Rintaró ​csak egy átlagos gimnazista, aki utál iskolába járni, sok időt tölt a gondolataiba merülve, és kissé nehezen ért szót a többi emberrel. Egy különleges képessége mégis van: senki sem ismeri úgy a könyveket, ahogyan ő. Nagyapja üzlete, a Nacuki Antikvárium igazi kincsesbánya, ahol elfeledett regények, régi klasszikusok és valódi ritkaságok sorakoznak az ódon könyvespolcokon. Nagyapó őszintén hitt abban, hogy a könyveknek hatalmas ereje van, és képesek jobbá tenni az emberiséget, és bár vevőköre sosem volt túl népes, sokan osztoztak a meggyőződésében. Egy nap azonban az öregúr meghal, Rintarónak pedig el kell hagynia szeretett antikváriumát, hogy a nagynénjéhez költözzön. A szomorú előkészületek közepette váratlan látogató toppan be hozzá: egy nagyszájú, sőt egyenesen pimasz macska, aki azért jött, hogy magával vigye Rintarót egy titkokkal és veszélyekkel teli utazásra, amelynek tétje nem kevesebb, mint a könyvek megmentése a végső kihalástól. Nacukava Szószuke varázslatos meséje lélegzetelállító világokba kalauzol, ahol újra és újra megtapasztalhatjuk, mennyire nehéz, ugyanakkor felemelő küldetés valódi olvasóvá válni. Kivételes alkotás, amely magával ragadó hangulatával Murakami Haruki és Michael Ende legkülönlegesebb munkáit idézi.

NACUKAVA SZÓSZUKE orvosként dolgozik Naganóban, a neve írói álnév. Első műve, a rangos díjakat nyert Kamiszama no karute [Isteni kartoték] több mint hárommillió példányban kelt el Japánban, filmfeldolgozás és sorozat is született belőle. A Rintaró és a könyvek útvesztője a második regénye.

Véleményem: 

  Erre a könyvre a téli könyvkemping keretein belül találtam rá. Először bevallom egy kicsit féltem, hiszen nem tudtam elképzelni, hogyan is fog felépülni ez a könyv. Aztán ahogy egyre többet olvastam a könyvről és egyre inkább a vége felé haladtam, egyre jobban tetszett. Izgalmas volt és szórakoztató, de néha már az elkopott agysejtjeimet olvastam a sok hülyeség miatt, ami le volt írva. Hiszen ahogy a fülszövegben is le van írva, Rintarónak könyveket kell kiszabadítania, amik "fogságba estek". Mindezt úgy, hogy "lyukat beszél az emberek hasába". Meg kell győznie az embereket, hogy ők márpedig szeretik a könyveket és nem jó, amit csinálnak. 

"A könyveknek hatalmas ereje van." - 16. oldal

 Útvesztőről útvesztőre izgalmasabb dolgokba csöppen bele az olvasó, bár mint mondtam, én néha a fejemet fogtam és már sajnáltam szegény könyveket. A történet főszereplője a történet elején visszaemlékezik, hogyan vesztette el hetekkel ezelőtt a nagyapját. Aztán pedig már a ráhagyott antikváriumban találjuk magunkat, amit el akar adni és a nagyanyjához költözni. Aztán ki tudja. Lehet ez később változik... 

"– Ha ész nélkül olvasod, amit érsz, attól még nem fogsz többet látni a világból. Akármennyi tudást tömsz a fejedbe, amíg nem gondolkodsz a saját fejeddel, és nem mész utána a dolgoknak a saját lábadon, mindaddig csak mások tollával ékeskedsz." - 45. oldal

 Nem sokkal később azonban egy macska toppan be az akváriumba. Ami... Nem is lenne furcsa. De a macska beszél. Végülis... Bármelyik sarkon összefuthatunk beszélő macskával. Na jó nem. Az én macskáim se beszélnek. Vagy csak nem akarnak. :D 

"Probléma van csőstül, és körülbelül semmi sem oldódott meg. De neki most annyi a dolga, hogy egyszerűen élje az életet, amit választott magának, és menjen, csak menjen előre a saját lábán." - 206. oldal

 Amikor elértem a harmadik útvesztőhöz azt

hittem az lesz az utolsó, de nem. Gondolkodtam, gondolkodtam, mi lehet a negyedik, de amíg a negyediknek a végére nem értem, sehogy nem állt össze a fejemben, hogy a negyedik útvesztő miért kellett. De kellett. De vajon tényleg az utolsó útvesztő volt a negyedik?