írónő számára pedig egyetlen dolgot jegyeznék meg: imádom a hosszúhaj-fétisedet. De komolyan. Az előző két regényben is ebben is hosszújajú volt valamelyik főszereplő. Vajon mi lesz a következő? Ennek „ellenére” azonban imádtam minden sorát a történetnek, habár meg kell kegyeznem, eddig ez volt a leghosszabb könyv, amit olvastam. Hajnal Kitti számomra egy olyan írónővé nőtte ki magát már három könyv után is, akit a jövőben is szeretettel és izgalommal telve fogok olvasni.

A szerelem lehet erősebb, mint a családi kötelék?

Ian Bryton nem az én súlycsoportom. Igazi nehézfiúnak tűnik a képek alapján, de meg kell hagyni, állati jó pasi. Imádom a csibész mosolyú, dögös szívtiprókat. Ha pedig még bomba testük is van, néhány szexi tetoválással, na annak már tényleg nehezen tudok ellenállni. Nem tehetek róla, bukom az ilyen fazonokra. Izgalmasak, érzékiek, férfiasak és veszélyesek.

A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Green megírta a lázadó Maya Cross érzéki, humoros, ám szívszorító történetét. A kötetből megtudhatjuk, mi történik, ha egy olyan pasi keveredik a családba, aki már első ránézésre is igazi rosszfiú, akit semmi más nem érdekel, csak a csajok, a pia, a tetkói és a több száz lóerő a lába közt. Vagy talán mindez csak a látszat?

 Kezdeném az értékelésemet az Elfojtott indulatok "nulladik részével", ami egy novelláskötet Alex Cross lányának, Mayának a szemével nézve. Végigkísérhetjük a tinikorát és a felnőtt életét mindezt egyetlen negyvennégy oldalas novellába sűrítve. Megtapasztalhattuk, hogy Alex milyen féltékeny apa, ugyanakkor abba is bepillantást nyerhettünk, hogy Maya hogyan találja meg a szerelmet annak az embernek a személyében, akit úgy hívnak: Ian Bryton. Szerintem egy aranyos kis "felvezetése" volt a "nagy kötetnek" és örültem, hogy olvastam, mert már hiányzott Anne L. Green stílusa.

"De tudtam, hogy ezt a csatát nekem is meg kell vívnom, mert ha ha nem teszem, az egész életem az általam csodált két férfi bűvkörében élem le, amiből ritkán származik egyenrangú, mindkét fél számára kielégítő kapcsolat." - 8. oldal

 No és itt jön az, hogyan született a novella folytatásaként egy teljes kötet. Anne L. Green-től ez volt a második regényem. Habár én az első regénye óta követtem őt és a munkásságát, valamiért nem nagyon mertem belekezdeni a regényeibe. Aztán egyszercsak nekikezdem a Törékeny vonzerőnek. Ugyan nem az volt az első könyve, de kezdésnek nekem tökéletes volt. Aztán egy hosszú kihagyás és most, mikor láttam, hogy jön az új könyve elolvastam miről szól azonban a fülszöveg utolsó sorainál megakadtam, mikor láttam, hogy a Cross család történetéhez kapcsolódik. Azonban a szerző megnyugtatta a hozzám hasonló olvasókat és velük együtt engem is, hogy attól még ez a regény és a folytatása is különálló regényként is megállja a helyét, habár nem árt, ha tisztában vagy vele, ki kicsoda. Én bár nem olvastam Adam történetét, tehát az Elvarratlan szálakat (de ez után szerintem azzal folytatom), de tudtam, kicsoda Adam, így értettem a történetet, hiszen úgy lett megírva. A Cross családból ebben a kötetben engem egy valaki idegesített egyetlen jelenet erejéig, mégpedig Aiden. Oké, értem én, hogy féltette a testvérét (Maya születésnapjának jelenetében), de attól még nem kellett volna (véleményem szerint) ilyen dúrván vélekednie Ian-ről. Csupa előítélet volt abban a jelenetben, amit nem tudtam magamban helyretenni. Idegesített, mert meg sem próbálta megismerni és lerombolni az előítéletek alapján épített falakat. A végére azonban teljesen megváltozott a véleményem és az egyik kedvenc karakterem lett. 

 Ian Bryton és Maya Cross történetét először egy novellában volt olvasható, mint ahogy azt fentebb is említettem, melynek egy része bele is került a könyvbe prológusként. A könyv első fejezetét ebből az okból kifolyólag Ian kapta meg. Már itt bepillantást nyerhettem az ő világába és az ő "titkos életébe", amit a Maya-val való találkozás sem fog megrengetni. Kivéve egy dolgot, hiszen rájön nem egy, nem két dologra. Na ezért is jó a könyv. Megmutatta nekem és szerintem minden eddigi olvasónak, hogy nem feltétlen jó az, hogyha tartozol valahová. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy azok, akiket az ember sok éven keresztül a barátjának/haverjának hisz... Nem feltétlen az. Ezzel most nem szeretnék semmi spoilert elárulni, de bennem ez nagyon mély nyomot hagyott a történet során. Hiszen a Hell's Angels tagjai mindig haverként/bajtársként tekintettek Ianre, azaz, ahogy ők emlegették Hammerre, azonban... Ez tényleg barátság? Tényleg ilyen egy bajtárs? Sok kérdést felvetett bennem ez a jelenet. Azonban Ian nem teljesen olyan, amilyennek megismerjük az első jelenetekben. Nem feltétlen az a macsó rosszfiú. Hiszen minden férfinak van valami érzékeny pontja, a férfiak sem kőszívűek. Azonban neki sincs a történet során és a visszaemlékezésekből megtudva nem is volt könnyű élete. Folyamatosan küzdenie kellett. Küzdenie az apja elismeréséért. Megmutatja az olvasónak meddig képes elmenni egy nőért, az írónő leírja az érzéseit, melyen keresztül megismerhetjük az igazi Ian Brytont. Azoban az is felmerült bennem a történet során, amikor Maya kérte Iant, hogy hagyja abba, amit csinál (a boxot), hogy... Ezt könnyű mondani. Nézzük meg egyszerűen Ian szemszögéből. Nem ilyen egyszerű. Az én gondolataim szerint neki ez egy menekülőút volt, egy újabb lehetőség, hogy visszakapja a régi életét. Hogy visszatérhessen a box világába. Ezt nem lehet olyan könnyen elereszteni. 

"– Soha ne adj semmit, hogy megtarts valakit, aki még arra sem képes, hogy kimondja, hogy szeret (…)" - 95. oldal

 Azonban Maya Crossról se feledkezzünk meg. Őt az olvasók egészen kiskorától megismerhették, én csak annál a tizenhat éves kicsi lánynál kezdtem, akit féltett az apja minden pasitól, aki csak az ő hercegnője közelébe ment. Anne L. Green eredetileg egy rossz fiú-jó kislány szálat vezet fel a történetben, mígnem szép lassan megismerjük a férfit, aki elrabolta Maya szívét. 

 Mivel a könyv megjelenése előtt olvastam az Elfojtott indulatok novellát, amit az írónő beleépített a történetbe, így az első tizennyolc oldalt, ami a prológus volt, kapásból átugrottam és az első fejezettel kezdtem. Viszont a prológusban nem az egész novella van benne, így a történet során itt-ott akadtak ismerős részek, de örömmel olvastam újra őket, főleg a kedvenc jelenetemet, mikor Ian lemászott Maya szobájának ablakából. Az nagy kedvenc jelenetem lett a történet során. A végéről nem is beszélve. Mindenre számítottam csak erre nem. Az utolsó fejezetek és oldalak hol nevetést, hol könnyeket csaltak elő belőlem. Mindenféle vég lejátszódott a fejemben, de ilyen nem. 

 Izgatottan várom a folytatást, kíváncsi leszek, mit tud még kihozni a történetből az írónő. 

Na és utolsó szóként egy nyereményjátékkal érkeznék azon ALG olvasók számára, akik még nem szerezték meg a könyvet, de szeretnék elolvasni.

Ehhez nem kell mást tenned, mint megválaszolni egy kérdést. 

A tükrön túl halál vár

Laurie Strattonnak végre mindene megvan, amire egy tizenhat éves lány vágyhat. A tökéletes nyara végén azonban új fordulatot vesznek a történések, amikor a barátja azt állítja, hogy látta őt egy másik fiúval – pedig Laurie otthon feküdt betegen. Azt ezt követő rejtélyes észlelések meggyőzik a lányt arról, hogy egy nagyon is valós személy ólálkodik körülötte…

Később kiderül, hogy ez a személy nem más, mint Laurie elveszett ikertestvére, akinek egészen másként alakult az élete, és ez keserűvé, gonosszá tette. Megtanulta, hogyan kísértheti Laurie-t, sőt egy idő után már igazi veszélyt jelent. Akar valamit Laurie-tól… Méghozzá az életét!

Hagyd égve a villanyt!

No és akkor lássuk is a borótót: 

A szerzőről:

Lois Duncan több mint ötven könyvet írt a gyerekeknek szóló képeskönyvektől, a verseken át, a felnőtteknek szóló dokumentumregényig. Ám elsősorban a

fiataloknak szóló thrillereiről híres, amelyeknek köszönhetően tizenhat államban és három országban nyerte el a Fiatal Olvasók Díját. 1992-ben „az ifjúsági irodalom terén végzett kimagasló munkájáért” a School Library Journal és az Amerikai Könyvtárszövetség Fiatalok Könyvtárszolgálatának Margaret A. Edwards-díjával jutalmazták.

Lois Philadelphiában született, Pennsylvania államban, majd a Florida állambeli Sarasotában nevelkedett. Kora gyermekkorától írónak készült. Tízéves volt, amikor elküldte egy írását egy újságnak, tizenhárom, amikor nyomtatásban is viszontláthatta a saját sorait. Gimnazistaként már rendszeresen publikált, szövegei fiataloknak szóló magazinokban jelentek meg, elsősorban a Seventeenben.

Felnőttként Új-Mexikóba, Albuquerque-be költözött, és újságírást tanított az Új-Mexikói Egyetemen. Ezzel párhuzamosan több magazinnak is dolgozott. Több mint háromszáz cikke és története jelent meg, emellett éveken át volt társszerkesztője a Woman’s Day című magazinnak.

Hat regényéből – SUMMER OF FEAR, KILLING MR. GRIFFIN, GALLOWS HILL, RANSOM, DON’T LOOK BEHIND YOU, STRANGER WITH MY FACE – tévéfilm készült. A TUDOM, MIT TETTÉL TAVALY NYÁRON és a KUTYASZÁLLÓ kasszasiker lett a mozikban.

Az írónő 2016-ban, 82 éves korában hunyt el.

Fülszöveg:

Dávid sikeres úszó volt, aki egy szerencsétlen baleset következtében megsérült, és már csak árnyéka önmagának. Mindenki a visszatéréséről faggatja, ő azonban hallgat.

Lili egy fiatal lány, aki az élet nehézségeivel néz szembe, miközben haldokló barátnőjét segíti át élete utolsó pár hónapján.

Mindkettőjüket megtörte az élet, de egy véletlennek köszönhetően találkoznak. Talán a nagybetűs Sors akarta így, vagy csupán a véletlen műve lenne? Vajon két összetört szív képes meggyógyítani és kiegészíteni egymást?

Vélemény:

A történet egy első könyves fiatal lány tollából született, mely eredetileg blogregénynek indult. Azonban meg kell mondjam: kár lett volna csak egy blogon őrizgetni. A netes változatát ugyan nem olvastam, viszont annál jobban vártam, hogy valamilyen módon bele tudjam vetni magam a sorokba, ha megjelenik. Amikor elkezdtem olvasni egyből kíváncsivá tett a történet, hiszen bár a fülszöveg figyelem felkeltő volt, nem árult el részleteket a történetről. Azonban ebben a mondatomban semmi hátsó szándék nincs. Pont ez volt a jó, hiszen azok az információk, melyek szerepeltek benne, elegendőek a figyelem felkeltésére.

 A történet során Lili és Dávid szemszögéből végig követhetjük, hogyan lesz egy balesetből szerelem. Imádtam a civakodásaikat olvasni főleg a méretkülönbségek miatt. Hisz nekem valahogy egész történet alatt így álltak a méretkülönbségek: Dávid 190 cm, Lili pedig 160-165 körül. Tehát el lehet képzelni már a történet elején, mikor az első találkozás megtörténik, hogy mik lehetnek a későbbiekben. Ezek után szépen lassan megismerjük a többi szereplőt is. Adrián oldaláról például a testvérét Adriánt, aki nálam néha nagyon kihúzta a gyufát és legszívesebben megfojtottam volna. Főleg amikor húzta a bátyja agyát.  Vagy amikor az orvosi rendelő majdnem közepén kezdett el vitatkozni a testvérével a nemi életükről. Lili oldaláról pedig első sorban megismerhettük É-t, a legjobb barátnőjét és az édesanyját (aki véleményem szerint egy gonosz boszorka) és az apját is (no comment). Na meg ott volt még drága, édes lakótársa, aki annyival kihúzta nálam azt a bizonyos gyufát, mikor közölte Lilivel, hogy költözhet. Hát mondom, nagyon cuki vagy... Vagy ha már az édesannyáról szót ejtettem akkor megemlíteném, hogy én majdnem megőrültem tőle. Oké, aláírom. Én is félteném a lányomat, hogy újra visszaesik az anorexiába. DE NEM ENNYIRE! Katasztrófa volt, amit ez a nő művelt. Lili éppen rosszabb napjait élte és kicsit lefogyott, erre magához akarja láncolni. Hát álljon már meg a menet... Jó befejeztem.

 A történet során egy csomó olyan kalandnak lehettem tanúja, ami izgalmasabbnál is izgalmasabbá tette a regényt. Bár véleményem szerint jobban ki lehetett volna fejteni dolgokat, például Dávid szemszögéből a múltban történteket, de a reményem, hogy ezt a második részben meg is kapjuk, egyáltalán nem veszett el. Így volt jó a történet. Kisebb-nagyobb hibákkal, de sok-sok vicces pillanattal. Csak egy példa: Cucli a törpemalac. Imádtam. Ha kedvenc szereplőt kéne választanom, őt mondanám, hiszen olyan aranyos és vicces pillanatokat generált a történetbe. Vagy például Adrián és a biciklizés. Fogram a fejem a nevetéstől.

Fiúk + lányok = szerelmi káosz!

Lara szerint Finn tök helyes. És Finnek nagyon bejön Lara. Szerelem első látásra. És a happy end? Azt még meglátjuk! Hiszen ott vannak Lara vihogó barátnői a szerelmi tanácsaikkal, Finn haverjai a béna beszólásaikkal, két kíváncsi anya, és egy féltékeny apa. És ki gondolta volna, hogy egy uborka, némi aftershave és egy bikini ennyire kínos is tud lenni?

Segítség!!!

Véleményem:

Huh... Hol is kezdjem. Ismét egy hullámvasútra válthattam jegyet csak épp az ellenkező irányba sajnos. Amilyen izgalmasnak tűnt tegnap előtt a könyvesboltban akkorát koppantam olvasás közben. Na jó, kicsit kisebbet. Az elején még izgalmasnak indult, mert ismeretlen volt a szerző, azonban a történetbe belemélyedve egyre jobban laposodott.

 Tipikus habos-babos lányregénynek lehettem tanúja főszerepben a kamaszkor okozta szerelem macska-egér játékával. Nem azt mondom, hogy nem élveztem, mert akkor hazudnék, de... Jobban is meg lehetett volna írni. A főszereplő lány pedig... Inkább hagyjuk. Rövid véleményem: egy idegesítő szerelmes tinilány. Jó persze én is hasonló voltam, de hát na.


 A legnagyobb problémám azonban nem a történettel volt, hanem a könyv tördelésével. Az addig teljesen rendben volt, hogy naplóregény. Szeretem a naplóregényeket, hiszen a Szent Johanna Gimivel szerettem meg az olvasást. De amikor 1,5-ös sorközökkel és tizenhatos illetve tizenkettes betűmérettel van megírva a történet úgy, hogy percre pontosan leírja a szereplő, hogy mit csinál... Jaj. Az már nekem is sok. A másik bajom pedig a fogalmazás terjedelmével van. Volt olyan, hogy egy perc leírás csak három sor volt. Egy oldal max négy oldal, ha jól számoltam.

 Maga a történet Laráról egy tizennégy (saccolásom szerint, mert a történet csak a fiú életkorát említi) éves lányról szól, aki belezúg egy srácba, Finnbe. Tipikus szerelem első látásra volt az iskola folyosóján. A rosszfiú és a jókislány esete. Azonban egyiküknek sem könnyű, hiszen Larát szigorúan fogják a szülei, Finn édesanyja pedig az iskolában dolgozik. Lara szülei, illetve inkább az anyja, az a fajta szereplő, aki mindenáron „tökéletes gyereket” szeretne csinálni a lányából. Azonban azt be kell valljam, hogy amikor a szülők tudomást szereztek a kapcsolatukról, akkor folyamatosan faggatóztak, azonban Finn anyukája talán egy kicsit túlzásba vitte, amikor odaadott egy könyvet a szexuális felvilágosításról. Pedig az édesanyja is megtarthatta volna neki (az alapján akivel kapcsolata van). Ami viszont nekem teljesen idegen volt (a fiú szemszögéből kevésbé), hogy sokszor a szex körül járt az agyuk. Nem nagyon tudtam megérteni annak ellenére sem, hogy a mai tizenévesek körében ez egyfajta „divat”.

 A baráti kör pedig... Átlagos. Finn haverjai tipikus srácok, akik folyamatosan csajokról (és a melleikről) beszélgetnek, Lara barátnői pedig kíváncsiskodó, mondhatni mindenében kanál egyedek. Emellett azonban ott van egy másik lánycsapat is az iskolában, akik közül legtöbbet Vanessáról olvashatunk, aki pedig az a fajta lány, aki a pletykákra utazik és kémkedik a lányok után. Így történt ez Finn és Lara első randija után is.
 A legnagyobb meglepetés azonban a vége előtt három-négy oldallal volt, amikor kiderült Finn haverjának, Daniel-nek a titka. Azt azonban nem mondom, hogy ez sokkal segített rá az értékelésemre molyon. Csupán egy csillaggal.