Láttad már? Ilyenek a nagy sikerű Luxen sorozat spanyol borítói

by - 4/10/2018

 Tudom, sokan szeretitek a Luxen sorozatot. Én sem vagyok vele másképp. Nyáron is ott voltam a dedikálásán, mint szerintem sokan közületek is, legalábbis a hatalmad sorból következtetve. A mai bejegyzésemet úgy gondoltam, hogy a sorozat köré építem. A magyar borítókat már mindenki nagyon jó ismeri - és szereti. Na, de mi van a többivel? A mai nap elhoztam nektek a sorozat spanyol könyvborítóit, amit én először tegnapelőtt láttam. Első látásra szerelem. Bár a színvilága kicsit érdekes, azt meg kell, hogy mondjam, de nagyon szép. Na, de akkor lássuk:


 Az első rész borítója sokban eltér a magyar borítóktól, hiszen a magyar borítókon szinte mindenhol a Daemont és Katy-t megszemélyesítő Pepe Tóth és Sztella Tziotziosz látszik. 


 Ezen rész borítóján már mind a ketten láthatóak egy szenvedélyesebb képen. Magával a képpel semmi bajom, de a háttér nem nagyon nyerte el a tetszésem. Valamint az sem nagyon tetszik, hogy a női alakon a kék-fehér hangulatból kiszakít minket az-az erős, vörös rúzs.


 Hasonló típusú az előzőhöz. Ez a borító nekem valamennyivel már jobban tetszik, egyrész azért, mert nem bántja a szemem az a rikító rúzs, másrészt pedig ez valamiért kifejezi a szevedélyt, ami megjelenik a könyvben. 


 Ez a borító szintén megállja a helyét a sorozatban. Mint ahogy a magyar részeknél az Originbe, így itt is Pepe egyedül látható a képen. Ha már itt tartunk. Nekem ez a kép valahogy jobban tetszik, már csak azért is, mert a magyar borítónak olyan hatása van, mintha festve lenne. Én pedig a festészet és a fotózás közül mindig a fotózást szerettem jobban. Ezzel egy szóval nem mondom azt, hogy nem jó a magyar borító. Imádom azt is. 


  Mint az előzőnél, ennél is hasonló a véleményem. Annyival különbözik, hogy ehhez hasonló kép nem található meg a magyar borítók között. A szenvedély ebben is nagyon erősen megtalálható, ami miatt nagyon tetszik.

 A további köteteket nem találtam meg, gondolom azok még nem jelentek meg ott, de bízom benne, hogy hamarosan meg fog, mert egyben szeretném majd beszerezni őket, ha sikerül. 

You May Also Like

0 megjegyzés