Megtörténhet, hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki.

Aztán amikor beköltözik néhai nagynénje lakásába, és váratlanul egy idegent talál a konyhában – egy kedves tekintetű, délies akcentussal beszélő férfit, aki rajong a citromos pitéért –, meginog gondosan kitalált menekülési stratégiája. Ugyanis van valami a férfiban, aminek korábban képtelen lett volna ellenállni. És könnyen lehet, hogy most sem lesz képes.

Csakhogy a férfi a múltban él. Egész pontosan hét évvel korábban. Clementine pedig hozzá képest hét évvel előrébb a jövőben.

Hallotta a nagynénjétől, hogy a lakás egy hurok az időben, ahol egybefolynak a pillanatok, akár az akvarell színei. Ahogy azt is, hogy a szerelemben nem az idő számít – hanem az időzítés.

Clementine pedig attól tart, hogy hét évvel elkésett.

Értékelésem: 

Ashey Poston könyve egy könnyed, időutazós történet. Ez a könyv műfaját tekintve inkább a mágikus realizmus kategóriába sorolható, de valahogy mégis kiemelkedik onnan. Egy olyan történetet foghattam a kezemben, ami egy könnyed, érzelmes, időcsavaros történet, ami egyaránt foglalkozik a gyásszal, reménnyel és a szerelemmel is. 

"A szeretteink néha egy történet közepén hagynak el minket. Olykor búcsú nélkül távoznak." - 307.oldal 

Clementine egy kiadó sajtósaként dolgozik, közben azonban gyászolja a nagynénjét, aki váratlanul elhunyt, majd örököl tőle egy különleges lakást. A lakás ugyanis egy időhurkot rejt, amelyben a főhős a múltban élő férfival találkozik – pont hét évvel eltérő idősíkban. A történet során több kulcsszimbólum is fellelhető, ilyenek például a idő, az emlékek, a gyász feldolgozása és az újrakezdés is. Ezek olyan témák, amikről kell beszélni. 

"Szerintem – mondta végül, gondosan megválogatva a szavait – semmi sem tart örökké. Sem a jó, sem a rossz. Ezért kell keresni a boldogság forrását, és a lehető legtovább ott kell maradni." - 294.oldal

A főhősünk kezdetben pragmatikus, menekülésként használja a munkáját, azonban idővel rájön, hogy ez nem a jó út és ideje lenne hallgatnia a szívére is és nem csak a karrierjének élni. Erre pedig egy váratlan ajándék döbbenti rá. Iwan pedig egy lelkes, szenvedélyes, szakácsként éli mindennapjait, rajong a citromos pitéért, jelenléte pedig lehetőséget ad Clementine-nak az önfeltárásra és a gyász feldolgozására. Clementine pedig ekkor szembesül a változás lehetőségével. De vajon él is az alkalommal?

"Ki mondja meg, mikor dolgoztál már érte eleget? Ha akarsz valamit, meg kell próbálnod. Te vagy önmagad legfőbb szövetségese." - 177.oldal 

Könnyed, romantikus, mégis megható, időnként nosztalgikus vagy melankólikus történetet tarthat az olvasó a kezében, amivel a mágikus realisztikus elemekkel együtt megtartják az egyensúlyt. Felépítése átlátható, jól struktúrált, nincsenek túlzóan bonyolult cselekményszálak – összeszedett és könnyed olvasmány. A kiadói közeg pedig egy hiteles keretet biztosított a történet számára realisztikus munkahelyi és személyes elemekkel megtűzdelve. 

"A szeretteink néha egy történet közepén hagynak el minket. Olykor búcsú nélkül távoznak. Az is előfordul, hogy parányi dolgokban velünk maradnak. Egy musicalről őrzött emlékben. A parfümjük illatában. Az eső neszeiben, a kalandvágy viszketésében, a reptérterminálok közötti határvonalak iránt ébredő sóvárgásban." - 304. oldal 

A gyász és a veszteség kezelése Clementine részéről hitelesen lett ábrázolva. Gyásza reális és megindító, az új lakás öröklése kapcsán azonban új perspektívába kerültek a nagynénjével kapcsolatos emléke. A főhősünk megtanul elengedni, bízni, elengedni a múltat – ez azonban egy nagyon mély érzelmi utazást biztosított számára. A regény megkérdőjelezi, hogy az idő múlása akadály vagy próba a szerelem számára, ami szerintem egy nagyon szép szál lett a történet során. 

"Élvezd az esőt! Soha nem tudhatod, lesz-e rá több alkalom." - 249. oldal 

Az időcsavaros, romantikus történet izgalmas, friss alapot ad a történet számára. A karakterek jól kidolgozottak, szerethetőek, Clementine különösen empatizálható, Iwan pedig egy izgalmas, energikus figura. A történetben van fájdalom, de a remény kárpótolja az olvasót, lírai, romantikus és érzékeny egyszerre. 

"Az ember nem szokta megjegyezni a jelentéktelen részleteket, hisz nem gondolja, hogy utoljára hallja valakinek a hangját, utoljára látja a mosolyát, utoljára érzi az illatát." - 195. oldal 

Egyes olvasók egyszerűnek találják a cselekményt, hiányolják a kompromittáltabb történetvezetést én azonban úgy vagyok vele, hogy nem hiányzik. Ennek a történetnek nem ez kellett. Aki ilyen történetet akar olvasni, annak csak azt tudom mondani, hogy ez nem az ő könyve. A második fele a történetnek azonban meg kell említenem, hogy nekem fura volt, hiszen a férfi és a két különböző időbeli verziójával való párhuzamos ismerkedés kicsit zavaros volt számomra. Ám az értékelésem végéhez közeledve ténylegesen csak azt tudom mondani, hogy ha valaki nem kedveli a mágikus realizmust vagy a könnyed romantikus történeteket, akkor ez nem az ő történetük.

"Ha akarsz valamit, meg kell próbálnod. Te vagy önmagad legfőbb szövetségese." - 180. oldal 

Összegzés képpen annyit írnék, hogy egy karakterközpontú, könnyed, romantikus történetet kapott az olvasó egy kis időutazós szállal feltúrbózva. Azonban a vicces témák mellett előkerülnek a komolyak is, mint a gyász, az önismeret, a változás. Szóval ajánlom mindazoknak, akik szeretik a finom csavarokkal rendelkező történeteket nem kevés humorral.

„A testem az enyém. Akkor miért mondja Mondjo folyton azt, hogy én az övé vagyok?”

Lili tizenöt éves. Lili tízéves kora óta Anna is. Lili nem akarta, hogy Anna beleköltözzön, és egyre jobban fojtogatja ez a kettősség. Emiatt gúnyolta ki és dobta Octave-ot, a jó fej, helyes Octave-ot, akivel pedig olyan jól érzi magát. Emiatt már Émilie-vel, a legjobb barátnőjével sem találja meg a közös hangot. Lili soha nem lehet már olyan, mint egy átlagos tizenöt éves lány, aki az első randiról ábrándozik.

Lilinek beszélnie kellene, mert szétfeszíti ez a titok. De hogyan? De kinek? Létezik számára tér és idő a feketén túl? Eljön valaha a pillanat, mikor fény fakad a sötétségből?

Összeszoruló gyomorral és ökölbe szoruló kézzel olvassuk Lili történetét. Egyszerre dermesztő és dühítő, de talán segít az áldozatoknak, akik itt vannak közöttünk, és eddig nem mertek beszélni.

Vedd a kezedbe ezt a könyvet!
Aztán döntsd el, a kezébe adod-e valakinek!
Jöjjön el a fény a feketén túl!

Értékelésem: 

Claire Castillon francia szerző, első regénye a Túl a feketén (2024, Könyvmolyképző), ami egy igen komoly témával, a pedofílával foglalkozik. A könyv mondhatni egy fél napos olvasmány vagy ha nincs időd befejezni egyik nap, másnap befejezed a másikat, hiszen a maga 152 oldalával nem mondható egy hosszú regénynek, inkább egy hosszú novellának. 

A történetünk főszereplője Lili, aki 15 éves, de a 10 éves kora óta egy másik személyiséggel, Annával kell osztoznia testén. Ezt azonban az édesanyjának párja Mondjo kényszerítette rá. A történetet lili belső monológ formájában mesélni el. A traumát, a kettősség kialakulását és folyamatos szorításen, amely akadályozza lili kapcsolatát a kortársaival, barátnőjével és az önazonosságát. A történet kulccsalemei a félelem, titkolózás és a szidentitás kettőssége, hiszen a történetben Mondjo nem engedi, sőt még meg is fenyegeti Lilit, hogy ha elmondja az édesanyjának, akkor megöli magát. Ez pedig egy akkor 10 éves kislánynak, aki mindent elhisz és fülig szerelmes a felnőtt férfiba, igen megrendítő és félelmetes, így persze hogy betartja a kérést, nem feltételezve hátsó szándékot mögötte. Ez azonban egy agresszív függősség ábrázolása, ami szerintem igen jól sikerült a történelem során.

Hatásos, intenzív pszichológiai belső monológ, my minimális párbeszéddel, belső céllal működik. A szöveg tömör, feszültség keltő, olykor megrázó és szelíden brutális. A történet során nincsenek hagyományos cselekmény voltak, nincs feloldás, ingyen dráma inkább identitásdrámává válik, az önazonosság állandó küzdelemmé.

Amikor én a fülszöveget először elolvastam, először azt hittem, hogy ez egy disszociatív identitászavarral élő lánynak a története, így nem is volt kérdés hogy beszerzem, hiszem mostanában nagyon érdekelnek a pszichológiai témával foglalkozó regények. Nem szakkönyvek. Regények. Amikor azonban elkezdtem olvasni a történetet Lili és "Anna" kettőssége ennyire folytogatóbb volt, ahogy közeledtem a végéhez, sőt lehet hogy én értelmeztem félre, de a végén volt azt hittem két olyan jelenet, ahol mintha Annát tényleges személyként láttam volna megjelenülni, mindezt Lilin belül. Nagyon sok mondott ragadt meg engem a történet során, bár a könyvben, amiket instagramon láttatok szeretleket, azok inkább azokat a részeket tartalmazzák, amit nagyon traumatizáltak. Engem. De hogy pár ilyen mondatot említsek:

"Kinek mondjam el, mi történik velem? Kinek mondjam el, hogy rámomlanak a házunk falai?"

"A fejemben újrakezdődik a pingpong: és mi van, ha Mondjo igazat mond? Ha anyád börtönbe küldik a titkunk miatt? És apát is? És én nevelő szülőkhöz kerülök? Legalább távol leszek Mondjótól. Szabad nem szeretnem már? Szabad nem akartam már hozzámenni? Szabad jobban kedvvel nem egy velem egykorú fiút?"

 Ez csak két mondat, de engem mélyen megrázott. Hiszen olyan mögöttes tartalmakkal bír, ami... Nem normális. Most jöhetnénk azzal, hogy "de akkor mi a normális?". Hát a pedofília nem az. Lili belső küzdelme nagyon is átjött, számomra a inkább szorongató érzést keltett mintsem felszabadítót, hiszen ebben semmi felszabadító nem volt. Hiszen a végén már ténylegesen akarat ellenére volt egy olyan börtönbe kényszerítve, amit... Amit ő nem akart. A végén viszont valahol egy picit felszabadultam a cselekmények miatt, de lehet, hogy én értelmeztem félre, nem tudom hogy ott mi történt... Ha az amit gondolok, akkor viszont annak nagyon is örülök.

Ha korosztálynak kellene ajánlanom, akkor én maradnék a borítón feltüntetett 13 éves korosztályt, hiszen én úgy gondolom hogy azaz a korosztály ahol már érti az ember az ilyeneket és ezeknek a súlyosságát. Remélem. Viszont az biztos, hogy aki esetleg elolvassa és hasonló problémákkal küzd, menedéket találhatsz a történet sorai között és esetleg erőt meríthet ahhoz, hogy később lépéseket tegyen. Kérlek tegyétek meg.

Pszichológiai szempontból ez az egész nagyon szeretett, hiszen ennek a traumának egyfajta személyiségbontó hatása van, disszociáció és identitás zavar formájában - Anna mint túlélő "énrész", Lili mint elnyomott én. A történet során azonban megjelenik a grooming és érzelmi/pszichés abúzus dinamikája: Mondjo manipulációja, Lili elszigetelése, identitásának átformálása. A kötet beszél az önrendelkezésért folytatott, csendes harcról, arról, hogy egy fiatal lány belső harca hogyan válik láthatóvá a legbelsőbb, önmagával folytatott párbeszédben.

A könyv elmondhatjuk, hogy rendkívül intenzív pszichológiai ábrázolással bír, amely mélyen bevonja az olvasót. A szerző merész témaválasztása (pedofilia, identitás kettőssége, abúzus) is igen felkeltheti az olvasó figyelmét, hiszen nem mindennapi témák, főleg így egyben nem. A stílus erős érzelmi töltést ad: kevesebb szó, több súly. A történet során nincsen szokásos cselekmény-ív vagy megoldás, ez azonban nem "mesekönyv"ha nem egy belső feloldás nélküli történet.

Szűken, de célozgat a történet arra, hogy inkább a fiatal olvasókhoz szól, de a mélysége inkább felnőtt értelmezést igényel.

Összességében annyit mondanék, hogy a történet egy tömör, hatásos, szívszorító olvasmány, amely hosszabb rezonál, és a képeken túl is gondolkodásra késztet. Inkább ajánlanám 13+ korosztálynak, akik érdeklődnek összességében annyit a pszichológiai mélységek iránt vagy traumát éltek át, valamint segítő szakmában dolgozóknak és az áldozatok szüleinek.

Nem ajánlott: érzékeny, erősen traumatikus témákra nem kész olvasóknak.

„Megdöbbent, ​felkavar, magához láncol.” – Anarchia Könyvblog

Fülszöveg:

ALVIN FIGYELEMZAVAROS ÉS UTÁLJA A MATEKOT.Végzős egy budapesti gimiben, egy zűrös osztályban. Szeptemberben új matektanár érkezik hozzájuk Sólyom Szabolcs személyében. A kapcsolatuk Alvinnal nem indul zökkenőmentesen.LEXI MATEKTAGOZATOS ÉS FIGYELEMRE VÁGYIK.Ő a matektanár lánya. Tizenegyedikbe jár két legjobb barátnőjével, de egy új osztálytárs befurakodik közéjük, így a lányok barátsága veszélybe kerül.És akkor még a családja is bonyolult. Lexi egyik kisöccse ADHD-s, és dobolni tanul. Mivel gyerekkorában Alvin is dobolt, Sólyom tanár úr felkéri őt, hogy gyakoroljon a kisfiával. A család gyorsan megkedveli a vadóc külsejű, ám barátságos srácot.

AZONBAN LEXINEK NEM TETSZIK, HOGY A FURA ALVIN MOST KI-BE JÁRKÁL NÁLUK.Ráadásul a céltudatos lánynak mostanában semmi nem jön össze. Amikor a várva várt fellépése a táncos eseményen meghiúsul, Alvin vigasztalja meg. Ekkor a fiú fejében már óriási a káosz, mert Lexi tölti ki a gondolatait, és minden mást hanyagol.A lány mégis attól fél, hogy az ADHD-ja miatt Alvin lelkesedése hamar elmúlik. Szép szavakra vágyik, a fiúnak viszont ez az egyik legnagyobb nehézsége.

ALVIN ALKALMATLANNAK ÉRZI MAGÁT A SZERELEMRE – ÉS ÚGY ÁLTALÁBAN AZ ÉLETRE.Lexi meg akarja őt érteni, de ezúttal nem engedhet a vágyaiból.Lehetséges, hogy valójában ugyanarra van szükségük?

Értékelésem:

Darvas Petra író, már több könyvet tudhat maga mögött, ez azonban mégis más, hiszen egy komoly problémára, az ADHD-ra hívja fel a figyelmet, amit sokan összekevernek a hiperaktivitással. A könyv témájában igen egyedülálló, hiszen még nem olvastam ilyen könyvet. Figyelmet és empátiát vár az olvasótól, ugyanakkor segítő szándékot is nyújthat, ha egy olvasó esetleg hasonló dolgokat észlel magán. Az én figyelmemet is hamar felkeltette ez a regény, hiszen kíváncsi voltam, hogy az ADHD-ról miként lehet megírni egy regény. Biztosíthatlak, fantasztikusan. Ugyanis nem elég, hogy erre a témára felhívja a figyelmet, de még egy apró romantikus szálat is belefűz az olvasó. 

"Attól, hogy másnak is nehéz, még nem számít kisebbnek a te nehézséged." - 291. oldal 

A könyv fő témája az ADHD, de emellett foglalkozik a tényleges tiniként érintő problémákkal, mint a szerelem, a tanulás, a barátok stb. Ez a könyv az ADHD-val élőknek támaszt, a laikusok számára pedig információt nyújthat. Hiszen ténylegesen bemutatja, hogy milyen egy ezzel élő fiatal aki az élete. Én személy szerint mindenkinek ajánlom, mert hacsak egy kicsit is, de mindenki felfedezheti benne saját magát, hiszen minden karakterben megtalálható valaki. Ha nem én, akkor a legjobb barátom vagy akárki más, akire ráismer az olvasó a történet során. Rám személy szerint nem gyakorolt különösebb hatást, bár az tény, hogy informatív volt a könyv, mert van ADHD-s ismerősöm, illetve a párom pszichiátere mesélt a páromnak néhány dolgot erről az állapotról, így pedig még érdekesebb volt olvasni. Mint említettem, ez a könyv mindenkinek szól. Legyél tini, felnőtt, idősebb korosztály. Bár az idősebb korosztály ezeket nemigen tudja hova tenni, mert ők csak azt tudják hangoztatni, hogy "a mi időnkben még nem voltak ilyenek" (megsúgom, de, voltak csak nem volt rájuk figyelve és emiatt szenved a mostani generáció. Köszi, puszi.)

"– Én csak normális akarok lenni.
– Normális vagy. Már ha létezik ilyen." - 218. oldal

 Szerintem a könyvhöz azért valamennyire nem árt tisztában lenni az ADHD fogalmával még ha nem is egy kifejezett szakkönyvről beszélünk, hiszen normál esetben az ember csak elkönyveli ezt az állapotot annak, hogy valaki hiperaktív. Nem. Nem feltétlen csak arról lehet szó. A könyv nyelvezete laza, barátságos, olvasmányos és remek kikapcsolódást nyújtó, legalábbis engem nagyon kikapcsolt olvasás közben. Ha nem olvastam volna el a végén az írói utószót és nem tudtam volna meg, hogy a szerző maga is ADHD-s akkor azt hittem volna, hogy csak rettentően jó kutatómunkát végzett, de így már mindent értek. Szerintem nagyszerűen meg lett írva. 

"Nem menthetik fel azt, aki bántotta őket csak azért, mert megértik." - 209. oldal 

A könyv már a témájától is különleges, hiszen én még a magyar könyvpiacon nem láttam olyan regényt, ami ezzel foglalkozna. Vagy csak én voltam elég figyelmetlen, de akkor szóljatok. Petra rettentően jól megírta a történetet. Barátságos karakterek, jó történetfelépítés és kicsit sem unalmas történet. Egyetlen, ami zavart benne, az a könyvnek a mérete volt. A könyv mint említettem, szerintem egyedülálló eddig a magyar piacon, pont ezért is ad újat az olvasóknak, informálja és kikapcsolja őket. 

"Nemcsak annak kell segítség, akinek mentális problémája van, hanem azoknak is, akik miatta sérültek." - 209. oldal

Összegzés képpen nekem egy fantasztikus élményt nyújtott a könyv, örültem, hogy a kezembe vehettem és el tudtam olvasni, hiszen valahol szükségem volt erre a történetre. Pedig nem vagyok ADHD-s. Pont ezért is mondom, hogy nem csak ADHD-sok találhatják benne meg magukat és azt, amire nekik éppen akkor szükségük van. Bátran olvasd el te is, hidd el nem fogsz csalódni. 

Fülszöveg:

Te ​képes lennél megölni a legjobb barátodat?

Képzeld el, hogy az új diáktársad egy gyilkos a világ egyik vezető felsőoktatási akadémiáján, ahova csak a legkiváltságosabbak kerülhetnek be. A Carnivora Akadémia előkészítője látszólag egy elit iskola, de hamar kiderül, a falai között évek óta szunnyadó, szörnyű titkok rejtőznek.
Egy nap érkezik egy rejtélyes üzenet, melyben sötét játékra invitálnak. Felelsz vagy mersz?
Habár mindenki megveti és kerüli a kitaszított diákot, a sors fintora, hogy neked szükséged lesz a segítségére. A játék és a nyomozás alatt közel kerülsz a gyilkoshoz, és ráébredsz, hogy talán mégsem ő a tettes.
Vajon mi történhetett öt évvel ezelőtt az akadémia falai között? A múlt árnyai kísértenek, és hirtelen mindenki gyanússá válik. De vajon tényleg bízhatsz valakiben, aki a megtévesztés és az érzelmek manipulálásának mestere?
Egy múltban elkövetett gyilkosság.
Egy titkos társaság.
Rejtélyek.
És elfojtott vágyak, melyek akár a vesztedet is okozhatják.
A játék nem engedi, hogy kiszállj, és amikor kiderül az igazság, megsemmisítő pusztítást mér majd rád.

Diana Hunt a dark romance műfajain belül alkot, azt is mondhatnánk, hogy a dark romance egyik koronázatlan királynője. Történetei sokszor provokatív jellegüek, ugyanakkor a pszichológiai mélységükkel tabudöntögetők. Prédák háza egy sötét, bezártságra épülő regény, ahol a félelem és vágy összefonódik. Azért választottam jelen olvasmányomnak ezt a regényt, mert amit eddig olvastam tőle az egy picit más vonalúbb volt, kíváncsi voltam, hogy a szerző hogyan állja meg a helyét egy ilyen történetben. A történet alapszituációja egy iskola, ahova nagyon sok ember szeretne bekerülni, ám mindez keveseknek sikerül. Főszereplőnk Elizabeth sikeresen bejutott a Carnivora Akadémiára. Már csak két dolga van: jól teljesíteni, ezáltal elérni, hogy bent maradjon. Az első nap azonban már a kiközösítés határára lép, ahogy bemegy az osztályterembe. Hiszen ott egyetlen diák mellett van hely, aki nem más, mint az, aki megölte a legjobb barátját. De ez igaz? Vagy tényleg valós, amit William állít? Tényleg ártatlan lenne? Vigyázz, mert ebben az iskolában semmi és senki nem az, aminek látszik. 

309.oldal

A főhősünk Elizabeth a történet során vajon a túlélő vagy az áldozat szerepét tölti be? Ugyanakkor ott a másik főszereplőnk Wiliam. Rá melyik igaz? A főszereplőinknek a történet során érzékelhető a személyiségfejlődésük, amit nagyon értékeltem és pont emiatt is volt az, hogy szinte faltam az oldalakat. A regény központi kérdése, hogy vajon meddig lehet elmenni a túlélésért? A végsőkig? Vagy van egy határ? És mi történik, ha a hatalom megszokássá válik? A regény alaphangulata sötét, nyomasztó, de erotikával fűtött. Nem mondom egy szóval se, hogy én ezt egy percig is bántam. Nagyon jó hangulatot adott a történetnek. A történet kiemelt témái a kontroll és a behódolás, a mentális és fizikai túlélés, valamint a trauma feldolgozása vagy szőnyeg alá söprése.

"A jelenünk és a jövőnk a múltbeli döntéseinkből következik. A múlt megértéséhez fel kell tárni a meghatározó eseményeket." - 59.oldal 

A regényben a karakterábrázolás is szót kell, hogy kapjon, hiszen az is egy nagyon fontos eleme a történetnek. Hiszen, ha a szereplők nincsenek jól ábrázolva, ott veszett ügy a történet. A főszereplők karakterfejlődése mint említettem látványos. Áldozatból túlélővé válik, a férfi karakterek pedig… Nem mindenki olyan, amilyennek látszik. Azonban azt meg kell hagyni, hogy az emberi gyengeség, ami igenis valós egy életben, remekül van ábrázolva. 

"Annyira vágyok a szerelemre, akár egy betegségre." - 237. oldal 

A történet erotikai szálát viszont voltak olyan helyek, ahol nem értettem, aztán mégis. Hiszen a történetben az erotika, a szexuális vonzalom egyfajta manipulációs eszköz egyes karakterek részéről. Az intimitás mértéke kezdetben nem igazán, de aztán a szereplők akaratán kívül egyre többször van jelen. A cél viszont mint említettem nem az, aminek lennie kéne. Egyoldalú dominancia jellemzi ezeket az együttléteket és semmi változatosságot nem tapasztaltam. A könyv nyelvezete nyers, de mégis szépen van megfogalmazva, nem száraz szöveg. Pont olyan, amilyet egy mai fiatal felnőtt vagy tini szívesen olvas. Ugyanakkor a szerző nagyszerűen ért ahhoz, hogyan és mikor érzékeltesse az olvasóval a hátborzongató jeleneteket. Ezért is imádtam olvasni és kérdés sem volt, hogy az első befejeztével azonnal nekikezdek a másodiknak. A történetben még különösen tetszett az, hogy bár a történet Elizabeth szemszögéből lett az olvasók elé tárva, fekete lapon itt-ott egyes szereplők is hallatják a hangukat és mesélnek el hiányt pótló dolgokat. Ezáltal pedig a szerző szándékosan fokozta az olvasó izgalmát. Hiszen a történet beli feszültségeket se egyszerre zúdította rá az olvasóra, hanem szépen apránként eloszlatva. 

"A szerelem nem egy döntés, a szerelem az, amikor elveszíted az eszed. Ezt nem lehet befolyásolni." - 145. oldal

Az író rettentően jól ért ahhoz, hogy egy könyvben sok igenis fontos témát érintsen és itt nem csak a tabutémák bátor, de provokatív feldolgozására szeretném fektetni a hangsúlyt, hanem mindenre. A szexuális dolgokra, a család, valamint a bizalom kérdésére. Ám ez csak pár dolog mindabból, amit ez a történet tartalmaz. A történet ugyanis tele van az olvasó érzelmi határait feszegető jelenetekkel, amiket be kell valljak, én rettentően élveztem, hiszen ez is egyfajta feszültségkeltés volt. A történet szerintem méltó lezárást kapott. Olyat, ami után az olvasó azt mondja „Úr isten, ez meg mi volt?! Kell a második rész.” (megtörtént események alapján) Számomra teljesen kielégítő volt a lezárás, kíváncsi voltam, hogy a második rész milyen izgalmakat tud nekünk még tartogatni.

"Ha tudnám, hogy a szerelem méreg, én akkor is élvezettel innám meg. Te leszel a végzetem, mert bármit megtehetsz velem." - 153. oldal 

Minden tininek és fiatal felnőttnek ajánlanám, de szerintem még a felnőttek is megtalálhatják benne az izgalmat, ha szeretik a sötét és provokatív történeteket. Nekem ez a könyv egy jó történet és az izgalom mellett megmutatta, hogy nem szabad mindenkiben megbízni. Eddig is eléggé bizalmatlan voltam az emberek felé, de ez a történet megmutatta, hogy tényleg nem nagyon lehet bízni az embertársainkban, mert senki sem az, akinek látszik.

Mit adnál fel az álmaidért?

Áronnak a munkája az élete. Rengeteget dolgozott azért, hogy ügyvéd lehessen Amerikában, de minél feljebb kapaszkodik a ranglétrán, annál inkább kezdi elveszíteni a lelkét, különösen, amikor egy olyan férfit kell védenie, akiről biztosan érzi, hogy bűnös.

Van az a pénz, amiért megéri eladni a lelkünket?

Dávidot összeroppantja az unalom.

Hiába él a szerelmével Kaliforniában az óceán partján, akkor is boldogtalan, és nehezen viseli az Áronban végbemenő változásokat. Ráadásul van egy álma, amiről tudja, ha valóra váltja, könnyedén a kapcsolatával fizethet érte.

Áron és Dávid már tizenkét éve lángoló szerelemmel szeretik egymást. Amikor Magyarországra utaznak pár napra, előtörnek az eddig mélyre temetett problémáik.

Elég lehet a szerelem, ha mindketten mást remélnek az élettől, és más kontinensen képzelik el a jövőjüket?

Kövesd végig Áron és Dávid szenvedéllyel teli útját!

Véleményem:

  Rácz-Stefán Tibor művei sokunk számára ismerősek lehetnek. A Te vagy az életem című könyve romantikus műfajban íródott LMBTQ+ tematikával, mely az írótól már igen megszokott és sokak által emiatt vált kedvenccé a szerző. Rácz-Stefán Tibor 1988-ban született, marketing asszisztens és blogger. Művei kortárs problémákat feszegetnek, olvasmányos, fiatalok számára is érthető formában. Korábbi regényei, a Fogadj el!, a Túl szép, a Szállj a dallal! duológia, a Pokolba a jópasikkal! és az Éld át a pillanatot nagy sikert arattak a hazai könyvpiacon. Legújabb regénye, a Téged kérlek karácsonyra egy komoly témákat boncolgató, mégis szívdobogtató romantikus történet. Az író civilben népszerű könyves blogger, gondolatait havonta több ezren olvassák. Szabadidejében falja a könyveket, és nagy rajongója a minőségi sorozatoknak is. Írói pályafutásának fő témája az LMBTQ irodalom. Saját részről annyit mondanék, hogy kérdés sem volt számomra, hogy elolvassam-e az új könyvét, hiszen az eddigieket is mind-mind imádtam. 

"-Ne ügyvédkedj!-vágom rá. – Tudod. hogy ezt nem szeretem.
-Ugye tudod, hogy ilyen szó nincs is? Kettőnk közül nem elég, hogy én vagyok a szebb, még okosabbnak is kell lennem?" - 95. oldal 

"Szerintem az tesz minket emberré, hogy bennünk él a remény. És mindegy, mire vágyik a szívünk, egy pici részünk akkor is reméli, hogy megkaphatjuk. Ezt a részed kell dédelgetned és óvnod, hogy erősebbé válj általa." - 75. oldal

A karakterek ábrázolása és hitelessége szerintem teljesen helytálló abból kifolyólag is, hogy a szerző a történet nagy részét a valóságból merítette, Én nagyon szerettem a karaktereket, sőt néhol tudtam is velük azonosulni és bízom benne, hogy te sem leszel másképp, ha elolvasod a regényt. Szerintem a szerzőnek teljesen sikerült életszerűre megalkotnia a történetet. Pont ezért is szeretem a könyveit.

"Tudod, nehéz, hogy benned éljen a remény, amikor ennyi csalódás ér. Hogyan látná valaki szépnek a jövőt, ha csak a rossz ömlik az életébe?" - 75. oldal

Maga a könyv mint említettem az LMBTQ+ és a kapcsolati nehézségek témakörét járja végig egészen a megoldásig. Hiszen az is van. Emellett nagy hangsúlyt fektet a személyes önelfogadásra, a család, a barátság, a szerelem és az identitás kérdéskörére. A könyv nagyszerűen kezeli az egyik legérzékenyebb témát, az LMBTQ-t, mint ezt már a szerzőtől oly sokszor tapasztalhattuk. Illetve a legnagyobb üzenetét is remekül átadja: minden megoldható. Legalábbis nekem ez jött le.

„Számodra is kell lennie valaminek, amiért boldogan és izgatottan kelsz fel reggelente. Amiért harcolhatsz.” - 70. oldal

A könyv nyelvezete és az író stílusa is szót kell, hogy kapjon ebben az értékelésben, hiszen úgy gondolom, hogy az nagyon is sokat ad egy könyv élvezetéhez. Rácz-Stefán Tibor stílusa egyszerű, de mégis szórakoztató, ami szerintem nem egy hátrány és szerintem ennek is köszönhető a nagy rajongótáborát, valamint a dedikálásain kialakult több órányi sort (tapasztalat, a könyvhéten már be se álltam). Illetve van itt még valami: az író humora. Zseniális és imádni való.

„Nagyon nehéz változtatni, belevágni egy teljesen új életstílusba, de… szerintem megéri. És aki szeret, az végül támogatni fog.” - 140. oldal

Egy dolgot azonban kihagytam. Az író mesteri szakértelmét az érzések kiváltásához. Hiszen ennél a könyvnél minden szóba jön. Meghatottság, öröm, düh és még sorolhatnám. Annyi érzelmet váltott ki a könyv, amit nagyon ritkán tapasztalok könyvnél. A szerző könyvei azonban mindig ennyi érzelmet váltanak ki belőlem, úgyhogy már igazán felkészülhetnék előre. Újat mondani nem tudott, de elgondolkodtatni elgondolkodtatott.

„Vannak olyan szerelmek, amiket senki és semmi nem téphet szét.” - 202. oldal

Bárkinek ajánlom, aki nyitott az LMBTQ témára, hiszen rettentően sokat tud adni nekünk, hiszen érezzük, hogy bizony nem vagyunk egyedül. Vagyis én ezt éreztem az olvasás során, bízom benne, hogy ha a kezedbe veszed és elolvasod, akkor Te sem leszel másképpen ezzel.

Fülszöveg: 

Mikor kezdődik már az ő szerelmi története?

A fanficmegszállott Georgia még sosem volt szerelmes, sosem csókolózott, még csak bele sem zúgott senkibe, soha. De örök romantikusként biztos benne, hogy egy nap meg fogja találni az Igazit.

Amikor elkezdi az egyetemet, készít egy tervet, hogy miként találhat rá a szerelemre. Ám a tettei fájdalmat okoznak a barátainak, így felteszi magának a kérdést, miért tűnik olyan könnyűnek a romantika mások számára, míg neki nem az.

Új címkéket aggatnak rá – aszexuális, aromantikus –, és ezek miatt Georgia még inkább elbizonytalanodik az érzéseiben.

Az a sorsa, hogy szeretet nélkül éljen? Vagy mindvégig rossz dolog után kutatott? Ebben az önazonosságról és önelfogadásról szóló bölcs, együttérző és szellemes történetben Alice Oseman csúcsformában tündököl, miközben Georgia és a barátai felfedezik, hogy az igaz szeretet nem korlátozódik a romantikára.

Hagyd, hogy elvarázsoljon!

Véleményem: 

 Georgia története nem átlagos. Georgia szexualitása nem megszokott. Hiszen nincs róla beszélve. Pedig az aszexualitás egy fontos dolog és kell, hogy beszéljünk róla. Habár én személy szerint nem vagyok érintett, de az LMBTQ közösségen belül rengeteg aszexuális és aromantikus ember van, akik pont úgy járnak, mint Georgia, pont azért, mert erről a szexuális irányultságról nincs szó a médiában. 

 Történetünk ott kezdődik, hogy Georgia egyetemre készül. Barátaival Jason-nel éd Felipa-val együtt készülnek erre a nagy és új kalandra. Már a kollégiumba érkezéskor a két barát megismerkedik egy lánnyal. Ő Rooney. Georgia szobatársa. Négyütők barátságában lesznek hullámvölgyek, de bátran mondhatom, hogy ez a barátság egy olyan dolog, amire mindenki vágyik az egyetemi évei alatt. Mindezek után bekerül a képbe Sunnil, az iskola Pride Egyesületének elnöke és segíti Georgia-t, hogy ki tudjon igazodni saját magán, vagyhai szebben hangzik: megtalálja ki is ő valójában. 

"Add a barátságaidnak a varázslatot, amit egy románcnak adnál. Mert ők éppolyan fontosak." - 298. oldal

 Az egész történet a felnőttévállásról, az úton kereséséről, barátságokról és elengedésről szól. Ugyanis Georgia-nak el kellett engednie egy valamit. Mégpedig azt, hogy ő soha nem lesz olyan, mint a többi felnőtt. Szerintem ez így nagy gyönyörű gyönyörű történet lett és kíváncsian várom az írónő további könyveit is. Hiszen eddig mindegyik egy-egy fontos témát boncolgatott és ez szerintem a jövőben sem lesz másképp. Hiszen mindig van miről beszélni, mert nagyon sokáig a szőnyeg alá lettek söpörve ezek a dolgok. 

 "Mindannyiunknak el kell játszanunk a szerepünket ebben a rohadt világban." - 114. oldal

 Fülszöveg:

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Véleményem: 

Évek óta csücsül a polcomon. Soha nem mertem eddig nekikezdeni, mert féltem. Féltem, hogy nem lesz annyi zsebkendőm hozzá. Az egész történet alatt nem sírtam. Kivéve az utolsó tíz-húsz oldalt, amit esti műszakban olvastam végig a sziget fesztiválon kint a szabad levegőn, miközben mentek körülöttem az emberek. Izgalmas volt. Egy ember oda is jött megkérdezni olyan éjjel három körül, hogy minden rendben van-e. Éppen akkor fejeztem be a könyvet és kicsit sokkos állapotban voltam. Mint mindig, most is előbb láttam a filmet, minthogy olvastam volna a könyvet. Ám most annyival volt másabb, hogy a filmet pár évvel ezelőtt láttam és nem nagyon emlékeztem rá. Ezért is volt akkora élmény számomra a könyv. Érdekes volt olvasni Hazel világlátását és életfelfogását. Érdekes volt megismerni a körülötte élők élettörténettét. Gondolok itt Van Houten-re és az ő történetére. Arra, hogy miért született meg az a könyv, amit írt. Arra, hogy miért döntött úgy, ahogy. 

 Ám pont ezért is ért váratlanul a vége. Mert már nem emlékeztem a filmre. Műszak közepén befejeztem a könyvet és csak küszködtem a sírással. Egyáltalán nem erre számítottam. Tudtam, hogy

 Most viszont, hogy pár év tologatás után elolvastam a könyvet azt hiszem ideje lesz újranézni a filmet, mert szeretném összehasonlítani a kettőt. Azonban biztos vagyok abban, hogy a könyv egy nagyon mély nyomot hagyott bennem (mint a Sziget fesztivál. :D) 

 Bár így utólag azért elgondolkodtam. Mi lett volna, ha... Igen, tudom, sok ilyen kérdés van. De szerintetek mi lett volna, ha minden fordítva történt volna? (szóismétlésért sorry) Mármint Augustusssal kapcsolatban (no spoiler)