Máté hamis magabiztosságával remekül leplezi, mennyire érzékeny lélek. Erre teljesen ráment az első igazi kapcsolata, Ákos ugyanis képtelen volt átlátni az álcáján. Mégis, amikor a férfi néhány hónappal a szakításuk után ismét feltűnik, Máté eltökéli, hogy visszaszerzi őt. Csakhogy közben a dolgok körülötte és benne rengeteget változtak, akármennyire próbál erről tudomást sem venni. Illés ugyanis elvarázsolja őt a zenéjével, a finomságával, és azzal, hogy képes olvasni minden apró rezdülésében…

Véleményem:

 Fülszöveg:

Túlléphetünk-e egy kapcsolaton, ami az életet jelentette számunkra? Meddig lehet parancsolni a szívnek?
Ábel nem találja önmagát az űrben, ami Alex után maradt.
Minden róla szól, képtelen szabadulni az emlékétől, fogva tartja. Igyekszik egy új életritmus szerint élni, lefoglalja magát, betáblázza a hétköznapjait. Egyszóval: túlél. Aztán váratlanul jön valaki, aki mellett úgy érzi, ismét van értelme a boldogságát kutatni…
A múlt vissza-visszaköszön rá. Vajon le lehet-e zárni a legerősebb szerelmet?

KÖSZÖNÖM

Véleményem:

 Mikor belekezdtem a regénybe olyan volt, mintha Alex szemén keresztül nézném az eseményeket, melyek nélküle történnek. Aztán történt "valami" és ez teljesen megváltozott. Akkor már Ábel szemén keresztül láttam és éltem meg az eseményeket. Furcsa volt. Furcsa volt visszaeső szenvedélybetegként egy ilyen útról olvasni, amelyet ez a könyv végigvezet. Azonban meg kell mondjam, maga a csoda. A kitartás, amit a szerző megmutat a szereplőkön keresztül. Az akarat. 

 Sírtam, zokogtam, mosolyogtam, nevettem. Érzelmi hullámvasúton vitt át a könyv. Nem egyszer hagytam üzeneteket az írónak, oldalszámot megjelölve, hogy éppen hol hagytak nyomot a könnycseppjeim a papíron. 

188. oldal

 Pedig Ábel tényleg próbált továbblépni. Igaz, kellett neki egy baráti löket, de tovább akart lépni. Ám a sors egy olyan dolog, ami mindig közbeszól. Most milyen jól tette, nem igaz?

 Fülszöveg:

Aaron Walsh feltörekvő író, szeret új dolgokat megismerni, és világot járni. Kivéve, ha éppen egy újabb könyvön dolgozik, olyankor igyekszik elbújni mások szeme elől. Ugyan nem így tervezte, egy véletlen folytán ezúttal amishok között talál menedéket. Elegendő egyetlen napot eltöltenie a falujukban, hogy érezze, írni akar róluk. Meg akarja ismerni őket. Tudni akarja, miért élnek ilyen elszigetelten, ennyire régimódin. Arra viszont nem számít, hogy egy igéző szempár, és annak tüzes gazdája teljesen felborítja az életét. Végül az válik a legfőbb céljává, hogy megfejtse Noah-t, mert biztos benne, hogy az egyszerű életet élő srác súlyos titkokat cipel. Aaron pedig túl kíváncsi ahhoz, hogy ezt annyiban hagyja.

Véleményem: 

 Sok mindent el lehet mondani erről a regényről csak azt nem, hogy rossz. Engem egy teljes hullámvasúton vezetett végig, ami aztán hirtelen véget ért, engem pedig a földhöz vágott. Ilyen volt ez a könyv. Sokszor sírtam, sokszor nevettem. De ilyen egy jó könyv, nem igaz? Akkor jó, ha érzelmeket vált ki belőlünk. Sophie Anne első regénye pedig ezt bizonyítja. Nálam pedig ennek a regénynek nagy jelentősége van. Hiszen nagyon jól tudjátok, hogy én mindig jobban figyelek az első könyves szerzőkre, mert ott sok minden kiderül. No, de hogyan is láttam a regényt? (azon kívül, hogy a szívemet kitépte).  

"Most, hogy megérkeztem, a szerelvényem pedig lelassít, már le tudok ugrani róla,még mielőtt teljesne megáll. Körbenézni, hol vagyok éppen. Hová is érkeztem? Milyen szerelem ez? Harcolthatok-e társ nélkül, egyedül egy szerelemért? Esik az eső? Vagy tavasz van és a nap miatt hunyorognom kell? A madarak énekét hallom? Mi ez a hely, ahol vagyok, és van-e innen vonat, ami visszavisz oda, ahonnan jöttem vagy csak egyirányú jegyem volt? Segítségre lesz szükségem, hogy megválaszoljam ezeket a kérdéseket." - 287. oldal

 Az elején még nem gondoltam semmire. Aaron híres író. Mondom oké, de vajon hogyan kötődnek össze a szálak? Aaron lerobban, az amish falu egyik családja pedig befogadja. Itt már kezdett egy-két gondolat a felszínre törni, de még itt se volt teljesen tiszta. Aaron meglátja Noah-t. Na, itt már tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Ez a regény tele van titkokkal és olyan kérdésekkel, amikre az olvasó választ szeretne kapni és vagy megkapja vagy nem. De... Mi van, ha nem? Hol a második rész?

Egyáltalán lesz folytatás? (én már tudom a választ).

"A lecke, amit az amishok megtanítottak nekem, minden bizonnyal el fog kísérni életem végéig. Ott lesz velem az utolsó percekben is. Megpaskolja a vállam, és azt mondja: fontos volt tudnod, soha semmi sem fekete vagy fehér. A legtisztább ember lelke is lehet mocskos, és a legszentebb közösségben is megbújhat az ördög. Soha ne bízz senkiben csak azért, mert a te szándékaid igazak és jóindulatúak. A végén úgyis az szenved, aki nem akart ártani senkinek." - 466. oldal

 Sok-sok üresen hagyott kérdőjel maradt bennem, ami igenis válaszra vár. Mi lesz Noah-val. Mi az a nagy titok, ami miatt olyan döntést kényszerült meghozni, ami ekkora hatással volt az életére? A könyv azonban egy nagyon fontos kérdést tesz fel számunkra: Mi történik akkor, ha egy amish faluban kiderül valakiről, hogy meleg? Meg is kaptam rá a választ és igen elszomorító. Mintha az őskorban lennénk. Az egész könyv alatt éreztem, hogy Noah és az anyja nagyon nem oda valók. Nem ott kéne lenniük. Leginkább Noah-nak nem. Joy szereti a férjét. Ez rendben van. De Noah... Ő miért... Basszus annyi bennem a kérdés. 

Kíváncsi vagyok: Ti olvastátok? Ha igen, akkor mi a véleményetek a regényről? Ha nem: Tervezitek elolvasni?

Fülszöveg: 

 Ám mindezek mellett rettentően vártam és várom a könyvnek a megjelenését, hiszen a szerzőtől eddig
és most is csak fantasztikus, igényes könyveket kaptam kézhez. Hosszú idő után ez volt az első olyan történet, ami annyira magával rántott, hogy még reggeli és ebéd közben is olvastam.Azonban ezúttal egy teljesen más, ugyanakkor egy ugyanolyan színvonalas műnek lehettem részese. Ezúttal René és Sebő történetét ismerhetik meg az olvasók, akik a dráma szakkörön egy olyan a Rómeó és Júliával kapcsolatos feladatot kapnak. Megfordult a fejemben: Ez vajon az univerzum (vagy inkább Sam) jelzése lett volna számukra? Talán. A történet kezdetén Sebő, a főszereplő betegeskedik (igen, nyáron) épp ezért otthon fekszik, de ennek ellenére René eljár hozzá és csinálják a feladatot. 

 Azonban mindezek ellenére, hogy Sebő szemén többet megtudhat az olvasó Renéről még mindig Sebő az, akinek nagyobb részben látja az életét. Ő az, akinek megismerheti az olvasó a családját. Sebő

Renéről még azt se tudja, hogy hol lakik, így aztán az olvasó is csak annyit tud meg, amennyit az író a szeme elé tár. A szerző ugyanakkor az ifjúsági vonal mellett ezúttal is megemlít a regénybe komoly témákat, melyekről nem árt beszélni és tudomásul venni, hogy vannak, léteznek ezek a problémák, dolgok. Ilyen például az alcheimer kór, a halál, a mozgássérültek vagy éppen az alkoholizmus leküzdése. Habár igaz, hogy ezek közöl nem mindet érinti huzamosabb ideig a könyv (nem fogom elárulni melyiket, érdekes felfedezés volt számomra is), de szerintem elég ennyi. Elég, ha ennyit beszélünk róla. 

1. Lili Elbe (David Ebershoff: A dán lány)

Habár ő nem csak könyvszereplő, hanem egy valós személy volt, mégis méltónak találtam erre a helyre, hiszen nekem nagyon sokat segített mind lelkileg, mind máshogyan. Nagyon inspiráló személy és az, amin ő keresztülment egy csodálatos és aki nem érintett az meg se értheti azt a küzdelmet, amin ő keresztülment. 

2. Ana Moreno (Baráth Viktória: A főnök-sorozat) 

Úgy gondolom, hogy Ana is sok mindent mutatott meg az olvasóknak, hiszen az ő élete sem volt sétagalop. Szerintem sokunknak mutatta meg azt, hogy milyen egy erős és kitartó nő. 

3. Judit (Hajnal Kitti: Homokszemek)

Judit azért került bele a listába, mert a szerző az ő szemén keresztül mutatta meg az olvasóknak, hogy egy anyában mi zajlik le akkor, mikor a gyermeke bevallja, hogy ő más. Mondjuk én pont nem tudtam a homofób édesanyámat Judit helyébe képzelni, de biztos van olyan olvasó, aki igen. 

4. Marion, Colette, Léá (B. E. Belle: Árvák)

Ez az a könyv, ami tényleg megérdemli a helyét ebben a listában. Hiszen mindegyik lány egytől egyig erős személyiség olyan, aki megtanult küzdeni egészen kiskoruktól kezdve. 

5. Glória (Borsa Brown: A végzet)

Ő az a személy, aki sok mindenen ment keresztül és habár ezt a A végzetben nem ismerhettük meg eléggé, reménykedem abban, hogy A kezdetben sokkal részletesebb képet kapunk az ő szemszögéből.

A kötet két kisregényt tartalmaz, mindkettő komoly, társadalmilag fontos témát érint.

Homokszemek:

Judit szereti a gyerekeit. Különösen az idősebb fia, Boti áll hozzá nagyon közel, éppen ezért éri villámcsapásként, amikor a fiú bevallja neki, hogy meleg. Judit reakciója szakadékot váj közéjük, amivel egyikük sem tud mit kezdeni. Vajon elveszítik egymást? Judit képes lesz megbirkózni a démonaival, és Boti ki tudja várni?

Virágszirmok:

Jácint élete maga a pokol, bár erről senki sem sejt semmit. Ő és a húga, Lili apjuk terrorjában élnek, amiből nem látnak kiutat. Jácint azonban megismer egy férfit, aki úgy tűnik, értelmet adhat az életének…

KÖSZÖNÖM A SZERZŐNEK ÉS A KIADÓNAK A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

Véleményem:

Előzetes figyelmeztetés: Az értékelés picit spoileres, ami nem szokásom, de lehetetlen spoiler nélkül beszélni róla.

Homokszemek:

Ez a történet... Nem is tudom igazán, hogy hol kezdjem. Alig találok szavakat. Az első három szó, ami eszem bejut erről a történetről az a szeretet, a titkolózás és az elfogadás. Mert tényleg ez a három szó írja le leginkább ezt a történetet.

"Egy jó pszichológus talán rádöbbentené a fiát, hogy ez csak valami furcsa lázadás." - 12. oldal

 A történetbe ott csöppenünk bele mi olvasók, hogy Judit a fodrásznál ül és a gondolataiba mélyed. Itt még nem tudtam, hogy milyen jelentőséggel lesznek bennem a történet során azok a kérdések, melyeket a megjelenés előtt tettem fel az írónőnek. Ugyanis az interjúban kérdeztem az írónőtől, hogy kell-e a történethez papírzsepi. Véleménye szerint: nem. Nekem később kellett volna. Hiszen érdekes volt egy szülő szempontjából végignézni, milyen is egy coming out. Hogy mit él meg egy anya, amikor megtudja, hogy a fia vagy a lánya más. Egy kicsit azonban magamat láttam Botiban. Hiszen az én családom sem fogadta el, mikor bevallottam, hogy más vagyok.

"A vallomás óta kereste benne a fiát, és megőrjítette, hogy nem találja. Egy idegent látott, akit nem ismer, mert akit ismerni vélt, nem létezett, legalábbis nem úgy, ahogy ő évekig hitte…" - 21. oldal

 A másik, amit megkérdeztem az interjúban a szerzőtől, hogy a pszichológiai részét milyennek látja ennek a történetnek. Ő nem szeretett volna válaszolni erre a kérdésre, én viszont megállapítottam: igenis van ennek pszichológiai háttere. Mégpedig maga az, hogyan megy keresztül Judit ezen az egészen. Hiszen ennek a lelki része nem kis dolog mind a gyermek, mind a szülő részéről.

"– Sosem fogod elfogadni, ugye?
Judit úgy érezte, megfullad a zárt térben. Miután meggyőződött róla, hogy nem jön másik autó, gyorsan kiszállt, és a táskáját is kivette. Megkerülte a kocsit, majd a hátsó ajtónak támaszkodott, Boti mellett. A fiú végül értette a célzást, megállt mellette, némán figyelte, ahogy rágyújt.
– Úgy érzem, nem ismerlek – kezdett bele Judit óvatosan, aztán feladta, úgy döntött, teljesen őszinte lesz. – Volt egy fiam, és nem találom.
– Ezt most nem értem.
Judit elmosolyodott. A fűszálakat bámulta a lábuk előtt, ahogy hajladoznak az éppen feltámadó szellőben, miközben próbálta megfogalmazni, mit érez, anélkül, hogy megbántaná a fiát.
– Nem az vagy, akinek hittelek – mondta, Boti pedig ingerülten felsóhajtott mellette.
– Csúcs. És ezzel mit kezdjek?
A fiú hangjába kiábrándultság vegyült, annyira elveszettnek tűnt, hogy Judit legszívesebben magához ölelte volna, de nem volt biztos benne, hogy ez most megfelelő pillanat.
– Mutasd meg, ki vagy valójában!
Judit maga is megdöbbent, amint a szavak elhagyták a száját. Még csak át sem gondolta, egyszerűen kikívánkozott belőle, mielőtt felfoghatta volna. Boti azonban nevetni kezdett.
– Miért, kíváncsi vagy rá?" - 75. oldal

 Judit azonban az a fajta női karakter, aki nem szereti a változásokat. Még a fodrásznál sem szeretett volna más színt a hajába, vagy egy fokkal hosszabb, esetleg rövidebb hajat. Ezért nem fogadja el a fiát sem, hiszen kizökkenti az eddig megszokottból. Azt hiszi, ez is egy probléma, amit meg kell oldania, egészen addig, míg a férje rá nem ébreszti az ellenkezőjére.

"Sajnálta Botit, és utálta, hogy ezeket a harcokat egyedül kellett megvívnia." - 79. oldal

 Így aztán egy idő után Juditnál egyre inkább elfogadást tapasztalhatunk, de ez néha meginog a történet során egy bizonyos pontig és elkezd megbékélni a fia melegségével. Egyik alkalommal elmennek Botival a tóhoz, ahova régen jártak és beszélgetnek, hogy jobban megismerje a fiát, hiszen ezen kis apróság miatt sok mindenből kimaradt.

"– Az időt nem állíthatod meg." - 90. oldal

 Nehéz megállapítani, mikor is jön el Juditnál az a pont, mikor már elfogadja a fiát. Én ennek a pontnak talán azt mondanám, amikor a boltban egyszer meghall egy mögötte álló párt, akinek a férfi tagja elkezd szidni egy meleg énekest, akinek a legújabb száma éppen akkor megy a rádióban. De úgy őszintén, tényleg nem tudom biztosra. Döntsétek el ti, ha elolvassátok.

"– Anya, bármennyire akarod, ez nem múlik el." - 129. oldal

 Tapasztalatból mondom, hogy ezt sokáig nem lehet titkolni, főleg nem az egész család elől. Botinak sem sikerült, hiszen szépen lassan az apukája, utána pedig a két testvére is tudomást szerzett róla. Én megmondom őszintén, imádtam a reakciójukat. Mind a hármukét másért. Judit reakciója pedig a végére forrt ki igazán.

"– Hogyan tartson az ember távolságot attól, akivel mindig együtt akar lenni?" - 149. oldal

 Ha már a végéről esett szó. Én a történet elején azt mondtam az írónőnek, hogy én csak annyit remélek, hogy a történet végén nem lesz hiányérzetem és nem fogom azt érezni, hogy kimaradt valami. Hát... Nem is éreztem. Könnyekig hatódtam az igaz, hiszen az utolsó oldalon lezajló párbeszéd tényleg könnyfakasztó volt. Ez a történet olyan sebeket szakított fel, amik már majdnem beforrtak. De egy percig se bántam.

Virágszirmok:

 A Virágszirmok című történet azonban teljesen más. Jácint és Lili története úgy gondolom, hogy egy olyan keretet kapott, ami bármelyik olvasóval megtörténhet. Ugyanis ebben a történetben egy bántalmazott testvérpárt ismerhettünk meg, Jácintot és Lilit. Mindketten édesapjukkal élnek, az édesanyjuk elköltözött a férje agresszív viselkedése miatt. Meg kell mondjam nem csodálom. Lili egyáltalán nem tud hova menekülni, apja azonban nem nyúl hozzá (csak néha), mert szerinte egy lánynak szépnek kell lennie. De azért csinált vele egyet és mást a múltban, amit a történetből ti is megtudhattok. Jácint azonban megtalálta a mentsvárát. Egy férfit, aki boldoggá teszi a hatalmas korkülönbség ellenére. Csakhogy a férfi semmit nem tud róla. Vajon ez így is marad?

 A történetben egy csomó olyan témát érint az írónő, amit szinte sírva olvastam végig, hiszen az én családom sem tökéletes. Örültem, hogy olvastam, mert ahogy a mondás tartja, minden jó, ha a vége jó.

Ti olvastátok már? Ha igen, hogy tetszett? Meséljetek a kommentrészlegben.

Szinte mindenben. Kezdve azzal, hogy a kötet nem egyetlen regényt tartalmaz, hanem két kisregényt.

A Homokszemek más szemszögből, más hangnemben, más stílusban, de talán még más szóhasználattal is íródott. Egy nagyon új tapasztalat számomra. És persze az LMBTQ vonal is másképpen jelenik meg, egy szülő - gyermek kapcsolaton keresztül láthatjuk.

A Virágszirmok az egyik legsúlyosabb történet, amit valaha írtam, úgyhogy lehetséges, hogy akadnak majd, akik meglepődnek rajta.

2. Mennyire volt nehéz és mennyire volt más megírni ezt, mint az előző hármat?

Általában hamar elkészülök egy-egy regénnyel, a Homokszemek esetében viszont volt egy hosszabb leállás. Még 2018-ban kezdtem el, aztán félretettem, és egy évvel később fejeztem be. Más volt maga az írása is, sokkal lassabban ment, odafigyelősen, nem csak ömlött belőlem, mintha megnyitottam volna egy csapot, mint a többi esetében. Judit nagyon más karakter, ráadásul ez inkább családregény, nem romantikus történet, ami az általános írói közegem.

A Virágszirmok rekordidő alatt készült el, két-három hét alatt, de eléggé szétszedte a lelkivilágom. Egyébként minden történetet más megírni, mint a többit, legalábbis esetemben. Persze vannak sémák, amik körül mozgok, de igyekszem, hogy valamiben mindig eltérjenek. Itt leginkább abban térek el, hogy pont a lényeges dolgokat nem „látjuk”, hanem csak a következményeiket. Ez szintén egy nagyon újfajta megközelítés volt annak ellenére, hogy szeretek „elhallgatásból indulni”, és lassanként megmutatni dolgokat.

3. Miért pont egy anya szemszögéből írtad? Hisz bármely' más családtag szemszögéből írhattad volna.

Őszintén? Fogalmam sincs. Talán azért, mert egy családban az anya szerepe vízválasztó. Általában legalábbis az anyák viszik a vállukon a családot, szóval ha ő kizökken, akár minden darabjaira is hullhat. Viszont igazad van, bármely más családtag szemszöge is fontos lehet. Én egyszerűen az anyát választottam, vagy ő engem, ki tudja. :)

4. Mire számíthat az olvasó, mikor kinyitja a könyvet? (Célzok ezalatt arra: kell papírzsepi?)

Ez nagyon az olvasó ingerküszöbétől függ. Azt hiszem, talán nem ártana a biztonság kedvéért készíteni egy csomag papírzsebkendőt hozzá. Arra mindenképp számíthat, hogy az eddigi könyveimtől valami nagyon eltérőt kap, de remélem, ez egyáltalán nem baj. :)

5. A kiadó oldalán néhány nappal ezelőtt megosztásra került egy idézet a könyvből, melynek a vége a következő 2 mondat (a párbeszédből) a főszereplő, Judit fia szájából: "- Mutasd meg, ki vagy valójában!

- Miért, kiváncsi vagy rá?"¹

Judit mennyit fog érzékelni abból az útból, míg a fia odáig jut, hogy ténylegesen önmaga legyen?

A történet azzal indul, hogy Boti megmutatja magát. Inkább az a kérdés, Judit mikor fogadja el.  Azt hiszem, Boti az egész kisregény folyamán őszinte. Az utat keresik egymáshoz, ez benne a lassú folyamat.

6. Boti számára a párkeresés ezalatt az idő alatt mennyire lesz bonyolult? Mennyire látunk majd bele az életébe?

Pont annyira látunk bele, mint az anyja. :P

7. Azt vettem ki az előbbi válaszodból, hogy Boti egy külön kisregényt megérne. Tervezel ilyet?

Hm. Egészen eddig ez eszembe sem jutott. De én egyébként is leszoktam már a tervezésről, úgysem az lesz, amit én akarok… :D Szóval ki tudja, még az is lehetséges.

8. Talán fogalmazhatnék úgy, hogy az LMBTQ témán belül ezzel a regénnyel egy fél lépéssel kiléptél a komfortzónádból, hiszen nem a "meleg főszereplő" jellemző erre a könyvre. Tervezel más irányba is lépni, mást kipróbálni írás terén? (Pl: Fantasy, sci-fi stb)

Valóban így van, eléggé kiléptem vele a komfortzónámból, egy kicsit féltem is tőle, hogy menni fog-e. De nagyon élveztem, és egyébként is szokásom feszegetni a saját határaim. Na meg néha másokét. :D Viccet félretéve, várható még tőlem, hogy ilyesmit csináljak. Fantasyt jelenleg is írok, az online olvasható is az oldalamon.

9. Na és a másik kisregény? Annak mi a miértje? Miért írtad meg?

Nálam a szó szoros értelmében véve nincsenek miértek. Nem döntöm el előre, hogy erről vagy arról írni szeretnék. Egyszerűen megjelenik a fejemben, és nem szabadulok, míg meg nem írom. A kiadásának már inkább van oka. Egyszerűen, hallgatunk arról, hogy ilyen történetek a valóságban is léteznek. Ez pedig súlyos problémákat szül.

10. A regényt pszichológiai oldalról nézve min megy keresztül az anya? (Lelkileg)

Hm, ez egy elég összetett kérdés. Nem vagyok pszichológus, úgyhogy erről inkább sejtéseim vannak. Azért jó esetben egy anya mindig a gyermeke boldogságát tartja szem előtt, de akad, hogy valakinek túl határozott, és sokszor akár eltérő gondolata van arról, hogy a gyermeke mitől boldog. Azt hiszem, az elvárások sokasága az, ami megnehezíti esetenként a szülő-gyermek kapcsolatot. Az elvárások elengedése valahol felé egy gyászfolyamattal. Meglátni, mégis ki igazából a gyermek, és miben tér el attól, akinek mi akarjuk nevelni. Aztán jöhet az elfogadás.

11. Jövőre mik a tervek?

A tervekkel tényleg hadilábon állok, de folyamatban van most több történetem, egyelőre az a kérdés, melyik élvezzen elsőbbséget. Van egy újabb coming outhoz kapcsolódó regényem, ahol a szereplők dinamikája nagyon elragadott, de akad olyan kisregényem, amiben szintén ugyanez fog meg. Nem merek semmit ígérni, úgyhogy meglepetés lesz. Még nekem is. :D

Megjelenés várható időpontja: 2020. november 29.

Rendelés ITT

¹Erről az idézetről volt szó:

“– Sosem fogod elfogadni, ugye?

Judit úgy érezte, megfullad a zárt térben. Miután meggyőződött róla, hogy nem jön másik autó, gyorsan kiszállt, és a táskáját is kivette. Megkerülte a kocsit, majd a hátsó ajtónak támaszkodott, Boti mellett. A fiú végül értette a célzást, megállt mellette, némán figyelte, ahogy rágyújt.

– Úgy érzem, nem ismerlek – kezdett bele Judit óvatosan, aztán feladta, úgy döntött, teljesen őszinte lesz. – Volt egy fiam, és nem találom.

– Ezt most nem értem.

Judit elmosolyodott. A fűszálakat bámulta a lábuk előtt, ahogy hajladoznak az éppen feltámadó szellőben, miközben próbálta megfogalmazni, mit érez, anélkül, hogy megbántaná a fiát.

– Nem az vagy, akinek hittelek – mondta, Boti pedig ingerülten felsóhajtott mellette.

– Csúcs. És ezzel mit kezdjek?

A fiú hangjába kiábrándultság vegyült, annyira elveszettnek tűnt, hogy Judit legszívesebben magához ölelte volna, de nem volt biztos benne, hogy ez most megfelelő pillanat.

– Mutasd meg, ki vagy valójában!

Judit maga is megdöbbent, amint a szavak elhagyták a száját. Még csak át sem gondolta, egyszerűen kikívánkozott belőle, mielőtt felfoghatta volna. Boti azonban nevetni kezdett.

– Miért, kíváncsi vagy rá?” (Hajnal Kitti: Homokszemek)