Na és akkor lássuk a borítót:

Rendeld elő Tedd kívánságlistára

*****

Exkluzív idézetek:

#2

#3

Fülszöveg:

Mernél szeretni, ha az időd lejárt?

Lilla már évek óta a halál árnyékában él.

Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit.

Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja…

Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot.

Nem is sejti Lilla sorsát.

A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit.

Mi a jobb?

Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?

Éld meg a csodákat!

 Véleményem:

 Nehéz. Egy szóval így tudnám leírni ezt a könyvet. Rettentően nehéz olvasmány annak ellenére, hogy az elejétől fogva tudod, mi lesz a vége. Ám azt, hogy az eleje és a vége között mi történik csak akkor tudja meg az ember, ha elolvassa a könyv összes lapját. Én megtettem. Elolvastam. Nem volt könnyű. Főleg, hogy a születéskori betegségem miatt, melyet az előző értékelésemben említettem nagyon sokáig küzdöttem a halálfélelemmel. Aztán én is beláttam, hogy nincs miért, mert „egyszer mindenkiért eljön” (Lillát idézve). Na meg nyilván volt más oka is, de most nem rólam szól ez a bejegyzés, hanem erről a csodálatos, azonban végtelenül nyomasztó könyvről egy csodálatos író tollából.

"Egy biztos. Nem fogja megérni az orgonák virágzását." - 28. oldal

 A történetet ott kezdhetjük el megismerni, amikor Lilla már a kórházban van egy jóideje, azonban a tizennyolcadik születésnapja után nem sokkal meghoz egy nagyon fontos döntést, mely egy illúzióba rángatja őt egy kis időre. Tehát egy olyan gyógyszer szedése mellett dönt, ami

elmúlasztja a fájdalmakat, de hamarabb elhozza a halált egy haldokló számára. Lilla apukája azonban nem tud megbékélni a lánya döntésével, sem azzal, hogy el akarja hagyni a kórházat. Bár nem is csodálom, hiszen én se repesnék a boldogságtól, ha a feleségem után a lányomat is elveszteném. Ezidágig az apa mindent megtett, hogy életben tartsa Lillát. Különböző kemoterápiás kezelésekre és kísérleti tesztekre jártak, hogy megmenthessék az életét. A lány azonban már rég megbékélt a sorsával.

"– Az tesz valakit jó fotóssá, ha bármilyen készülékkel profin tud dolgozni." - 129. oldal

 

Lilla nagy terve, hogy ennek a gyógyszernek (melyre a szerző is felhívta a figyelmet, hogy csak kitalált) a segítségével teljesítse a bakancslistáját, mely sikerül is és végre nekiláthat. Ezt azonban az édeaapja nem nézi túl jó szemmel és a nagyobbik lányát okolja azért, mert Lilla ki akar menni a kórházból az utolsó heteire.

"Annyi éve küzdök a betegséggel, volt időm megtanulni azt, hogy nem kell félni a haláltól. Egyszer mindenkiért eljön, ez az, ami elől senki nem tud elmenekülni.

Én csak egyet tehetek: hogy élek! Amíg megtehetem." - 235. oldal

 Hazaérkezésének napján este egy üstököst néz az égen, ennek köszönhetően pedig megismerkedik Noellel a fotós sráccal. Hát mit ne mondjak... A szerző ennél jobban nem is írhatott volna bele a regénybe. Az egyik az, hogy a srác fotózik, a másik... A másikat még hagyjuk. Majd elmesélem kicsit később.

"Élni akarok! Élni, nevetni, boldog lenni. Amíg ki nem huny a szememben a fény." - 236. oldal

 Lilla bakancslistáján olyan dolgok

szerepelnek, ami nekünk ép és egészséges embereknek átlagos egyszerű dolgoknak tűnnek. Ám Lilla számára nem azok. Olyan dolgokra gondolok, mint pl: „kibékíteni aput és Edinát”, „Elmenni szánkózni”, „Hóembert építeni”. Ezek nekünk mind-mind átlagos dolgok, melyeket szinte bármikor megcsinálhatunk. De Lillának majdhogynem csak egy hónapja van. A lány a bakancslistája nagy részét a szomszéd sráccal teljesíti, hiszen ezalatt a kis idő alatt remek barátságot kötnek. Vele megy el például szánkózni.

"– Drága Lillám! Szeretünk, el se hiszed, mennyire, de… – mondja apu, és ahogy homlokon puszil, érzem a borostáját. – Pihenj csak. Épp eleget harcoltál már. Pihenj, Prücsök." - 246. oldal

 Azonban miközben ő teljesíti a bakancslistáját és igyekszik úgy tölteni a napjait, hogy az jó legyen és méltó a nagykönyvhöz a család egy másik tagjával szintén zajlanak az események. Egyik nap felhívja Edina Lilit skype-on és elmeséli, hogy rátalált a szerelem, azonban nem egészen olyan formában, mint azt egy ember elképzelné. Éppen ezért Lillának a bakancslistáján kívül azt a feladatot is teljesítenie kellett, hogy a nővére elfogadja önmagát és a szexualitását, hogy végre rátaláljon a szerelem. Személy szerint nekem az az egyik kedvenc jelenetem annak ellenére, hogy a két testvér kapcsolatát nem az írja le leginkább, hanem az, mikor egy hétvégét együtt töltenek. Aztán... Lilla bakancslistájára még olyan dolgok is kerültek, mint a korizás, vagy a legjobb barátnője szalagváltója. Na és az egyik legjobb pont a bakancslistáján: Az első csók. Csak az volt fájdalmas amilyen helyzetben és amilyen szavakkal lezajlott ez az egész. Nehéz volt könnyek nélkül elolvasni. Vagyis... Ezt még könnyű volt. Lilla utolsó perceit a családdal és az utolsó utáni fejezetet (Noel levelét) már nehezebb volt könnyek nélkül kibírni.

 Ha egyetlen kedvenc jelenetet kéne mondanom az a legutolsó, amikor Lilla a családja körében van. Olyan szép, mégis annyira szívbemarkolóan fájdalmas, hogy nehéz lenne értelmesen leírni. Imádtam minden sorát. Amire igazán megtanított és ami a fő mondanivaló volt a történetben számomra: Élj a pillanatnak, mert nem tudhatod, hogy lesz-e holnap. 

Fülszöveg:

Robert Cooper, az USA Delta Force alakulatának tagja. Egy napon különös bevetésre küldik: egy titokzatos védett személyt kell eljuttatnia Venezuelából Amerikába.
Gloria G. C. olyan nő, akit az Amerikai Egyesült Államok vesz védelmébe, de hogy miért, azt rejtély övezi.
Két teljesen különböző ember, akiknek szívében mégis ott lapul egy közös cél, és amelyre csak hosszas szenvedés után jönnek rá.
Múlt, vágy, becsület, mélyen gyökerező érzések, amelyek nemcsak a szereplőket, hanem az olvasót is magukkal sodorják. Háborúk, békék, végzetek, kezdetek, harcok és ölelések.
Kegyetlen világ, amelyben megbújik az ember gaztette és jósága.

Meginoghat egy katona hite?
Haza…
Kurvák…
Kokain…
Rumba…
Mi a végzeted, katona?

Mert azt mondod, hogy tudod. De nem tudsz te szart sem!

Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a tőle megszokott módon, titkos világba enged betekintést, amely bővelkedik érzelmi magasságokban és mélységekben.

 Véleményem:

 Borsa már sok világba bevezetett minket, sok mindent megmutatott nekünk. Olvashattunk már maffiáról, az arab kultúráról és még sok mindenről. Mind egy elzárt, mondhatni titkos világot mutatott meg az olvasóknak. Most is egy ilyen világba vezetett be minket. A katonák világába.

Fotó: Pápai Joci Photo

Számomra ez a könyv sok mindent jelentett. Mióta Borsa megosztotta a csoportjában a kutatómunkával kapcsolatos képeket ezáltal betekintést nyerve a következő könyvbe, azóta izgatottan vártam. Hogy miért? Tudtok már rólam néhány dolgot, hiszen nem titkolok semmit, persze megválogatom a szavaimat. Így az sem titok, hogy egy születéskori betegségem miatt vannak és voltak is bajaim a múltban. Emellett nekem mégis az volt a legnagyobb álmom, hogy egyszer katona lehessek. Annak ellenére is, hogy tudtam, soha nem válhat valóra ez az álmom. Pedig emlékszem, hogy egyszer, mikor táborban voltam jött hozzánk egy katona és tartott egy mini-kiképzést (kúszás, kötélmászás és lövészet is volt többek között). Az ottani táborvezető nem engedte, hogy csináljam a gyakorlatot, csak a lövészetbe engedett beszállni. Akkor fogtam életemben először fegyvert. Hatalmas élmény volt és azóta is visszasírom. Na meg én voltam az az ember, aki nem azért hordta és hordja a terepmintás cuccokat, mert divat. Na, de belőlem ennyi elég, lássuk a történetet.

"Nem azért lettem katona, mert másokon akartam segíteni, hanem azért, mert én az akartam lenni. Fegyvert fogni, dönteni élet és halál fölött, szolgálni a hazát… Ezek nemes, ugyanakkor férfias dolognak tűnnek a szememben kissrácként." - 7. oldal

 Maga a történet ugye ott veszi kezdetét, hogy Robert a főszereplő és társa (valamint barátja), Paul közös küldetést kap. Védelmezniük kell egy személyt, ám arról kevés információt kapnak, sőt szinte semmit, hogy ki ő és hova kell pontosan vinni. Csak annyit tudnak, hogy az úticél USA. Amikor azonban már magukhoz vették a lányt és elindultak volna történik egy baleset és lezuhan a gép, mellyel az utukat folytatták volna. Így aztán tanúi lehetünk annak az időnek, melyet ennek a váratlan feladatnak a megoldásával töltenek, próbálják minél inkább megtudni, hogy ki is az alany valójában, ha már így hozta a sors, hogy valóban szükségük van erre. Glória és Robert azonban a kezdetekben nem mondhatnám úgy hogy egy hullámhosszon voltak. Legalábbis szerény véleményem szerint. Egyfajta csárdást jártak. Robert hűen a hivatásához megpróbálta elnyomni az érzelmeit, habár azért kezdetekben azt is észrevettem, tényleg idegesítette a nő. Bár bevallom engem is. Konkrétan úgy viselkedett, mint egy... Ám vajon kérdés, hogy meddig sikerül neki elfojtani  az érzelmeit? Ha egyáltalán sikerül, akkor meddig?

"Állandóan azt mondják a katonákra, hogy hősök akarnak lenni, pedig ez nem igaz. Ha hősökké leszünk, az azt jelenti, hogy valami rossz történt. A sima dolgokért, egyszerű harcokért a hétköznapokban senki sem kap elismerést. Ölj! Éld túl! Áldozd föl magad! Rokkanj bele! Igen… Akkor hőssé válsz…" - 28. oldal

 A történet két szálon fut, az írónő főszereplő múltját és jelenét is, ezáltal bepillanthatunk például abba, hogy Robert miként élte meg az alakulathoz való jelentkezésekor a kiképzést. Valamint a további küldetéseit is elmeséli. A történet egyik folyamatosan ismétlődő mondata az volt, hogy: Rothadó testek, elásott lelkek. Ezt a mondatot egészen az ötvenhatodik fejezetig nem értettem, de erről majd később. Mindössze szerintem ez egy jó megoldás volt, hiszen így nem csak elbeszélésekből ismerhettük meg Robert múltját és azt, milyen a múltja, hanem ő maga meséli el.

"A természet és a sors mindig maga dönti el, miként próbálja elvenni a szenvedő életét." - 43. oldal

 Robert a történet során sokat gondol az édesapjára, aki szintén katona volt, de már nem élhette meg a fia jelentkezését a különleges alakulathoz. Valamiért nekem az jött le a történetből, hogy nagyon kötődött hozzá és szerette az apját, ami be is vallom, mosolyt csalt az arcomra a későbbiekben is.

"Ha nincs benned kitartás, ha nem hiszel magadban, istenben vagy bármi másban, akkor neked annyi. A lényeg, hogy higgy." - 52. oldal

 A küldetés előrehaladtával míg Roberték úgy érzik, hogy egy állóvízben tapicskolnak, addig nagyon is halad előre a történet és sok minden derül ki az alanyról is, többek között az is, ki ő valójában. Azonban, mint minden Borsa könyvben, itt sem maradhat el a romantika. Egyre inkább kezdenek egymásra találni még akkor is, ha

Fotó: Pápai Joci Photo

"Talán, aki katonának áll, az nemcsak kihívást akar magának választani, hanem halált is. A végzetét." - 127. oldal

 Azonban egy idő után az átlag embernek rá kell jönnie, hogy a katonák élete cseppet sem fényes. Robert esetében például felmerül a kérdés: Haza vagy szerelem? Az értékelésem elejéből gondolhatnátok, mi lenne a válaszom. Ám vajon Robertnek is?  

"Ha függő vagy, nem érdekel a jövő." - 190. oldal

 A történet során egyszer lehettem tanúja annak, hogy Robert hazalátogatott, ezáltal megismerhettük az édesanyját és a vele való kapcsolatát, mely első pillanatban nem volt túl fényes az ő szemszögéből nézve. Azonban azt is láthattam, hogyan viszonyult az apjához. Az egész történetnek csupán két momentuma volt, mikor közel álltam a síráshoz. Az egyik ez volt.

"Nem megyek ebbe bele, inkább odalépek a kandallóhoz, kezembe veszem azt a képet apámról, amelyet mindig szoktam, és gyengéden beleöklözöm.
– Helló, apa! Itt vagyok! Hiányoztál!" - 488.oldal

 A másik pedig – és most tényleg nem túlzok, ha elolvasod, meglátod – az egész ötvenhatodik fejezet. Kegyetlen. De még ott sem sírtam csak csípték a szememet a könnyek. Ott értettem meg a fent említett mondatnak a lényegét.

 Innentől már csak két mondanivalóm akadt:

1.Köszönöm, hogy megírásra és kiadásra került ez a regény. Kellett a lelkemnek, hogy ezt átéljem.

2.Kíváncsi vagyok, mit tartogat a második rész.

 

Fülszöveg:

A tömegben ott van egy fiatal hölgy is, a Marosvásárhelyről származó Hangay Mili, a hírneves magánzó detektív, Ambrózy báró hitvese. És ahol ennyi ember verődik össze, ott bűnözők is akadnak szép számmal. A bűntettre pedig, mely sokkal hajmeresztőbb, mint a cirkusz bármely csodája, nem is kell sokáig várni. 

Szerencsére kéznél van a kor legkiválóbb „szoknyás detektívje”,  Mili báróné, aki rögvest nyomozásba kezd.

No és akkor lássuk a borítót:

Rendeld elő

Tedd kívánságlistára

A szerzőről:

Böszörményi Gyula magyar író, újságíró. A Gergő és az Ambrózy báró esetei írója. Ifjúsági, sci-fi és fantasy regényeket, novellákat ír, amelyekben különleges mitológiai, népmesei elemeket használ fel.
Esszékötetei is ismertek, valamint színpadi, rádiós és televíziós munkái is jelentősek.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/ 24.hu

A Gergő és az álomfogók című meseregényével lett országosan ismert 2002-ben. A Gergő-sorozat második kötete (Gergő és a bűbájketrec) 2003-ban Magyarországon az év sikerkönyve lett. Ugyanebben az évben a Gergő-regények megkapták az Év Gyermekkönyve díjat és a Körtemuzsika-díjat is. A szerzőt 2007-ben József Attila-díjjal és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének különdíjával tüntették ki.

Az Ambrózy báró esetei sorozata is hatalmas sikereket ér el, az első kötet, a Leányrablás Budapesten már ötször lett utánnyomva. A sorozat hatodik része, A Barnum-rejtélyek 2020-ban jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.

Exkluzív idézetek:

#1

„A jegykiadó kocsiknál óriási tömeg torlódott össze, ami annak volt köszönhető, hogy ekkora érdeklődés mellett a bejárat túl keskenynek bizonyult. Férfi és női kalapok, fejkendők és girardik tengere hullámzott, amíg csak a szem ellátott, s bizonyára még azon túl is.”

#2

„- Csupán egy kérdés még – mondta, s közben csizmája hegyes orrát nézte, ami engem igencsak meglepett. – Mondja, Mili, udvarol a maga nővérének valaki?”

#3

„Tisztán hallottam a fülem mellett elsüvítő golyó szisszenését, majd a fájdalmas kiáltást a hátam mögött. Mikor megpördültem, annyit még volt érkezésem látni, hogy a hírlapíró hatalmas teste a földnek csapódik, ám a következő pillanatban valaki ellenállhatatlan erővel ölelte át a derekamat és rántott be az egyik lakókocsi mögé.”

Fülszöveg: 

Pam vagyok, és ez egyáltalán nem az én történetem.

Nem bírtam már elviselni, hogy a legjobb barátnőm letargiában éli az életét egy rosszul sikerült kapcsolat miatt. Lépnem kellett, erre pedig csak egyetlen megoldást láttam. Átvettem az irányítást Sam szerelmi élete felett, hogy havonta legalább egyszer kimozduljon a lakása fogságából, és végre tovább tudjon lépni. Pasik széles választékát szállítottam le neki egy-egy randi erejéig, remélve, hogy ha az igazit nem is találja meg köztük, kiszakad a rátelepedő depresszióból, és újra elkezdi élni az életét. Legjobb barátnőjeként, kötelességem minden segítséget megadni neki, a magam nem feltétlen kedves módján.

KÖSZÖNÖM A SZERZŐNEK A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

Véleményem:

Ez volt a harmadik regényem a szerzőtől és meg kell mondjam, nem csalódtam benne. Ugyan azt kaptam, mint amit eddig megszoktam. Humoros, eseménydús sorokat, amik visznek magával és nem tudom letenni. Rövid kis izgalmas történetek, melyeket örömmel olvastam. Egy gyorsabb tempóval akár egy nap alatt elolvasható regény.

"– Ne dumálj bele a felnőttek életébe! – löktem meg a vállát vigyorogva.
– Nem fog ártani, ha mással is beszélsz,
nemcsak azokkal, akiket Pam kipecáz a Tinderről.
– Itt vagy nekem te.
– Én foglalt vagyok, drágám, szóval hajrá,
cserkészd be!" - 75. oldal

 Na, de miről szól maga a történet? Őszintén szólva, mielőtt belekezdtem, fogalmam sem volt, miről is szólhat egyáltalán. Hiszen a cím alapján csak egy szerencsétlen csajra lehet asszociálni, aki nekifog randizni. Meg kell valljam, jobb volt, mint amire számítottam. Azonban ne higyjük azt, hogy a főszereplő saját kútfőjéből találta ki, hogy „na, én akkor mostantól minden hónapban randizok egy pasival, hátha megtalálom az igazit”. Nem. Ehhez drága barátnője kellett, mert drága főhősünk Samantha, avagy Sam olyannyira bele van fásulva a szerelmi bánatba, hogy eszébe se jutna ilyesmi. Ugyanis a barátnője, Pamela előáll egy olyan ötlettel, hogy minden hónapban randizzon egy pasival egy éven keresztül. Ezt azonban Sam nem feltétlen tartja jó ötlenek, de Sam csak tovább erősködik és felregisztrál a nevében egy társkeresőre. Bár meg kell mondjam nem mindig kedveltem Pam-et. Néha az volt az érzésem, hogy túl rámenősen akar barátot szerezni Samnek. Pedig ő csak azt akarta, hogy legyen az, aki régen volt.

"– A pisztolyok hatékonysága sokat romlik, ha nincs bennük lőszer." - 114. oldal

 Egyszer pedig kifogott egy meleg srácot randipartnernek. Azon egyszerre röhögtem és találtam aranyosnak, hiszen utána tök jó barátságban maradtak. Azonban ennek a pasinak, avagy nevezzük nevén, Cameronnak sem volt egyszerű élete, mert mint kiderült ő csak azért próbál randizgatni lányokkal, hogy a családja előtt elrejtse melegségét... Az hogy sikeresen vagy sikertelenül, azt majd meglátjátok, ha elolvassátok a könyvet.

"Soha ne azzal törődj, hogy mások mit mondanak rólad." - 134.oldal

 Aztán nem sokkal utána jött a második szimpatikus szereplőm Oliver, a rendőrsrác, aki egyből úgy állított be a csaj lakására,

hogy tetőtől-talpig egyenruhában, rendőrautóval és közölte, hogy „bocsi, behívtak szolgálatba, mert a munkatársamnak szül a felesége”. Már itt néztem egy nagyot és kíváncsi voltam, mi lesz ebből a randiból. Hát... Ennél nagyobb traumát nem hiszem, hogy megélt eddig és ezután sem fog Sam.

"– Halló – emeltem végül óvatosan a fülemhez a kagylót.
– Na végre, azt hittem ,ár soha nem érlek el.
– Pam?
– Nem, a Jézuska, persze, hogy én vagyok." - 77. oldal

 Ezután pedig csak olvastam, olvastam, majd az egyik fejezet elején megpillantottam egy kutya képét, alatta, hogy Milo. Mondom: Na, ez már megint milyen randipartner lehet. Szerintem mindenkinek egy kutya vagy egy nyomi srác jutott eszébe. Aha... Nem véletlen szerepel a moly adatlapjában az LMBTQ címke. Én, mikor megláttam, szó szerint azt hittem, hogy egy kutyával randizik. Hát... Nagyot tévedtem, de jót nevettem.

"– Akkor keresd meg! Ne várj arra, hogy hirtelen elkap az ihlet. Ülj le a géped elé, és kezdj írni! Bármiről, akármiről. Csak írj!" -105. oldal

 A vége azonban mindent vitt. Imádtam, hiszen amellett, hogy Sam rátalált önmagára, valóra is váltotta az egyik „álmát”, melyre az egyik randipartnere hívta fel rá a figyelmét. Ezáltal pedig egy szép kis epilógust kaptunk, melyben a már megjelent könyvbemutatóján vagyunk. Azonban ott terem egy nem várt vendég. De vajon ki az?