Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel.
Véleményem:

 Emma egy első könyves író, aki egy olyan történetet tárt az olvasók elé, amely sok mindent tanít az embereknek, főleg a tiniknek. Amikor megláttam, hogy a Könyvfesztiválra megjelenik a regény azonnal a kívánságlistámon landolt, még úgy is, hogy tudtam, nincs esélyem arra, hogy elkérjem. Ugyanis még nálam van a két Jók és rossza iskolája kötet, melyeket még nem fejeztem be.
 Maga a történet érdekes volt először, hogy E/3-ban íródott, de jobban belegondolva így jobb is volt. Ennek ellenére viszont nekem hiányom akadt a történettel kapcsolatban. Például, hogy Ákos családjáról nem sok minden derült ki. Azt pedig szintén egy más kérdés, hogy a szerelmi szál mennyire lett kibontva. Szerény véleményem szerint én szívesen olvasnék egy folytatást is.
 Én tipikusan az az ember vagyok, aki azt várja az egész könyv alatt, mikor jönnek össze a főszereplők. No, itt jó sokáig várhattam. Valahogy nekem az volt az érzésem, hogy ennek a szálnak nem adott elég teret az írónő. Nem bontotta ki annyira, mint kellett volna.
 Tegnap előtt kérdezte az ismerősöm, hogy érdemes-e elolvasni, ebből pedig eljutottunk addig a kérdésig: Kell-e folytatás. Mondtam neki, hogy erről majd másnap nyilatkozom, amikor kiolvastam. Meg is írtam, hogy nekem hiányérzetem van egy-két dologgal kapcsolatban. Én úgy éreztem, hogy függővége van, azt pedig nem szeretem. Magát a történetet viszont imádtam. Azt, hogy az írónő milyen fantasztikusan tudta átadni a főszereplőink - Levente és Ákos - érzelmeit, imádtam. Fantasztikusan leírta, Ákos hogyan küzd meg a gyásszal, emiatt pedig milyen nehéz megküzdenie a refluxával. Valamint leírja azt is, hogy a végére ez mennyire megváltozik. Nagyon jól érezhető a karakterfejlődés és a karakter, illetve a cselekményleírások is nagyon jól sikerültek.
 A történetet nyolcvan százalékban kidolgozottnak véltem, nem sok hiányom volt benne egyedül a szerelmi szál rövidsége, melyet eddig is emlegettem. Az elnézve viszont imádtam. Imádtam a karaktereket, a cselekményt, na, meg persze az írónő stílusát. Fantasztikus, tiniket megragadó stílus. Én pont ez a korosztály vagyok így nagyon is élveztem. Pont azt mondtam az ismerősömnek, amikor a karakterekről kérdezett, hogy valamennyiben hasonlítok Leventére. Ugyanolyan antiszociális személyiség vagyok, mint ő az elején. Viszont milyen szépen fejlődött. A vége pedig... Imádtam.  A történetről röviden csak annyit mesélnék, annak, aki még nem ismerné, hogy ugye van a főszereplőnk Levente, aki véletlen rányit az osztálytársára a fiúmosdóban, aki rúzsos szájjal néz vissza rá. Ebből pedig kialakul az, hogy megkéri Ákos Leventét, hallgasson az esetről. Ezt meg is teszi, ám a történelem tanáruk egy feladat során párokba osztja őket, így kénytelenek együtt dolgozni és beszélni egymással.
 Remélem, hogy nem csak egy könyves író lesz, és mégtöbb ilyen jó művet várhatunk tőle.

Kedvenc idézet(ek):

"Megvárta, míg a lány előremegy, és csak aztán indult a várakozóhoz. Akkor vette észre az egyik széken a lábával doboló Ákost. A fiú esernyőt tartott a kezében, és mellette ott feküdt az állandó kísérője, a sporttáska. Amikor a tekintetük, Ákos épphogy mosolyra húzta a száját, de egész testtartásából feszültség sugárzott.
– Téged vártalak – mondta."


"Az öklét a homlokához szorította. Mint egy helyét nem találó, súlyosan zavart Micimackó, egyre csak azt mondogatta magában: gondolkodj, gondolkodj, gondolkodj."


"Az idő rettentő dolgokra képes. Segít emlékezni vagy elfelejteni dolgokat, felgyorsítja vagy épp lelassítja az eseményeket. Ha valaki megkérdezte volna Leventétől, milyen szuperhős szeretne lenni, akkor biztosan rávágta volna, hogy olyan, aki manipulálja az időt. Csakhogy az időnek is megvannak a saját törvényei. Senki sem uralhatja."


"– Nagyon fontos vagy nekem – kezdte Ákos halkan. – Erre akkor jöttem rá, amikor megláttalak a kerengőben. Nem tudom, mit tettem volna Dáviddal, ha Szalay nem fog le, vagy későn érek oda. Fogalmam sincs. Nagyon megijedtem, mert soha nem éreztem még ilyet."


"Időnként lopva egymásra néztek. Végigsimítottak egymás vállán és karján. Közel hajoltak egymáshoz. Mindenki előtt jól ismert táncot jártak, de saját táncuk lépéseit egyedül ők ismerték."


"– Belegondoltam, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha lány lennék. Akkor szabadon csókolózhatnánk. Megkóstolhatnám a fagyidat. Büntetlenül melléd ülhetnék, megfoghatnám a kezed, vagy leheveredhetnénk a fűbe. De ezeket nem merem másol előtt megtenni, még a barátaink előtt sem."


"– De te vagy a családom. Te és a barátaim, te és a szüleid, te és az édesapám. Ti. És téged választottalak."


UTOLSÓ MONDAT! SPOILERT NEM TARTALMAZ.

"Nem engedte el, mert ketten hatalmasak voltak, és az idő felett jártak."

Kedvenck karakter(ek):

Levente: Imádtam a karakterét és azt ahogyan fejlődött. Talán ez a hasonlóságunk miatt van. :)

Kedvenc jelenet(ek):


Amikor először mennek ki a főtérre, valamint az, amikor először csókolóznak.

Borító:

A színösszeállítás nagyon tetszik, de szerintem jobb borítót is lehetett volna készíteni neki. A borítón szereplő karaktert pedig nem nagyon tudom hova tenni. Nem azt mondom, hogy nem találom odaillőnek, de... Kicsit érdekes, hogy olyan, mintha egy személyi igazolvány képet raktak volna rá. Ezeknek ellenére viszont tetszik. :)

 Tegnap zárult le a nagy jeles könyvmoly esemény, amely minden évben minden egyes könyvmoly varázsszigete és álomországa. Sok fantasztikus könyv, amitől sajnos sír a pénztárca, de nem tehetünk róla. Vagy igen?

 Az idei feszten ismét egy csomó fantasztikus dedikálás és más-más programok voltak. Volt egy csomó új stand is, például az Imádom a könyveket, akiknél a fél könyvfesztet töltöttem, mert ott voltak a főbb ismerősök. Tehát ha úgy vesszük, két pavilon és az udvar közt rohangáltam. Az első két nap nem nagyon volt semmi, mert az ugye munkanapra esett. Ezzel kapcsolatban pedig bár a szombat is munkanap volt, ennek ellenére nagyon sokan voltak a Millenárison.  Azonban leginkább szobaton pörögtek be nagyon az események, mint minden évben. Ez valahogy mégis más volt. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy szerintem a hétvége alatt többet híztam, mint eddig az évben. Hiszen szinte csak csokin és taurin mentes energiaitalon éltem szinte, mert véletlen sem kértem volna anyumtól pénzt. Tényleg nem tudom, miért nem tettem. Viszont még élek és tudtam menni dedikálásokra, utolsó nap pedig tudtam úgy repülni, mint egy kismadár. akibe kólát öntöttek. Itt is van két kérdés, amire gondolom válaszokat adok nektek. Az egyik: Melyik dedikálásokon voltam? Nos. Egy dedikáláson voltam, mégpedig vasárnap. Lana Millan dedikálása volt, aminek nagyon örültem, mert végre találkozhattam vele. Ez pedig picit érdekes volt, mert elnéztem a napot és azt hittem, hogy szombaton van, de nem, mert vasárnap volt. Na, de ez még mindig a jobbik eset, mert szinte alattunk volt a stand és nem arra eszméltem, hogy "hoppá, lekéstem". Második: Miért repültem úgy, mint egy kismadár, akibe kólát öntöttek?
Ez egy picivel hosszabb sztori. Vasárnap tízre mentem a könyvfesztiválra, mint ahogy szombaton is. Miután köszöntem mindenkinek a G4-es standnál, melynél az Imádom a könyveket csapata helyezkedett el, átmentem a D épületbe köszönni Annának, a Lap lap után bloggerének. Ám őt nem találtam ott a standnál, így beszélgettem Petivel (A.M. Aranth), míg meg nem hallottam a blogger nevem a Kildara alapítójának, Adának a szájából. Na, ez csak akkor szokott elhangzani, ha kiadó keres, de abban a pillanatban ez meg az fordult a fejemben. Odafordultam és először semmit nem értettem, mert csak felém nyújtotta az előző nap megjelent könyvüket, aminek a "nem megszerzésébe" már beletörődtem. Erre megszólal: "Megkapod a könyvet, viszont egy feltételem van." Nos én itt kb. betojtam, mint egy csecsemő, pedig nagyon cuki nőről beszélünk. Erre elkezdte mondani a húzósabb szitut: két hetem van a könyvre. Meglátva a vastagságát viszont nem tűnt lehetetlennek. Abban a pillanatban - és még most is - majdnem szó szerint repültem.

 Utolsó nap pedig már tényleg minden a készülődésekről szólt többnyire. Volt egy-két dedikálás, de nem sok. Én egy dedikáláson voltam, de semmi többön, ha azokat nem számítom bele, amiket írtam nektek. Ennek ellenére minden percét élveztem és még most is sajnálon, hogy vége lett.
 Az viszont még most sem ment ki a fejemből, amikor Bessenyei Gábor meghívott a dedikálására Facebook eseményben, dedikálás után pedig írtam neki, hogy bocsánat azért, mert nem mentem, de sajnos még nem sikerült beszereznem a könyveit. (Igen, így megírtam és nem haragudott meg érte.) Pedig tervben van. Sok jót hallottam már róluk. Jut eszembe! Annak pedig külön örülök, hogy néhányan névjegytábla nélkül is megismertetek. Jövőre már lesz. Megígérem. ☺️ Bár a Minion méretemről nem nehéz megismerni. A másik fénypontja a könyvfesztiválos napjaimnak, hogy összefutottam Sam Wilberryvel a kedvenc szerzőim egyikével, akivel tudtam egy picit beszélgetni.

 Tehát összefoglalva az egészet annyit mondok, hogy idén is megérte kimenni, a szervezők megint kitettek magukért. A szerzőknek, akiktől kaptam könyvet, nekik pedig nagyon, de nagyon köszönöm. Igyekszem mihamarabb írni róla.
 Az egyetlen, amit nem szerettem az a B épület galériáján lévő északi sarkot idéző hideg. Majd' megfagytam és sajnos csak utolsó előtti nap tudtunk a karbantartóknak szólni, hogy lejjebb tudnák-e venni a légkondit. Levették. Így a hátralévő időbe nem fagytunk meg.
 Az élvezetes azonban még az volt (és egyben vicces is), hogy csütörtökön és pénteken ott volt mellettünk a G3 standnál valamilyen külföldi cég, vagy nem is tudom, szombat délre pedig úgy elhúzták a csíkot, hogy nem is vettük észre. Így aztán volt egy üres stand, amibe beülhettünk beszélgetni és vasárnap én bekuporodtam olvasni. Jók is az ilyen pillanatok. Amikor például úgy mész haza az első három nap, hogy alig bírsz a lábadon állni. 

 Ti merre voltatok? Milyen dedikálásokon, előadásokon vettetek részt?

 A bemutatón Krausz Emmával és a [bekezdés] pályázat egyik zsűritagjával a szerkesztő beszélgetett. Viszonylag érdekes beszélgetést emíthetünk, tekintve, hogy alig hallottunk valamit, mert az épület túloldalán valamilyen gyerek előadás volt. Ezen kívül pedig tényleg fantasztikus. Emma feolvasott nekünk a könyvből, majd egy részletet az egyik főszereplőről. Volt, akik már olvasták és úgy mentek az előadásra, de a többség a "nem olvastam" táborba tartozott. 

 A beszélgetésen olyan kérdések kerültek szóba, mint például, amit az interjúban is olvashattatok, csak másképp megfogalmazva, mégpedig, hogy miért az LMBTQ téma. Igaza volt abban Emmának, hogy ő nem szereti ezek alá a cimkék alá sorolni a regényét, mert akkor egy cimke alapján ítélik meg. Viszont, ahogy én értelmeztem (ez már az előadásnak azon felében volt, amikor alig hallottunk valamit) nem is tagadja, hogy ő nem oda sorolná be. 

 A beszélgetés ugye maga egy órás volt, utána pedig Emma a Twister Media standjánál dedikálta a hozott, vagy épp várárolt könyveket. Nekem pedig fájt a szívem, mert most nem tarthattam a kezemben a könyvet. Majd... Még az évben a polcomon tudhatom, remélem. Viszont legalább a beszélgetésen ott voltam, amit nagyon élveztem. Az író szimpatikus volt már neten keresztül is, viszont amikor találkoztam vele - bár nem beszéltünk - már a megjelenése alapján sem tudtam volna róla rosszat mondani. Igaz, hogy a hátsó sorokban ültem és sajnos fotózni nem nagyon tudtam, csak egy nagyon vállalhatatlan fotót, amit meg is merészeltem mutatni nektek a bejegyzés elején. Nem mertem felállni, holott
körülöttem sokan fotóztak.
 Amikor aztán vége volt a beszélgetésnek visszamentem a másik épületbe a barátaimhoz, ahol ismét nagyon jól szórakoztam. Tehát az idei könyvfesztivál megint kitett magáért.

Emmával az interjúmat ITT olvashatod. 

Fülszöveg:

Nem is olyan egyszerű az élet világhírű művészként! Rémisztő határidők, műkajás dobozok halmai a villogó monitor alatt és a kisállatok örökké gyarapodó hordája… ööö, mindegy – igazából ez mindennapos.

Sarah Andersen képregényeinek és rajzokkal ellátott személyes jegyzeteinek harmadik gyűjteményes kötete a korábbiakra jellemző szellemességgel és eleganciával nyújt túlélési tanácsokat a modern élet őrületéhez: a korán kelő emberek elkerülésén át az internetes trollok elleni védekezésig, egészen a nagytakarítás életre elenyésző hatást gyakorló haszontalanságáig. Ha minden kötél szakad és összeomlik körülötted a világ, készíts egy forrócsokit, számold a napokat halloweenig és öleld meg a remény bundás-bolyhos szimbólumát!

Sarah Andersen egy fiatal brooklyni illusztrátor. Épp azon dolgozik, hogy csökkentse a reggelente lenyomott szundik számát. Messze még a cél.

KÖSZÖNÖM A FUMAX KIADÓNAK,

HOGY LHETŐSÉGET BIZTOSÍTOTT

A MŰ OLVASÁSÁRA. 

Véleményem:

 Mint az eddigi háromról, erről sem tudok rosszat mondani. A Könyvfesztiválról hazafelé tartva olvastam el a buszon és utólag elkezdtem gondolkodni, hogy az arckifejezéseimen vajon mekkorát néztek az emberek, ha egyáltalán észrevették. De remélem nem, mert... NE! 

 Jobb, ha én megmaradok itt a gép és a könyvek mögött. Amúgy nem érdekel, mit gondolnak, amíg nem bámulnak annyira, hogy éget a pillantásuk. 

 Lényegtelen. Imádtam a rajzokat, a szövegeket, a szerző humorát, azt, hogy a harmadik kötetben még mindig tartotta azt a színvonalat, amit az előző kettőben. 

 Egyszóval: Imádtam. Nem lehet jobban kifejezni. 

 Utolsó szó gyanánt pedig tényleg szeretnék hatalmas köszönetet mondani a Fumax Kiadónak, hogy odaadta a könyvet. Na, de ez is egy vicces sztori, ha van még pár perced elolvashatod. Annyi volt az egész, hogy három körúl a Fumax standjánál kérdeztem Petitől, hogy elvihetném-e a Macskapásztort úgy, hogy záráskor visszaviszem. Na, mondanom sem kell, nem sikerült leülnöm, így zárás előtt öt percel átszaladtam az Imádom a könyveket standjától a Fumaxig, ami pont két ellentétes oldalon volt. Nem is lett volna baj. Ott volt egy biztonsági őr szerű bácsi, aki mondta, hogy nem lehet bemenni, én pedig mondtam alibinek, hogy ott hagytam a cuccom felét és így megkérdezhettem a "Főnöktől", hogy hazaengedi-e velem úgy, hogy másnap visszaviszem.

Kedvenc idézetek:

1. Miért kezdtél el írni? 

Az alkotás – legyen szó írásról vagy rajzolásról – gyerekkorom óta a mindennapjaim része. Mindig is szerettem világokat alkotni, tovább gondolni egy kérdést. Idővel megpróbáltam nemcsak a fejemben megélni a képeket, hanem úgy leírni, ahogy én láttam őket. Ez a nehezebb része, leülni és papírra vetni a gondolatokat. Ez egy folyamatos lecke az alázatról, a türelemről és a kemény munkáról.    Rengeteget tanultam a nyelvről, másokról és önmagamról. Ezért kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással, hiszen mindamellett, hogy kikapcsol, tanít is.

2. Hogy jött az első megjelent regényed, az Osztálykép ötlete?

Szerettem volna egy erős hangulatú, őszinte ifjúsági regényt írni. Először a nyitójelenetet láttam magam előtt, a falgrafikás fiúöltözőt, Leventét és Ákost, a rúzst és a döbbenetet – ezzel mutatkozott be az Osztálykép, és később minden sorral, minden fejezettel többet mesélt az iskoláról,
a gyászról, az erőszakról és az elfogadásról.

3. Mesélj egy kicsit magadról! Ki is vagy te?

Író, blogger, álmodozó, tanár és diák. Imádok olvasni és új világokat megismerni, rajongok a Harry Potter-sorozatért, a Scott Pilgrim-képregényekért és a Star Wars filmekért. Szeretem az esőt, a ködöt, a parkokat, a buszmegállókat és a tömegközlekedést. Ezek éppúgy megihletnek és megnyugtatnak, mint az elalvás előtti tíz percek és az írás.

4. Mi késztetett rá, hogy beküld a [bekezdés]-pályázatra?

Két dolog, az elhatározás és a kíváncsiság. Elhatározás, hogy elinduljak egy nyílt pályázaton, és ezzel többet tanuljak önmagamról és másoktól, és kíváncsiság, mert érdekelt, milyen szinten állok, miben kell még erősödnöm. Miközben szerkesztettem és megosztottam másoknak az Osztályképet, rábukkantam a [bekezdés]-pályázatra a Moly.hu oldalon. Szimpatikus volt a kiírás, tetszett a mentorprogram és a fejlődés lehetősége. Ezért is küldtem el a regényemet a pályázatra. 

5. Miket tervezel a továbbiakban írás terén?

Jelenleg gyűjtöm az ötleteket, feljegyzem őket egy füzetbe, hogy tovább gondoljam őket. Figyelek, olvasok és igyekszek a pihenésre is kellő időt fordítani, hogy újabb lendülettel folytassam az elkezdett vagy szerkesztésre váró történeteket. Van ugyanis egy szerelemgyerekem, Pandóra arcai munkacímen fut, és már csak azért is közel áll hozzám, mert ő törte meg a jeget, ez volt az első, önálló világú regényem. Terveim között van a szerkesztése, a cselekmény átgondolása.

6. Maga az, hogy belevitted az LMBTQ+ témát, miért fordult meg a fejedben?

Keveset beszélünk a közvetlen valóságunk kérdéseiről, a kisebbségekről, noha a társadalmi sokszínűség körbevesz minket. Az irodalom – jelenesetben a kortárs ifjúsági regények – szerepe abban fontos, hogy a könyvekben megismert szemléletek által az olvasók toleránsabbá és elfogadóbbakká válhatnak más társadalmi csoportokkal szemben. Ezért is lényeges az LMBTQ-szál, értelmez és ismertet, új nézőpontot hoz a történetbe.

7. A Könyvfesztiválon debütál a regényed. Milyen fogadtatást vársz?

Nem tudom, hogy milyen fogadtatása lesz a regénynek, de bízok benne, hogy az olvasók nyitottak lesznek és kialakul egy párbeszéd.

8. Megbántad, hogy beküldted a műved? 

A lehető legjobb döntés volt beküldeni az Osztályképet a pályázatra, örülök, hogy így tettem. A Twister Media Kiadó mindenben támogat és segíti a munkámat. Rengeteget tanulok tőlük.

9. Mit üzensz azoknak a leendő olvasóidnak, akik tervezik elolvasni a regényed?

Először is azt, hogy köszönöm. Hálás vagyok az érdeklődésükért, és remélem, hogy az Osztálykép adni fog nekik egy útravalónyi gondolatot.

Köszönöm az interjú lehetőségét!

Szeretettel,

Emma

Az Osztálykép egy LMBT ifjúsági történet a felnőtté válásról, a gyászról, az emberi gonoszságról és az elfogadásról.

Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel.

Az Osztálykép elsősorban az útkereső kamaszokhoz szól, de bárkit elgondolkodtat, aki nyitott az őt körülvevő színes világ mozzanataira, az első szerelemre, csalódásokra és újrakezdésekre.

Dedikálások:

Szerző: Tomcsik Nóra

Dedikálás időpontja: április 20., péntek 17.00-18.00

Szerző: E. M. Miller

Dedikálás időpontja: április 20., Péntek 11.00-12.00

Szerző: Robin O'Wrightly

Dedikálás időpontja: április 21., szombat 17.00-18.00

Szerző: Szurovecz Kitti

Dedikálás időpontja: április 22., vasárnap 11.00-12.00

Szerző: Hajdú-Antal Zsuzsa

Dedikálás időpontja: április 22., vasárnap 15.00-16.00

Programok:

Twister Blogger Workshop

Április 21., szombat 10.30-11.15

Krausz Emma könyvbemutatója

Április 21., szombat 11.30-12.30

Szélesi Sándor író-olvasó találkozó

Április 21., szombat

LOL Piknik

Április 22., vasárnap 15.00-16.00

 Baráth Viki megint nagyot alkotott. Akkorát, amekkorára nem számítottam. Ryant közelebbről is megismerhettük és rájöhettünk, hogy a kemény macsó pasas mögött létezik nagyon mélyen egy érzékeny, törődő pasi, akiért szetintem sok lány ölne. Te is. Viszont Viki, mond, hogy ez csak egy kis részlet volt a könyv folytatásából. Nem volt hiányérzetem az utolsó mondat után, mert sejtettem, mi van ott, de olvastam volna még egy kicsit (mondjuk egy olyan plusz nyolc/kilencszáz oldallal tovább).

 Vikinek eddig az összes művét szerettem. Amióta ki lett írva a csoportjába, hogy megírja ezt a novellát, azóta tűkön ülve várom, hogy mit tartogat nekünk Ryan. Sok jót. Mint mindig. Ryanben nem lehet csalódni. Szerintem minden nő szereti, akinek van egy kicsi szíve. Az, hogy milyem terület áll mögötte, az egy más kérdés. 

 Az első pár oldalt már úgy olvastam végig, hogy majdnem szóltam anyunak, hogy rakjanak üvegbe, mielőtt szétfolyok. Annyira édes volt Ryan. Nem néztem volna ki ezt belőle. De... Mégis. Minden férfinak van egy érzékeny oldala. Ryannak miért ne lenne? Persze, hogy van. Itt a bizonyíték. 

Kedvenc jelenet:

Olvasd el az első pár oldalt és tudni fogod.

Kedvenc idézet:

"Egy vadászt sem izgat fel, ha a préda önként összeesik a lábai előtt."

Mi késztetett arra, hogy írj?

Szüleim jóvoltából széles spektrumú ARTibiotikummal oltott vagyok. :) Ez azt jelenti, hogy apukám reneszánsz ember volt elhunytáig, anyukám pedig billentyűguru a mai napig is. Kettejük közül ugyan csak apukám írt könyvet, de már nálam is látni lehetett, hogy előbb fogtam ceruzát és tollat, mint iskolatáskát. Egész életemen végigkísért ez, hogy hiába kerülgetem, de csak írni fogok egyszer, mert amúgy is grafomán vagyok.

Mit jelent számodra az írás?

Az önkifejezést leszámítva túlélés, ezáltal nagyon sok nehéz időszakon juthattam át úgy, hogy kibírtam beleőrülés nélkül. Jó, hazudtam, a beleőrülés meglett, de legalább életben maradtam. :D

Milyen stílus az, amiben te a regényeidet írod? Mert mint észrevettem, nem hétköznapi.

Nem, ez valóban nem, ahogy én sem vagyok az. :) Ezt mások sem tudták jobban meghatározni: Robin O'Wrightly-stílus. Nincs rá jobb szó. :D Egyébként úgy néz ki, hogy anyja helyett anyja lehetek egy jellegzetes stílusnak is, amit narrációs szatírának neveztem el. Az Erelem vagy az Andrea & Andrea ebben íródott. Eddig még nem találtam a létezésére hasonlót a magyar irodalomban, ettől függetlenül simán lehet, hogy van már, és akkor maximum a "meleg vizet" sikerült feltalálnom. Azért nekem már jó, mert "lezuhanyozhatok ebben a meleg vízben", és élményemet megoszthatom másokkal is, hogy "nem vagyok büdös". :) Viccet félretéve: nincs még egy ilyen, mert belőlem is csak egy van. Mindenki szerencséjére. :D

Az Andrea és Andrea története, hogyan jött?

Ez egy nagyon vicces sztori, örömmel mesélem el. Mint mindenki, hozzám is járnak reklámszemét levelek, ezeket én arra használom, hogy a feladók neveiből szereplők nevei lesznek, ha arra érdemesek. Egyszer azonban engem címeztek félre, mivel az eredeti nevem Borbála - de így csak az hív, aki azonnal meg akar halni -, ők ezt Kedves Borbéla formában írták. Ezt posztoltam poénból a Face-re, hogy Bor Béla lettem. A barátnőm, aki Andi, rögtön reagált, hogy ez most coming out? Mondom, röhögsz, röhögsz, de a te nevedet Olaszországban meg férfiak hordják. Elvonultunk röhögni. Visszajött, és addigra megírtam: vajon milyen lehet, ha egy magyar Andrea és egy olasz Andrea összejön? Kommentelt: most köpte ki a cigijét, mert neki is eszébe jutott, és röhögőgörcsöt kapott. Mondtam neki, ezt a romisztorit meg kéne írni, de én kihagyom. Mire ő: nem, te megírod. Mert kijön, aminek ki kell jönni. Egy szó mint száz: megírtam. 15 nap alatt sikerült, rekordgyorsasággal. Andi lett a hivatalos múzsám. :)

Először azt hittem, hogy csak rossz a memóriád. Miért pont Olaszországban játszódik a sztori?

Azt mondtam már, hogy rossz a memóriám? Várj... Miről is beszéltünk? :D (Rémes a memóriám, de azért ennyire nem. Viszont imádok a nevekkel játszani.) Olaszország Andrea Rigo, a milánói nyomozó miatt játszódik Olaszországban, és mert szeretem, mint helyszínt. Sajnos csak 5 napig lehettem Trentóban, napra pontosan húsz évvel ezelőtt, de nagyon élveztem. Remélem, még eljutok abba az országba. Itálián keresztül pedig egy külföldre rekedt hazánk lányát is szerettem volna bemutatni, izgalmasabb kihívás kint élni, mint itthon, bárki bármit mond.

Előre eltervezted, hogy ez a sztorid sci-fi lesz, vagy csak úgy jött?

Igazság szerint a narrációs szatíra stílusban íródó paródiáimat mindig spontán lineáris formában írom. Azaz, ahogy jön, úgy jön. Nyilván vigyázok a logikai bakikkal, de nincs szoros szinopszis. Szeretem röptetni a szereplőimet. Azért az fontos, hogy mivel a cselekmény és a jellemrajz nagyon reális a szereplők szemszögéből, én szeretem megcsavarni valami fantáziahasogató dologgal, például sci-fivel a valóságot. Annyi minden van, ami egy kaptafára mehet a történetekben, ez így nem lesz unalmas, sokadszori sztori. Kell bele valami, ami felrázza a könyvet és az olvasót is. Na jó, meg az írót! :D Ugyanis ez nagyon szuper agymunka, mindig kitalálni, merre mennek a szereplők, hova jut a történet, ha belerakunk ezt is, azt is. Én is izgulhatok írás és újraolvasás közben. Valószínűleg azért van ez a gondolkodásmódom így, mert nekem azt mondták, bármi lehetek, így aztán tényleg bármi is lettem.

Rólad, mint a mű szerzőjéről, mit érdemes tudni?

2015-ben publikáltam az első könyvem, de csak 2017 óta vagyok főállású, hivatásos író. Civilben kétgyerekes családanya, de én is elég gyerekes vagyok, szóval velem együtt már hárman vagyunk, és ha a férjem is beszáll, az négy. Viccet félretéve, több személyiséggel rendelkezem, de ennek inkább szakmai oka van. Ugyanis az eredeti foglalkozásom grafikus, így a Szabó Borka-énem illusztrálja a Robin O'Wrightly-énem könyveit. De szerkesztőként, lektorként és korrektorként is tevékenykedem. Komplett könyvkiadást végig tudok vinni (nyomdám nincs, azt kivéve), és ez magával hozta azt is, hogy a saját könyvtáramat is magam menedzseljem. Szeretem ezt a sokrétűséget, apámtól láttam és kedveltem meg, valószínűleg. Persze az írásaim is tükrözik, egyelőre még nincs két egyforma zsáner. Összesen ötöt adtam ki eddig. Közöttük van nem humoros is, hanem elgondolkodtató, megható vagy épp sokkoló regényem is. Illetve ifjúsági tudományos fantasy regénysorozatba is belekezdtem, most jött ki ennek is az első része.

Mit jósolsz, mekkora sikere lesz a könyvednek az olvasók körében?

Amit eddig látok, az pozitív. Megmondom őszintén, az első könyvemnek nem jósoltam sokat, és meglepődtem, mert sokan olvasták, és többen értették és szerették, mint gondoltam volna. Az Andrea & Andreánál is pozitív megdöbbenésem van eddig, és remélem, ez csak folytatódni fog. :)

Ennél a stílusnál leszeretnél maradni, vagy esetleg átmész valamikor olyanba, amit többen ismernek?

Ez csak egy stílusom a sok közül. A narrációs szatíra stílusú paródiáim ilyenek, ez a lelkük. Ilyen az Erelem (eszetlen szerelem), ami három részes lesz és az Andrea & Andrea. A többi könyvemben (az Emlékkönny - Egy igen-zet története, a #Wetoo - Kettős kereszt címűekben és a Tripiconi sztori-sorozatban) már inkább igazodom a fősodri irányzatokhoz, de nyilván benne hagyom a lenyomatomat, hiszen én írom őket. :)

A karakterek, hogyan születnek meg a fejedben?

Általában ők is hasonlóan fogannak meg, mint maga az ember, egyszer csak találkozik két agysejt, vagy elmeszikra, és az alatt fejlődnek igazából, ahogy írom. Őket én is úgy ismerem meg, ahogy alakul a történet. Vannak persze olyan könyveim, ahol valós személyekről mintáztam a szereplőket, de ilyen nincsen a narrációs szatíráimban. Rigó Andrea és Andrea Rigo mindketten a fejemből kipattanva, a papíron (monitoron) fejlődtek ki és születtek meg a végére. Hagytam őket nőni, mint a virágot, csak öntözgettem szavakkal, ötletekkel őket.

Csak egy kötetet terveztél belőle?

Eredetileg igen, hiszen az volt a feladat: hozzunk benne össze két hasonnevű, de különnemű humán entitást. Ennek ellenére igény támadt folytatásra, mivel engem is érdekelne, hogy Tonióval és Leonával, a két másik főszereplővel mi a helyzet? Honnan jöttek és merre jutottak, azon túl, ami a könyvben van? Én persze már tudom, és jól meg is fogom írni. :)

Tonionak és Leonának csak az volt a céljuk, hogy beleavatkozzanak Andreáék jövőjébe?

Igen. De ez is egy nemes cél, tekintve, hogy miért tették.

Miket szeretnél elérni az írásban? Mik a céljaid vele?

Hamar rájöttem, milyen pára az élet, mert az elmúlásommal én is eltűnök. A könyveimben tovább fennmaradok, sőt, még az apám-anyám is fennmaradhat, ha úgy akarom, mert megírom őket is (sőt megírtam, tehát már úgy lesz). A betű túlél mindent, így benne én is.

Mit üzensz az olvasóidnak, akik tervezik beszerezni valamelyik regényedet a könyvfeszten?

Azt, hogy szeretettel várom őket az Imádom a Könyveket standján, a Millenáris B épület galériáján, a G4-en, április 21-én, 17-18 óra között a dedikálásomra. A könyveim pedig egész idő alatt 19-22 között ugyanott lesznek elérhetőek. Elfogyás esetén a Mogul Kiadónál lehet megrendelni is.

Hogyan jött egyáltalán Brooke története?

Eredetileg ez nem könyvnek indult. Az Egy űrállomás-takarító naplóját igyekeztem befejezni, még 2016 decemberében, de valahogy nem akarta az igazságot. Kipróbáltam, hogy sikerül-e bebikázni az ihlet gépet úgy, hogy írásgyakorlatként firkálok valamit. Ez az írásgyakorlat lett végül a Brooke alapja.

Tehát nem kiadásra tervezted a kezdetkor. Hogy szántad végül rá magad?

Nemhogy nem kiadásra, de még csak nem is könyvnek. Eredetileg csak arra szolgált, hogy tudjak írni. Csak aztán Brooke elszabadult, kialakult a fejemben a története, így már muszáj volt megírnom.

Miért pont egy kómában lánynak a gondolatairól írtál?

Ez volt talán a legelborultabb dolog, amit éppen ki tudtam találni. És az írásgyakorlathoz mindenképpen valami elborultat akartam. Valamit, ami nem hétköznapi, ami megmozgatja a fantáziám. Elvégre ez az egész gyakorlat lényege.

Így megjelenés előtt mit jósolsz? Szerinted tetszeni fog az olvasóidnak? Mert azért valljuk be, teljesen más, Mint Max története.

Jósolni elég nehéz, de szerintem igen (és az eddigi vélemények is ezt mutatják). Max története eléggé réteg zsánerben készült, ezzel szemben Brooke előtt egy szélesebb közönség áll. Bízom benne, hogy megtalálja a közönségét.

Szélesebb közönség alatt, mit értesz?

Sokkal többen olvasnak new adult könyveket, főleg ha kicsit romantikus, van benne némi erotika stb, mint a sci-finek azt a változatát, amiben Max készült.

Miket tervezel még a jövőben (írás terén)?

Írás terén a jövőben. Hát, most egy pályázatra kéne megírnom egy kisregényt, a sztori meg is van, de még nem állt rá az agyam. Utána még nem tudom melyik sztorimat veszem elő. Megírtam már úgy 30 oldalt egy krimiből, valószínűleg az lesz a kiválasztott, de kb előlről kezdem teljesen.

Ahogy nézem, nem tervezel egy stílusnál maradni. Jól látom?

Se stílusnál, se zsánernél. Nem szeretném egyrészt, hogy "beskatulyázzanak", másrészt mindenben ki szeretném próbálni magam

Az olvasóidnak mit üzensz, akik tervezik esetleg a Könyvfesztiválon megvenni a Brooke-ot? Valamint: Hol találnak meg?

Egyrészt, hogy igyekezzenek, nehogy elfogyjon :P 

Viccet félretéve, érdemes lesz most megvenni a könyvet, ugyanis jó ideig nem lesz újra akciós. Ezenfelül, ha a nyomda is úgy akarja, akkor minden egyes könyvhöz ajándék lemosható tetoválást is adok, hogy együtt legyünk menők.

Korlátozott darabszámban poszter és energia ital is kapható lesz a könyv mellé, a borító grafikájával, szóval lesz minden, mint a búcsúban.

Az egész könyvfesztivál ideje alatt kint leszek, ha a B épület galériáján, az Imádom a Könyveket standjánál járnak, jó esély van rá, hogy belém botlanak. Szombaton 2-3 között főleg, hisz' akkor lesz a dedikálásom. Nem kell félni tőlem, nem harapok.

 Tudom, sokan szeretitek a Luxen sorozatot. Én sem vagyok vele másképp. Nyáron is ott voltam a dedikálásán, mint szerintem sokan közületek is, legalábbis a hatalmad sorból következtetve. A mai bejegyzésemet úgy gondoltam, hogy a sorozat köré építem. A magyar borítókat már mindenki nagyon jó ismeri - és szereti. Na, de mi van a többivel? A mai nap elhoztam nektek a sorozat spanyol könyvborítóit, amit én először tegnapelőtt láttam. Első látásra szerelem. Bár a színvilága kicsit érdekes, azt meg kell, hogy mondjam, de nagyon szép. Na, de akkor lássuk:

 Az első rész borítója sokban eltér a magyar borítóktól, hiszen a magyar borítókon szinte mindenhol a Daemont és Katy-t megszemélyesítő Pepe Tóth és Sztella Tziotziosz látszik. 

 Ezen rész borítóján már mind a ketten láthatóak egy szenvedélyesebb képen. Magával a képpel semmi bajom, de a háttér nem nagyon nyerte el a tetszésem. Valamint az sem nagyon tetszik, hogy a női alakon a kék-fehér hangulatból kiszakít minket az-az erős, vörös rúzs.

Abban ​nincs semmi különleges, hogy egy milánói férfi, bizonyos Andrea Rigo, aki éppen felfüggesztett nyomozóként tengeti unalmas napjait, csomagot kap a postástól. Az már inkább furcsa, hogy a pakkot másnak szánták, neki ez azonban egyáltalán nem tűnik fel. Hogy miért? Mert a címzett Rigó Andrea, egy magyar vendégmunkás nő, aki diplomás létére két műszakban dolgozik, és tíz házszámmal odébb lakik. Ő nagyon is hiányolja, és felkerekedik, hogy kiderítse: hova került a küldemény… Mi lesz ebből?!

Semmi komoly – vagy épp túlságosan is?

Mennyire kavarhat be két egyéjszakás szerető, ha kávéházas?

És ami a legfontosabb: meg lehet-e menteni a Földet a totális kipusztulástól és a gépek rémuralmától?

Robin O’Wrightlynál, a narrációs szatíra meghonosítójánál ismét elgurult a pirula: az Andrea & Andrea című romantikus-erotikus sci-fi-krimi-paródia így született meg. Az író két énje a kiborulás szélére juttatja még a főhősöket is…   

18+ Kedves kiskorú embertársam! Ebben a kötetben csupa olyat olvashatnál, amit már egyébként is tudsz. Szóval ez nem érdekes, és nem is neked szól! Bocsi! Passzold le szépen anyuéknak! Köszi! 

KÖSZÖNÖM A SZERZŐNEK

AZ ELŐOLVASÁSI LEHETŐSÉGET  

Véleményem: 

Ez... Mi volt? Pillanat, mindjárt visszajövök. 

××××

  Na, itt vagyok. Amikor a szerző megkérdezte, nem lenne-e kedvem elolvasni valamelyik regényét azok közül, melyek a könyvfeszten' debütálnak. Megörültem a lehetőségnek, mert sokat hallottam a szerzőről, így aztán rögtön két regénye közt is vacilláltam. Az egyik az Erelem (Eszetlen szerelem) volt, a másik pedig ez. Bevallom őszintén, amikor elkezdtem a regényt, furcsa érzések voltak bennem. Sokszor csak fogtam a fejem, hogy itt most mi van, de aztán a szerző mindenről felvilágosított. Ami nekem abból leesett: furcsa egy könyv. Viszont maga a történet nagyon tetszett. Tetszett ahogy a két Andrea csipkelődött egymással, és mégis milyen jól megtalálták a hangot egymással. 
 Aki nem hallott volna még a szerzőről, annak csak annyit mondok, hogy ne rémüljön meg a könyv felépítése miatt. Én ezt pont elkövettem, kezdve ott, amikor megláttam, hogy nincsenek benne fejezetek, folytatva ott, hogy néha kiszakítja az olvasót a történetből és leírja azokat, amiket szerinte gondolunk egy-egy rész után. Vagyis nálam többnyire így volt. Kivéve, amikor valami olyasmit írt, hogy "Kösz, most magamra öntöttem a kávém.", mert amikor azt olvastam már pont este volt és ágyban voltam. Azon kívül pedig minden betalált. A furcsa felépítésétől eltekintve tetszett a regény és örülök, hogy nem lett függővége, hanem végig vitte a történetet.  
 Amikor mondjuk a közepe/vége felé átment sci-fibe azért haraptam. Tök jó sztori volt, miért kellett ezt a szálat belevinni? Bár így utólag megnézve egész jó kis sztori lett így is. A szerző stílusával kapcsolatban azt gondoltam az elején, hogy nem fogom megszokni, de a végére már fel se tűnt. Eddig még nem olvastam ilyen regényt, de... Nem szeretném túlzásba vinni. Maga a történet írtó jó volt, de a sok csillag, meg ez az egész, ahogyan megírta, valahogy nem jött be. A csillagokat mondjuk egy idő után megszoktam, de szerintem simán ki lehetett volna írni. Ez attól függ, kik a célközönség. 
 A másik, amit először furcsálltam, hogy miért ugyan az a neve a két főszereplőnek. Első gondolatom: A szerző biztos nehezen tud megjegyezni neveket. :D Aztán ez megváltozott arra, hogy csak a poén kedvéért. Mondanom sem kell: bejött. Sokat röhögtem a könyvön, attól függetlenül, hogy ilyen rövid. 
 A végén pedig a novella, amit a szerző külön hozzácsatolt, ami a sztori után pár évvel játszódik. Az is nagyon tetszett különösen, hogy a két időutazónk, akiket nem kedveltem először, egészen közel húztak magukhoz.

Kedvenc idézet(ek):

"– Amúgy mi bajod lenne egy randival?
– Semmi, csak most nem akarok komoly kapcsolatot – legyintett a nő. „Pasival pláne, a csajokra meg nem bukom… Kutya, macska, tengerimalac
jöhet."

Kedvenc karakter(ek):

Andi: 

Kedveltem, mint karakter, egész jókat mulattam rajta.

Borító: 

Bocsánat, de ez most nem. Nem tudtam összerakni, mit akart szimbolizálni. A kirakós megoldás viszont bejött,

4. Francesca H. Nielk: Daniel

 Francesca H. Nielk könyvét ugyan még nem olvastam teljesen, ezért is nincs róla értékelés a blogomon, mert egyszerűen olyan erős témával foglalkozik és olyan jól írta meg, hogy én, aki érzékeny típus vagyok, nem tudtam egyszerre elolvasni ezt a könyvet, kénytelen voltam félbehagyni. (Viszont hamarosan folytatom.) Ez a téma pedig nem más, mint a családon belüli erőszak. Nyilván a borítóról már valami hasonlót kivehettetek. A történetünkben megismerhetjük a 17 éves Danielt, akit éli átlagos kamasz életét és mit tudjuk, a kamaszok sokszor csinálnak olyat, amit a szülők nem néznek jó szemmel. Ez alól ő sem kivétel. Ezektől pedig az anyja besokall és elküldi rég nem látott volt férjéhez, akit, amikor legutoljára látott, majdnem megölte a fiát. (ennél többet majd az értékelésben mondok, most pedig befogom a számat) 

3. Simone Elkeles: Tökéletes kémia

 Simone  Elkeles legsikeresebb trilógiája a Tökéletes kémi kötetével indul, mely egy átlagosnak tűnő családnak írja le az életét. Illetve a főszereplőinkét Alexét és Brittany-ét. Mind a kettőjük élete másért tartozik ebbe a listába, de én most Alex részére gondoltam, ahol nem olyan erősen, de szerepet játszik a drogfogyasztás. Alex az apja halála után belép egy bandába és őt már ebben az életben ismerjük meg. Természetesen mondanom sem kell, hogy ő az, aki úgymond különc a haverjaival együtt, de a legtöbben pedig félnek tőlük. HA MÉG NEM OLVASTAD SPOILER: (Ennek ellenére a suli egyik legnépszerűbb diákjával mégis gerlepárt játszanak.)

2. Becky Albertalli: Simon és a homo-sapiens lobbi

 Itt biztos felmerül bennetek a kérdés, hogy ezt a könyvet, miért tettem be a listába, ha csak a homoszexualitással foglalkozik. Itt a válasz: Azért, mert egy olyan "tévhitet" ölel magába a könyv, amiről kevés szó esik. Legalábbis csak szerintem az, de szóljatok, ha rosszul gondolom. Hiszen Simon csak 17 éves a regényben és száz százalékig biztos a másságában. A szülők negyede/fele pedig azt szajkózza a gyereknek, amikor elmondja, hogy meleg/leszbikus/transznemű, hogy "majd kinövöd ezt a hülyeséget", meg stb., hiszen szerintem azt gondolják, hogy a gyereknek 18 év alatt még nincsen döntési joga a saját élete felett még ilyen dolgokban sem. 

 1. Sam Wilberry: Rush

Sam Wilberry legújabb regénye ugyan még nem látott napvilágot, de nekem volt szerencsém beleolvasni, ami egy nagyon nagy öröm volt, mert imádom a stílusát. Ebben sem csalódtam. Ebben a regényben olyan két ellentétes karakterrel találkozhattam, hogy nem hittem volna, hogy lesz itt valami. Amellett, hogy ez egy fantasztikus regény a fő témája mégis az egyik főszereplő Alex köré épül, aki heroinfüggő. Mint tudjuk ez nem egy kellemes dolog és ilyenkor az emberek behódolnak a szernek. Alex is így van, de aztán... Találkozik Ábellel és minden megváltozik. 

 Mai napon tette közzé a szerző, hogy elő lehet rendelni a legújabb regényét, mely Rush címen lesz megtalálható. A szerző első regénye viszonylag széles kőrben elterjedt, így ezáltal akik tagjai a Facebookos csoportnak, ők már olvasták az új csodálatos művet. Ha olvastad az interjúmat a szerzővel, akkor már biztos rájöttél, hogy én is köztük vagyok. Röviden pedig csak annyit mondanék: Egy csodálatos szerelem történetét írja le a szerző az új művében.

 Alex és Ábel története tényleg egy nagyon nagy öröm volt számomra, különösen, hogy ilyen a témája. Ami még számomra mindig is érdekes volt az íróknál, az, hogy egy egyszerű cselekményről képesek akár egy egész fejezetet, vagy egy egész könyvet megírni. Sam is így írta meg Rush-t, amit az interjúmban még A 4-es 6-os utasa novella sorozatként olvashattatok.

 A szerző bejelentése szerint novemberre várható a kötet, (bár a moly.hu 2019-et ír) akkor már minden lelkes olvasó a kezében tarthatja. Én szívből kívánom Neki, hogy sikeres legyen írás terén (ennél is sikeresebb, pedig most sincs kevés olvasója).

 Ahogy olvastam a történetet nem egyszer futott át az agyamon, hogy milyen lehetett ezt a könyvet megírni, miknek, és hogy nézett utána. Nagyon sok kutatómunka lehet mögötte és ez látszik is.

 Az első könyvében is imádtam a stílusát és most is, ebben a regényben. Úgy fogalmaz, hogy az megfogja az olvasóit (az már csak egy bónusz, hogy nagyon kedves is velü(n)k).

 A borító nekem nagyon tetszett - és nem csak azért, mert én lepleztem le, ilyen egoista nem vagyok - a fülszöveg és a történet már csak egy bónusz. Na, meg a várható oldalszám, amit molyon olvastam. Sokkal több, mint a Cage volt. Több oldal az egyenlő a hosszabb és több élménnyel.

 Nagyon várom a regényt és hogy megint beszélgessek a szerzővel, ezúttal ezt a regényt kivesézve (előre félek).

ITT előrendelheted a regényt.

ITT megtalálod a borítóleleplezésem

Kedvcsináló idézetek:

"Levegő után kaptam. Belekapaszkodtam a karjába, próbáltam

visszafojtani a könnyeimet, és kicsit lehiggadni.

– Ez nem… nem igaz. Én – vettem egy mély levegőt – értékellek.

– Értékelsz? – Úgy köpte a szót, mintha méreg lenne, amit a

szervezete visszautasít. Bárcsak a heroinnal is így tenne!

– Igen. Értékellek."

×××

"- Mióta?

– Egy éve.

Zsebre dugta a kezét, és a távolba révedt, a kriptaszerű feketeség falát

kémlelve a magasba nyúló épületek között.

– És milyen érzés?

Alex felvonta a szemöldökét. Kicsit gúnyosan, mintha némán

kinevetne.

– Mintha bennem élne… – sóhajtotta. A szeme könnybe lábadt,

cseresznyepiros, elnyílt ajkát kemény vonallá préselte. – Egy szörnyeteg…

A részemmé vált. Mardos. Felzabál. De akkor is vágyom rá. – Alex egész

testében reszketett."

 Volt szerencsém megnézni ezt a csodálatos filmet. Ugyan nem moziban, hanem neten és felirattal, de így is megvolt az élmény. Most pedig, hogy megnéztem a filmet... KÉREM A KÖNYVET! Ugyanis azt még nem volt szerencsém elolvasni. A film viszont számomra egy olyan csodálat volt, amilyet még nem láttam. Egy csodálatos szerelem. Amit nekem megmutatott ez a film, hogy igenis van első látásra szerelem, ami jó irányba végződik. Egy átlagos nyaralással kezdődött minden. Akkor még nem gondolta volna senki, hogy több lesz belőle. 

 Ami engem leginkább meglepett, az-az apa reakciója volt. Kevés az ilyen. Viszont a függővégért ölni tudnék. Legalábbis nekem az volt. Kíváncsi leszek, hogy könyvben mennyivel másabb.
 Nyilván már tudjátok, mert a Minden, mindenről írt filmkritikában leírtam, hogy én nem vagyok egy filmes típus. De az adaptációkat többnyire megnézem. Ez sem volt kivétel. Megbántam? Nem. Nem bántam meg, mert egy csodálatos élménnyel lettem gazdagabb. Imádtam a karaktereket és az egész filmet. I-MÁD-TAM!

 Amikor először rátaláltam a könyvre, első látásra szerelem volt, így nem csoda, hogy a filmet is szerettem volna megnézni. Ezek alapján pedig, ha a film ennyire tetszett, a könyv még jobban fog. Szóval ezzel kapcsolatban egy biztos infót mondhatos: lesz Szólíts a neveden könyvvéleményezés a blogon, remélhetőleg még idén. Azt viszont már tényleg nem tudom megmondani, hogy mikor. Na, de most megyek és kijózanodom, mert még mindig a film hatása alatt vagyok. 

Fülszöveg:

Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?

KÖSZÖNÖM A SZERZŐNEK
AZ ELŐOLVASÁSI LEHETŐSÉGET

 Hékás, Laci! Erről nem volt szó. Kérek még pár oldalt. Méééég. Most. Na, de viccet félretéve. Az író egy humoros, de mégis tragikus és egy picit elborzasztó történetet csepegtetett ki a tollából. Ami iszonyúan rövid, de sebaj. Így is jó. Amikor megláttam a "VÉGE" feliratot, majdnem megszólaltam, hogy "Itt nem lehet vége". Na! Laci. Egy második részt is kérek. Tudom, hogy nem vagy romantikus alkat, de kíváncsi vagyok, mi történt Brooke-ékkal. 

 Maga a történet annyiról szól, hogy Brooke egy rejtélyes balesetben megsérül és hónapokig tartó kómába esik. Onnantól kapcsolódunk bele a történetbe, hogy már se az elején, se a végén nincs akómának. Olyannyira, hogy magában bizonygatja az orvosoknak, hogy, "de igen, én ébren vagyok". Aztán pedig egy másik orvos átviszi a magánklinikájára, bebizonyítva ezzel, hogy ő igenis tud gyógyítani az ő módszereivel. 

 Ami viszont ténylegesen meglepett egyrészt az, hogy mi volt a múltjában, amiért a jelenben is küzdenie kellett, másrészt meg, hogy kivel jött össze. Na, nekem emiatt is hiányzott a végéről valami. Legalábbis nekem.

 Furcsa volt magának a könyvnek a felépítése, mert egy idő után két fejezet között mindig emlékeket írt az író, amik Brooke fejében utat törtek magának.
 A másik pedig, amit élveztem, amikor au exének odavávja, hogy már így is sokat volt nála, a pasi meg nem érti, honnan tudja. De többet nem mesélek. Zárom a szám.

 A szerző ezzel a művével engem száz százalékosan megvett. Jobban imádtam, mint az Egy űrállomás takarítóját. Nem néztem volna ki belőle, hogy tud ilyet írni. Ezek szerint mégis. Remélem, mégtöbb ilyen történetet kapunk, mert tényleg fantasztikus a fantáziája. 

 Bátran ajánlom nektek, hogy a könyvfeszten szerezzétek be. Nem bánjátok meg. 

Kedvenc karakter(ek):

Brooke: Imádtam a csajt, eltekintve a kóma előtti életéről. Imádtam a humorát. 

Borító:

Fura. Ezzel a szóval tudnám illetni. Tetszik is, meg nem is. Egy egy képrészlet tetszik, van, ami pedig nem, összerakva, pedig csak ennyit mondok: fura.