Fülszöveg: 

Sally Porter az élet kellemetlen helyzetei ellen azzal védekezik, hogy elveszíti öntudatát. De ezzel nincs vége a dolognak. Mikor újra magához tér, új helyzetben találja magát. Az idő továbbhaladt, és ő nem tud róla számot adni. Olyasmikre próbálják emlékeztetni, amiket tudtával nem követett el. Otthon olyan holmikat talál, amelyeket soha esze ágában sem volt megvásárolni. És amiket a férje összehazudott róla a válóperi tárgyaláson! Hogy hetekre eltünedezett, hogy hajlamos az erőszakra, hogy félmeztelenül táncolt egy mulatóban... El tudja ezt képzelni, dr. Ash? 

Igen, a pszichiáter el tudja képzelni. Ismeri ezt a betegséget, de szemtől szembe csak most találkozik vele először. Ez a többszörösen hasadt személyiség esete. A jámbor, félénk Sallyben négy további én lakozik, még saját nevük is van. Bella tömény érzékiség, Nora merő intellektualistás, Derry csupa jóindulat, Jinx pedig - tőle isten óvjon, ő maga a megtestesült agresszivitás. Ezeket a gyerekkorban lehasadt, önálló életre kelt személyiségdarabokat kellene szép sorjában visszaolvasztani a helyükre - létrehozni Sally valódi, gazdag, sokrétű személyiségét. A küzdelemnek dr. Ash számára is nagy a tétje. Ő is válságban van, belsőleg belerokkan a hivatásába, kiégett, házassága tragédiába torkollt. Sally esete a próbakő: meg tud-e újulni, képes-e még valódi együttérzésre? Meg tudja-e tehát egymást gyógyítani orvos és betege? 

Értékelésem: 

Ez a történet nagyon hasznos volt számomra. Sally története végigvezette az egész harcot a disszociatív személyiségzavarral. Erről a betegségről nem sokat hallani, hiszen az orvostudomány se elég fejlett még. Legalábbis nem mindenki. Mint a történetben, a való világban is van sok dr. Ash. Viszont ennek a betegségnek két véglete van az orvosok részéről: vagy skizofréniával keverik vagy ténylegesen törődnek vele (a harmadik és leggyakoribb eset, hogy lepasszolnak másik orvosnak, mert nem elég fejlettek ehhez - amit nem csodálok.

"...mindannyiunknak megvan a saját pokla." - 116.oldal

 Megmutatta a folyamatot az orvoshoz fordulástól egészen a végleges fúzióig. Nagyon hasznos volt Sally útja, sokban magamra ismertem, ami nagyon megrémisztett pláne, amikor a könyv befejeztével ránéztem a könyvbe ragasztott cetlikre, amik szintén sokról árulkodtak. Bár azok inkább az olyan részeket jelzik, ahol magamra ismertem a történet folyamán. 

"- Amíg az ember kutat, mindig van reménye a változásra. Az életet nem szabad eldobni. Akármilyen rosszra fordulnak is, akármilyen feketének látszanak is a dolgok, nem szabad feladni." - 149.oldal

"Életünk során mindnyájan elveszítünk dolgokat és embereket, és ez elszomorít minket. Nekem hozzá kell segítenem magát, hogy elég erős legyen, hogy belekapaszkodjon az életbe és ne szégyellje a könnyeket. Az ember sír, amikor megszületik." - 243.oldal 

Mi az a disszociatív személyiségzavar?

A) Az identitás felbomlása, melyre 2 vagy több személyiségállapot jellemző és amelyet egyes kultúrákban a megszállottság élményével írnak le. Az identitás felbomlása az énérzet és a hatóképesség érzésének kifejezett megszakadásával jár, melyet az affektus, viselkedés, tudatosság, memória, percepció, kogníció és/vagy szenzoros működések ezzel összefüggő megváltozása kísér. Ezek a tünetek mások által is megfigyelhetők vagy a személy maga is beszámol róluk.
B) A mindennapi személyes események vagy traumák felidézésében keletkező űr. 

Forrás

 Mi az a skizofrénia?

Maga a “szkizofrénia” szó görög eredetű, szó szerinti fordításban „hasadt elmé”-t jelent.   Ez azonban nem azonos a köznyelvben használt „többszörös személyiséggel” vagy „tudathasadással”, szkizofréniában a különböző mentális funkciók (pl. gondolkodás, érzelmi élet, viselkedés) közötti „hasadásról” lehet inkább beszélni.

A szkizofrénia ún. spektrumbetegség, azaz különböző súlyosságú, változatos tünetekkel járó betegségek csoportját foglalja magában. A leggyakrabban észlelt tünetek érintik a gondolkodást, érzékelést, figyelmet, az érzelmi-akarati életet, a viselkedést ; ezekhez gyakran társulnak jelentős szociális és foglalkozási zavarok is.

----

A szkizofrénia kialulásában genetikai és környezeti tényezők egyaránt szerepet játszanak. A világon minden társadalomban, kultúrától függetlenül a népesség mintegy 1%-át érinti. A rokonságban előforduló megbetegedés esetén a veszélyeztetettség a rokonsági fokkal arányosan nő. A szkizofrénia kialakulásával összefüggésbe hozható környezeti tényezők közé tartozik pl. a lakókörnyezet, a droghasználat és születés előtti stressz hatása. Kábítószerek közül elsősorban a kannabiszt (marihuána, fű stb) hozzák  összefüggésbe a szkizofrénia kialakulásával.

Forrás

FONTOS: NE A SZÉTTÖRVE CÍMŰ FILMET VEGYÉTEK ALAPUL, MERT AZ EGY TORZ KÉPET MUTAT ERRŐL AZ EGÉSZRŐL

Fülszöveg: 

A  ​vámpírkirály meghalt…

Szóval most menekülnöm kell a mániákus utódja elől, méghozzá egy súlyosan sebesült vámpírherceggel, akit etetni kell, és egy szobalánnyal, aki totál bele van zúgva. És én még azt hittem, hogy nincs rosszabb a szüreti játéknál…

 Mindenki más. Mindenkiben más érzések vannak az év utolsó napjával kapcsolatban. Egy kicsit olyan, mintha a halálos ágyunkon feküdnénk. Tudom, ez most morbid, de nem? Annyi különbséggel, hogy az új év még lehetőséget ad arra, hogy amit eddig elrontottunk, azt megjavítsuk és ne csak megbánjuk, hogy "áh, így történt, nem tudok rajta változtatni". 

 Az idei év számomra sok mindent tartogatott, leginkább magánéleti téren. Kezdtem ott az évet, hogy márciusban felkerestem a háziorvosom és elkezdtem pszichiáterhez járni, de a vele való kapcsolatomat hagyjuk. Ennek eredményeként májusban elmentem a SOTE pszichoterápiás osztályának első interjújára, ahol amint megemlítésre kerültek a szuicid gondolataim, egyből eredményezett egy két órás zárt osztályt, amíg át nem szállítottak a Nyírő ambulanciájára. Itt egy éjszakán át várakoztam egy nővel, aki azóta se tudom, hogy került oda, meg egy másikkal, aki végül a zárton között ki (bár nem csodálkozom rajta, azon annál inkább, hogy a kiengedésem előtt egy héttel, láttam őt a nyílt osztályon). 

 No, de mi történt az alatt, amíg én a nyílt osztályon voltam? Nagyon sokat beszélgettem a pszichológusommal, foglalkozásokra jártam, olvastam. Nagyjából ez ki is tette a napjaimat. Volt néhány betegtársam, akikkel beszélgettem is és jó ismeretségeket kötöttünk, de nyilván ez nem erről szól. Ezidő alatt elkezdődött a gyógyszerbeállításom, amire a kijövetelem után 5 nappal allergiás lettem. Szuper. Meg kellett várni a következő konzultációt a pszichiáterrel, aki a tüneteimre azt mondta "áh, ez nem vészes". De az. Úgyhogy egy kisebb "hiszti" árán felírta a jelenlegi gyógyszerem, ami jelen pillanatban úgy néz ki, használ. Szóval igen. Kiengedtek a Nyírőből egy érzelmileg labilis személyiségzavar diagnózissal, azzal cseppet se törődve, hogy a szuicid gondolataim még ott voltak. 

 Mindezek után tovább zajlott az élet, az olvasásba is igyekeztem visszarázódni, de mindezek után csak még több szar jött. Elmentem egy pót első interjúra a SOTE-ra, ahol július 17.-i befekvésre kaptam időpontot. Nagyon szuper - gondoltam. Valahogy kibírtam, magam se tudom, hogy hogyan. 

 Amikor azonban befeküdtem, nagy reményekkel kezdtem neki a terápiának, majd a kezelőorvosom a második héten megjegyezte, hogy nálam teljesen más irányba halad a terápia. És itt követte el a legnagyobb hibát. Nem mondta, hogy szakítsuk félbe. Azóta is "szenvedek" ennek a következményeitől. Felerősödtek a disszociációim és a derealizációim, ami nemigen jelent jót. Szóval elmentem a Nyírő pszichoterápiás osztályának első interjújára. December 13.-án. Akkor azt mondta a terapeuta, hogy lehetséges, hogy csak márciusban kerülök sorra. De a fiataloknak nincsenek problémáik. Á, dehogy. 

 Na, de hogy a pozitív részéről is essen szó az évemnek. Először is ott volt a Könyvhét, ahol sok-sok dedikálással lettem gazdagabb, még olyannal is, akire nagyon vártam, de erről a Könyvheti beszámolóban olvashattok. 

Aztán tartogatott az év még egy Álomgyár raklapvásárt, ahonnan sajnos üres kézzel jöttem haza, no meg rá egy hétre egy M. L. Eperke dedikálást. Mindezek után a szeptember egy Anne L. Green szülinapja alkalmából rendezett író-olvasó találkozóval kezdődött szeptember negyedikén. Nagyon élveztem és tényleg nem bántam egyetlen percét se, habár nem voltam a legjobb állapotban. Aztán huszadikán eljött az, amire tavaly óta vártam. A Bars and Melody koncert. Sokan akik követnek instán tudhatják, mit jelentenek nekem. Történt a következő: indulás előtt elszakadt a táskán. Indulni kellett, így sietve a géptáskámat kaptam fel. Úgy voltam, majd lerakom a ruhatárba. A nagy lószart. Az egyik énekes megkérdezte, nem szeretnék-e fotózni a koncerten. Úgyhogy koncert után még állhattam neki retusálni. Majd jött a könyvfeszt Simon Marci, Marie-Aude Murail dedikálással. A Könyvfeszten nem aktívkodtam annyira,  

 A novemberem egy újabb Bars and Melody fotózást tartogatott, ezúttal Hamburgban. Rendesen be voltam szarva, főleg, hogy nagy késéssel indult a vonat, nekem meg el kellett érni a csatlakozást. Visszafele meg rossz vonatra szálltam. Seeemmi baj. 

 December 30.-án pedig hozzám került egy kismacska, ezzel boldogítva az életem. Bár egyelőre csak alszik. 

Úgyhogy izgatottan és reménykedve várom a jövő évet. Sokat várok tőle.

Jövőre 2025-ben tervezek indítani egy olvasó klubbot a #szabadirodalom jegyében, ahol mindenki azt olvas, amit szeretne. Szó szerint. 

 Az egész úgy fog zajlani, hogy lesz havi egy közös könyv, amit mindenki elolvas (persze csak, ha szeretne) és lesz havi egy találkozó, tervek szerint a Massolit nevű kávézóban itt, Pesten. Ezt a havi egy közös könyvet instán fogjuk megszavazni, mert a tiktokon egyelőre korlátozottak a lehetőségeim. 

Januári közös könyv: 

Velem tartotok?