Múlthét pénteken, 2019. december 6.-án egy olyan nőnek a dedikáláson volt lehetőségem részt venni, amire eredetileg nem is terveztem ellátogatni. Azonban a három órának, amit a sorban töltöttem egy percét sem bántam meg. Mrs. Escobar dedikálására volt lehetőségem ellátogatni, hiszen itt dedikált a Budapesti Allee bevásárlóközpont. Amikor felhívtam édesanyámat, hogy mikor tudnék hazamenni, ő tájékoztatott, hogy dedikálásra megy, így én is elmentem vele. Azonban egészen addig, míg oda nem értünk azt sem tudtam, kiről van szó. Akkor viszont megtudtam.

Könyvesbolt földszinti rész.

 Anyám a kezembe adta a regényt, melynek elolvastam a fülszövegét és onnan el sem lehetett venni tőlem. A találkozás egy hatalmas élmény volt, hiszen azok után, amit anyukám mesélt nagyon nagyra nőtt a szememben ez a nő. Hiszen az, amin ő keresztülment az nem mindennapi. Az állandó bújkálások és menekülések... Fel sem fogtam, hogy bírta ki.

Közel a célhoz.

 A dedikálás végén még ott maradtunk a könyvesboltban és körbenéztünk. Akkor láttam meg, hogy Escobar-nak a bérgyilkosa, a szeretője és a fia is írt könyvet. Akkor csak a szeretőjét vettük meg, de majd a fiájéra is kíváncsi leszek. Na meg... Vajon milyen lehet a bérgyilkos szemszöge? Jaj nekem.

 Ami külön meglepett az pedig az volt, hogy külön kiírták, hogy senkinek nem ír bele nevet. Amikor odamentünk a tolmács megkérdezte anyukámat, hogy hogy hívnak. Engem. Beleírta a nevemet, így aztán még nagyobb érték számomra. (Ezt azonban nem nagyon értettem, mert a könyv édesanyámé.)
 Ezzel a találkozással pedig elmondhatom: találkoztam azzal a nővel, aki tükröt tart a mai tinik elé és megmutatja, hogy a szerelem vak. Az életnek van sötét oldala is. Nem feltétlen a szívünkre kell hallgatni.
 Az egyetlen baj az ilyen könyves eseményekről való írással, hogy nem lehet mindent átadni, hiszen amit te ott átélsz, azt nem mindig lehet úgy szavakba önteni, ahogy van. Ez a nap pedig pont egy ilyen nap volt.