Véleményem:
Amikor találkoztam ezzel a könyvvel az előjegyezhető regények között, egyből megfogott a fülszövege. Én azonban kicsivel később szereztem csak be, jópár vélemény elolvasása után (hiszen a könyves bloggerek nagy része is olvas más bloggereket, mint tudjuk) úgy hoztam magammal haza a könyvet, hogy az eddigi olvasók tábora két részre szakadt. Voltak, akik nem szerették és akadtak olyanok, akik igen. Így vegyes érzelmekkel álltam neki a regény olvasásának. Kíváncsi voltam arra, én melyik táborba tartozom.
"– Hát, lehet, hogy inkább kerülöm a kockázatokat. A szüleim mindig nagyon… józan gondolkodású emberek voltak. Ezért nem is tettem nagy utakat sehová. Egy helyben maradni valahogy mindig sokkal biztonságosabbnak tűnik. Mert… ha az ember nem kergeti az álmait, akkor nem is kell sajnálkoznia, ha nem teljesülnek." - 113. oldal
Véleményem szerint maga a történet egy egész jó kis fantasy sztorinak indul és úgy is ér véget. Habár azért volt egy-két pont a történet folyamán, mikor néztem, hogy most mi van. Egyszer például a neveknél zavarodtam össze, mikor az egyikről nem tudtam eldönteni, hogy most férfi vagy női karaktert szeretne az olvasói elé tárni az író. Aztán segítségül hívtam régi jó barátomat a google-t és megtaláltam a választ.
"– Az embernek nem hiányzik az, ami sosem volt az övé…" - 207. oldal
Azonban az előző szavaimhoz hozzátenném, hogy a történet azonban számomra elég lassan indult be, de egész hamar fel tudtam venni a történet fonalát, amivel a szokásos kíváncsiskodó kérdés is járt: Vajon milyen véget szán kettőjüknek a sors? Folyamatosan ezen kattogott az agyam és kíváncsi voltam, miként fonódik össze a két főszereplő sorsa. Erre pedig a történet végeztével meg is találtam a választ, azonban olvastam volna még tovább. Viszont bármennyire is lapoztam volna tovább, elfogytak az oldalak és nem volt tovább. Pedig kíváncsi lettem volna, hogyan alakul tovább a történet, milyen lesz a jövő. De erre nem kaphattam választ, mert nem volt több oldala a könyvnek.
"– (…) Amikor valaki azt mondja, hogy úgy szeretne meghalni, hogy közben olyasmit csinál, amit nagyon szeret, akkor valójában arra gondol, hogy nem akarja tudni, hogy elérkezett a pillanat." - 298. oldal
Mint említettem a könyv során számos kérdés felbukkant bennem. Mi lesz a vége? Hogyan alakul a sorsuk? vagy esetleg Joel képessége áldás vagy átok? Az utoljára említett kérdés szerintem megosztó ugyan úgy, ahogy a könyv olvasása utáni vélemények. Van, aki szívesen élne ezzel a képességgel, van, aki nem. Én azok közé tartozok, aki nem szeretné tudni, miként alakul a jövő, azt meg végképp nem, mikor fogok meghalni. Épp ezért is értettem egyet Callie-vel. Habár elgondolkoztam azon a történet végén, hogy vajon Joel nem próbálkozott azzal, hogy valamilyen módon megváltoztassa Callie-vel a jövőjét?
"És hagytam, hogy a szavak a semmibe olvadjanak, édes ízük futólag még ott érződött a számban, mint a pezsgőpor az ember nyelve hegyén." - 135. oldal
Ha a két szereplő közt kéne választanom és megmondanom, melyikőjük, illetve melyikőjüknek a fejezetei voltak a kedvenceim, akkor Joelt mondanám. Hiszen Joel fejezetei, illetve a karaktere sokkal izgalmasabb és érzelmesebb volt számomra. Valamint még az is hozzátartozott ahhoz, hogy Callie fejezeteit annyira nem kedveltem, hogy nekem a tájleírások néha kicsit soknak tűntek. Rendben, megértem, szakmai ártalom, ezért is nem hőbörögtem a történet során, habár lényegében nekem szinte minden madár „csak egy madár”. Így aztán érdekes volt egyes fajokat jobban megismerni. Valamint élveztem azt a jelenetet olvasni, amikor végre valóra vált Callie álma és élőben láthatta azt a madarat, melyről mindenki, aki ebben a körben „mozog” hallott, de még senki nem látta. Callie kivételével.
"Tudni akarom, hogy mi a szerelem." - 179. oldal
Azt azonban be kell, hogy valljam, izgalmakban és fordulatokban nem volt gazdag a történet és ezt nagyon hiányoltam, habár kárpótolt az, hogy egy pàr kedvenc szereplőm lett a történet alatt. Például mint már említettem, drága Joel nagyon a szívemhez nőtt, illetve az apja is. Főleg amikor együtt voltak. A kedvenc szereplőim közül pedig nem hiányozhhat Murphy, illetve Callie sem, bár mint említettem ő a végén áll ennek a sornak. Hiszen számomra nem volt annyira izgalmas karakter, mint amire számítottam.
"A belezúgásnál sokkal több volt az Callie. Már az elejétől fogva tudtam. Semmi értelme nem volt tagadni." - 339. oldal
A legnagyobb tanulság pedig, amelyet ez a könyv nyújtott nekem, az pedig a következő volt: Élj meg minden pillanatot úgy, mintha az utolsó lenne, hiszen nem tudhatod, mikor jön el a vég.
