Fülszöveg:

Fülszöveg:

Ashley Hall, a fiatal lakberendező szerelméért két pasi is rivalizál, a jóképű Cameron és a nem kevésbé vonzó Ridge.
Míg az egyikük becsületesen játszik, addig a másikuk nem riad vissza a tisztességtelen eszközöktől sem.
Miközben ők Ashley szívéért versengenek, a lány családját súlyos csapás éri. Ashley-nek egyszerre kell megküzdenie a családi tragédiával, egy mogorva ügyféllel és a zűrzavarral, amit az álnok udvarló okoz.
Végül kiderül az igazság és a tisztességgel játszó fél elnyeri Ashley szívét. Ám a boldog befejezés csak álom marad. Fájó emlékek bukkannak fel a múltból, és egyre nyugtalanítóbb események zavarják meg mindennapjaikat. És amikor a meghittnek ígérkező hétvége végül rémálommá válik, már nem marad semmi kétség, valaki komoly fenyegetést jelent számukra. Az életük veszélybe kerül és csak magukra számíthatnak a havas hegyekben megbúvó, mindentől elzárt kis faházban.

 Véleményem: 

 Ez most nem az én történetem volt.  Ugyanúgy, ahogy az előző értékelésem olvasmánya sem. Valahogy nem akart jól indulni az újév olvasás téren. Ettől függetlenül viszont nem bántam meg, hogy elolvastam, hiszen maga az elképzelés nekem nagyon tetszett. Az elején. Aztán viszont szinte mindig tudtam, mi után mi fog következni és ez így nem volt nagy élvezet számomra. Jó, oké, a végén történteket nem tudtam megjósolni, de azon kívül mindent. Ez a történet most nem nekem lett szánva, ettől függetlenül nem olyan biztos, hogy végleg félredobom és nem olvasom el a folytatását, mert mint mondtam, maga az elképzelés igenis tetszett. Szerintem jobban is meg lehetett volna írni, ám ez már csak az én véleményem. Ettől függetlenül viszont én még mindig azon a véleményen vagyok, hogy minden könyv hozzánk tesz valamit. Ezzel a könyvvel is gazdagabb lettem. 

 Az viszont tényleg nagyon tetszett, hogy éreztem a történetben szereplő karaktereknél a fejlődést. Nem csak az volt, hogy álltak ott egy helyben és csak voltak. Hanem tényleg változtak, fejlődtek, tanultak. Jobbá tették saját magukat. Ugyanúgy, mint mi valódi emberek az életünk során. 

 Habár véleményem szerint nem volt eléggé kifejtve a történet, akadtak benne kedvenc részeim. Például a faházas jelenet a végén, amire az előbb azt mondtam, hogy a végét tényleg nem tudtam megjósolni. Ez így is volt. Ott került a helyére az utolsó puzzle darab. Ott raktam össze, hogy akkor most ki kicsoda és ki, hogy van. Már csak ezért is tovább fogom olvasni (egyszer) a történetet, hogy megtudjam, mi lesz ezután. 

Marion ​megpillantja a legjobb barátnője bátyját, a széles vállú, szőke, kék szemű Tomot, és azonnal beleszeret. Amikor a fiatalember leszerel a katonaságtól, úgy dönt, hogy rendőr lesz, Marion pedig, aki épp megszerezte pedagógusi diplomáját, eltökéli, hogy megszerzi magának a fiút. Képtelen elismerni, hogy bizonyos jelek szerint nincs minden rendben, belevág a házasságba, és biztosra veszi, hogy a szerelme mindkettejüket átsegíti a nehézségeken.

Csakhogy Tomnak van egy másik élete is, és akad egy másik személy, aki ugyanilyen ellenállhatatlanul vágyik a szerelmére. Patrick, a Brighton Museum kurátora szintén belebolondult az ő rendőrébe, és egy addig ismeretlen világot tár fel Tom előtt. Azonban egy olyan korszakban, amikor a „kisebbségeket” mind a társadalom, mint a törvény megbélyegezte, az a biztonságos megoldás, ha a rend őre elveszi a tanítónőt. A két szerelmesnek osztoznia kell Tomon, míg végül az egyikük nem bírja tovább, és mindhármuk élete tönkremegy.

A gyönyörűen elbeszélt, fájdalmas, tragikus történetet két narrátor, Marion és Patrick bontja ki. Mindketten az életük középpontjában álló férfiról írnak, elvesztegetett évekről, jobb sorsra érdemes szerelemről, meghiúsult reményről, egy olyan korról, amikor Anglia nagy változások előtt állt, ám közben még mindig oly sok minden volt lehetetlen.

Bethan Roberts mély, gyötrelmes, ám mégis gyengéd regényt írt, amellyel bizonyítja, hogy a legizgalmasabb fiatal írók között van a helye.

Vélemény:

 Szerettem volna szeretni ezt a könyvet, de nem ment. Magával a történettel nem is lett volna komolyabban bajom, de a három főszereplő halálra idegesített. Szerencsétlen könyv a földön, a fal mellett, mindenhol landolt már annyira idegesítettek a szereplők. Különösen Patric karaktere, akinek a monológjai és a lírai leírásai a sírba kergettek. Rosszabb volt szerintem, mint a Gyűrűk urában a sok oldalon át susogó fa (nem olvastam a Gyűrűk urát, csak édesanyám mesélte és ezek után van egy olyan érzésem, hogy nem is akarom elolvasni a történetet). 

 Maga a történet két szereplő elmesélései alapján tárul az olvasók elé. Ez a két szereplő pedig nem más, mint Patric és Marion. A történet a múlt és a jelen között ugrál, ami kifejezetten érdekes volt a történet folyamán. Legalább volt egy kis nyugtom is két agyroham között, mikor épp a fiatal Marion vagy az ifjú Patric kergetett őrületbe a hülyeségeivel. 

 Az azonban megdöbbentett, hogy akkor se voltak sokkal másabbak a nők, mint ma. Ugyan olyan manipulatív és kétszínű karakternek alkotta meg a szerző Mariont, mint amilyen nők ma is léteznek néhol. Számomra pl az a jelenet teljesen kiakasztó volt, mikor felmentek a csúszda tetejére és Marion rájött Tom gyengepontjára. Azt hittem ott taposom szét a könyvet. Képes volt más félelmeinek örülni és örömködni, hogy "jaj, lesz mivel irányítanom és akkor végre elérhetem, hogy belém szeressen". Mert Marion érezte. Marion pontosan tudta, hogy az ő házasságuk csak kényszer. Már akkor. Csak azt nem értem, hogy akkor miért vártak ennyi ideig. Oké, hogy Tom az egész történet alatt olyan, mint egy ki***zott kartonbábú, amit úgy lehet mozgatni, ahogy akarsz, de akkor is. Ez azért így nem.

 Sebaj, nyugi, a végére értem. A könyvnek se esett komoly baja. Összességében maga a történet jó lehetett volna csak nem volt jól megírva. Ám kell ilyen is. Azonban sajnos azt kell mondjam, hogy amennyire tetszett a film, annyira utáltam a könyvet.

Máté hamis magabiztosságával remekül leplezi, mennyire érzékeny lélek. Erre teljesen ráment az első igazi kapcsolata, Ákos ugyanis képtelen volt átlátni az álcáján. Mégis, amikor a férfi néhány hónappal a szakításuk után ismét feltűnik, Máté eltökéli, hogy visszaszerzi őt. Csakhogy közben a dolgok körülötte és benne rengeteget változtak, akármennyire próbál erről tudomást sem venni. Illés ugyanis elvarázsolja őt a zenéjével, a finomságával, és azzal, hogy képes olvasni minden apró rezdülésében…

Véleményem:

Fülszöveg:

Cadie Gerwulfé az egyik legveszélyesebb adottság a világon. Ám addig, amíg viseli a kesztyűt, nincs mitől félni.
Amikor Herr Wulf megkéri Alaskát és Igort, hogy vigyázzanak egy napig különc unokagyerekére, a fiúk ijedtség nélkül mondanak igent. Elvégre mi baj lehet egy dacos tizenhat évessel?
Ám a dolgok gyorsan visszájukra fordulnak, amikor kiderül, hogy Cadie-nek esze ágában sincs együttműködni a két idegennel, akiknek a nyakába sózták.
Alaska és Igor számára megelevenedett rémálom kezdődik, halálból visszatért szeretteikkel, hús-vér tükörképekkel és démoni bestiákkal, amikor védencük lehúzza a kesztyűjét, és olajra lép. Csak egy dolgot tudnak biztosan: Cadie nem juthat ki az Impériumba, mert akkor mindennek vége.
De ezt megakadályozni egy megelevenedett rémálomban, ahol mindenki ellened játszik, nem a legkönnyebb feladat.

 Gabi Bagolyváros sorozatát nagyon megszerettem. Egyedi, sajátos felépítésű világ, melyben az ember hamar megtalálja a helyét. Az első rész után úgy voltam vele, hogy mindenképpen tovább szeretném olvasni. Erre idén kerítettem sort, talán sikerül is befejeznem a sorozatot. 

 Ez a kötet azonban más volt, mint amire számítottam. Nem csak azért, mert teljesen kizökkentem a bagolyváros világából, hanem azért, mert itt egy teljesen új karaktert ismertetett meg velünk az olvasó. Ennek ellenére viszont hamar megtaláltam és felvettem a sztorinak a fonalát, onnantól kezdve pedig faltam a sorokat, míg arra nem eszméltem, hogy nincs több oldal. Nincs több oldal. VISZONT! Van még két rész. 

 Cadie karaktere nekem nagyon tetszett. Szépen megformált, másoknak unszimpatikus karakter lenne. Én bírtam. Őt és a felfordulásokat, amiket okozott. Mert nem kevés volt belőle az tuti. Tényleg jobb, ha rajtamarad az a kesztyű. Ne kísértsük a sorsot.

Mindezen felfordulások ellenére viszont sokat nevettem a történeten. Gabi hozta azt a formáját, melyet az első rész után elvártam tőle. Humoros, megfogja az olvasó figyelmét az első oldaltól az utolsóig. Bizony vannak olyan napok az ember életében, mikor semmi másra nincs szüksége. Én éppen egy ilyen időszakban olvastam. A Bagolyváros szereplői a legrosszabb napodon is megnevettetnek. 

Egy biztos. Cadie karaktere nagy kedvencem lett és nehéz lesz felülmúlni. Tehát én innentől kezdve csak sodródok az árral és kíváncsian várom, mit tartogat a maradék két rész. Valamikor az évben sort kerítek rájuk.

 Nem volt könnyű év. Sem fizikailag, sem lelkileg, sem sehogyan. Hozott magával a 2022-es év csalódást, veszteséget, örömöt, fájdalmat. Amire pedig még ennyire se számítottam, búcsút. Vagy igazság szerint magam se tudom, hogy minek hívjam. Lehet, hogy csak a tájékoztatásom volt rossz. Ezt idén kiderítem. Node. Hogy is állunk könyvekkel? Lássuk a 2022-es számokat a moly szerint. 

34 könyv + 1 megkezdett, amiből csak 100 oldal van

Elolvasott oldalak: 8888 (Plusz mínusz néhány, mert volt egy már megkezdett könyv, amit folytattam, illetve egy, ami átlógott az újévre.

 Maga az év rengeteget tanított nekem. Többek közt megtanított hinni, bízni, szeretni, ami eddig nem ment, mert féltem. Ezért voltam annyira introvertált személyiség. Sok mindent kaptam az évből, amit köszönök és amit elfelejtenék. A legnagyobb ajándékot akkor is 2022-től kaptam (és a bkk-tól - na jó, belsős poén, lényeg, hogy buszon találkoztunk). Ő pedig a párom, akinek nagyon sokat köszönhetek. A könyves oldalát nézve a tavalyi évnek viszont egész jól zártam. 34 (majdnem 35) könyvvel zártam az évet. Ami azért nagy szám, tekintve, hogy nem olvasok valami gyorsan. Ám nekem nem is az oldalszám a lényeg, szimplán az élmény. Vagy ezzel egyedül lennék? 

 Köszönöm nektek ezt az évet, az idei évre pedig nagyon sok tervem van, remélem össze is fognak jönni. Tehát találkozunk jövőre, vagy idén vagy már a fene se tudja. 2023-ban. Sok tervem van, kérdés, mi fér bele az évbe. Egyet tudok. Ez az év se lesz könnyű. Már most látom, hogy lesz egy olyan szakasz az életemben, melynek kilenc éve talán most sikerül pontot tennem a végére. Remélem leszek olyan erős. Minden csak a kitartáson múlik, ezt ti se feledjétek. 

 Sok mindenkinek kéne sok mindent megköszönnöm a bloggal kapcsolatban. Ám ha mindent leírnék, itt ülnék holnap délutánig. Így csak párat írnék le. Köszönöm a szerzőknek, akik bizalmat szavazva nekem engedték, hogy elolvassam a regényeiket. Köszönöm Petrának, a Mert olvasni mindig jó bloggerének, hogy megalkotta az Olvassunk hazait 2022-ben kihívást, mely által egy csomó új szerző művét ismerhettem meg (igen, akadt köztük kedvenc is). Nem utolsó sorban pedig köszönöm Nektek, hogy a 2019-es nagy leállásom óta itt vagytok velem.  

 A 2023-as évre rengeteg tervem van. Már decemberben összeszedtem egy kisebb listát, melyek azok a könyvek, melyeket mindenképpen el szeretnék olvasni. Ezek alapján pedig a következő megállapítást tettem: Nem kevés könnyet fogok hullajtani az újévben. Erre példa a tavalyi évből áthozott olvasmányom Rácz-Stefán Tibor: Téged kérlek karácsonyra című könyve. Erről bővebb értékelést nemsokára hozok, de nem kevés könnyem hullott. Aztán itt az idei év első teljes olvasmánya: My policeman. A film a lelkemet tépte szét. Egyelőre a könyvtől se várok kevesebbet, de majd meglátjuk.

Top 3 kedvenc könyvem 2022-ben:

1. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
2. Sam Wilberry: Flash
3. Ellyne: Elysium
    

Hamarosan jelentkezem. 2022-ből még maradt pár értékelés.

Fülszöveg:

Gyűlölniük ​kellene egymást. Máskülönben garantált a katasztrófa.
A zárkózott, tragikus sorsú Mia gyerekkorában jelen volt gazdag édesapja meggyilkolásánál. Sőt, azt pletykálják, hogy ő az elkövető. Az esetet követő nagy médiafelhajtástól távol tartva édesanyja egy külföldi, kétes hírű bentlakásos vallási intézetbe küldte lányát. Vagy inkább száműzte? Mia a húszas éveiben is még a tragédia spiráljából próbál kievickélni, de egyre mélyebbre süllyed benne, mígnem találkozik édesapja egykori nagy riválisának fiával. Nehéz eldönteni, hogy Sámuel segíthet rajta, vagy egy életre tönkreteheti a súlyos titkokat cipelő lányt.
A laza erkölcsű Sámuel örök lázadó, nagyon úgy tűnik, a harmincas éveire sem nő be a feje lágya. Imádja feszegetni a határokat, meggyőző megjelenésével pedig igen népszerű a hölgyek körében, akikkel előszeretettel játszadozik is. A családi vállalkozás érdekében rákényszerül arra, hogy az ujja köré csavarja a külföldről hazatért csillagvirágszálat, azaz Szendházi Miát. Azt gondolja, hogy a sebzett lelkű lány könnyű préda lesz, de téved, és nagyon úgy fest, hogy az a fránya fegyver fordítva sül el.
Vajon a családi viszályokat is elsöprő szerelemnek garantáltan tragédia a vége?
LAKATOS LEVENTE többszörös Aranykönyv-díjas szerző. Sikerkönyveivel önismereti utazásra csábítja olvasóit. Regényei témaválasztásukban bátrak, ezért gyakran polgárpukkasztóak. A Tönkreteszlek az első, saját kiadójával megjelentett könyve.

Véleményem: 

Valamikor 2017-ben jutottam arra a döntésre, hogy elkezdem Lakatos Leventétől az első könyvemet, a Barbibébi első kiadását. Harminc oldalnál tovább nem jutottam, mert kicsit erős kezdés volt. Most jutottam el oda, hogy ismét folytassam Levente írásait, mégpedig a legújabb könyvével, ami megerősített abban, ideje folytatni és a Barbibébi új kiadását olvasni a régi helyett. 

 Nem bántam meg, mert úgy láttam, hogy egy nagyon jó történetnek a kezdete ez a könyv. Már az első oldalaknál magába szippantott és alig bírtam letenni. Csak olvastam és olvastam, sőt volt olyan, hogy a buszról is a jelző megszólalásakor pattantam le. Ilyet ne csináljatok, nem jó móka. 

 No, de a történet. Ahhoz képest, hogy Lakatos Levente romantikus-erotikus írónak van elkönyvelve, itt nem tapasztaltam olyan durván az erotika megírását, mint a legelső könyvénél, tehát már itt látszik a fejlődés. Kialakította a saját stílusát. Megtanulta az évek során, hogyan kell fenntartani az olvasók figyelmét. Most már értem, miért szeretik ennyire. Letisztult stílusa tényleg magával ragadja az embert. Minden leírt szavát megválogatva, gyönyörűen fogalmazza meg a jeleneteket. 

 Mia és Samu története azonban sablonos, de mégsem az. Meg lehet ezt úgy írni, hogy ne legyen az. Az írónak ez sikerült. A két főszereplő története úgy lett megírva, hogy tényleg nem akarja letenni a könyvet az olvasó. Mintha pillanatragasztóval odaragasztották volna, hogy ne tudd letenni. Legalábbis én így voltam. Bár emlékszem arra, milyen fenntartásokkal kezdtem neki a regénynek, mégis hajtott a kíváncsiság. Most pedig izgatottan várom a következő részt, hogy megtudjam, milyen apró csipkelődések lesznek még a két főszereplő között.

Imádtam olvasni a csipkelődéseiket ahhoz képest, hogy a sorsuk szerintük nem így kellett volna, hogy megírva legyen. Ám mégis így lett. Hiszen a szerelemnek nem lehet parancsolni. A lehető legváratlanabb pillanatban talál rád. Vagy akkor, mikor már lemondtál róla. Hiszen Mia a rend falai között bár rendes életet élhet, mégis egy zárkózott személy, akit lelkileg ronccsá tett az, hogy látta az apja halálát.

A könyv azonban visszatekintéseket is ad az olvasók kezébe, hogy megértsük a történetet. A szerző elmeséli a szereplőkön keresztül, mi is történt a múltban. Ez nagyon tetszett, mert így megismerhette az olvasó a szereplők múltját.

Tehát ha tervezed, hogy nekikezdesz, akkor keríts egy hosszabb idősávot, amikor ráérsz, mert nem fogod tudni letenni a könyvet.