Noel's Bookland: könyvmoly

Most gondolkodtam el, hogy én eddig nem is meséltem nektek a könyvmolyságom történetét. Hiszen mindenkinek van egy története. Aki régóta követ, az talán valamennyire tudhatja, hiszen már azt hiszem, elejtettem egy-két szót. Én alapvetően egy olyan családból származom, ahol anyukám és a testvérem is szeret olvasni, mindennek ellenére, én későn találtam rá erre a hobbira. Mindezt azért, mert egészen 12 éves koromig lázadtam, mert tudtam, hogy úgysem érek fel a bátyámhoz, akit mindig úgy láttam, mint anyuci kedvence, hiszen mivel hat évvel idősebb, vele több mindent meg tudott beszélni anyám, én meg folyamatosan kaptam a "te még ehhez kicsi vagy" és hasonló mondatokat, amiktől a mai napig falra mászok.

A család szerint én mindig is visszahúzódó gyerek voltam (én csak a felsős éveimtől tudok nyilatkozni, mert azelőtt nem emlékszem semmire), 12 évesen azonban anyukám el akarta velem kezdeni megszerettetni az olvasást. Az első könyv egy szerintem alig kétszázon felül lévő tinilányoknak szóló regény volt. A borítója megvan, de a címére nem emlékszem, azt tudom, hogy több kötetes. Az nemigen tetszett, így anyám vett egy másikat, ez már azért vastagabb volt, ha jól emlékszem, olyan 500 körüli oldalszámmal. Dalok Paulának volt a címe. Nagyon éltem, mert spanyol volt a főszereplője és akörül nagyon spanyol mániás voltam (bár ez még a mai napig kitart, nem tagadom)

Ezt ha jól emlékszem majdnem végig elolvastam, nem tudom, miért hagytam félbe. Majd jött a Szent Johanna Gimi és onnan nem volt megállás. Onnantól kezdve faltam a könyveket és most itt vagyok több, mint 10 évvel később egy blogot vezetve. Bár az olvasási zsánereim megváltoztak és én magam is, de attól még ugyanaz a kisgyerek megmaradt bennem és nem felejtettem el, kinek köszönhetem az olvasás szeretetét.

Bár azt meg kell mondjam, míg mások a Harry Potterrel szerették meg az olvasást, nekem azt a mai napig nem lehet a kezembe adni.

Neked mi volt az a könyv, amivel megszeretted az olvasást?

9/01/2025 No megjegyzés

Mindenki más. Mindenkiben más érzések vannak az év utolsó napjával kapcsolatban. Egy kicsit olyan, mintha a halálos ágyunkon feküdnénk. Tudom, ez most morbid, de nem? Annyi különbséggel, hogy az új év még lehetőséget ad arra, hogy amit eddig elrontottunk, azt megjavítsuk és ne csak megbánjuk, hogy "áh, így történt, nem tudok rajta változtatni".

Az idei év számomra sok mindent tartogatott, leginkább magánéleti téren. Kezdtem ott az évet, hogy márciusban felkerestem a háziorvosom és elkezdtem pszichiáterhez járni, de a vele való kapcsolatomat hagyjuk. Ennek eredményeként májusban elmentem a SOTE pszichoterápiás osztályának első interjújára, ahol amint megemlítésre kerültek a szuicid gondolataim, egyből eredményezett egy két órás zárt osztályt, amíg át nem szállítottak a Nyírő ambulanciájára. Itt egy éjszakán át várakoztam egy nővel, aki azóta se tudom, hogy került oda, meg egy másikkal, aki végül a zárton között ki (bár nem csodálkozom rajta, azon annál inkább, hogy a kiengedésem előtt egy héttel, láttam őt a nyílt osztályon).

No, de mi történt az alatt, amíg én a nyílt osztályon voltam? Nagyon sokat beszélgettem a pszichológusommal, foglalkozásokra jártam, olvastam. Nagyjából ez ki is tette a napjaimat. Volt néhány betegtársam, akikkel beszélgettem is és jó ismeretségeket kötöttünk, de nyilván ez nem erről szól. Ezidő alatt elkezdődött a gyógyszerbeállításom, amire a kijövetelem után 5 nappal allergiás lettem. Szuper. Meg kellett várni a következő konzultációt a pszichiáterrel, aki a tüneteimre azt mondta "áh, ez nem vészes". De az. Úgyhogy egy kisebb "hiszti" árán felírta a jelenlegi gyógyszerem, ami jelen pillanatban úgy néz ki, használ. Szóval igen. Kiengedtek a Nyírőből egy érzelmileg labilis személyiségzavar diagnózissal, azzal cseppet se törődve, hogy a szuicid gondolataim még ott voltak.

Mindezek után tovább zajlott az élet, az olvasásba is igyekeztem visszarázódni, de mindezek után csak még több szar jött. Elmentem egy pót első interjúra a SOTE-ra, ahol július 17.-i befekvésre kaptam időpontot. Nagyon szuper - gondoltam. Valahogy kibírtam, magam se tudom, hogy hogyan.

Amikor azonban befeküdtem, nagy reményekkel kezdtem neki a terápiának, majd a kezelőorvosom a második héten megjegyezte, hogy nálam teljesen más irányba halad a terápia. És itt követte el a legnagyobb hibát. Nem mondta, hogy szakítsuk félbe. Azóta is "szenvedek" ennek a következményeitől. Felerősödtek a disszociációim és a derealizációim, ami nemigen jelent jót. Szóval elmentem a Nyírő pszichoterápiás osztályának első interjújára. December 13.-án. Akkor azt mondta a terapeuta, hogy lehetséges, hogy csak márciusban kerülök sorra. De a fiataloknak nincsenek problémáik. Á, dehogy.

Na, de hogy a pozitív részéről is essen szó az évemnek. Először is ott volt a Könyvhét, ahol sok-sok dedikálással lettem gazdagabb, még olyannal is, akire nagyon vártam, de erről a Könyvheti beszámolóban olvashattok.

Aztán tartogatott az év még egy Álomgyár raklapvásárt, ahonnan sajnos üres kézzel jöttem haza, no meg rá egy hétre egy M. L. Eperke dedikálást. Mindezek után a szeptember egy Anne L. Green szülinapja alkalmából rendezett író-olvasó találkozóval kezdődött szeptember negyedikén. Nagyon élveztem és tényleg nem bántam egyetlen percét se, habár nem voltam a legjobb állapotban. Aztán huszadikán eljött az, amire tavaly óta vártam. A Bars and Melody koncert. Sokan akik követnek instán tudhatják, mit jelentenek nekem. Történt a következő: indulás előtt elszakadt a táskán. Indulni kellett, így sietve a géptáskámat kaptam fel. Úgy voltam, majd lerakom a ruhatárba. A nagy lószart. Az egyik énekes megkérdezte, nem szeretnék-e fotózni a koncerten. Úgyhogy koncert után még állhattam neki retusálni. Majd jött a könyvfeszt Simon Marci, Marie-Aude Murail dedikálással. A Könyvfeszten nem aktívkodtam annyira,

A novemberem egy újabb Bars and Melody fotózást tartogatott, ezúttal Hamburgban. Rendesen be voltam szarva, főleg, hogy nagy késéssel indult a vonat, nekem meg el kellett érni a csatlakozást. Visszafele meg rossz vonatra szálltam. Seeemmi baj.

December 30.-án pedig hozzám került egy kismacska, ezzel boldogítva az életem. Bár egyelőre csak alszik.

Úgyhogy izgatottan és reménykedve várom a jövő évet. Sokat várok tőle.

12/31/2024 No megjegyzés

12/16/2024 No megjegyzés

Itt egy újabb, a múltban már felmerült kérdés. Akkor választ adtam rá, azonban úgy érzem, megint magyarázatra szorul.

Szóval, kezdjük tavaly decembertől, hogy értelmet nyerjenek a januári események valamennyire. Decemberben a karácsonyt édesanyáméknál töltöttem vidéken, majd a párommal szilvesztereztem, azonban mikor hazajöttem december 27.-én valami elképesztően mély depresszió kezdett eluralkodni rajtam. Újév napjától egészen január 4.-ig egy falatot se ettem, csak ittam és szinte semmit se beszéltem. Olyan szinten üvöltöttek a gondolataim, hogy majd megőrültem. Majd jött a fordulópont, ami egy kicsit visszarántott a valóságba. Láttam, amint a párom bántja magát. Rányitottam a fürdőbe és azt a pillanatot senkinek se kívánom.

Innentől kezdve valahogy teljesen megváltoztam. Bezárkóztam, nem nagyon osztottam meg semmit a párommal. Most is küszködök vele, hogy inkább kimondjam és veszekedjünk az őszinteségem miatt, minthogy még egyszer ez legyen.

Mindezek után márciusban elkezdtem pszichiáterhez járni. Azt hagyjuk, hogy milyen én csak boszorkaként emlegetem, ezzel szerintem mindent elárultam. Jelen pillanatban éppen egy új szakember keresésében vagyok, ami kicsit nehéz, mindjárt elmesélem, miért.

Majd április 18.-ra volt időpontom a Semmelweis egyetem Pszichoterápiás Osztályának felvételére, ahol a szuicid gondolataimra reagálva elküldtek egy másik orvoshoz és miután vele is beszélgettem, felvittek a zártra, ahol két óra várakozás után át is hoztak a lakhelyem szerinti pszichiátria ambulanciájára, ahol este közölte a doki, hogyha másnap reggelre is abban az állapotban leszek, mint jelenleg, akkor a nyíltra helyeznek. Így is történt. Elkezdték nekem beállítani a gyógyszert, amit korábban már felírt a pszichiáterem, de - szépen kifejezve - basztam szedni, mert nem tájékoztatott a mellékhatásokról meg úgy semmiről (off: a kórházból való kikerülésem után öt nappal lettem allergiás a gyógyszerre. Aki szemfüles volt, az ki is szúrhatta instán, hogy kórházban voltam. Három hét után hazaengedtek a két lábamon egy érzelmileg labilis személyiségzavar (magyarul: borderline) diagnózissal, még csak azt se mondva, mit tanácsolnak, hogyan, s miként dolgozzak tovább a pszichiáteremmel. Ekkor vettem a kezembe ismét Kneszl Beáta Carmen: Én a megbélyegzett - Borderline testközelből című regényét. Még mindig nem folytattam.

Ott akkor már kezdtem visszatalálni a korábbi önmagamhoz, viszont teljesen csak most sikerült. Mármint olvasás és minden egyéb társas esemény terén. Bevallom áprilisban még azt se tudtam, vajon részt tudok-e venni majd egyáltalán a könyvhéten (csak, hogy egy eseményt mondjak). Annyira féltem mindentől és mindenkitől, hogy még a lakásból is akartam kimozdulni. Most kerültem oda, hogy már kezdek hasonlítani arra, aki január előtt voltam. Nem tudom, mi történt január harmadikán (azon a bizonyos dolgon kívül), de nem is biztos, hogy szeretném.

Egyet tudok. Végre kaptam egy normális gyógyszert, ami nagyon úgy néz ki, hogy hat és jövő hónap közepén végre megyek a SOTE-ra, hiszen pótoltuk a beszélgetést és ezúttal egy diagnózis tudatában egyszerűbben ment a beszélgetés. Bízom benne, hogy segíteni fog a terápia és innentől kezdve minden csak jobb lesz. Azonban belegondolni is borzalmas, hogy január harmadikán már azon gondolkodtam, hogy kitől hogyan köszönjek el. Mondhatok én emberekre jót és rosszat (tudnék bőven), de az szerintem nem a bejegyzés része lenne. Hiszen senkinek nem akarom a munkáját leszólni.

Összességében tehát ennyi minden történt, most már úgy ahogy jól vagyok, gyógyulok és megyek előre. Igaz, vannak rosszabb napjaim, lesznek is, de minden meg lesz oldva.

6/19/2024 No megjegyzés

Na hát ebben a pár napban is nagyon sok minden történt. Kezdve ott, hogy csütörtökön nem voltam kint, csütörtökön csak futólag voltam, pénteken kimentem szétnézni, de igazán csak szombaton és vasárnap indultam neki. Így nézett ki a naptáram:

Június 14., Péntek:

11.00 - Ebisawa Asuya dedikálás

Ide igazság szerint csak azért mentem, mert a pótanyum emiatt jött fel Pestre és akkor márösszefutottam vele is.

12.00 - Tóth Tamara dedikálás

Ezután én átszaladtam pár standdal arrébb Tóth Tamarához köszönni és beszélni pár szót. Bár ebből a "pár szóból" az lett, hogy... Hogy a pótanyám utánam jött, majd kaptam tőle egy könyvet és egy irtó aranyos Grogu-s könyvtokot, amit azóta is előszeretettel rakok a könyvemre.

Ez a nap igazság szerint könyves szempontból ennyi volt, én se nagyon vágytam többre. Bevallva az őszintét ezek után elmentünk mekizni, utána mindenki ment a saját dolgára. Mindezek után jött a szombat.

Június 15., Szombat:

13.00 - Riley Baker dedikálás

Ez volt az a dedikálás, amit részben a párom miatt ejtettem meg. Megvan neki a Túl ~~vagyok~~ leszek rajtad című könyve, amit dedikáltatni szerettem volna neki, meg ha már ott jártam, akkor aláírattam az én egyik könyvemet tőle, amit még a polgári nevén, Veréb Emeseként írt. Bár a dedikálásról nagyon nem nyilatkoznék, mert felhúzta az agyam, mikor áttették a dedikálást A pontból B-be, mert minden standot elállt a sor (szó szerint) és amikor átirányítottak minket boldog boldogtalan előzött mindenkit. Jelentem 2 órát álltam sorba.

Ezek után volt egy kis üresjáratom, mert Laura dedikálásáról már lemondtam, hisz délután egykor már állt a sor. Végül Levente azt mondta, hogy menjek, álljak be a sorba, majd megkeres, mikor zárnak (de azért figyelmeztetett, hogy már a híd lábánál van a sor vége). Nos hát... Akkorra kerültem sorra, mikor elindult, majd meglátott és megszólalt "elfelejtettem, majd gyere oda holnap" (hozzáteszem, ő se kérdezi meg a nevem). A másik amit megjegyeznék: Laura dedikálásán 5 órát álltam sorba.

Mindezek után hulla fáradtan és fájó (na meg a telepakolt sporttáskától kék-zöld-lila foltokkal tarkított) lábbal értem haza és szó szerint bedőltem az ágyba úgy, ahogy voltam. Legalábbis leültem. Szellemileg még ép voltam annyira, hogy egy kicsit olvassak.

Június 16., Vasárnap

Utolsó nap 9.52-kor álltam, vagyis inkább ültem be a sorba, mert akkor még viszonylag kicsi volt, de már akkor is én voltam a 6. ember, aki ott ült. Megjegyzem egykor kezdődött a dedikálás. Ott ültem tehát 3 óra 8 percet, legalábbis ültem volna, ha Laura nem kezdte volna kicsit korábban így 13 órakor már végeztem is. Így el tudtam menni aláíratni Leventével az elmaradt példányokat (amik közül véletlen egyet összecseréltem a párommal, így a párom kapott egy, az én nevemre dedikált könyvet). Illetve egyet elfelejtettem odaadni neki. Mindezek után megszólalt, hogy "Hoztam neked valamit". Mondom úr isten, mit csináltam. Kiderült, hogy semmit, csak egy bögrét adott, amiből az volt az utolsó. Innen is nagyon szépen köszönöm, habár nem tudom, miért kaptam, de az az egy biztos, hogy a szöveget csak utána olvastam el. Nem tudom, hogy ez egy célzás akart lenni részéről vagy mi, de találó. Valami hasonlót szoktam én is mondani a páromnak néha, mikor összekapunk.

Ezek után pedig összefutottam a párommal, aki jött egy előadásra, de előtte még elugrottam vele Leventéhez, hisz még volt időnk az előadásig. Az előadás után én még visszaugrottam, mert észrevettem, hogy a Vörös nincs dedikálva (a Szigor első részét akkor még nem vettem észre), utána pedig szép lassan elindultunk kajálni, majd haza. Az utána lévő történések már a magánéleti problémáimhoz tartoznak, de a délutánt azt úgy, ahogy van, kitörölném a francba. Legalábbis azt a részét, miután elhagytuk a könyvhét területét.

Ilyenkor azért jól tud esni, hogy azért ilyen nagy nevek is, mint Levente vagy Laura már közelebbi olvasóként köszöntenek, szinte mint egy barátot. Az más kérdés, hogy mindez mennyi munkának köszönhető. Mert mint tudjuk, a könyvmoly csak olvas, de egy könyves tartalomgyártó mögött ennél több van. Köszönöm mindenkinek, akivel összefuthattam. Egy élmény volt. Találkozunk szeptemberben.

6/18/2024 No megjegyzés

Tegnap zárult le a nagy jeles könyvmoly esemény, amely minden évben minden egyes könyvmoly varázsszigete és álomországa. Sok fantasztikus könyv, amitől sajnos sír a pénztárca, de nem tehetünk róla. Vagy igen?

Az idei feszten ismét egy csomó fantasztikus dedikálás és más-más programok voltak. Volt egy csomó új stand is, például az Imádom a könyveket, akiknél a fél könyvfesztet töltöttem, mert ott voltak a főbb ismerősök. Tehát ha úgy vesszük, két pavilon és az udvar közt rohangáltam. Az első két nap nem nagyon volt semmi, mert az ugye munkanapra esett. Ezzel kapcsolatban pedig bár a szombat is munkanap volt, ennek ellenére nagyon sokan voltak a Millenárison. Azonban leginkább szobaton pörögtek be nagyon az események, mint minden évben. Ez valahogy mégis más volt. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy szerintem a hétvége alatt többet híztam, mint eddig az évben. Hiszen szinte csak csokin és taurin mentes energiaitalon éltem szinte, mert véletlen sem kértem volna anyumtól pénzt. Tényleg nem tudom, miért nem tettem. Viszont még élek és tudtam menni dedikálásokra, utolsó nap pedig tudtam úgy repülni, mint egy kismadár. akibe kólát öntöttek. Itt is van két kérdés, amire gondolom válaszokat adok nektek. Az egyik: Melyik dedikálásokon voltam? Nos. Egy dedikáláson voltam, mégpedig vasárnap. Lana Millan dedikálása volt, aminek nagyon örültem, mert végre találkozhattam vele. Ez pedig picit érdekes volt, mert elnéztem a napot és azt hittem, hogy szombaton van, de nem, mert vasárnap volt. Na, de ez még mindig a jobbik eset, mert szinte alattunk volt a stand és nem arra eszméltem, hogy "hoppá, lekéstem". Második: Miért repültem úgy, mint egy kismadár, akibe kólát öntöttek?
Ez egy picivel hosszabb sztori. Vasárnap tízre mentem a könyvfesztiválra, mint ahogy szombaton is. Miután köszöntem mindenkinek a G4-es standnál, melynél az Imádom a könyveket csapata helyezkedett el, átmentem a D épületbe köszönni Annának, a Lap lap után bloggerének. Ám őt nem találtam ott a standnál, így beszélgettem Petivel (A.M. Aranth), míg meg nem hallottam a blogger nevem a Kildara alapítójának, Adának a szájából. Na, ez csak akkor szokott elhangzani, ha kiadó keres, de abban a pillanatban ez meg az fordult a fejemben. Odafordultam és először semmit nem értettem, mert csak felém nyújtotta az előző nap megjelent könyvüket, aminek a "nem megszerzésébe" már beletörődtem. Erre megszólal: "Megkapod a könyvet, viszont egy feltételem van." Nos én itt kb. betojtam, mint egy csecsemő, pedig nagyon cuki nőről beszélünk. Erre elkezdte mondani a húzósabb szitut: két hetem van a könyvre. Meglátva a vastagságát viszont nem tűnt lehetetlennek. Abban a pillanatban - és még most is - majdnem szó szerint repültem.

Utolsó nap pedig már tényleg minden a készülődésekről szólt többnyire. Volt egy-két dedikálás, de nem sok. Én egy dedikáláson voltam, de semmi többön, ha azokat nem számítom bele, amiket írtam nektek. Ennek ellenére minden percét élveztem és még most is sajnálon, hogy vége lett.
Az viszont még most sem ment ki a fejemből, amikor Bessenyei Gábor meghívott a dedikálására Facebook eseményben, dedikálás után pedig írtam neki, hogy bocsánat azért, mert nem mentem, de sajnos még nem sikerült beszereznem a könyveit. (Igen, így megírtam és nem haragudott meg érte.) Pedig tervben van. Sok jót hallottam már róluk. Jut eszembe! Annak pedig külön örülök, hogy néhányan névjegytábla nélkül is megismertetek. Jövőre már lesz. Megígérem. ☺️ Bár a Minion méretemről nem nehéz megismerni. A másik fénypontja a könyvfesztiválos napjaimnak, hogy összefutottam Sam Wilberryvel a kedvenc szerzőim egyikével, akivel tudtam egy picit beszélgetni.

Tehát összefoglalva az egészet annyit mondok, hogy idén is megérte kimenni, a szervezők megint kitettek magukért. A szerzőknek, akiktől kaptam könyvet, nekik pedig nagyon, de nagyon köszönöm. Igyekszem mihamarabb írni róla.
Az egyetlen, amit nem szerettem az a B épület galériáján lévő északi sarkot idéző hideg. Majd' megfagytam és sajnos csak utolsó előtti nap tudtunk a karbantartóknak szólni, hogy lejjebb tudnák-e venni a légkondit. Levették. Így a hátralévő időbe nem fagytunk meg.
Az élvezetes azonban még az volt (és egyben vicces is), hogy csütörtökön és pénteken ott volt mellettünk a G3 standnál valamilyen külföldi cég, vagy nem is tudom, szombat délre pedig úgy elhúzták a csíkot, hogy nem is vettük észre. Így aztán volt egy üres stand, amibe beülhettünk beszélgetni és vasárnap én bekuporodtam olvasni. Jók is az ilyen pillanatok. Amikor például úgy mész haza az első három nap, hogy alig bírsz a lábadon állni.

Ti merre voltatok? Milyen dedikálásokon, előadásokon vettetek részt?

4/23/2018 No megjegyzés

A díjat a Luthien könyvvilága blog bloggerinájától kaptam, amit ezúton is köszönök. Ebből látom, hogy több embernek tetszenek az írásaim, mint vártam. :)

A szabályokról

1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.

2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.

3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.

4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.

5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.

+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

Az idézetem

"Yo creo en milagros, en ángeles y en hadas..
Creo en ese sueño de un mundo distinto que llegue el mañana"

Magyarul:

"Hiszek a csodákban. Az angyalokban, a tündérekben..
Hiszek ebben az álomban, egy másik világban - ami majd holnap jön el"

Dorka kérdései

1. Ha írhatnál egy levelet a jövőbeli énednek, mit mondanál neki?

Leírnám neki, hogy remélem ő egyes dolgokat nem követett el még egyszer.

2. Mi tesz téged boldoggá?

Az írás, az olvasás, a zene és a nyelv, amit tanulok. <3 Ez a négy dolog. Na jó, ide sorolhatjuk még a kávét is.

3. Melyik a kedvenc meséd?

Micimackó!!! Tizenhét éves korom ellenére is képes voltam gyermekded vigyorral végignézni és röhögni rajta. Sok emlék fűz ahhoz a meséhez.

4. Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással és miért?

Rácz-Stefán Tibor Fogadj el és Túl szép c. regényei. Első sorban a témájuk miatt.

5. Mit gondolsz, mi a legnagyobb erősséged?

Egoista leszek: írás, éneklés

6. Mi a legnagyobb félelmed?

Jelenleg az, hogy jövőre megismétlem azt, amit idén is elcsesztem. Attól nagyon tartok. Amúgy hacsak nem jön mögém egy oroszlán és akar felfalni, akkor nem nagyon tudok olyat mondani.

7. Ha valamilyen más típusú blogot vezetnél, milyen lenne az?

Zenei, filmes (akkor talán rávenném magam arra, hogy többet filmezzek és nem lennék ezen a téren analfabéta),

8. Mikor van a legtöbb időd blogokat olvasni?

Leginkább este.

Zsanett kérdései:

1. Miért kezdtél el blogot vezetni? Miért az a neve, ami?

Mert valahova gyűjteni akartam a véleményeimet. A névválasztás picit mókás volt. Eredetileg álnéven akartam írni amiatt, mert sokan lenézik azokat, akik valamilyen művészi dolgot csinálnak (pl: írnak, festenek, rajzolnak...). De ez drága adminom miatt nem nagyon jött össze. :D Semmi gond. Nem haragszom, Zsófi, tudod, hogy imádlak.

2. Milyen típusú könyveket szeretsz? (sci-fi, romantikus, stb.)

Romantikus, fantasy, erotikus, krimi

3. A blogod melyik rovatát szereted a legjobban? Ha van ilyen, ha nincs, akkor melyik a kedvenc bejegyzésed a közelmúltból?

A borítóleleplezés rovatomat szeretem a legjobban. Mindig várom az ilyeneket. Nagyon szeretem megcsinálni őket. :)

4. Van-e olyan típusú könyv, amit semmiképp sem olvasnál?

Nem mondanám. Bár a bátyám által olvasott fantasy-k eléggé taszítanak.

5. Mi jellemzi szerinted a tökéletes karaktert?

A mai világban már egy tökéletes külső kell a karakternek azért, hogy "tökéletes" legyen. Példaként hozom: Leiner Laura Bexi-sorozatából Nagy Márkot. Bár ez a részemről hülye példa, hiszen őt én is imádom, de na. Azért mégis lehet szeretni. Főleg, miután megmutatta a normális oldalát is.

6. Az E/1-ben vagy az E/3-ban íródott könyveket szereted-e jobban?

E/1. Úgy jobban bele tudja magát élni az ember. Bár én valamilyen oknál fogva az E/3-ban íródott regényeket fejben átrakom E/1-be és úgy olvasom. Gondolom hozzászokott az agyam. Nem nagyon szeretem az E/3-at.

7. Változtatnál-e valamit a blogodon? Ha igen, mit?

Amit változtatni akartam, már megtettem. Nekem már így tökéletes. :)

8. Milyen típusú blogokat szeretsz olvasni a könyveseken kívül?

Történetes blogokat. :) Őket nagyon szeretem. Persze csak akkor, ha a sztori is jó. :)

Kiválasztott bloggerek:

12/31/2017 No megjegyzés

Vidám társaság, jó hangulat, fantasztikus könyvek. Ez az a három kifejezés, amivel nagyjából jellemezni tudnám a mai napot. Ha azt mondom most itt nektek, hogy fantasztikus volt, akkor tényleg nem túlzok. Ebben a társaságban tényleg nem lehet unatkozni. Ha nincs is ott ismerősöd, viszont van bátorságod, akkor egy-egy szerzővel leülsz beszélgetni egy kicsit. Ez tipikusan az-az esemény. Ráadásul ebből nagyon jó hangulat is kerekedhet. Főleg, ha abból a pár emberből társaság lesz.

Bár ezt pont én mondom, aki nagyon visszahúzódó. Viszont azért én is oda mertem menni a szerzőkhöz és köszönni, vagy beszélgetni velük. Például Baráth Vikivel csevegtem egy nagyon jót az esemény végének közeledtével a további könyveiről és a - most már akkor nem meglepetés - interjúról A főnökkel kapcsolatban. Illetve, ha már A főnök is szóba került, akkor faggattam egy kicsit, hogy nem akar-e esetleg írni egy kis folytatást a regénynek Ryanről.

Azt viszont nem árulom el, hogy erre mit mondott, mert hagyom, hogy ő pletykáljon nektek. Viszont azt nyílt titok, hogy a pólóját nem sikerült lefényképeznem (a francba), amin egy "Álomgyár ördögei" logó volt. Na, először én is nagyot néztem, mert először nem tudtam, mi a franc ez, aztán leesett, hogy Siennán (maradjunk ennél a megnevezésnél, mielőtt a rendes neve miatt kapok a fejemre) is ugyan ilyen póló volt. Itt jött ki belőlem egy kérdés. Ki a harmadik tag? Viki szerint az még nincs, de majd ki tudja, mi lesz belőle. :D Viszont azt elárulta, mikor jön a következő regénye, úgyhogy tavasz-nyár környékén készüljetek. Arról is sikerült kifaggatnom, hogy ez is romantikus stílusú lesz.

Basszus. Annyi mindent megtudtam Vikitől, de nem sok dolgot merek ebből nektek elmondani, mert nem tudom, mennyire kapnék ezért a fejemre. Lényeg viszont az, hogy egy nagyon jó hangulatú esemény volt ma, bár azt bevallom, hogy amikor tizenegykor felkeltem és megláttam, hogy Péter megváltoztatta az esemény időpontját, kicsit megdöbbentem, mert én úgy tudtam, hogy nem ma lesz. De minél előbb, annál jobb. Legalábbis én így nagyok vele. Ti voltatok esetleg? Nektek tetszett?

Én mondjuk ezzel az eseménnyel már második alkalommal úgy mentem el, hogy tudtam, megéri. Ugyanis, amikor előző évben voltam elsőnek ilyen évzárón, akkor azt sem tudtam, hogy mi lesz ott, viszont találtam embereket, köztük a Kitablar blog blogerináját Barbit, akivel megismerkedtem, és mai napig jóban vagyok vele. :)

12/17/2017 No megjegyzés

1/31/2017 4 megjegyzés

A Szent Johanna Gimi sorozatot nyilván mindenki ismeri, de aki nem, annak leírnám röviden, hogy miről szól.

A TÖRTÉNETRŐL RÖVIDEN:

Rentai Renáta, a történet főszereplője Pestre költözik a családjával, hogy közelebb legyen a gimihez. Mivel pont akkor költöztek, mikor a gólyatábor volt, így nem ment, meg amúgy se volt kedve, pedig az anyukája mondta, hogy az osztályfőnöke (Haller) örömmel fogadta volna.

Az első sulinap minden osztálytársa úgy néz rá, mint a tökre, hogy mégis ki ez a lány, hisz nem is volt a táborba. Az első nap megismerkedik Bencze Virággal (alias Emó).

Pontosan egy hét múlva azonban minden megváltozik, ugyanis a sulit megtalálja a "szívtipró" Antai-Kelemen Ádám, (becenevén Cortez) aki mindent megváltoztat az életében a tudta nélkül.

Telnek, múlnak az idők, mindenki összeszokik mindenkivel, párkapcsolatok alakulnak ki, bulikon vesznek részt, balhéznak a fiúk... Szóval minden, ami egy gimibe szokott lenni. Azonban ez mégis más, mert a sorozat írója ezzel a sorozattal vált híressé, ezzel szerettette meg sok gyerekkel az olvasást (köztük velem is).

A történet alapjáraton vicces, főleg az utolsó rész, amikor mindenkinek meg kell csinálnia azt, amit húzott azzal a tanárral, aki a lapon volt, amellett, amit csinálnia kellett.

Na, de ne menjünk egészen az elsőtől az utolsó részig. Nézzük azt is, ami közbe van. Nagyon megszokták egymást a második részig, összeszokott csapat lett.Úgy, ahogy, de a további kötetekben egyre jobban. A harmadik részben Cortez és a barátai a hírhedt csapat bandát alapít, amivel kiborítják Máday-t, az igazgatóhelyettest.

A negyedik részre már telesen összeszokott lett a csapat, Reni nem mert közelíteni Cortezhez azóta, hogy azon a híres, nagybetűs SZEPTEMBER 8.-ÁN. Cortez azonban megpróbál közelebb kerülni, ami valamennyire sikerül is, egészen az ötödik részig. Gondolom kitaláltátok már, hogy mi fog ott történni. De vajon mikor?

A további részeket nem szeretném felsorolni, mert nem szeretnék sok-sok spoilert, ha esetleg valaki nem olvasta. Mindössze csak annyit fűznék a történethez: NAGYON JÓÓÓ!

Én magát a történetet ötből öt csillagra értékelném, mert a történet vicces és nagyon jó, nagyon lehet élvezni. Az írónőnek pedig fantasztikus a humora.

6/30/2016 No megjegyzés

Most olvasom:

Üdv itt!

Látogatók

Rendszeres molyok

Kövess minket!

Népszerű bejegyzések

Címkék

Blog Archive