Itt jártam ma #6: Tolvaly Ferenc: A Zsolnay-kód könyvbemutató

by - 10/13/2016

Tegnap - október 12-én - Tolvaly Ferenc, A Zsolnay-kód című könyvének bemutatóján jártam, ami inkább
egy felolvasó est volt. Összességében nem tudnék róla sokat írni, csak annyit, hogy én annak ellenére is élveztem, hogy nem nagyon szeretem az 1900-as években játszódó könyveket. Ez valahogy megfogott. Talán egyszer elolvasom. Most megpróbálom azt, amit első sajtópéldányként kaptam az Alexandrától.
 Maga az esemény 19:00-tól 21:00-ig tartott, aminek az utolsó fél órájában természetesen mindenki dedikáltathatta a saját példányát, beszélgethetett a szerzővel, valamint a Zsolnay-család egyik tagjával, aki ott volt az eseményen (vagyis gondolom, hogy ő volt, mert nem mentem oda hozzá). Tolvaly Ferenc, a szerző, nagyon kedves volt, a sajtósokkal interjút is készített, így rám is jutott öt perce. 

You May Also Like

0 megjegyzés