Az ember azt hinné, hogy egy űrállomáson nem unalmas az élet. Ez igaz lehet, ha felelősségteljes a munkaköröd, esetleg egy erre járó űrhajó legénységéhez tartozol. De ha a takarító és karbantartó személyzet tagja vagy… az nem túl izgalmas. Max élete ebben az egyhangú, de nyugodt mederben folyik egészen addig, míg meg nem ismeri Lydiát. A lánynak köszönhetően belekeveredik a Xendonon dúló polgárháborúba, ami több fájdalmat okoz, mint azt valaha is képzelte volna. A békés élet és a kalandok közt egyensúlyozva nehéz döntéseket kell meghoznia, melyek akár az életébe is kerülhetnek.
Vélemény:
Már régóta el szerettem volna olvasni ezt a regényt és április elsején úgy hozta a sors, hogy meg is kaptam a szerzőtől. Na, de milyen keretek között kaptam meg. Április elsején megrendezésre került az első Író *Blogger* Olvasó találkozó, ahol bloggerek ültek le beszélgetni írókkal és az írók ez alapján kiválasztottak két személyt, aki a beszélgetés közben szimpatikus volt neki. Nálam az egyik ilyen ennek a könyvnek a szerzője volt.
A könyvről röviden annyit, hogy amikor először megláttam nem a borítója, hanem a címe fogott meg. Ami azért furcsa, mert az emberek kilencven százaléka először a borítót látja meg, aztán a címet, végül pedig elolvassa a fülszöveget - vagy nem.
Maga a történet amilyen rövid, olyan izgalmas. Amikor először megláttam a címet egyből az fordult meg a fejemben, hogy nem lehet valami izgalmas egy űrállomás-takarítónak az élete. Hát tévedtem. Nagyon is az. A történet főszereplőjét Max-et/ot a mindennapi életében ismerjük meg, míg végül egy nap meg nem vádolják a királyi család megölésével. Itt persze majdnem azt hittem, hogy vége lesz a sztorinak, de aztán ránéztem az előttem álló oldalszámokra és mondtam magamnak: Még közel sincs vége. És milyen jól tettem, hogy nem raktam vissza a polcra!
A sztorit nem szeretném teljes egészében elmondani, szeretném, ha úgy élnétek át ezt a kalandot, hogy nem mondtam el minden.
Kedvenc szereplő:
Lydia. Ő volt az egyetlen olyan karakter, aki szimpatikus volt. Erős, bátor, nem nyavajgott egyszer sem. Ilyennek kéne lennie minden nőnek.
Már régóta el szerettem volna olvasni ezt a regényt és április elsején úgy hozta a sors, hogy meg is kaptam a szerzőtől. Na, de milyen keretek között kaptam meg. Április elsején megrendezésre került az első Író *Blogger* Olvasó találkozó, ahol bloggerek ültek le beszélgetni írókkal és az írók ez alapján kiválasztottak két személyt, aki a beszélgetés közben szimpatikus volt neki. Nálam az egyik ilyen ennek a könyvnek a szerzője volt.
A könyvről röviden annyit, hogy amikor először megláttam nem a borítója, hanem a címe fogott meg. Ami azért furcsa, mert az emberek kilencven százaléka először a borítót látja meg, aztán a címet, végül pedig elolvassa a fülszöveget - vagy nem.
Maga a történet amilyen rövid, olyan izgalmas. Amikor először megláttam a címet egyből az fordult meg a fejemben, hogy nem lehet valami izgalmas egy űrállomás-takarítónak az élete. Hát tévedtem. Nagyon is az. A történet főszereplőjét Max-et/ot a mindennapi életében ismerjük meg, míg végül egy nap meg nem vádolják a királyi család megölésével. Itt persze majdnem azt hittem, hogy vége lesz a sztorinak, de aztán ránéztem az előttem álló oldalszámokra és mondtam magamnak: Még közel sincs vége. És milyen jól tettem, hogy nem raktam vissza a polcra!
A sztorit nem szeretném teljes egészében elmondani, szeretném, ha úgy élnétek át ezt a kalandot, hogy nem mondtam el minden.
Kedvenc szereplő:
Lydia. Ő volt az egyetlen olyan karakter, aki szimpatikus volt. Erős, bátor, nem nyavajgott egyszer sem. Ilyennek kéne lennie minden nőnek.
