Fülszöveg:

Nem is olyan egyszerű az élet világhírű művészként! Rémisztő határidők, műkajás dobozok halmai a villogó monitor alatt és a kisállatok örökké gyarapodó hordája… ööö, mindegy – igazából ez mindennapos.

Sarah Andersen képregényeinek és rajzokkal ellátott személyes jegyzeteinek harmadik gyűjteményes kötete a korábbiakra jellemző szellemességgel és eleganciával nyújt túlélési tanácsokat a modern élet őrületéhez: a korán kelő emberek elkerülésén át az internetes trollok elleni védekezésig, egészen a nagytakarítás életre elenyésző hatást gyakorló haszontalanságáig. Ha minden kötél szakad és összeomlik körülötted a világ, készíts egy forrócsokit, számold a napokat halloweenig és öleld meg a remény bundás-bolyhos szimbólumát!

Sarah Andersen egy fiatal brooklyni illusztrátor. Épp azon dolgozik, hogy csökkentse a reggelente lenyomott szundik számát. Messze még a cél.

KÖSZÖNÖM A FUMAX KIADÓNAK,

HOGY LHETŐSÉGET BIZTOSÍTOTT

A MŰ OLVASÁSÁRA. 

Véleményem:

 Mint az eddigi háromról, erről sem tudok rosszat mondani. A Könyvfesztiválról hazafelé tartva olvastam el a buszon és utólag elkezdtem gondolkodni, hogy az arckifejezéseimen vajon mekkorát néztek az emberek, ha egyáltalán észrevették. De remélem nem, mert... NE! 

 Jobb, ha én megmaradok itt a gép és a könyvek mögött. Amúgy nem érdekel, mit gondolnak, amíg nem bámulnak annyira, hogy éget a pillantásuk. 

 Lényegtelen. Imádtam a rajzokat, a szövegeket, a szerző humorát, azt, hogy a harmadik kötetben még mindig tartotta azt a színvonalat, amit az előző kettőben. 

 Egyszóval: Imádtam. Nem lehet jobban kifejezni. 

 Utolsó szó gyanánt pedig tényleg szeretnék hatalmas köszönetet mondani a Fumax Kiadónak, hogy odaadta a könyvet. Na, de ez is egy vicces sztori, ha van még pár perced elolvashatod. Annyi volt az egész, hogy három körúl a Fumax standjánál kérdeztem Petitől, hogy elvihetném-e a Macskapásztort úgy, hogy záráskor visszaviszem. Na, mondanom sem kell, nem sikerült leülnöm, így zárás előtt öt percel átszaladtam az Imádom a könyveket standjától a Fumaxig, ami pont két ellentétes oldalon volt. Nem is lett volna baj. Ott volt egy biztonsági őr szerű bácsi, aki mondta, hogy nem lehet bemenni, én pedig mondtam alibinek, hogy ott hagytam a cuccom felét és így megkérdezhettem a "Főnöktől", hogy hazaengedi-e velem úgy, hogy másnap visszaviszem.

Kedvenc idézetek: