Fülszöveg:

És akkor lássuk a borítót:

 FÜLSZÖVEG

És akkor most lássuk a borítót:

Előjegyzési link: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/sok-szerzo-az-ev-legjobb-young-adult-novellai-2020-9284

Az idei Könyvkemping a harmadik volt, ami megrendezésre került, nekem azonban csak a második alkalom volt. Azonban nem volt kérdés, hogy résztveszek. Egy kérdés volt csupán, amire a kemping előtt EGY NAPPAL találtam megoldást: Mit olvassak? Aztán rájöttem. Van két közös könyv. Abból egyet megtaláltam ebookban, így azt kezdtem el. Ez pedig nem más volt, mint a Rintaró és a könyvek útvesztője. 

 Rettentő aranyos, de ugyanakkor néhol agyzsibbasztó olvasmány volt. Próbáltam idén is kemping hangulatot teremteni, azonban ez nem sikerült. Ismerve a családi körülményeket, a következő könyvkempingre se fog sikerülni... Sebaj. Így is a lehető legtöbbet hoztam ki magamból. 

Idén ugye az volt a feladat, hogy meg kellett mászni egy tornyot. A torony megmászása kétféle képpen volt lehetséges. 1. Minden toronymászós ponthoz külön könyvet olvasni 2. elolvasni az egyik közöskönyvet, amivel minden pontot ki lehetett pipálni egyszerre. Én a másodikat választottam azzal, hogy nekikezdtem a Rintarónak. Ezzel a könyvvel eredetikeg voltak fenntartásaim, de a végére egészen megtetszett. Úgyhogy jó döntés volt, hogy nem a másikat kezdtem el.

 Lassan pedig jön a következő könyvkemping, úgyhogy kíváncsi leszek, annak milyen olvasmányai lesznek. Izgalmasak ezek, hiszen új könyveket lehet megismerni. Így nem is kérdés, hogy a következőn is részt fogok venni. Ti részt vettetek? Ha igen, mit olvastatok? Ha nem, akkor terveztek részt venni a következőn? Szerintem megéri, mert remek kis közösség kovácsoló program. 

Véleményem: 

 Erről a történetről még soha nem hallottam. Egészen addig, amíg Petra, a Mert olvasni mindig jó blog bloggere el nem indított egy Olvassunk hazait 2022-ben kihívást egy kisebb csapattal. Ennek a lényege, hogy 2022-ben mind a tizenkét hónapjában tizenkét magyar szerzőtől olvasunk. Ennek a kihívásnak az első szerzője nem más, mint Aurora P. Hill és a könyve a Csillagos ösvényen. 

 Mikor nekikezdtem a könyvnek fura volt. Nem szoktam fantasy-t olvasni, nem is az én világom, de ez valahogy első alkalommal megfogott. Talán azért, mert nem érződött annyira a leges legelején, hogy az írónő egy tényleges törpékkel és orkokkal teletűzdelt sztori volt az egész, hanem szépen fokozatosan vitt bele egy olyan fantasy világba, ami még egy olyan embernek se "zavaró", aki nem szokott fantasyt olvasni (mint én). Úgyanis ez a történet úgy kezdődik, hogy külső szemlélőként (E/3) megismerjük Gabrielát, aki egy árvaház falai között éli mindennapjait, mert szülei kiskorában lemondtak róla. Az intézet gondozói nem tudják biztosra megmondani, hogy Gabriela mikor született csak nagyjából tudták meghatározni, mikor megtalálták. Az ő szemén keresztül megismerjük a világát, az intézeten belüli dolgokat. Mindent úgy ismerünk meg, ahogyan ő látja azt. Aztán jön a támadás, mikor is találkozik a hős megmentőjével, Asliossal. De vajon ki ő? Hogy kerül oda? Az idegen fiú azonban egy számára idegen nyelvet beszél, amit először nem, de aztán egész hamar megért. A "titokzatos idegen" egy idő után magával viszi történetünk főhősét. Innentől kezdett érdekes lenni a történet és innentől keltette fel igazán az érdeklődésemet. Vitt magával a történet, kíváncsi lettem, mi fog történni a következő, majd az azt követő oldalon. 

 Sok meglepetést okoz a történet az olvasóknak is. Mosolyt, izgalmat, néhol-néhol könnyeket. Izgalmat például a végén, vagy éppen mosolyt akkor, mikor Gabriela először találkozott Frenával, Serbenia "istennőjével" (ahogy Gabriela hívja). De volt olyan is, mikor szöget ütött a fejemben egy jelenet, mely magával vonszolt egy kérdést. Erre pedig az egész történet alatt kerestem a választ. Ez a kérdés pedig a következő: Miért hasonlít ennyire Frena és Gabriela? 

 Imádtam a történetet, imádtam, hogy ennyi érzelmet tudott kiváltani belőlem. Várom, hogy olvassam a következő részt, majd az azután következőt. Ennyire még soha nem tetszett fantasy regény.

Fülszöveg: 

Vezérlő ​fény a sötétebb hónapokban – gyönyörű, illusztrált kiadvány két barátról, és elgondolkodtató utazásukról, amelyet a buddhista filozófia inspirált.
– Mi fontosabb – kérdezte nagy panda –, az utazás vagy a megérkezés?
– Az útitárs – mondta kis sárkány.
Nagy panda és kis sárkány barátok. Együtt utaznak végig az évszakokon, nappalokon és éjszakákon, esőben és napsütésben. Miközben kint vannak a természetben, reménnyel és inspirációval telíti őket a környezetük, hogy rájöjjenek, még a legsötétebb napokon is ott a bizonyosság: a tavasz mindig visszatér.
Érezd át nagy panda nyugalmát, aki mindig eszünkbe juttatja, hogy mik az igazán fontos dolgok, és nem mulasztja el kiélvezni az apró, egyszerű pillanatokat.
Fedezd fel mindennapjaid világát kis sárkány kíváncsi tekintetével, akinek, bár a termete kicsi, a szíve nagy.
A két barát utazása a folyton váltakozó évszakokon át tart – csatlakozz hozzájuk, ahogyan rájönnek, hogyan éljenek a pillanatban, békéljenek meg a bizonytalanságokkal, és merítsenek erőt, hogy együtt legyőzzék az életben felbukkanó akadályokat.
„A két barát gyakran eltéved, de gyönyörű helyeken találják magukat, amelyekre soha nem bukkantak volna rá, ha rögtön a jó úton indulnak el. A rajzok éppolyan bájosak, mint a Micimackóban, a szöveg pedig ősi mondások mélységét hordozza.” – GUARDIAN
James Norbury író, rajzoló és illusztrátor. Imádja a természetet és az állatokat. Egyetemen zoológiát tanult, majd a diplomát követően egy darabig Írországban élt. Angliába visszatérve több városban is lakott, és az idő egy részében egy lakóhajó volt az otthona. Jelenleg Swansea városában élnek a feleségével és hét macskájukkal.

Véleményem: 

 Ez a könyv már a megjelenése óta piszkálta a fantáziámat. Aztán történt egy olyan eset, hogy édesanyám férjének a szülei feljöttek vidékről és anyum úgy gondolta, hogy menjünk el plázába cipőt venni meg miegymás. Én mit csinálok? Persze, hogy a fizetésem előtt egy nappal beszabadulok a könyvesboltba és ezzel a kötettel a kezemben jövök ki. :D Hangsúlyozom: FIZETÉS ELŐTT EGY NAPPAL.

 Sárkány nagy komolyan.
– Ez nagyon igaz – helyeselt Nagy Panda –, de mi határozottan eltévedtünk.– Attól még, hogy nem tudod, hová mész, nem biztos, hogy eltévedtél – jegyezte meg Kicsi

 Összességében ez a kis könyv amennyire rövid annyira hangulatos. Egyik nap a kocsiban kezdtem el olvasni, majd egyszercsak megszólalok anyukámnak: "Ebben a könyvben benne vannak az élet nagy dolgai". És egyébként igen. A szerző a nézeteit "felhasználva" alkotta meg ezt a regényt, ezzel örömet szerezve az olvasóknak. Szerintem nem utoljára vettem a kezembe ezt a rettentően aranyos kötetet, mert mindig van olyan nap, mikor szükségem lehet egy egy oldalon leírt mondatra. 

– Mit ünnepelsz? – kérdezte Kicsi Sárkány.
– Hogy megáztam – felelte Nagy Panda. – Veled.

Együtt bármire kepesek vagyunk.

 Ajánlom ezt a kis képregényt MINDENKINEK. Mindenkinek, de főleg azoknak az embereknek, akiknek sokszor vannak mélypontjaik az életben. A Nagy Panda és a Kicsi Sárkány története amilyen egyszerű, olyan elgondolkodtató. Olvasd el. Nem bánod meg.  

Minden döntés, amit hozol az úton,
elmozdít onnan, ahol vagy.

Sok minden történt az évben. Jó és rossz egyaránt. Igyekeztem a blog életébe is visszatalálni, meg persze a magánéletemet is úgy, ahogy lehet rendbe tenni. Blogos szempontból az évet január nyolcadikán kezdtem B. E. Belle: Árvák c. könyvének értékelésével, majd folytattam a Stigma című 2021-ben megjelent antológiával, melyre az antológia összeállítóján keresztül Robin O'Wrightly kért fel. Mindezek után pedig végre eljutottam Baráth Viktória: Az igazság ára című regényének olvasásaig. 

 Ebben az évben sok mindennel kellett szembenéznem, de leginkább magammal. Le kellett ülnöm és gondolkodnom. Bár eljutottam arra a pontra is, mikor már csak azért ültem le gondolkodni, hogy kitaláljam: Mit csináljak, hogy az új évem jobb legyen. Most végre kitaláltam és igyekszem azon az úton elindulni, amit levetítettem magam elé. Ebben az évben azonban sok mindenért hálás is lehetek. Például azért, hogy nagy részben önmagam lehettem, vagy például azért, hogy egy pár új szerzőt is megismerhettem. Például Elena Ferrante vagy Dezső Nikoletta. De az évben azonban búcsúznom is kellett. Búcsznom kellett attól a kiadótól, akikkel 2016 óta, a blogom elindulása óta együtt működtem. Van, ahol bánom, van ahol nem. De egyszer mindennek vége.

 Mint tudjátok a blog mellett koncertfotózássál is foglalkozok és hála a jó égnek, 2021-ben abból is akadt jó pár. Sőt idén azzal kezdem az évet, hiszen hetedikén már munkába állok. Apropó munka. Erre később visszatérek. 2021 azonban nem csak a boldog pillanatok éve volt. A 33-as paragrafus megszavazása után, a kormány beadott egy "családvédelmi" törvényjavaslatot, mely miatt rengeteg ismerősöm került célpontba. Tartalmasabbnál-tartalmasabb évet tudhatok a hátam mögött, végre elkezdtem sportolni, aminek külön örülök, na meg, mint fentebb említettem, a munka világába is belerepültem és elkezdtem félretenni a 2022-es célomra, ami igencsak péztárca igényes "mulatság". Mindezek mellett lehetőségem volt fotózni egy kisebb fesztiválon Baján, ahol nagyon jó barátságok szövődtek, melynek nagyon örülök (7.-én is az egyik ott megismert zenészt megyek fotózni). Aztán az év legjobbja: Végre meg volt tartva a könyvhét. Végre megtartották és tudtam vinni egy csomó könyvemet dedikáltatni. A legnagyobb öröm Rácz-Stefán Tibor volt, aki megkérdezte, hogy akkor most milyen névre dedikálja a könyvemet. Ezek szerint olvasta a történetemet és ez rettentően jólesett, hiszen az egyik kedvenc szerzőmről beszélünk. Hihetetlen sok mindent tartalmazott ez az év, de rengeteg időbe telne ezt mind leírni. Főleg a belső érzelmeimet, melyet csak az elhatározásommal tudnék nektek összefoglalni: 2022-ben végre a saját utamra lépek és szabad leszek. 

További 2021-es bejegyzések ITT

Találkozunk 2022-ben is a blogon