Dawn Silver: Fearless - Szabadon

by - 5/23/2020

Fülszöveg: 

Olivia két éve rettegésben él; két éve, mióta belépett egy házasságba, melyre kizárólag a körülmények kényszerítették. Férje megalázza, testileg-lelkileg is csak gyötri, és a fiatal lány úgy érzi, elveszett számára a remény. Aztán egy nap Mitch közli, hogy elutaznak; a cél Colorado, és azon belül a Fearless, mely egyszerre menedék, és egy hely, ahol nem maradnak többé titkok. Kiderül, hogy Mitch nem egészen az, akinek Olivia hitte, és a lánynak is választania kell: a tét a saját szabadsága, és egy új, nem várt szerelem, amely tragédiával is végződhet.

Véleményem: 

 Ez a könyv utazókönyvként érkezett hozzám. Azóta vártam, hogy megismerhessem a történetet, mióta megjelent és most végre elérkezett. Én tipikusan az az ember vagyok, akiben olvasás közben kérdések vetülnek fel és azokra keresi a választ. Ez most sem volt másképp hiszen végig a kérdésekre kerestem a választ a történet megismerése mellett. Mi vitte őket a Fearlessbe? Kicsoda valójában Mich? Mit keres a moly.hu-s adatlapban az LMBT cimke? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestem a választ, amik miatt sokszor még éjfélkor is olvastam.  
 A történet az első oldal első sorától kezdve magáhozláncolt és nem eresztett. Megismertette velem egy olyan lány történetetét, akit kényszerítettek a szeretetre. Azonban mégis megtalálta a boldogságot. Megtalálta azt az embert, aki úgy tudja szeretni, ahogy szeretné. Én pedig megtaláltam a kérdéseimre a választ. Na meg meglepetésekből sem volt hiány. Egyet tanácsolok nektek, ha elolvassátok a könyvet. Ne kezdjetek el az elején azon gondolkodni, mi lesz a vége. Tuti nem az lesz, amit elsőre gondolnál. 
 Összességében annyit mondanék, hogy élveztem Olívia és Mitch történetét a Fearless-ben. Kíváncsisággal ismertem meg a történetüket, na meg Olivia szinte egyből a szívembe lopta magát egyetlen mondatával. Mégpedig azzal a mondatával, amikor megemlítette, hogy szeret fozózni. Onnantól kezdve jó barátok lettünk. Mondjuk addig is csíptem. 

Kedvenc idétet: 

"A legjobb házasságot is az egymás iránti gyűlölet tartjaössze."

38. oldal

"– Minden nőnek meg kéne tanulnia bánni a fejszével."

119. oldal

"Szeretni kockázatos, a szívedet kockáztatni mindig nagy őrültség..."

198. oldal

Kedvenc karakter:

Fearless: Egyetlen olyan karakter, akire azt tudnám mondani, hogy "kedvenc". Imádtam a történet során azt, hogy milyen védelmező típus. Ismeretlenül is védte Oliviát. Szerintem nem csak azért, mert az ösztöne diktálta neki. 

You May Also Like

0 megjegyzés