Megtörténhet, hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki.

Aztán amikor beköltözik néhai nagynénje lakásába, és váratlanul egy idegent talál a konyhában – egy kedves tekintetű, délies akcentussal beszélő férfit, aki rajong a citromos pitéért –, meginog gondosan kitalált menekülési stratégiája. Ugyanis van valami a férfiban, aminek korábban képtelen lett volna ellenállni. És könnyen lehet, hogy most sem lesz képes.

Csakhogy a férfi a múltban él. Egész pontosan hét évvel korábban. Clementine pedig hozzá képest hét évvel előrébb a jövőben.

Hallotta a nagynénjétől, hogy a lakás egy hurok az időben, ahol egybefolynak a pillanatok, akár az akvarell színei. Ahogy azt is, hogy a szerelemben nem az idő számít – hanem az időzítés.

Clementine pedig attól tart, hogy hét évvel elkésett.

Értékelésem: 

Ashey Poston könyve egy könnyed, időutazós történet. Ez a könyv műfaját tekintve inkább a mágikus realizmus kategóriába sorolható, de valahogy mégis kiemelkedik onnan. Egy olyan történetet foghattam a kezemben, ami egy könnyed, érzelmes, időcsavaros történet, ami egyaránt foglalkozik a gyásszal, reménnyel és a szerelemmel is. 

"A szeretteink néha egy történet közepén hagynak el minket. Olykor búcsú nélkül távoznak." - 307.oldal 

Clementine egy kiadó sajtósaként dolgozik, közben azonban gyászolja a nagynénjét, aki váratlanul elhunyt, majd örököl tőle egy különleges lakást. A lakás ugyanis egy időhurkot rejt, amelyben a főhős a múltban élő férfival találkozik – pont hét évvel eltérő idősíkban. A történet során több kulcsszimbólum is fellelhető, ilyenek például a idő, az emlékek, a gyász feldolgozása és az újrakezdés is. Ezek olyan témák, amikről kell beszélni. 

"Szerintem – mondta végül, gondosan megválogatva a szavait – semmi sem tart örökké. Sem a jó, sem a rossz. Ezért kell keresni a boldogság forrását, és a lehető legtovább ott kell maradni." - 294.oldal

A főhősünk kezdetben pragmatikus, menekülésként használja a munkáját, azonban idővel rájön, hogy ez nem a jó út és ideje lenne hallgatnia a szívére is és nem csak a karrierjének élni. Erre pedig egy váratlan ajándék döbbenti rá. Iwan pedig egy lelkes, szenvedélyes, szakácsként éli mindennapjait, rajong a citromos pitéért, jelenléte pedig lehetőséget ad Clementine-nak az önfeltárásra és a gyász feldolgozására. Clementine pedig ekkor szembesül a változás lehetőségével. De vajon él is az alkalommal?

"Ki mondja meg, mikor dolgoztál már érte eleget? Ha akarsz valamit, meg kell próbálnod. Te vagy önmagad legfőbb szövetségese." - 177.oldal 

Könnyed, romantikus, mégis megható, időnként nosztalgikus vagy melankólikus történetet tarthat az olvasó a kezében, amivel a mágikus realisztikus elemekkel együtt megtartják az egyensúlyt. Felépítése átlátható, jól struktúrált, nincsenek túlzóan bonyolult cselekményszálak – összeszedett és könnyed olvasmány. A kiadói közeg pedig egy hiteles keretet biztosított a történet számára realisztikus munkahelyi és személyes elemekkel megtűzdelve. 

"A szeretteink néha egy történet közepén hagynak el minket. Olykor búcsú nélkül távoznak. Az is előfordul, hogy parányi dolgokban velünk maradnak. Egy musicalről őrzött emlékben. A parfümjük illatában. Az eső neszeiben, a kalandvágy viszketésében, a reptérterminálok közötti határvonalak iránt ébredő sóvárgásban." - 304. oldal 

A gyász és a veszteség kezelése Clementine részéről hitelesen lett ábrázolva. Gyásza reális és megindító, az új lakás öröklése kapcsán azonban új perspektívába kerültek a nagynénjével kapcsolatos emléke. A főhősünk megtanul elengedni, bízni, elengedni a múltat – ez azonban egy nagyon mély érzelmi utazást biztosított számára. A regény megkérdőjelezi, hogy az idő múlása akadály vagy próba a szerelem számára, ami szerintem egy nagyon szép szál lett a történet során. 

"Élvezd az esőt! Soha nem tudhatod, lesz-e rá több alkalom." - 249. oldal 

Az időcsavaros, romantikus történet izgalmas, friss alapot ad a történet számára. A karakterek jól kidolgozottak, szerethetőek, Clementine különösen empatizálható, Iwan pedig egy izgalmas, energikus figura. A történetben van fájdalom, de a remény kárpótolja az olvasót, lírai, romantikus és érzékeny egyszerre. 

"Az ember nem szokta megjegyezni a jelentéktelen részleteket, hisz nem gondolja, hogy utoljára hallja valakinek a hangját, utoljára látja a mosolyát, utoljára érzi az illatát." - 195. oldal 

Egyes olvasók egyszerűnek találják a cselekményt, hiányolják a kompromittáltabb történetvezetést én azonban úgy vagyok vele, hogy nem hiányzik. Ennek a történetnek nem ez kellett. Aki ilyen történetet akar olvasni, annak csak azt tudom mondani, hogy ez nem az ő könyve. A második fele a történetnek azonban meg kell említenem, hogy nekem fura volt, hiszen a férfi és a két különböző időbeli verziójával való párhuzamos ismerkedés kicsit zavaros volt számomra. Ám az értékelésem végéhez közeledve ténylegesen csak azt tudom mondani, hogy ha valaki nem kedveli a mágikus realizmust vagy a könnyed romantikus történeteket, akkor ez nem az ő történetük.

"Ha akarsz valamit, meg kell próbálnod. Te vagy önmagad legfőbb szövetségese." - 180. oldal 

Összegzés képpen annyit írnék, hogy egy karakterközpontú, könnyed, romantikus történetet kapott az olvasó egy kis időutazós szállal feltúrbózva. Azonban a vicces témák mellett előkerülnek a komolyak is, mint a gyász, az önismeret, a változás. Szóval ajánlom mindazoknak, akik szeretik a finom csavarokkal rendelkező történeteket nem kevés humorral.