Aliz mindent elért, amit
egy fiatal sminkes csak kívánhat: egy népszerű televíziós műsor
stáblistáján szerepel, stabil kapcsolatban él, és úgy érzi,
hogy végre minden a helyére került. Egyetlen nap alatt azonban a
magánélete összeomlik. Azt hitte, menyasszony lesz, csakhogy
barátja eljegyzés helyett szakítással lepi meg.
A hirtelen
jött csalódás elől Londonba menekül, hogy nővérénél töltsön
néhány napot, amihez le kell győznie a repüléstől való
félelmét. Ebben egy véletlenül mellé sodródó angol fiú segít
neki – végigbeszélgetik a zökkenőmentesnek egyáltalán nem
mondható utat.
A leszállás után útjaik különválnak, és
úgy tűnik, hogy ez a rövid ismeretség itt véget is ér. Azonban
Aliz nem számol azzal, hogy váratlan érkezése a nővére életében
is átrendezi az eseményeket, és hamarosan teljesen egyedül
találja magát Londonban. Egy ismerős marad a hatalmas városban: a
repülőn megismert fiú.
A Londonsztori Leiner Laura régóta várt romkomja, amely humorral, érzelmekkel és váratlan fordulatokkal mutatja meg, hogy néha egy véletlen találkozás és egy ismeretlen város vezet el az újrakezdés lehetőségéhez.
Véleményem:
Igazi Laurás történet. Ismét jó volt látni, ahogy az írónő könyvről könyvre nő fel az olvasóval és ennyire inkább a felnőtté vállalást helyezi a középpontba a könyveiben. A Londonsztori egy olyan történet, ahol az írónő a valóságot mutatja be, ahol nem kezdődik minden tökéletesen. Hiszen az életben sem ékszem tökéletes minden. Ahogy Alíz életében sem. Hiszen melyikünk örülne annak, hogy eljegyzést vársz a barátodtól, helyette viszont egy szakítást kapsz? Én
Aliz viszont szerintem a lehető legjobban döntött. Hallgatott az első megjegyzésére és a legnagyobb félelmét legyőzve (spoiler: nem legyőzve) repülőre szállt és útnak indult London felé, hisz semmi mást nem akart, csak felejteni.
"– Nézd. Nem túloztam, amikor azt mondtam, ez a fél életem. De van másik fele is. És szeretném azt is jól csinálni. Viszont ahhoz az kell, hogy ne maradjak le róla."
375. oldal
Ebben nagyon nagy segítségére volt az elsősorban a nővére, másodsorban pedig Gavin a repülőn megismert srác, akiről azt hitte, hogy a repülőút után már soha nem találkoznak (és akinek a nevét egy kávézóban mindig Kevinnek írják). Azonban a sors kezébe kerültek és mégis keresztezték egymást az útjaik. A történetben a karakterfejlődés nagyon érzékelhető volt, főleg Aliz karakterén keresztül, hisz próbálta legyőzni a félelmét és bár annak ellenére, hogy tudta, valószínűleg nem fog sikerülni, nekivágott ennek a kalandnak és nem tántorodott
"– Reméltem, hogy ha nem zuhanok le, akkor ma még hallom ezt a számot – ismertem be.
– Hogy gondoltad? – nézett rám Gavin szemrehányóan.
– Hogy nem fogom hallani? – kérdeztem vissza zavartan, mert azt
hittem, arra gondol, hogy ismerem a zenelistát, tekintve, hogy jelen
voltam az összeállításánál.
– Hogy egyedül lezuhansz – javított ki, mire hangosan felnevettem. – És én? – tárta szét a kezét színpadiasan."
390-391. oldal
Nekem nagyon tetszett ez a történet és ezek után felkerült a bakancslistámra London annak ellenére, hogy sokan azt mondják, a képek ellenére igen nagy csalódás. Ettől függetlenül a jövőben meg szeretném nézni a saját szememmel is. Bár az esős időt ténylegesen nem hiányzik. A Gavin-em pedig már megvan. Úgyhogy tényleg csak várost nézni mennék.
