Semmi kétség, az Iskolák Országos Versenye tizenegy napja több eseményt tartogatott eddig Újvári Hanna számára, mint az azt megelőző egy teljes év. Az édesanyja halála után zárkózottá és közönyössé vált lány kezdeti idegenkedése idővel semmivé vált, és a piros csapat teljes értékű tagjaként minden tehetségét és tudását arra használja, hogy elnyerje a Szirtes Gimnázium számára az áhított kupát. A győzelemig azonban hosszú még az út, és Szirtes-csapat tagjai hamar megtanulják, hogy ezen a vetélkedőn sem a feladatok, sem a versenyzők nem olyanok, mint amilyennek első pillantásra látszanak. Az élménytábor árnyas fái alatt könnyen válhat barátból ellenség, kellemetlen ismerősből hasznos szövetséges, tartósnak hitt kapcsolatból futó ismeretség…
Az Emlékezz rám az Iskolák versenye-trilógia harmadik része. 

Vélemény: 

Ezzel a kötettel lezárult az Iskolák Országos Versenye (avagy, ahogy Hanna nagyija mondaná: Iskolák Országos Viadala) trilógia. Sok jó és kevésbé jó pillanatot éltünk meg Hannával, Lórival, Zsombival és Bernadett-tel együtt. Tanúi lehettünk a veszekedéseiknek, Hanna depresszív gondolatainak, amikor visszarepült a múltba. Tanúi lehettünk annak, hogy hogyan lehetnek barátokból ellenségek és hogyan lehet ez ugyan így fordítva is.

• 

A három kötet során sok mindennek lehettünk szemtanúi Hanna depresszív gondolatain kívül. Szemtanúi lehettünk hogy Zsombi hogyan nyílik meg és talál igaz barátokat, hogy Lórinak mekkora szíve is van, hogy Bernadett mindig ott van a másiknak, ha kell. Hannának nagyon sokat segített, jóban és rosszban mellette állt. 

 Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy ez az első Leiner Laura könyv, melynek az utolsó három fejezetét végigbőgtem. Végig velük izgultam, várva, hogy mi lesz a vége, hiszen bármennyire is kiszámítható egy LL kötet, attól még ott van bennünk az izgalom. Na igen. Kiszámíthatóság... Azt hiszem bátran mondhatom, hogy Laura lépést tart az olvasóival és "velünk együtt nő fel". Hiszen egyre érettebbek a főszereplői. Hannának nagyon korán kellett megtanulnia, hogyan is kell magáról, illetve az édesapjáról gondoskodni. Korán kellett felnőnie, ami nem feltétlenül rossz, de nem is feltétlenül jó. Mindenkinek más volt a tanulság ebben a sorozatban, azonban szerintem egyet mindenki megtanult: ne hanyagoljuk el a szeretteinket. Hiszen bármikor járhatunk úgy, mint Hanna az anyukájával. Mondom ezt én... Viszont én nem feltétlen hanyagolom el a családomat, ahogyan azt Hanna tette a gépes játékok miatt. Ám nem hibáztatom én sem, ugyanúgy, ahogy Hanna anyukája sem tette, hiszen minden tininek van egy ilyen korszaka, mikor mindennel el van foglalva, csak éppen a családját hanyagolja el. 

 Drága főszereplőnk erre azonban kicsit későn jött rá. Viszont az IOV-nak hála arra is ráébredt, hogy lehetséges, ez kellett ahhoz, hogy olyan legyen, amilyen mostanra lett. Na meg, hogy rátaláljon a szerelem. Kornél. Az a fiú, akire még én is azt mondom, hogy megéri várni. A csapatok pedig.... Az arany csapat olyan, amilyen, a sárgák szintén, rajtuk kívül pedig csak a sötétzöldek és a feketék voltak a kedvenceim. 

Kedvenc szereplők: 

Hanna:Sok mindent tanulhatott tőle az olvasó a történet folyamán. Nagyon megkedveltem, mert szembenézett a múltjával és megmutatta az olvasóknak, hogy semmi sem lehetetlen. 

Kornél: Hát, ő szerintem minden olvasónak a kedvence, tipik Leiner Laura könyv főszereplő. 

Hanna nagyija: Kész voltam a nénitől. Imádtam. Különösen, a beszólásait, na meg amikor a lehető legfurább helyzetekben hívta fel Hannát. (pl: a fodrásztól)

Róbert: Tudom, egyesek nem túlzottan tudják ezt megérteni. Ám azért került most ő is ide, mert a történetnek ő is egyfajta "főszereplője" volt és a beszólásain néha nagyokat nevettem. Na meg az arany csapattal szembeni türelmén. Na meg szerintem csak én voltam az egyetlen, aki amikor a  szimpátiaszavazásos jelenetnél amikor az arany csapattal mesélt hirtelen elképzelte az ő történetét is egy picit más aspektusban. :D (Hm... Lehet egyszer megírom....) 

Kedvenc idézetek: 

Fotó: Fb - Álomgyár Könyvesboltok

 Tegnap délután háromkor volt Vi Keeland USA Today és New York Times bestseller szerzőének magyarországi állomásán a dedikálása, melyet megelőzött egy bloggerek/vloggerek számára megrendezett sajtótájékoztató.

 Az első pár percben a kiadó egyik vezetője (akire megjegyzem, sokat kellett várni) elmondta, miket fogunk hallani, mi lesz egyáltalán a programnak a menete. Aztán pedig megkezdődött a beszélgetés, ahol a kiadó egyik szerzője R. Kelényi Angelika beszélgetett az írónővel, mindezt egy tolmács segítségével. A szerző végtelenül kedves és aranyos volt mindenkivel. Egész délután mosolygott, és nem csak azért mert ez volt a dolga. Örült nekünk, az olvasóinak,  akik örömmel jöttek el, hogy dedikáltassák könyveiket, na meg az újonnan megjelent két kötetet.

 A sajtótájékoztató elején lett volna lehetőség arra, hogy a bloggerek/ vloggerek interjút készítsenek a szerzővel, ám én erre nem vállalkoztam, hiszen nem tudtam, hogy lesz tolmács is.

 Bevallom nektek, kicsit féltem elmenni,

Fotó: Fb - Álomgyár Könyvesboltok

hiszen az a majdnem fél év kihagyás, mit elkövettem a blogon egy kicsit megborított engem. A végén lehetett kérdéseket feltenni az írónőnek, ám nekem egy se jutott eszembe, ezért nem kérdeztem, viszont fantasztikusabbnál fantasztikusabb kérdések vették célba az írónőt. Egy nagyon kis részt, csupán egy perc néhány másodpercet felvettem nektek a beszélgetésből, hiszen szerettem volna egy kicsit megmutatni, milyen is volt, azonban sajnos nem engedi csatolni. 

 Egy szónak is száz a vége: jelenleg Leiner Laura: Emlékezz rám című kötetét olvasom, azonban utána szerintem belevetem magam az új szerzeményekbe és igyekszem mielőbb visszarázódni a régi rendszerbe. 

Küzdelem és remény. 

Néha olyan döntések elé állít az élet, ahol csak vesztes lehetsz. 

Ha gyáva vagy, elveszíthetsz valakit, aki mindennél többet jelent számodra. 

Vagy küzdhetsz… 

Küzdhetsz a világ ellen, a nehezebb utat választva… 

A harcot egyedül vívod, társad csupán a remény. 

A remény, ami mindig elkísér, bármit is sodorjon eléd az élet. 

Bíznod kell és szeretni… 

Mert élni csak szeretve érdemes. 

Vannak szerelmek, amik az égben
köttetnek, és bármennyire szeretnéd elhitetni magaddal, hogy minden a te döntéseden múlik, az élet megtanít rá, hogy vannak kivételek. 

Lewis és Harry története folytatódik…

Mielőtt elkezdeném leírni a véleményemet szeretnék elmondani pár dolgot. Vagyis inkább azt, miért nem volt bejegyzés ilyen sokáig és miért nem hallottatok rólam semmit. Ha most én nagyon nagy kör vonalakban szeretném elmesélni, akkor egészen kisiskolás koromtól kéne kezdenem, ám most nem fogom megtenni. Mikor édesanyám tavaly nyáron házasságot kötött a párjával nagyon kibuktam. Nem kedveltem és még most sem kedvelem a pasit, ebből adodtak azok a gondok, melyek miatt én most nem voltam elérhető. Röviden összefoglalva ennyi
lenne a probléma:
Novemberben elköltöztem kollégiumba,  aztán evészavaraim lettek, majd visszajönnek múltbéli problémáim, melyekről nem szeretnék most beszélni. Aztán pedig egy közel öt hetes pszichiátriai "kezelésnek" vetettem alá magam. Ott még láthattatok belőlem valamit, hiszen meghoztam nektek a Stockholm szindróma értékelésem. Aztán pedig, mikor kikerültem onnan saját magam folytattam a gyógyulást, mivel úgy láttam, nem sokat segített az ott töltött idő. 

Vélemény:

 Maga a történet most sem volt újdonság, hiszen az írónő ugyan azt a hangulatot hozta, mint az első részben. Ám  ebben a kötetben most nem az erotika, hanem inkább az elválás, a másik hiánya és a távkapcsolat kapott főbb szerepet. Legalábbis az elején. Hiszen ebben a történetben egy tanár-diák viszonyról beszélünk, melyben az egyikük még fiatalkorú. A történet elején egyik drága főhősünk Lewis úgy dönt, hogy nem bírja tovább a társa nélkül, így aztán beszél a barátjával, hogy nem vállalhatná-e el ezt az évet az iskolában. Így történik az, hogy a történet közepétől már kapunk valamennyi erotikát és szenvedélyt a történetbe. Egészen addig, míg meg nem érkezik egy zavaró tényező, aki a bonyodalmat szüli. Egy nő, aki szerelmes Lewis-ba. Aki nem adja fel, hogy megszerezze őt. Ennek ellenére viszont örülök, hogy boldog véget kapott a történet (no spoiler).
 A karakterfejlődés a történet folyamán erősen érezhető, hiszen Harry, akinek az elején a csajok csak játékszerek voltak, most érző lényként bánt Jordannel. Itt láttam igazán, mennyit is számít az, ha a megfelelő ember van mellettünk.
 Azonban hozzátenném, hogy ha nagyon érzékeny vagy, (értem ez alatt, hogy minden apróságon képes vagy sírni) akkor ne olvasd el éjjel egykor az utolsó fejezezet, hanem hagyd másnapra. Én elkövettem azt a "hibát", hogy éjjel egykor befejeztem a könyvet és vissza kellett fognom magam, hogy ne bőgjek, mert már aludt az egész család.

Kedvenc idézet:

 Az Eltüntem... De visszajövök - Viszlát 2018 című bejegyzésemben azt ígértem Nektek, hogy egy kisebb kihagyás után újra aktív leszek. Aztán felállítotfel magamnak egy listát, melyben szerepet kapott a "legalább egy könyvet elolvasni" pont. Én úgy terveztem, hogy ez gond nélkül meglesz. Csak út közben haza kellett költöznök a nyári szünetre, otthon még közölték velem, hogy meg nem akarják látni azt a könyvet, amit most olvasok, (Becca Prior: A tanítvány 2.) így aztán egy ideig sunyiba olvastam. Aztán megint rámült a depresszió, amin azok, akik ismerik a családomat nem csodálkoznak és próbálnak segíteni. Ám a depressziónak nálam van egy következménye, mely az, hogy visszaérek a szenvedélybetegség időszakában. Most éppen ezzel küszködök, emiatt próbál nekem egy nagyon fontos személy segíteni, bár őszintén szólva inkább őt féltem. Én úgy vagyok vele, hogy saját magam már nem nagyon érdekel. 

 Igen, ismét egy Becca Prior által írt könyvek a bemutatóján voltam. Bevallom őszintén, kettős érzelemmel mentem el. Hogy miért? Mert ott volt egy személy, akit ha megláttam, csak hasította tovább a vágást a szívemen. De a napokban már kibőgtem magam, ezért is írom nektek ezt a beszámolót. 

 Én mielőtt a kötetek megjelentek volna, közel sem gondoltam volna, hogy dupla könyvet fognak az olvasók a kezükbe venni. Hiszen nem egy, hanem két regénye jelent meg az írónőnek, mégpedig a Festett testek sorozat két záró kötete. Fantasztikus volt ismét találkozni az íróval és nevetni - még annak ellenére is, amilyen kedvvel odamentem. 

 Hiába tudtam, hogy nem tudom megvenni a könyveket, akkor is elmentem, mert amilyen lelkiállapotban vagyok, ez csak jót tesz. Vagyis azt hittem. A bemutató után két napig bőgtem, a szobatársaim pedig semmit sem értettek. De nem is akartam, hogy megértsék, hiszen ez az én harcom volt a saját lelkemmel, ami még mindig tart, ezt pedig írás formájában próbálom kiadni magamból. 

 Mikor odaértem, halkan helyetfoglaltam a leghátsó sorban, hiszen tizenöt perc késés után már nem nagyon találtam előrébb helyet és nem is akartam megzavarni a bemutatót. Egészen addig sikerült is ez a tervem, míg a pisilési inger (amit a kollégiumtól a helyszínig tartogattam) le nem győzött. Ugyanis a terem elejében volt a mosdó, így muszáj volt előresétálnom. Az írónő persze azonnal kiszúrt és kezdvesen köszöntött és mondta, hogy foglaljak helyet. A szünetig a mosdó bejáratából figyeltem az előadást egy másik lánnyal együtt, aztán pedig elvittem dedikáltatni az egyik ismerősömmel a most olvasott könyvemet: A tanítvány második részét. 

 A bemutató után még négyen elmentünk mekizni, ami nagyon jól esett, hiszen elfelejtettem elhozni a kollégiumban a hétvégi vacsorámat, így kaja nélkül voltam. Másnap viszont az nem nagyon zavart, hiszen V-tech-vel a fülemben elkeztem egy új történetet az egyik számnak és a rám telepedett depressziónak köszönhetően. Azóta pedig megint álarcban járok. Mint mindig. Viszont a bemutató legalább jó volt, élvezetes és vicces. 

 Hálás vagyok, hogy itt vannak nekem.