1. Mikor és hogyan jött neked az írás ötlete?

 Kiskoromtól kezdve írogatok. Mint sok író, én is versekkel kezdtem, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy megírtam életem első regényét, ami természetesen még nem a Kavargó Rózsaszirmok volt, hanem egy kis kezdeti szárnypróbálgatás. Mivel újságírásból diplomáztam, így nagyon sokat kellett írnom a főiskolás éveim alatt. Ez volt az az időszak, amikor úgy igazán elköteleztem magamat a regényírás mellett, és ekkor kezdett el megszületni az azóta már megjelent első regényem.

2. Hogyan jött a Kavargó rózsaszirmok ötlete?

 A Kavargó Rózsaszirmok valamelyik írás órámra készült, még a fősulin. Természetesen nem regényt kellett írni, csak egy rövidke kis novellát, de mondhatni, berántott a gépszíj, és nem tudtam leállni. Ekkoriban élték virágkorukat a blogregények, és a Kavargó Rózsaszirmok is annak indult, semmilyen komolyabb célom nem volt vele. Ha őszinte akarok lenni, inkább promóciós termékként funkcionált, hogy az olvasók megismerjék a nevemet, mert ekkortájt egy másik regényemet szerettem volna kiadatni. A csavar a sztoriban, hogy az a történetem sosem került kiadásra, még csak el sem készültem vele (noha, egyébként bekérte egy kiadó) mert kinőttem a sztorit, és teljesen beleszerettem a Kavargó Rózsaszirmokba. Szóval, úgy is fogalmazhatnék, hogy a KR elnyomta a másik regényemet, és megíratta önmagát.

3. Hány részesre tervezed?

Négy részesre tervezem, és gyakorlatilag már teljesen el is készültem az egész sorozattal. Az utolsó, negyedik kötetből hiányzik pár fejezet, mert egyszerűen nincs időm leülni a gép elé és befejezni. Talán egy kicsit tudatosan is húzom a dolgot. Nem szívesen engedem el Catherine-t.

4. Utána van valami terved?

Több regényem is van, amik szintén félkész állapotban várakoznak arra, hogy elkészüljek velük. A Rózsaszirmok sorozat mellett most a leginkább a Kárhozz el velem című regényemre fókuszálok, ami nem fantasy ugyan, de teljesen magával ragadott. Ebből a történetből egészen biztosan megjelent könyv lesz.

5. Az a regényed milyen témájú?

A Kárhozz el velem teljesen más témákat boncolgat, mint a Kavargó Rózsaszirmok. A főszereplője egy fiatal lány, aki egy tragikus balesetben elveszíti a szüleit, ezzel együtt azt a két embert, akiket a családjának mondhat. A regény az ő vívódásait követi nyomon. Rory megküzd a gyógyszer-függőséggel, a gyász különböző fázisaival, rájön, hogy az igaz barátokat végig nem jó helyen kereste. Sokat csalódik pozitívan és negatívan is, és rengeteget tanul az életről, miközben megtanul a saját lábára állni. Természetesen a szerelmi szál sem maradhat el, mivel lényegében az lesz a regény mozgatórugója. Talán mondanom sem kell, hogy tiltott szerelemmel fogunk találkozni, és olyan sikamlós témák lesznek feszegetve, mint például a vérfertőző kapcsolatok, a drogfogyasztás, és társaik. Úgy is mondhatnám, hogy kőkemény new adult történet.

6. Ó, jól hangzik! A Kavargó rózsaszirmok második részét mikorra várhatjuk?

 Az igazat megvallva én őszre tervezem, de az, hogy én mit akarok, az csak egy dolog. Nagyban függ a "háttérmunkások" munkájától is, értem ez alatt például a tördelőt vagy a nyomdát. Mindenképpen szeretném, ha még ebben az évben megjelenne.

7. De már a kiadóban van?

 Nem, és nagy valószínűséggel nem is lesz. Egyelőre úgy áll a dolog, hogy magam keresek nyomdát, de ez is képlékeny még.

8. Mi ennek a döntésnek az oka?

A legfőbb oka, hogy az UGK kötött oldalszámmal és kötött könyvmérettel tud csak dolgozni. Emiatt a Kavargó Rózsaszirmokból hat fejezetet kellett kinyesnem, amit azóta is bánok. Ez nem a kiadó hibája, tökéletesen tisztában voltam vele, hogy kötött oldalszámokkal dolgoznak, de nem szeretném emiatt elrontani a történetet. Nagy valószínűséggel a KR első részéből is kihozom majd az eredeti (most már úgy mondanám, hogy bővített) kiadást. 

9. És tervezed kiadni az eredetit?

Ki sem hagynám.

10. A tanárok hogy fogadták, amikor beadtad ezt az írásodat a suliban?

Órán csak az első fejezetet látta a tanár úr, de hamar szétfutott a hír a tanszéken, hogy "Hajnalka regényt ír". :D Kíváncsiak voltak, és kértek is be részleteket a regényből (mivel nagyrészt ők is írók voltak), amik meg is jelentek egy online magazinban, amit a főiskola tanárai és diákjai szerkesztettek.

11. Akkor ott viszonylag nagy neved volt. Általános iskolában is írtál?

Szerintem már-már túl nagy. Eléggé túlbuzgó voltam. Utólag visszagondolva, nem biztos, hogy ezzel elnyertem a diáktársaim tetszését. :D  Általánosban kezdtem verseket írni. A sors iróniája, hogy pont fogalmazás órára felejtettem el elvinni a munkafüzetemet, ezért a tanítónénim megkért, hogy foglaljam el magamat. Óra végére teleírtam a füzetemet versekkel, és még középiskolás koromban is rengeteg verset írtam.

12. Általában milyen témákat ragadtál meg?

Mindig az aktuális lelkivilágomnak megfelelő verseket írtam. Éppen ezért a gyerekverseim bohókásak. Játékokról, a kutyáimról, a barátaimról írtam őket. Középsuliban, amikor bejött a tipikus, depis tinédzser-időszak, nagyobbrészt szenvedős-szerelmes verseket írtam. Visszaolvasva őket nem tudok nem nevetni.

13. Tudsz egyet mutatni vagy nem járatnád le magad? :)

 Tudni éppen tudok, de aztán senki se tituláljon őrültnek. :D (Feltéve, ha megtalálom. valamelyiket).

14. Ahogy látom, így töltötted ki a szerelmi bánataidat.

Igazából, ezt "megrendelésre" írtam egy barátnőmnek, akit éppen dobtak. Viszonylag kevés "bánat" ért ebben az időszakban.

15. Mit tanácsolsz az írópalántáknak?

 Azt, hogy ne akarjanak egyből regényt írni. Egyszerűen csak írjanak, önmaguk gyönyörűségére, és ha megfelelően kiforrja magát a sztori, akkor a regény erőfeszítések nélkül írja meg önmagát, szinte észrevétlenül.

Mi történik velem? Feladom a legbecsesebb kincsemet azért, hogy egy rejtélyes idegen pofátlan módon belerángasson az angyalok és boszorkányok titokzatos világába. Abba a világba, amitől szülőanyám – mesterien szőtt hazugságokkal – egész életemben próbált távol tartani. Nem elég, hogy hibát hibára halmozok, felrúgva ezzel az egész korábbi életemet, még menekülnöm is kell, nem beszélve a felderítésre váró családi titkokról, melyek az életemet vagy a halálomat jelenthetik. Engem persze a szerelem sokkal jobban érdekel. De vajon ki lesz az igazi? Az, aki megszerezte a testem vagy az, aki fogva tartja a lelkem? A nevem Catherine Elwood, habár már ebben sem lehetek teljesen biztos.

Vélemény: 

ELŐZETES FIGYELMEZTETÉS!

A könyv hátulján ott egy 18-as karika. Bár ha bírod az erotikát, akkor nem szóltam.

M. G. Brown-al

  Őszintén megmondva elsőnek, amikor instagrammon megláttam a füldzöveget és a borítót, egyből megtetszett. Aztán elkezdtem olvasni és keresni benne, hogy hol a fantasy. A szerző segítségével pedig előbb megtaláltam, minthogy odaértem volna.
 A történetről szólva: A történettel semmi gond nem volt. De könyörgöm. Tördelés. A margók közti különbség bántotta a szememet. Na meg a néhai elütések, és a ritkán, de előforduló nevek előtti "a" betű.
 De összességében tényleg nagyon imádtam a történetet, a karakterek szimpatikusak voltak, kivéve kettő, őket viszont néha ki tudtam volna vágni az ablakon. De könyörgöm. A főszeplő, hogy lehetett ennyire... Áh... Inkább hagyjuk.
 Amikor az utolsó egy fejezetet olvastam közben épp a szerzővel beszélgettem és már annyira kíváncsivá tett, hogy mi lesz a folytatás, hogy aztán mesélt is egy két dolgot. Mondanom sem kell, örültem, mint majom a banánnak.

 A történetről röviden annyit mesélnél, hogy ugye van a főszereplő lányunk Catherine, akit a szülei beraktak egy vallásos, bentlakásos iskolában. Később ki is derül, milyen szándékkal, de ezt hagyjuk, ha elovasod, megtudod.
 Catherine megismerkedik az egyik kimenőjén egy sráccal, Daviddel, akit rögtön az igaziban, hisz, de rá kellett jönnie, hogy nem minden csak a rózsaszín köd.
 Ez után fellázad és hamar meg is lépi azt a döntést, amin már rég gondolkodott.

 A könyvben nem kevés, de nem is sok erotikus jelenet van, ami nekem különösen bejött. (SPOILER -->) Kivéve az, amikor David kvázi megerőszakolta Catherine-t. Fiú, akkor nagyon utáltam.

Ennél többet nem nagyon szeretnék mondani a regényből. Ha szeretnétek ti is egy példányt keressétek meg molyon a könyvet és menjetek rá a "molyok eladó könyvei"-re a könyv adatlapján, vagy keressétek meg a kiadó (Underground Kiadó) oldalát.

Kedvenc idézetek:

Kedvenc szereplő: 

 Daniele: Mert egy kedves, aranyos fiúnak tűnt ebből a kis részből, amíg benne volt az első részben és megismerhettem.

Borító:  

Egyszerűen imádom. Nem csak azért, mert fekete. Az egyszerűsége is fantasztikus. Nincs rajta más, csak rózsaszirmok és a cím. Ez pedig épp elég.

NYEREMÉNYJÁTÉK!!

 Négy szerencsés nyertes megnyerhet egy az író által dedikált könyvjelzőt. Ehhez nem kell mást tenned, mint:

1. Lájkolni a Facebook oldalának (Az információ részben megtalálod)
2. Ha olvastad megírod, hogy melyik volt a kedvenc idézetek, karaktered, ha nem, akkor azt, hogy szimpatikus-e a történet, és ha igen, miért.
3. Kommentben írd meg, hogy teljesítetted.
4. A Facebook oldalára írd meg a címét, ahová küldhetem. 

JÁTÉK VÉGE: Október 23.

Valóban ​te irányítod a saját életedet? 

Ana Moreno békésen él Albuquerque leggazdagabb negyedében. Mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: csodás ház, személyzet és egy milliomos vőlegény, akivel boldogan tervezgetik az esküvőjüket. A rózsaszín álomvilágnak azonban vége szakad, amikor egy este ismeretlenek elrabolják Anát. A lány ekkor döbben rá arra, hogy az élete mégsem volt olyan fényes és csillogó, mint ahogy azt gondolta. Fogvatartója válaszút elé állítja: ha életben akar maradni, meg kell tanulnia alkalmazkodni ahhoz a kegyetlen világhoz, amibe került. A titkok és csalódások hálójában őrlődve azonban arra még ő sem számít, hogy a bosszúvágy egy teljesen új emberré fogja átváltoztatni.
Hol a határ jó és rossz között? Mire lehet képes az ember, ha a bosszú hajtja? Vajon létezhetnek valódi érzelmek egy kegyetlen világban, vagy csak az érdek vezérli a tetteinket?
Baráth Viktória, az Első tánc című nagy sikerű könyv szerzője ezúttal egy izgalmakban, érzelmekben és erotikában gazdag történetben mutatja be az alvilág rideg valóságát.

Vélemény:


Kicsit féltem ettől a könyvtől a témája miatt, viszont rá kellett jönnöm, hogy nincs mitőlfélnem. Baromi jó a történet. Másodjára sem csalódtam az írónőben. Fantasztikus a fantáziája, a humora, és az ahogy megfogalmazta a történetet. Egyszerűen imádom. Mint az előző könyvénél, most is magával ragadó volt a sztori, egyedül csak a téma volt az, ami miatt először kételkedtem benne. De a félelmem alaptalan volt. A végére tartogatott három olyan csavart is, amitől az államát a padlóról kellett összeszedem.
 Maga a történet ugye Anáról szól (irónikus 😂), aki azt hiszi, hogy az élet arról szól, hogy csak csettintünk egyet és mindent megkapunk. Aha. Egészen addig, amíg el nem rabolja egy drogkereskedő banda, akik fogva tartják. Néhány hónap múlva dzépen, lassan kezdi visszakapni az életét. Vagyis nem a régit, de hasonlót. És mondanom sem kell, hogy több lesz itt, mint egyszerű rab-fogvatartó kapcsolat. De olvassátok el és mindent megtudtuk. Viki engem ezzel a történetével is az ujja köré csavart. Minden volt benne, ami nekem teszik. Romantika, erotika, fordulatok. Imádtam. Ezek után már nem várom tűkön ülve, hogy mi lesz a következő műve. Minek? Amit Viki alkot az úgyis fantasztikus.
 Viszont ezen a történeten érződött (legalábbis nekem), hogy Viki egy kicsit kilépett a komfort zónájából és egy egészen más témába nyúlt bele. Nekem a droggal elég negatív emlékeim vannak, ezért is nem éreztem magamhoz annyira közel, mint az Első táncot, de ezt is nagyon szerettem. Ryan egy szerethető karakter volt, ugyan úgy, ahogy Ana is. Két karakter volt az egész történetben, akik végig szúrták a szememet. Az egyik Frank volt, mégpedig azért, mert, ha az elején nem rabolták volna el Anát, akkor ugyanúgy átverné és megcsalá, így pedig megkapta a végére a méltó büntetést. Legalábbis szerintem. A másik pedig Nicky volt. Fiú, de idegesített a csaj. Végig átverte Ryant, titokban üzletelt másnak a területén. Úgy gondolom, hogy még is érdemelte, amit kapott.

54.oldal

"Oldalra fordulva láttam meg Ryant, amint éppen egy plafonról lelógó bokszzsákot püföl. Természetesen egy szál rövidnadrágban, félmeztelenül, mert miért ne büntessen még egy kicsit az univerzum?"

176.oldal

"Valamiért a pasik veszélyeztetve érzik a férfiasságukat, ha egy nővel kell tárgyalniuk, főleg akkor, ha a nő van magasabb pozícióban. Előbújik belőlük a pökhendi seggfej énjük, mintha ezzel felülkerekedhetnének, de szerintem csak szánalmasan festenek tőle."

275.oldal

Első látásra megfogott. Bár nem emiatt olvastam el a könyvet, de a borítót is imádtam. Tökéletesen kifejezte a történet lényegét. 

Először is bocsánatot szeretnék kérni, hogy nem a blogom témájához hű bejegyzéssel ajándékoztak meg titeket. Másodszor pedig, most szerintem elgondolkodtató rajta, hogy hogyan is kerül ide ez a bejegyzés. Nos. A fő oka az, hogy ugye tegnap volt a Budapest Pride, amin én is kint voltam életemben először, - anyám miatt, aki tett nekem egy ígéretet - és én kifejezetten jól éreztem magam. 

  A másik oka pedig, hogy az egyik kedvenc magyar szerzőm LMBTQ könyveket ír, amiket én eddig imádtam és várom a következőt is, ami az ígérete szerint ez év végén jön. 

 Maga a Pride ugye egy úgynevezett melegfelvonulás, ahol mindenki, aki a saját nemét (is) szereti önmaga lehet. Ezt mondjuk az ellentüntetők nem nagyon nézik jó szemmel, de ez van. Sajnos vannak ilyen emberek. 

 Amikor megérkeztünk az indulási helyszínre ott még semmi rossz nem volt - nem mintha az egész felvonuláson lett volna -, így elindultunk, úgy hogy elötte azt sem tudtuk, merre megy a menet. A közepe felé, amikor átmentünk ugye a hídon kicsit lelassultunk, de akkor látszódott igazán, hogy mennyien is vannak olyanok, akik kiállnak emellett a közösség mellett. Az ellentüntetők pedig szépen ácsorogtak a kordonok, vagy ahol nem volt kordon, ott a rendőrsorfal mögött és ott fejezték ki nemtetszésüket. 

 Én magam nem csak azért voltam kint, mert érdekel, hogy mi folyik ott, hanem azért is, mert közéjük tartozom, akármennyire is nem fogadja el a családom, vagy inkább nem akarják (illetve csak az anyukám nem akarja, mert szerinte ez csak egy tinikori hülyeség) elfogadni. 

 Én tizenöt évesen, nyolcadik osztályban kezdtem el sejteni, hogy velem valami nincs rendben, és mára már ezt nyíltan fel is vállalom, mert úgy érzem, hogy nincs mitől félnem, aki elfogad, az elfogad, aki nem, az pedig nem igaz barát - családtagról ezt nem mondanám el, mert ugyanúgy szeretem anyum is, csak nem akarja elfogadni, mert szerinte ez csak tini hülyeség. 

 Amikor már a vége felé ment akkor még ugyan olyan volt a hangulat, mint közben, a végén pedig konkrétan senki sem értett semmit. Senki sem tudta, hogy most vége van, vagy ki a frász történt. Aztán persze kiderült, hogy vége, úgyhogy mindenki ment haza. 

 Amit ezzel a bejegyzéssel mondani szerettem volna (röviden): Nem érdemes a másság ellen küzdeni, avagy a szülőknek mondom megváltoztatni a kislányuk/kisfiúk véleményét, mert erről nem ők döntötték, nem ők akarták így. Attól még ugyan az, az ember marad, mint elötte. Én is ugyan az maradtam. Nem változott meg a véleményem az olvasásról, ugyanúgy viselkedik az emberekkel, hiába volt egész életemben az körülöttem, hogy utálni kell a melegeket, mert a homoszexualitás bűn és egy betegség. Nem én döntök arról, hogy kit szeretek. Ezt ne feledjétek.