Két ​megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.

Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie.
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút.

Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?

Baráth Viktória, az Aranykönyv-díjra jelölt Első tánc és A főnök szerzője ezúttal lelkünk legmélyebb és legsötétebb bugyraiba vezet minket. Az Egy év Rómában egy szívszorító történet önmagunk elfogadásáról, az élet szépségeiről és a minden akadályt leküzdő szerelemről.

Véleményem: 


 Nagyon szerettem volna szeretni, mint az író eddigi könyveit, de sajnos nem nagyon ment. Nem nagyon ment, mert nem éreztem magaménak a témát. Tehát amikor az erotikus részek voltak... Más regényben élveztem volna, de itt valamiért nem ment lehet, hogy azért, mert egy tiltott, de valamiért mégis szép szerelemről volt szó. Nem tudom... Viszont azt se mondhatom, hogy utáltam. Az egyetlen, amit nem értettem, az az utolsó fejezet, de azt majd számonkérem az írónőtől.
 Maga a történet tényleg nagyon hangulatos bejárhattuk Rómát és Elbát... Tényleg aligha volt vele bajom. Csak nem mondanám magam hívőnek, így aztán ez a szerelem nekem kicsit érdekes volt. Bár nem nagyon csodálkoztam.
 A történet végében pedig röviden ki is fejtem, mi volt nekem a gond. Jelen időre váltott a szerző, plusz nem tudtam eldönteni, milyen helyzetbe. Mert Raymond atyát anyának és nem Raymondnak szólította, mint a történetben egy idő után, plusz Jeremy... No comment. Átmeneti üzemzavar van nálam.
 Voltak részek, amiket nagyon is élveztem, például a városnézéseket, vagy az ominózus "fagyis jelenetet".
 A történet során én egyetlen dologra kerestem a választ, ami azért volt nekem kínszenvedés, mert a százvalahanyadik oldaltól mondhatom azt, hogy nekem beindult a történet. Addig nagyon egyhangú volt és Leila folyamatos depizése kezdett sok lenni. Ám amikor megértettem, miért is ilyen, amikor mindent elmesélt Raymond atyának, akkor mindent megértettem és világossá vált. Viszont még akkor sem szerettem. A végefelé viszont, amikor már tényleg kiegyensúlyozott volt, mondhatom azt, hogy szimpatikus volt.
 A másik, ami pedig még számonra nagyon érdekes volt az a nő az étteremben, akit Leila kiszolgált a férjével együtt. Nekem az a nő valamiért A főnökben megismert Anára emlékeztetett.
 A történet ugye arról szól bővebben, hogy Leila a híres írónő a kapuzárási pánik miatt, ami rátört nem tud írni, ezért a főnöke elküldi egy évre Rómába, ahol a barátnője, aki a pszichológusa is volt, megkéri az ismerősét Jonathan Raymondot, hogy legyen a "kísérője" ez alatt az egy év alatt. Aztán még ott van Fabio is, aki egy arrogáns, semmirekellő... Jó, befejeztem.
 Összességében viszont egy jó történet, csak nem én voltam a legjobb ember, akinek a kezébe került. Ajánlom mindenkinek, főleg azoknak, akik szeretik a tiltott szerelemről szóló könyveket.