Fülszöveg:
Sokak szerint a
tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a
leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A
tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig
nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája,
ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami
köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a
barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.
Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…
Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…
Becky Albertalli első regényének hősébe immár 13 országban szerelmesek a lányok, és hát mit tagadjuk, a fiúk is.
Vélemény:
Kész. Jelentem: Megint EKG jel lett belőlem. Legalábbis belülről. Hol dühös voltam a könyvre, hol pedig unikornisokkal repültem miatta. Én általában mindenfajta könyvet szeretek, viszont kevés az, amire azt mondom, hogy ez egy örök szerelem. Na, ez ilyen volt. Ha megnézitek a blogot, már most ott van az újraolvasós listámon, pedig azt akkor raktam oda, amikor még ki se olvastam. Viszont leszedni, nem szedtem le. És hogy miért nem? Mert Becky Albertalli egy olyan regényt tár az olvasói elé, ami feldönti azt az egyetlen egy sztereotípiát az LMBTQ+ közösséggel kapcsolatban, hogy igenis van jogunk és van elég döntésképességünk ahhoz, hogy tizenhat évesen 100% biztosra tudjuk a szexuális beállítottságunkat. Nekem ez tetszett annyira a könyvben. Valamint az, hogy mennyire jól fejlődtek a karakterek. Na, meg, hogy ez mennyire látszott. Például Simonon. Nézzük meg ki volt az elején, és ki lett a végén. A nemi irányultságra való kérdés mellett itt még felhozhatnám nektek például a vallás és a börszín témáját is, ami Bram esetében nagyon fontos volt. Na, jó, itt és most befogom, mielőtt spoilereznék.
Lássuk a történetet. Maga a történet főszereplője Simon. De ki ő? Hogyan ismertük meg? Hát ő a főszereplő, mint ez a címből is lejön. Ezen belül nekem tetszett az, hogy olyan, mint a mai fiatalok. Hogy ilyen emberbe bármikor belefuthatunk az ismerőseinknél. De nekem akkor is a vége tetszett a legjobban. Amikor végre csomót kötöttek annak az egy szálnak, annak az egy titoknak a végére, ami végigkísérte a történetet. Kicsoda Blue valójában? Amikor meg kiderült én csak fogtam a fejem, hogy "Úr isten, erre miért nem gondoltam?" (Mondjuk talán nem tudta Simon azt, amit rejt a srác e-mail címe, így aztán mi, olvasók sem láthattuk.)
Te aki még nem olvastad... Csak annyit tudok mondani, hogy mindenképp kezdj bele. Nem fogsz benne csalódni. Én így voltam vele, húztam, halasztottam, hogy "meg kéne venni, el kéne olvasni", aztán, amikor megkaptam karácsonyra, tessék. Karácsony másnapján neki is kezdtem. Imádtam, nem bírtam letenni. Remelem, Te is így leszel vele. Remélem, hogy ugyanannyira fogod szeretni Simont, ahogy én láttam benne félig magamat.
Kedvenc karakter(ek):
Simon: Hihetetlen erős karakter. Egy igazi jellem. Ő ment át a legtöbb változáson a történet során. Aminek nagyon örütem. Nem mellesleg EKG jelet csinált belőlem, úgyhogy még hálásabb vagyok.
"Blue": Ugyan csak a végén van fontos szerepe, de imádtam végig. Az e-maileken keresztül az olvasó megkapta a karakter egy - nem kis - részét.
Unszinpatikus karakter(ek):
Martin: Remélem nem haragszotok, sőt mitöbb, egyetértetek azzal, ha azt mondom: Utáltam az egész könyv alatt. Az e-maile volt az, aminél megbocsájtottam neki mindent.
Kedvenc jelenet(ek):
Ez egy pici (de tényleg pici, próbáltam úgy fogalmazni) SPOER-t kartalmaz.
Például az Oreós e-mailezés... Aki olvasta, az tudja, mieől beszélek. És ezzel teljesen egyetértettem Simonnal. Oreó reggelire, ebédre, vacsorára.
Meg a végén a bevásárlós jelenet, amikor Blue-val kiszöknek az iskolából és elmennem "ebédelni".
Borító:
Maga a rajz nekem nem tetszik, de az Oreókkal megvett magának a könyv.
Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…
Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…
Becky Albertalli első regényének hősébe immár 13 országban szerelmesek a lányok, és hát mit tagadjuk, a fiúk is.
Vélemény:
Kész. Jelentem: Megint EKG jel lett belőlem. Legalábbis belülről. Hol dühös voltam a könyvre, hol pedig unikornisokkal repültem miatta. Én általában mindenfajta könyvet szeretek, viszont kevés az, amire azt mondom, hogy ez egy örök szerelem. Na, ez ilyen volt. Ha megnézitek a blogot, már most ott van az újraolvasós listámon, pedig azt akkor raktam oda, amikor még ki se olvastam. Viszont leszedni, nem szedtem le. És hogy miért nem? Mert Becky Albertalli egy olyan regényt tár az olvasói elé, ami feldönti azt az egyetlen egy sztereotípiát az LMBTQ+ közösséggel kapcsolatban, hogy igenis van jogunk és van elég döntésképességünk ahhoz, hogy tizenhat évesen 100% biztosra tudjuk a szexuális beállítottságunkat. Nekem ez tetszett annyira a könyvben. Valamint az, hogy mennyire jól fejlődtek a karakterek. Na, meg, hogy ez mennyire látszott. Például Simonon. Nézzük meg ki volt az elején, és ki lett a végén. A nemi irányultságra való kérdés mellett itt még felhozhatnám nektek például a vallás és a börszín témáját is, ami Bram esetében nagyon fontos volt. Na, jó, itt és most befogom, mielőtt spoilereznék.
Lássuk a történetet. Maga a történet főszereplője Simon. De ki ő? Hogyan ismertük meg? Hát ő a főszereplő, mint ez a címből is lejön. Ezen belül nekem tetszett az, hogy olyan, mint a mai fiatalok. Hogy ilyen emberbe bármikor belefuthatunk az ismerőseinknél. De nekem akkor is a vége tetszett a legjobban. Amikor végre csomót kötöttek annak az egy szálnak, annak az egy titoknak a végére, ami végigkísérte a történetet. Kicsoda Blue valójában? Amikor meg kiderült én csak fogtam a fejem, hogy "Úr isten, erre miért nem gondoltam?" (Mondjuk talán nem tudta Simon azt, amit rejt a srác e-mail címe, így aztán mi, olvasók sem láthattuk.)
Te aki még nem olvastad... Csak annyit tudok mondani, hogy mindenképp kezdj bele. Nem fogsz benne csalódni. Én így voltam vele, húztam, halasztottam, hogy "meg kéne venni, el kéne olvasni", aztán, amikor megkaptam karácsonyra, tessék. Karácsony másnapján neki is kezdtem. Imádtam, nem bírtam letenni. Remelem, Te is így leszel vele. Remélem, hogy ugyanannyira fogod szeretni Simont, ahogy én láttam benne félig magamat.
Kedvenc karakter(ek):
Simon: Hihetetlen erős karakter. Egy igazi jellem. Ő ment át a legtöbb változáson a történet során. Aminek nagyon örütem. Nem mellesleg EKG jelet csinált belőlem, úgyhogy még hálásabb vagyok.
"Blue": Ugyan csak a végén van fontos szerepe, de imádtam végig. Az e-maileken keresztül az olvasó megkapta a karakter egy - nem kis - részét.
Unszinpatikus karakter(ek):
Martin: Remélem nem haragszotok, sőt mitöbb, egyetértetek azzal, ha azt mondom: Utáltam az egész könyv alatt. Az e-maile volt az, aminél megbocsájtottam neki mindent.
Kedvenc jelenet(ek):
Ez egy pici (de tényleg pici, próbáltam úgy fogalmazni) SPOER-t kartalmaz.
Például az Oreós e-mailezés... Aki olvasta, az tudja, mieől beszélek. És ezzel teljesen egyetértettem Simonnal. Oreó reggelire, ebédre, vacsorára.
Meg a végén a bevásárlós jelenet, amikor Blue-val kiszöknek az iskolából és elmennem "ebédelni".
Borító:
Maga a rajz nekem nem tetszik, de az Oreókkal megvett magának a könyv.
