Kezdjük ott, hogy a mai nap összesen volt két darab órám (matek és magyar). A matek 9.20-tól volt, nekem pedig csak 11.00-re kellett volna bemennem. De én hülye elfelejtettem és bementem 9.20-ra és kint ülhettem az aulában.

Amikor végetért az utolsó órám (12:15) elindultam a könyvfeszre, persze esőben és éppen indultam volna a Könyvmolyképző standjához, amikor észrevettem a Fumax- és a Főnix Kiadó standját, ahol persze ott volt drága ismerősöm is az A.M. Aranth néven publikáló Holló-Vaskó Péter "úr" (aki nem mellesleg csókolommal köszönt nekem a mai e-mail váltásunk során). Ebből kifolyólag olyan jól elbeszélgettünk, hogy miután beszereztem a könyvet, amit akartam azután még ott maradtam zárásig beszélgetni. Tehát kicsit se unatkoztam. Beszereztem a könyvet, amire már azóta vártam, hogy a KMK kiírta, plusz találkoztam Andival, az egyik kedvenc booktuberemmel, valamint még az egyik könyves blogger ismerősömmel is beszélgettem egy darabig.

 Kezdjük onnan, hogy miután végeztem a suliban, elkísértem az osztálytársamat Kökibe, ahol rájöttem, hogy a suliban hagytam a pénztárcám, ami nélkül utazni sem tudok, így esélytelen volt, hogy tovább menjek metróval. 

 A pénztárcám összeszedése után futottam a könyvfesztiválra, aminek köszönhetően egy után egy picivel oda is értem és persze azonnal letelepedtem a Főnix standjánál. Viszont leülni végig nem tudtam, max egy-egy másodpercre, mert olyan kicsi volt a hely, hogyha egy ember leült, a többi nem tudott egy lépést se tenni. 

 Ez mind jó, mert tényleg nagyon jól elvoltunk. Itt még nem számítottam arra, ami a végén történt: Drága jó Péterünk (A.M. Aranth) átsétált a szomszét standhoz, amivel konkrétan egybe voltunk és levett egy Oculust, majd elindult felém. Erre én: De, ez most... Ne csináld. 

 Petinek egy feltétele volt: Elmegyek másnap a dedikálására. Hát persze, hogy igent mondtam. 

 A mai nap volt számomra a szó szerinti furam. Egyik standról a másikra, dedikálsról dedikálásra járkáltam. A facebook oldalamra feltettem a képemet, amiket a szerzőkkel csináltam. <3 A lábamat szokásosan lejártam. Viszont: találkoztam egy barátnőmmel ééés... Papp Dóri és Rácz Tibi ennyi idő után is felismertek. 😍😍 Két nagy kedvencem. Nagyjából röviden ennyi volt. 

4.nap: április 23., Vasárnap

 Tavaly közel sem fájt ennyire a búcsú. Olyan jó volt a hangulat egész héten, hogy azt elmondani is nehéz. 
Kezdődött ott, hogy kimentem délután kettőre Tavi Kata dedikálásra, aztán rá egy órára Csendes Nóráéra. Mind a kettő fantasztikus volt és akkor még bele sem gondoltam, mi vár ránk hamarosan. Pakolás, zárás. Nehéz volt ezt így felfogni abban a percben, viszont megnyugtatott a tudat, hogy Kildara rendezvényeken és Könyvhéten még találkozok velük. Nagyon élveztem és várom a Könyvhetet.

 Tegnap délután megrendezésre került R. Kelényi Angelika legújabb könyvének megjelenése, mely Az ártatlan - A grófnő árnyékában címet kapta. A könyvbemutatóra viszonylag sokan összegyűltek, (bár nem annyian, mint amennyien Borsa könyveinél szoktak lenni, de sokan voltunk) aminek ha jól láttam maga a szerző is örült és az olvasók is várták már az eseményt. 

 Amikor elkezdődött a bemutató Angelika először is köszöntötte a résztvevő olvasókat, aztán pedig beavatott minket abba a két titokba, melyre a facebookon hívta fel a figyelmünket.
 Az egyik az volt, hogy ő lett az Álomgyár online magazinjának a főszerkeszője - bár eddig is az volt -, csakhogy mostmás pénzért csinálja, nem csak úgy. 

 A másik pedig, hogy Az agyam eldobom
című kötete hamarosan bővített kiadásban lesz kapható. 

 Miután ezeket elmondta mondott még pár dolgot a regényről, meg a borítóról, aztán pedig mindenki megvásárolhatta, aláfirkanthatta a kötetet. Illetve fotózkodhatott az írónővel és a könyvvel együtt. 

 Ez után pedig az ott lévő bloggerek (én és a Kitablar bloggerinája Barbi) mehettek oda és kérhettek recenziós példányt, illetve nyújthatták oda a szerzőnek, hogy írja alá. Szerintem az örök emlékként fog élni bennem, amikor Barbi kérte, hogy menjek oda vele a kiadóvezetőhöz mert nem mert recipéldányt kérni. 

 Miután mind a ketten megkaptuk alá is írattuk és mind a ketten jól meglepődtünk, hogy felismert minket a szerző (még én is meglepődtem, pedig nem kellett volna, hisz minden megjelenésen ott vagyok).
 Maga a szerző így első szemtől-szembeni találkozásra nagyon szimpatikusnak tűnt, annak ellenére, hogy az általános iskolai történelemtanáromra emlékeztet, akit tiszta szívből utáltam. Na, mindegy.
 Ez után Barbi még odaosont Böbéhez (Anne L. Green) és leegyeztetett vele egy interjút, majd mentünk is haza. 

Az ember azt hinné, hogy egy űrállomáson nem unalmas az élet. Ez igaz lehet, ha felelősségteljes a munkaköröd, esetleg egy erre járó űrhajó legénységéhez tartozol. De ha a takarító és karbantartó személyzet tagja vagy… az nem túl izgalmas. Max élete ebben az egyhangú, de nyugodt mederben folyik egészen addig, míg meg nem ismeri Lydiát. A lánynak köszönhetően belekeveredik a Xendonon dúló polgárháborúba, ami több fájdalmat okoz, mint azt valaha is képzelte volna. A békés élet és a kalandok közt egyensúlyozva nehéz döntéseket kell meghoznia, melyek akár az életébe is kerülhetnek.

Vélemény: 

 Már régóta el szerettem volna olvasni ezt a regényt és április elsején úgy hozta a sors, hogy meg is kaptam a szerzőtől. Na, de milyen keretek között kaptam meg. Április elsején megrendezésre került az első Író *Blogger* Olvasó találkozó, ahol bloggerek ültek le beszélgetni írókkal és az írók ez alapján kiválasztottak két személyt, aki a beszélgetés közben szimpatikus volt neki. Nálam az egyik ilyen ennek a könyvnek a szerzője volt.
 A könyvről röviden annyit, hogy amikor először megláttam nem a borítója, hanem a címe fogott meg. Ami azért furcsa, mert az emberek kilencven százaléka először a borítót látja meg, aztán a címet, végül pedig elolvassa a fülszöveget - vagy nem.
 Maga a történet amilyen rövid, olyan izgalmas. Amikor először megláttam a címet egyből az fordult meg a fejemben, hogy nem lehet valami izgalmas egy űrállomás-takarítónak az élete. Hát tévedtem. Nagyon is az. A történet főszereplőjét Max-et/ot a mindennapi életében ismerjük meg, míg végül egy nap meg nem vádolják a királyi család megölésével. Itt persze majdnem azt hittem, hogy vége lesz a sztorinak, de aztán ránéztem az előttem álló oldalszámokra és mondtam magamnak: Még közel sincs vége. És milyen jól tettem, hogy nem raktam vissza a polcra!
 A sztorit nem szeretném teljes egészében elmondani, szeretném, ha úgy élnétek át ezt a kalandot, hogy nem mondtam el minden.

Kedvenc szereplő:

Lydia. Ő volt az egyetlen olyan karakter, aki szimpatikus volt. Erős, bátor, nem nyavajgott egyszer sem. Ilyennek kéne lennie minden nőnek.