Ana Könyvespolca: november 2017

11/29/2017 No megjegyzés

Fülszöveg:

Te melyiket választanád: a bosszút vagy a szerelmet?
Többek szerint felelőtlen nőcsábász vagyok, aki magasról tesz az érzelmekre, és képtelen kötődni egy másik emberi lényhez. Ilyennek lát mindenki, mert az életstílusommal ezt hitetem el velük. Bulik, nők, zene… ez határozta meg az életemet egészen addig, amíg nem találkoztam Nastyával.
Igazi rockernek tartom magam. Olyan helyről jöttem, ahol a bűn a mindennapok része. Hiába szántak nekem különb életet, talán soha nem tudok kilépni a múltam árnyékából. Különösen úgy, hogy az orosz maffia látóterébe kerültem.
Zsák a foltját, szokták mondani, és az enyém egyértelműen Nastya, aki a legnagyobb természetességgel táraz, céloz és lő. Ráadásul úgy hajt át motorral a piroson, mint a rosszfiúk a csajokon.
Julia Lewis Thomson új, akciókban és meglepő fordulatokban bővelkedő történetben leplezi le a nagy sikerű Többek által című regényben megismert Maxim sötét titkait. Vajon beszippantja-e az a világ, amitől a családja egész életében óvta? Vagy elég ereje lesz ahhoz, hogy ellenálljon a csábításnak?

KÖSZÖNÖM A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

AZ ÁLOMGYÁR KIADÓNAK

Vélemény:

Egy már biztossá vált számomra. Julia Lewis Thomson remekül ért ahhoz, hogyan nevettesse, vagy éppen sirassa meg az embert. Én bevallom, hogy nekem az első részhez képest ez sokkal jobban tetszett, annak ellenére, hogy az első részét két részletben kellett elolvasnom az érzékeny lelkivilágom miatt. Viszont a második részért oda, meg vissza voltam.

Nem csak azért, mert Maxim volt a főszerepben, akit az olvasók kilencvenkilenc százaléka megkedvelt már az első részben. Én is közéjük tartozom, nem tagadom. Imádtam, hogy Maxim életébe ekkora betekintést nyerhettünk és azt is, hogy megismerhettük gyerekkori szerelmét, akit szintén azonnal megkedveltem.

Amikor elkezdtem olvasni vegyes érzelmeim voltak a könyvvel kapcsolatban, de annak ellenére nagyon szerettem. A vége miatt meg gyűlöltem és imádtam is a szerzőt. Gyűlöltem azért, mert ilyen vékony lett a könyv. Tovább is olvastam volna. Esetleg egy Biblia vastagságú, B5 méretű, bővített változatot nem kaphatnánk? Kezdem azt érezni a második könyve után, hogy ő direkt az emberi érzelmek kihozatalára szakosodott. Ha van ilyen szak egyetemen áruljátok el hol, és hogyan lehet jelentkezni. Akkor már meglesz, hogy hova megyek érettségi után.
Konkrétan bennem annyi kérdést felvetett a könyv, hogy az már szinte megszámlálhatatlan. Ennek pedig csak egy töredékét válaszolta meg a regényben.

Maximon kívül. aki nagyon szórakoztatott még, ő Dima volt a végén. (INNENTŐL APRÓ SPOILERT TARTALMAZ. Amikortól megismerte az apját, onnantól visítva röhögtem magamban. Róla is olvasnék még egy "kicsit".

Abban viszont megvallom az őszintét - és szerintem sokan egyet fognak érteni velem -, hogy Boriszt legszívesebben kiheréltem volna. Hátha normálisabb lesz. Mert amit csinált Nastyával, valljuk be, minden volt, csak nem normális. Vagy csak én gondolom új, hogy ne teljesen komplett az az ember, aki terrorban tartja a családját.
Nekem egyetlen gondom volt a könyvvel. A váltott szemszög, de az még oké, mert más regényekben már megszoktam. Viszont a múlt és a jelen közti ugrálása kicsit néha összezavart. Én egy picit máshogy oldottam volna meg, de így is tökéletesen volt. A szereplőket meg imádtam. Kivéve Boriszt.

Kedvenc idézet(ek):

"Feladom. Ez a pasi kiakasztó!"

22. oldal

"Hirtelen kitisztult a fejem: bevillant egy képsor, ahogy a gyerekkori játszópajtásomat megharapta egy kóbor kutya. Akkor történt, amikor egy kis ideig a gyereksintér nem figyelt ránk, és elcsatangoltunk otthonról. Alig lehettünk ötévesek. Felületen és csak néztem őt, ahogy visszaváltozik kislánnyá.
Basszus! Nastya!
– Te… – kezdetem, de képtelen voltam folytatni. Zsongott a fejem az emlékek tőle, melyek tehervonatként száguldottak át rajta.
– Mi az, Maxim? Mintha kísértetet látnál – mondta kacagva. – Nehogy bepánikolj azért, mert ki akarlak dobni! Azt hittem, jobban viseled majd.
– Te…
– Igen?
– Hogy nem jöttem rá előbb? – dörzsöltem végig az arcom.
– Mire?
– Ha azt mondom neked, hogy Maximilien Karamanov…
– Na, ne! Ezt nem hiszem el! – hitetlenkedett elkerekedő szemekkel. – Hiszen Grehov a vezetéknevét."

32.-33.oldal

"A rohadt életbe! Nem tehetek semmit azonkívül, hogy itt állok a sírjuknál, és figyelem a kőbe vésett arcukat. Olyan fiatalok voltak, és én annyira szerettem őket. A világot jelentették nekem, és ez a világ elkezdett visszafelé forogni, amikor a lábam elé ömlött a holttestük."

74. oldal

"– „Foxinak, mert hazavárjuk. Anna.” – olvastam fel lefordítva oroszra, majd automatikusan magyarul hozzátettem: – Foxi Maxi az öreg anyátok!
– Mit dünnyögsz?
– Semmi.
– Ilyen könnyen nem rátok le! Mi ez a Foxi-izé?
– Foxi Maxi. Érted, Maxim. Maxi."

212. oldal

"Jó volt végre együtt látni a fiamat Maximmal, az édesapjával."

238. oldal

"Az első pillanattól kezdve szerettem őt, és amikor már azt hittem, hogy nem tudom őt annál jobban, ő csinált vagy mondott valamit, amitől még közelebb került a szívemhez. – Én nagyon szeretem Maxot… – és ettől a vallomástól teljesen kész lettem."

243.-244.oldal

Kedvenc szereplő(k):

Maxim: Szerintem nem kell elmagyaráznom, hogy miért is szeretem annyira. Mert... Mert Ő Maxim... Kész. De szerintem ennyi indok bőven elég azoknak, akik olvasták. Akik nem, azoknak mondom: Szőke, kék szemű, izmos, egoista, gyerekes és aranyos. Kell ennél több?

Dima: Haláli volt a kisgyerek. Remélem a továbbiakban még olvashatok majd róla.

Utálatos szereplő(k):

Borisz: Az elejétől kezdve irritált. Hogy képes így bánni egy nővel? A végén is csak azért nem nyírtam ki, mert megtette azt, amit én szerettem volna (szándékosan nem spoilerezek).

Juliana: Na, ő meg a másik disznó. A felbukkanásától kezdve idegesített. Alig vártam, hogy felszívódjon.

Kedvenc jelenet(el):

Amikor Nastya megszökik Dima-val, mert értesültek róla, hogy Maxim megkapta a festményt, azzal együtt pedig az üzenetet.

Borító: I-MÁ-DOM!!!

11/25/2017 No megjegyzés

11/24/2017 No megjegyzés

11/23/2017 No megjegyzés

Fülszöveg:

Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek.
A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel.
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

"– Ellis kisasszony? Ön következik. Mutassa be Alexet az osztálynak!
– Ez itt Alejandro Fuentes. Ezen a nyáron, amikor éppen nem utcasarkokon lődörgött ártatlan embereket zaklatva, a város börtöneiben turnézott. Gondolom, mindenki érti, hogy mit akarok ezzel mondani. Van azonban egy titkos vágya, amit senki sem sejt róla… A titkos vágya… A titkos vágya az, hogy főiskolára mehessen, és kémiatanár legyen, mint ön, Mrs. Peterson.
Brittany diadalmas mosolyt villant felém, azt gondolja, hogy ezt a kört megnyerte. Azt te csak hiszed, gringa!
– Ő Brittany Ellis – mondom a szemek kereszttüzében. – Ezen a nyáron elment a bevásárlóközpontba, és új ruhákat vett, hogy felturbózza a ruhatárát, és apuci pénzén felkeresett egy plasztikai sebészt is, hogy felturbózza… izé… amit fel kell. Az ő titkos vágya pedig az, hogy egy mexicanóval randizhasson az érettségi előtt."

A játszma elkezdődött.

Véleményem:

Kérem a második részt. Fantasztikus volt az első, bár mint minden regénynek, ennek is megvoltak a hibái, viszont annak ellenére szerintem egy csodálatos regény. A karakterfejlődések pedig annál is jobbak. Csodálatos volt végig haladni úgy a történeten, hogy LÁTTAD Brittany és Alex jellenfejlődését. Nagyon jó volt úgy végigmenni a történeten, hogy a történet végére nem az volt, hogy egyszercsak mindenki átált a jó oldalra, hanem... Hanem látványosan fejlődtek a karakterek.
Na, de az utálatos karaktereket se felejtsük ki. Brittany anyja például kifejezetten ilyen volt számomra. Az első pillanattól kezdve utáltam. Utáltam, hogy minden g meg akart mondani a lányának, azt akarta, hogy tökéletes legyen, ha már a nagyobbik lánya nem az.
Mást mindenkit szerettem. Sokáig hallgattam ezt a regényt, hogy majd megveszem, majd elolvasom, de... Kár volt. Imádtam. Imádtam a spanyol kifejezéseket, Alex és Brittany stílusát... Mindent. Imádtam, hogy a regényt úgy írta meg a szerző, hogy érzelmeket is kiváltson az olvasóból.
Aki még nem ismerné a történetet, annak mesélek egy kicsit róla. Ugye van a két szereplőnek Brittany és Alex, aki egy kémia órára járnak. Ám egy feladat miatt együtt kell dolgozniuk év végéig, ami azt jelenti, hogy többet kell együtt lenniük, mint szeretnék.

SPOERRES RÉSZ:

Nézzük meg szereplők terén Brittany-t és Alexet.
Brittany képes volt a végére olyan szinten talpra állni a tizennyolc évig tartó hazudozás és álarc mögé bújás után, hogy a saját anyjával szembe tudott szállni. Na és Alex? Ő pedig rájött arra, hogy kinek is kell valójában megfizetnie az apja haláláért, na meg arra is, hogy az apja sem volt egy szent. Ugyanúgy, ahogy ő sem lett volna az, hogyha nem veszi észre időben, mi is folyik körülötte és nem száll szembe Hectorral, azzal az emberrel, akiben egészen addig megbízott.
Brittany és Alex kapcsolata viszont engem villámcsapásként ért, bár ezt már a címből is ki lehet következtetni, hogy lesz itt valami. Viszont, hogy mikor azt nem. Na, meg azt se, hogy milyen érzelmeket, tabukat hordoz magában a könyv. Gondolok itt a drogokra. Nem csodálkozom, hogy néhány itthoni könyvtárban és külföldön betiltották. Pedig mindezek ellenére, hogy egy bűnbandáól szól, baromi jó regény. Azt nem mondom, hogy hibátlan, mert minden könyvnek vannak hibái. Ennek is. Például, ami engem nagyon idegesített, hogy a spanyol kifejezések nem a lábjegyzetbe voltak beleszúrva, hanem a végén volt három külön oldal neki? Logika? Szerintem nincs. Tegnap voltam a könyvesboltban és bslepillabtottam a második (vagy harmadik? Nem tudom, hogy vannak egymás után) regénybe, ahol már a lábjegyzerbe voltak a spanyol szavak/kifejezések.

Kedvenc szereplő(k):

Alex: Szerintem őt nem nagyon kell senkinek magyaráznom. Bár először nem értettem miért vannak annyian oda érte, de a második fejezettől már rájöttem. Kell egy Alex. Mooost!!

Unszimpatikus szereplők:

Egyetlen olyan szereplő volt nekem a regény során, akit már az első jelenetétől fogva nem kedveltem, ő pedig nem más volt, mint Bitthany anyja. Gyűlöltem. Nem értettem az elejétől fogva, hogy miért ilyen fontos neki, hogy tökéletesnek lássák a családját.

Kedvenc idézetek:

Brittany:

"Úristen! Alex… ő lesz a tanulói áron kémiából? Egész évben? Azt már nem! Kizárt dolog! Segélykérő pillantást vetek Colinra, pánikroham kerülhet. Most már biztos, hogy jobb lett volna otthon maradni. Ágyban. Paplan alatt. Megfeledkezve a megaláztatásokról."

32. oldal

"– Tetszel neki, ugye tudod?"

140. oldal

"Végem van. Nagy bajban vagyok. Mert megbámulom. Nem tudom levenni a szemem a bicepszéről, a tricepszéről, meg az összes többi epszéről. A szívem környékén mintha ezernyi pillangó kezdene el repdesni, amikor szórakozott pillantást találkozik az ő tekintetével."

141. oldal

"– Tegnap éjjel rájöttem valamire. Te és én nem is különbözünk olyan sokban egymástól. Ugyanazt a játékot űzöd, amit én. A külsődet, a testedet és az agyadat is bevetés, hogy mindig nálad legyen a szerva."

141. oldal

"Valami kiáll a zsebéből. Alex fejkendője az. Isabel nem a barátom, mégis segített. És Alex, aki többet törődött velem tegnap este, mint a saját pasim, mesebeli herceg módjára arra biztatt, hogy legyek önmagam. Hogyan lehetnék önmagam? Azt sem tudom, hol fogjak hozzá.
A szívemhez szorítom a kendőt.
Végre elsírom magam."

147. oldal

"– Kapaszkodj! – mondja Alex, és a dereka köré vonja a karomat. Már attól egy másik világban érzem magam, hogy erős ujjai megérintik a kezemet. Kíváncsi lennék, hogy ő is így érez-e, de aztán elhessegettem a gondolatot."

208. oldal

"– Istenem, annyi vér volt ott… – Elkapja a pillantásomat. – Megtanultam tőle, hogy senki sincsen itt örökké. A pillanatnak kell élni, minden egyes nap… az ittnek és a mostnak.
– És most mit szeretnél csinálni? – Mert azt tudom, hogy én mit szeretnék: begyógyógyítani a sebeit, hogy az enyémekről megfeletkezhessek.
Az ujjbegyével megérinti az arcomat.
Felgyorsul a lélegzetem. – Szeretnél megcsókolni, Alex? – suttogom.
– Dios mío, nagyon szeretnélek megcsókolni… szeretném megítélni a szádat, a nyelvedet. – Végigsimít az ajkamon az ujjával. – Szeretnéd, hogy megcsókoljalak? Senki sem tudna róla, csak mi ketten."

214. oldal

"Alex letérdel Shelley mellé. Ez az egyszerű gesztus szíven üt. Colin sohasem foglalkozik a nővéremmel, úgy tesz, mintha Shelley nem csak fogyatékos, de süket és vak is lenne.
– Mozi? – kérdezi Alex, és megrázza Shelley bénult kezét. – Szuper a géped."

197. oldal

"Amikor felém nyújtja a kémcsövet, egymáshoz érnek az ujjaink. És úgy is maradnak. Képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni azt a bizsergő érzést, amit az érintése okoz.
Felpillantok. Találkozik a tekintetünk. Egy másodpercig azt hiszem, hogy üzenni akar valamit a szemével, de az arca elkomorul, és el is fordítja a fejét."

223. oldal

"Amikor Alex közelében vagyok, olyasféle izgalmat érzek, mint amilyet szentestén szoktam."

223. oldal

Alex:

"– Haver, ez kilopta a kormányt a kocsimból."

88. oldal

"– Tudom, hogy nem akartál bántani – mondom neki. – Vagy ha akartál, valószínűleg megérdemlem. – Igyekszem felvidítani, nehogy itt kapjon idegösszeomlást a folyosó közepén. – Nem bűn, hibázni, te is tudod. Mi értelme lenne az illúziónak, ha néha nem rombolják le őket?"

99. oldal

"– Gáz lenne? Basszus, elmúltál már tizennyolc! Nem gondolod, hogy azzal barátkozhatsz, akivel akarsz? A köldökzsinórt már rég elvágták."

164. oldal

"– Én nem mondom el neki – mondja gyorsan Isabel. – De Alex anyukája nem egyszerű csaj. Amikor Alex Carmennel járt, eszébe sem jutott hazavinni a csajt. Ne értsd félre, az anyja nagyon szereti a fiait. De mint minden mexikói anya, vadul védelmezi is őket."

227-228. oldal

"– Ahora los declare marido y mujer – mondja a pap."

255. oldal

"– Nem vagyok angyal.
– Nekem az vagy. Ha megbocsátasz, akkor visszamegyek a galériába, és elnézést kérek attól a művész pasitól.
Tágra nyílik a szeme. – Tényleg?
– Aha. Nem akarok, de érted megteszem."

292. oldal

11/22/2017 No megjegyzés

11/16/2017 No megjegyzés

11/11/2017 No megjegyzés

11/10/2017 4 megjegyzés

Mint tudjátok, - vagy, ha nem, akkor most megtudjátok -, hogy ma volt Budai Lotti új könyvének bemutatója, melyből mint látjátok két példányt is hazahoztam. Gondolom erről már következtettek arra, hogy miért is van megduplázva. Nyugi, nem ti pártok rosszul. Miután elolvastam a könyvet - az értékeléstől függetlenül - szeretnék nektek egy nyereményjátékot.

Na, de most egy kicsit a bemutatóról: A egész onnan kezdődött, hogy öt perccel a kihírdetett kezdés előtt értem oda, ahol találkoztam Nikivel a Nikii blog bloggerinájával, akivel várakoztunk az ajtónál, mint ahogy ezt a dedikálásoknál megszoktuk. Ám kiderült rá kb. öt percre, hogy nyugodtan bemehetünk.

Hozzáteszem, hogy a könyvről nem sokat tudtam, csak láttam, hogy még fog jelenni és miután elolvastam a fülszöveget gondoltam elmegyek beszerezni a megjelenésre.
Miután elkészült a könyveket én elkezdtem rajtatok is gondolkodni és azon, hogy valamivel kedveskednek kéne nektek. Tessék. Vagy ez túl sok? Na sebaj. Mindössze a nyereményjátékra még várnotok kell november végéig. De nyugi. Mindjárt itt van. Előbb szeretnék befejezni legalább egyet azok közül, amiket most olvasok.

Maga az írónő akkor lepett meg igazán, amikor megláttam. Nem hittem volna, hogy ilyen fiatal. Viszont azt szegénynek ugyanúgy megmondtam, hogy nagyok az elvárásainak, mert történelmi regény. Viszont megnyugtatott, hogy nem olyan, mint a Wikipédia. Itt már megnyugodtam.

Viszont nem is én lennék, ha nem cs*sztem volna el valamit. Ugyanis a sorba állva ugye két könyvet írtak fel nekem. Én hülye pedig pont azt írattam alá a nyereményjátékra, amiben benne volt a "nem értékesíthető" pecsét, tehát amin rajta van, hogy az én részemről adják a könyvet, mint bloggernek. Így aztán szóltam és kicseréltük.

Összességében alig várom, hogy olvassam, mert a fülszöveg (az évszámon kívül) nagyon bejött. A másik pozitívum pedig, hogy találkoztam Angelikával. Akinek egyébként eddig nagyon hálás vagyok, mert eddig nagyon úgy néz ki, hogy sikerült megszerettetni e velem a történelmi regényeket. Ezért is mentem el Lotti bemutatójára, mert már nem úgy állok, hozzá, hogy "fúj történelem", hanem megpróbálom, ha még nem tetszik, akkor finoman megfogalmazom.

11/09/2017 1 megjegyzés

Mikor kezdtél el írni?

Tini koromban szerelmes versikékkel, majd naplóval kezdtem. Igazából a versek miatt, Ady miatt szerettem bele az irodalomba. Aztán egy jó időre lankadt ez a figyelem, vitt az élet el tőle. A saját szórakoztatásomra írtam meg "A maffia ágyában" című regényt, de a barátnőm is elolvasta. Az ő biztatására küldtem el kiadóknak. Máig áldom őt! Üzenem: Adrienn! Imádlak!

Mikor és miből jött "Az Arab" ötlete?

Sosem gondolkodom témákon. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy fejlövésszerűen jön, sokszor már akkor, amikor még az előző könyvön dolgozom. "Az Arab" témára semmiképpen sem buzdított a mai politikai helyzet, hiszen mire az ideért, a könyv már készen volt. Igaz, technikai okok miatt várni kellett a kiadásával. Le kellett zárnom előtte a maffiát. Csak az az oka, hogy Szaúd-Arábiáról írtam, hogy a legelzártabb, vahhabita országot kerestem az iszlám tekintetében.

Hogyan tudtad ennyire hitelesen megírni?

Nyilván egy ilyen könyvet nem lehet megírni erős kutatómunka nélkül, és az is fontos volt, hogy a kutatómunka ne egyvalamire koncentrálódjon. Az újságoktól kezdve, az arab hírcsatornákon át, a magánemberekig, sokan segítettek. Voltak, akik betekintést engedtek az életükbe, meséltek, felnyitották a szememet. Nekik örökké hálás leszek, mert ők voltak a legnagyobb segítőim.

Miért pont az arab kultúráról írtál?

Mert sokat tudunk róla, mégis keveset. Meg akartam mutatni, hogy egy éremnek nem csak egy oldala van, sőt, talán nem is csak kettő. Elfogulatlanul, egyenesen akartam bemutatni, és meg akartam benne mutatni az embert.

Mit tervezel még a jövőben?

Rengeteg könyv van még a fejemben. Most, hogy az arab sorozatot lezártam, úgy gondoltam beiktatok egy kis könnyedséget, ami mégis rámutat egy társadalmi problémára a maga Borsás stílusában. Ezt a nők imádni fogják, mert mindenki magára ismer majd. Ennek a címe: "A férj prostija". Vigyázat! A cím becsapós! ;) Ezután ismét egy trilógiával jövök majd, ami már nem lesz olyan mulatságos. Gyalázat trilógia lesz a neve, és az első kötet címe az lesz, hogy : "Gyalázat és hit".

Hogyan tudod összeegyeztetni a magánéletedet és az írást?

Semennyire sem különbözöm a többi nőtől, úgyhogy ezt a kérdést a többi nőnek is föl lehetne tenni. Talán csak azért volt nehéz, mert hobbinak indult, és nehéz volt agyban átlépnem ezt a határt. Szembesíteni kellett az egész családot vele, hogy ez innentől nem csak szórakozás, hanem kemény munka is.

Hogyan formáltad meg a karakterek jellemét?

Bár sok író vitatkozik velem, én továbbra is azt vallom, hogy egy könyvet mindig a karakterek viszik el a hátukon. Lehet bármilyen szuper a történet, ha a szereplőket nem lehet szeretni vagy utálni, akkor nem fog kötődni hozzá az olvasó. És lehet egy egyszerűbb történetet is úgy megírni, hogy a karakter miatt feledhetetlen legyen. Ennek alapján építem a karaktereimet.

A későbbi műveidben tervezel visszanyúlni ehhez a kultúrához?

Nem tervezem, de azt sem mondom, hogy soha. Nem tudhatom, mit hoz a jövő.

Szerinted, ha egy ott élő ember elolvasná, mit szólna hozzá?

Olvasták arabok, akik hálásak nekem, amiért így, elfogulatlanul írtam róluk. Na persze más itt olvasni, és más kérdés, hogy megjelenhetne-e arab országban. Egyértelműen nem. Sok benne az erotika, a nyers, durva fogalmazás. Mindent összefoglalva azonban, eddig minden arab, aki olvasta, csak pozitívan reagált.

Mit adott neked az írás, ami azelőtt nem volt? (Az olvasóidon kívül, persze.... :))

Adott mindent és semmit. Ugyanaz vagyok, aki voltam, és ezt az igaz barátaim tudják. Hitet adott. Hinni mindenben, amit szeretne az ember, még akkor is, ha eleinte falakba ütközünk. Hit abban, hogy megvan a saját utunk, csak rá kell lelni. Nekem 38 éves koromban sikerült. És persze csodálatos ajándék, hogy megtapasztalhatom, micsoda emberek vannak a világon. Szeretettel vesznek körül, és ez épít engem. Ez a sok szeretet arra is megtanított, hogy ki tudjam zárni a negatív embereket.

"Az Arab fia" megjelenésén mit szóltál hozzá, hogy akkora sor állt? Meddig dedikáltál?

23.15-kor írtam alá az utolsót. Boldog voltam és nagyon fáradt. Hatalmas megtiszteltetés, hogy ennyien eljöttek. A visszajelzések alapján sejtettük, hogy sokan lesznek, de ez felülmúlta a várakozásainkat. Az egésznek inkább az a lényege, ahogy lezajlott. Valaki 4 órát várt, mégis mosolyogva huppant mellém a fotelba. Na és ami még elképesztőbb, hogy a sorban állás közben barátságok szövődtek. Fél füllel hallottam sokszor: „Akkor írj rám. Örülök, hogy megismertelek.” Szólt ez az előttük, mögöttük állónak. Ez volt igazán szívet melengető!

Számítottál rá az elején, hogy ekkora siker lesz?

Bízok a könyveimben, hiszen ha nem így lenne, nem is írnék. Inkább az volt kérdés bennem, hogy az olvasók megtalálják-e benne az üzenetet. Azt kell mondjam, nekem vannak a legcsodálatosabb olvasóim, mert nem csalódtam. Minden embernek más a tanulság, és ez így jó. Az első könyvemnél nem voltak illúzióim, jót nem hallottam a könyvpiacról. Első könyvesként nagyon nehéz, főleg hátszél nélkül. Mi, a kiadóval, mindent az olvasókkal együtt, közösen értünk el. Nem övezett minket botrány, fölösleges allűr, nem fordultunk arra, amerről süt a nap. Erre vagyok büszke.

Egy gonosz kérdés. Ha kedvenc szereplőt kéne választanod "Az Arab"-ból, kit választanál?

Ez tényleg gonosz kérdés. Akik ismerik az életemet, tudják, hogy "Az Arab szeretőjé"-ben van benne a lelkem leginkább. Annak a megírása egy megtisztulás volt. Kiírhattam magamból mindent, ami nyomta a lelkemet, így Csilla volt a legnagyobb segítségem. Ennek ellenére tőle búcsúztam sietve, magam miatt.

Melyik kötetet érzed leginkább magadénak, és miért?

Hát erre nagyjából ugyanaz a válasz, mint az előző. Talán annyit mondanék, hogy "Az Arab" című kötet megírásához kellett a legnagyobb kutatómunka, abban van a legtöbb munkám. Ez hozta meg az áttörést is. Megosztó, de ez nem baj, mert vagy szeretik, vagy utálják. Közömbösség nincs a könyv kapcsán, és ez jó. És azt sem tagadom, hogy "Az Arab" hozott össze olyan emberekkel, aki előrébb vittek engem.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Olvassanak továbbra is. Ne bánkódjanak, amiért elbúcsúztunk az arab sorozattól, mert higgyék el, fantasztikus karakterek élnek még az agyamban, és alig várják, hogy szóhoz jussanak.

11/01/2017 No megjegyzés

Most olvasom:

Üdv itt!

Látogatók

Rendszeres molyok

Kövess minket!

Népszerű bejegyzések

Címkék

Blog Archive