A család szerint én mindig is visszahúzódó gyerek voltam (én csak a felsős éveimtől tudok nyilatkozni, mert azelőtt nem emlékszem semmire), 12 évesen azonban anyukám el akarta velem kezdeni megszerettetni az olvasást. Az első könyv egy szerintem alig kétszázon felül lévő tinilányoknak szóló regény volt. A borítója megvan, de a címére nem emlékszem, azt tudom, hogy több kötetes. Az nemigen tetszett, így anyám vett egy másikat, ez már azért vastagabb volt, ha jól emlékszem, olyan 500 körüli oldalszámmal. Dalok Paulának volt a címe. Nagyon éltem, mert spanyol volt a főszereplője és akörül nagyon spanyol mániás voltam (bár ez még a mai napig kitart, nem tagadom)

 Ezt ha jól emlékszem majdnem végig elolvastam, nem tudom, miért hagytam félbe. Majd jött a Szent Johanna Gimi és onnan nem volt megállás. Onnantól kezdve faltam a könyveket és most itt vagyok több, mint 10 évvel később egy blogot vezetve. Bár az olvasási zsánereim megváltoztak és én magam is, de attól még ugyanaz a kisgyerek megmaradt bennem és nem felejtettem el, kinek köszönhetem az olvasás szeretetét.

 Bár azt meg kell mondjam, míg mások a Harry Potterrel szerették meg az olvasást, nekem azt a mai napig nem lehet a kezembe adni.

 Neked mi volt az a könyv, amivel megszeretted az olvasást? 

 Mindenki más. Mindenkiben más érzések vannak az év utolsó napjával kapcsolatban. Egy kicsit olyan, mintha a halálos ágyunkon feküdnénk. Tudom, ez most morbid, de nem? Annyi különbséggel, hogy az új év még lehetőséget ad arra, hogy amit eddig elrontottunk, azt megjavítsuk és ne csak megbánjuk, hogy "áh, így történt, nem tudok rajta változtatni". 

 Az idei év számomra sok mindent tartogatott, leginkább magánéleti téren. Kezdtem ott az évet, hogy márciusban felkerestem a háziorvosom és elkezdtem pszichiáterhez járni, de a vele való kapcsolatomat hagyjuk. Ennek eredményeként májusban elmentem a SOTE pszichoterápiás osztályának első interjújára, ahol amint megemlítésre kerültek a szuicid gondolataim, egyből eredményezett egy két órás zárt osztályt, amíg át nem szállítottak a Nyírő ambulanciájára. Itt egy éjszakán át várakoztam egy nővel, aki azóta se tudom, hogy került oda, meg egy másikkal, aki végül a zárton között ki (bár nem csodálkozom rajta, azon annál inkább, hogy a kiengedésem előtt egy héttel, láttam őt a nyílt osztályon). 

 No, de mi történt az alatt, amíg én a nyílt osztályon voltam? Nagyon sokat beszélgettem a pszichológusommal, foglalkozásokra jártam, olvastam. Nagyjából ez ki is tette a napjaimat. Volt néhány betegtársam, akikkel beszélgettem is és jó ismeretségeket kötöttünk, de nyilván ez nem erről szól. Ezidő alatt elkezdődött a gyógyszerbeállításom, amire a kijövetelem után 5 nappal allergiás lettem. Szuper. Meg kellett várni a következő konzultációt a pszichiáterrel, aki a tüneteimre azt mondta "áh, ez nem vészes". De az. Úgyhogy egy kisebb "hiszti" árán felírta a jelenlegi gyógyszerem, ami jelen pillanatban úgy néz ki, használ. Szóval igen. Kiengedtek a Nyírőből egy érzelmileg labilis személyiségzavar diagnózissal, azzal cseppet se törődve, hogy a szuicid gondolataim még ott voltak. 

 Mindezek után tovább zajlott az élet, az olvasásba is igyekeztem visszarázódni, de mindezek után csak még több szar jött. Elmentem egy pót első interjúra a SOTE-ra, ahol július 17.-i befekvésre kaptam időpontot. Nagyon szuper - gondoltam. Valahogy kibírtam, magam se tudom, hogy hogyan. 

 Amikor azonban befeküdtem, nagy reményekkel kezdtem neki a terápiának, majd a kezelőorvosom a második héten megjegyezte, hogy nálam teljesen más irányba halad a terápia. És itt követte el a legnagyobb hibát. Nem mondta, hogy szakítsuk félbe. Azóta is "szenvedek" ennek a következményeitől. Felerősödtek a disszociációim és a derealizációim, ami nemigen jelent jót. Szóval elmentem a Nyírő pszichoterápiás osztályának első interjújára. December 13.-án. Akkor azt mondta a terapeuta, hogy lehetséges, hogy csak márciusban kerülök sorra. De a fiataloknak nincsenek problémáik. Á, dehogy. 

 Na, de hogy a pozitív részéről is essen szó az évemnek. Először is ott volt a Könyvhét, ahol sok-sok dedikálással lettem gazdagabb, még olyannal is, akire nagyon vártam, de erről a Könyvheti beszámolóban olvashattok. 

Aztán tartogatott az év még egy Álomgyár raklapvásárt, ahonnan sajnos üres kézzel jöttem haza, no meg rá egy hétre egy M. L. Eperke dedikálást. Mindezek után a szeptember egy Anne L. Green szülinapja alkalmából rendezett író-olvasó találkozóval kezdődött szeptember negyedikén. Nagyon élveztem és tényleg nem bántam egyetlen percét se, habár nem voltam a legjobb állapotban. Aztán huszadikán eljött az, amire tavaly óta vártam. A Bars and Melody koncert. Sokan akik követnek instán tudhatják, mit jelentenek nekem. Történt a következő: indulás előtt elszakadt a táskán. Indulni kellett, így sietve a géptáskámat kaptam fel. Úgy voltam, majd lerakom a ruhatárba. A nagy lószart. Az egyik énekes megkérdezte, nem szeretnék-e fotózni a koncerten. Úgyhogy koncert után még állhattam neki retusálni. Majd jött a könyvfeszt Simon Marci, Marie-Aude Murail dedikálással. A Könyvfeszten nem aktívkodtam annyira,  

 A novemberem egy újabb Bars and Melody fotózást tartogatott, ezúttal Hamburgban. Rendesen be voltam szarva, főleg, hogy nagy késéssel indult a vonat, nekem meg el kellett érni a csatlakozást. Visszafele meg rossz vonatra szálltam. Seeemmi baj. 

 December 30.-án pedig hozzám került egy kismacska, ezzel boldogítva az életem. Bár egyelőre csak alszik. 

Úgyhogy izgatottan és reménykedve várom a jövő évet. Sokat várok tőle.

 Ám panasz így se lehet, hiszen a hangulat így is megvolt. Találkozás barátokkal, sok nevetés és persze a legfontosabb: könyvek. Csütörtökön nyitotta meg a kapuit, azonban én csak szombaton és vasárnap látogattam ki. Teljes káosz volt, ami ott fogadott. Hiszen a könyvfesztiválnak a térképét csak a helyszínen láttam. Néztem is a dedikálásoknál, mikor kikerültek az időpontok, hogy mit jelent egy-egy szerzőnél a GE megjelölés. A helyszínen rájöttem. G épület emelet. Mondom jaj. 

 Az első napomon, szombaton egy csomó dedikálásra mentem, így nagyon sokat rohangáltam. Már reggel tízre, nyitásra kint voltam a könyvfesztiválon. Igen, képes voltam nyolckor felkelni egy dedikálás miatt. Ugyanis elsőként Ludányi Bettina dedikálására látogattam el, hiszen a dedikálás és minden más eseménymentes időszak alatt sikerült beszereznem a Mennem kell című könyvének a második kiadását, ami az Álomgyár Kiadónál jelent meg kibővítve. Aztán egy kis szünet, mely alatt végiglátogattam minden ismerős standot és beszélgettem rég nem látott barátaimmal. Mindezek után pedig siettem, hogy 14.10-re odaérjek L.J. Wesley dedikálására, hiszen végre beszereztem tőle a Brooke című könyvét, amit anno megjelenés előtt olvastam. Majd ezek után is jött egy hosszabb szünet, hiszen a következő dedikálásom csak délután négykor vette kezdetét, ám mire én odamentem a sorhoz délután négy előtt öt perccel, addigra már az emelet lépcsőjénél volt a vége, tehát volt egy kisebb várakozás. Sebaj. Addig olvastam. Hiszen most teljesen rákaptam Grecsó köteteire. Mire odaértem Gabriella Eld írónőhöz addigra pedig már lerohadt a lábam az állástól, így megfogadtam: a következő dedikálásra várakozva nem sorban állok, hanem sorbanÜLÖK. Hát, ez nem jött össze, hiszen Rácz-Stefán Tibornál gyorsabban haladt a sor, mint amire én emlékeztem. Én azonban azt hittem, hogy tök gyorsan végzek. Aláírja, beszélünk pár szót és megyek. Aha. Minden kezdődött ott, hogy megkérdezte, milyen névre írja, mert nem emlékezett biztosra. Mondtam, hogy Noel. A halott nevemre ugyanis már nem dedikáltatok. Na szóval. Elkezdte írni, majd megakadt és felém fordította a könyvet: "Szerinted ezt, hogy tudnám korrigálni?"- kérdezte, majd megláttam, hogy a "Noel"-ből véletlen "Nol" lett. Mondom: "Az O ás az L közé még oda tudsz írni picibe egy E betűt." Válasz: "Nem, az hülyén nézne ki. Így született ez: 

 Utána még volt egy vicces történet, mikor a szerzővel és a dedikálást fotózó hölggyel olyan hangosan nevettünk, hogy szerintem az egész sor minket nézett. Azonban ez... Nem egészen publikus, de nagyon feldobta a napomat, az biztos. No, ezek után pedig irányba vettem a lakásomat és út közben persze olvastam. Inkább, mint, hogy a hülye embereket kelljen elviselnem (bocs, túl antiszoc vagyok).

 Másnapra pedig már csak Grecsó Krisztián dedikálása maradt, amivel viszonylag gyorsan végeztem, hiszen 11 előtt húsz perccel beálltam a sorba (és már akkor volt előttem vagy tíz ember). Azonban nagyon kedves és közvetlen volt a szerző, annak pedig különösen örült, mikor meglátta, hogy a Tánciskola című kötetéből nem az új, hanem a régi kiadást hoztam el dedikáltatni. 

Találkozunk jövőre

N

Az idei Könyvkemping a harmadik volt, ami megrendezésre került, nekem azonban csak a második alkalom volt. Azonban nem volt kérdés, hogy résztveszek. Egy kérdés volt csupán, amire a kemping előtt EGY NAPPAL találtam megoldást: Mit olvassak? Aztán rájöttem. Van két közös könyv. Abból egyet megtaláltam ebookban, így azt kezdtem el. Ez pedig nem más volt, mint a Rintaró és a könyvek útvesztője. 

 Rettentő aranyos, de ugyanakkor néhol agyzsibbasztó olvasmány volt. Próbáltam idén is kemping hangulatot teremteni, azonban ez nem sikerült. Ismerve a családi körülményeket, a következő könyvkempingre se fog sikerülni... Sebaj. Így is a lehető legtöbbet hoztam ki magamból. 

Idén ugye az volt a feladat, hogy meg kellett mászni egy tornyot. A torony megmászása kétféle képpen volt lehetséges. 1. Minden toronymászós ponthoz külön könyvet olvasni 2. elolvasni az egyik közöskönyvet, amivel minden pontot ki lehetett pipálni egyszerre. Én a másodikat választottam azzal, hogy nekikezdtem a Rintarónak. Ezzel a könyvvel eredetikeg voltak fenntartásaim, de a végére egészen megtetszett. Úgyhogy jó döntés volt, hogy nem a másikat kezdtem el.

 Lassan pedig jön a következő könyvkemping, úgyhogy kíváncsi leszek, annak milyen olvasmányai lesznek. Izgalmasak ezek, hiszen új könyveket lehet megismerni. Így nem is kérdés, hogy a következőn is részt fogok venni. Ti részt vettetek? Ha igen, mit olvastatok? Ha nem, akkor terveztek részt venni a következőn? Szerintem megéri, mert remek kis közösség kovácsoló program. 

Itt van az ősz, itt van újra... És már el is múlt. Tartalmas év, tartalmas hónap. Arról nem is beszélve, hogy ez a hónap is telis-tele volt izgalmasabbnál-izgalmasabb olvasnivalókkal, aminek nagyon örültem. Az első olvasmányom, melyet az őszi évszak köreibe sorolhatok Gabriella Eld: Talpig feketében című regénye volt. Nagyon rég szerettem volna már elolvasni ezt a regényt, de valahogy soha nem úgy jött ki a lépés, hogy be tudjam szerezni. A könyvhéten viszont végre beszereztem, majd elolvastam és nem bántam meg. Vagyis de, mert nincsenek nálam a folytatások, de majd azt is beszerzem. Viszont így is találtam magamnak könnyen egy következő olvasmányt, ami Borsa Brown: A kezdet című könyve volt. Izgatottan vártam, hogy végre elolvassam, azonban a nagy izgalom ellenére rettenetesen lassan haladtam a regénnyel (olyannyira lassan, hogy emiatt elküldtek a kiadótól, de erről majd az évzáróban ejtek pár szót, ha úgy találom jónak, bár azt leszögezném, hogy nem haragszom senkire, nem hibáztatok senkit). A lassúságom oka viszont nem a történet unalmassága miatt volt, mert ezt a jelzőt nem tudnám a könyvre ragasztani. Nem volt unalmas egy percig sem. Csak nehéz úgy olvasni ezt a könyvet, hogy közben mindent látsz magad előtt. Még "azt a bizonyos jelenetet is" (erről bővebben írtam az értékelésemben nektek). Borsa könyve után pedig egy olyan világba utaztam, ahol most én is lennék, ha a családom meghallgatott volna. Következő olvasmánynak ugyanis Czank Lívia: Szép, zárt világ

 Na, de vajon a tél és az újév mit fog tartogatni?

Mi is az a Könyv Kemping?

A Könyv Kemping egy olvasási readatlon,  mely idén második alkalommal lett megrendezve. Ennek az a lényege, hogy van 8+2 prompt, amit teljesíteni "kell". Persze semmi sem kötelező, ez a kemping a "no stressz" jelszóval jött létre jelezve azt, hogy semmi sem kötelező ezen a kempingen. Én idén vettem részt rajta először és már most biztosan tudom, hogy "visszatérek" jövőre is. Na, de hogy milyen élményeim születtek ezalatt az egy hét alatt? Mindjárt elmesélem. Milyen promptokat lehetett teljesíteni? (nem, továbbra sem írom félre) Nézzük:

Promptok:

1) Otthonról hoztam – magyar szerzők
2) Válogatáskazi – egy könyv valamilyen listáról VAGY zene a könyvben (lehet youtube-erek kedvence, saját várólista, stb.)
3) Fotóalbum – képregény/illusztrált kötetek: a kötetnek legalább az 50%-a kép
4) Kincsesláda – egy könyv, ami számodra kincs, vagy drága volt, számodra sokat ér, vagy

Insta kihívás

Közös könyv: Peter Wohlleben – A fák titkos élete

 Tervezett könyveim:  

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
Leiner Laura: Mindig karácsony
L.J. Wesley: Egy űrállomás-takarító naplója
Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító
Veréb Emese: A happy end után (első kiadás)

Mit sikerült/mit nem sikerült teljesítenem és melyik promptokhoz mit soroltam? 

 1) Otthonról hoztam – magyar szerzők (NEM TELJESÜLT)

Leiner Laura: Mindig karácsony

3) Fotóalbum – képregény/illusztrált kötetek: a kötetnek legalább az 50%-a kép (TELJESÍTVE)

Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító

7) Még 10 perc – egy könyv, amit a KK előtt kezdtél el (kis csalással*, de TELJESÍTVE)

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
*Ezt a kis csalást úgy értem, hogy a kempingnek tegnap lett vége és én mára voltam kénytelen hagyni az utolsó 40 oldalt, amit a "hazaútnak" számoltam el. :D

9) Csillagok között – ezt lehet szó szerint érteni is, tehát űrben játszódó sci-fi, de érthetjük átvitt értelemben is, mint megírták a csillagokban – populáris példák az utóbbira: Felhőatlasz, A Nap is csillag, Kirké, Akhilleusz dala, Üvegtrón sorozat, Will Grayson, Will Grayson, bármelyik jóslattal operáló fantasy (NEM TELJESÜLT)

John Green: Csillagainkban a hiba.

10) Hálózsák – egy könyv, ami kívül esik a komfortzónádon (TELJESÍTVE)

Ehhez a prompthoz szintén Elena Ferrante regényét, a Briliáns barátnőket hoztam, hiszen akik régóta követnek tudják, hogy nem szoktam olyan könyveket olvasni, amik nem a 21.században játszódnak.

 ÖSSZ OLDALSZÁM A KEMPING ALATT:

Jövőre ismét "találkozunk".