Igen, ismét egy Becca Prior által írt könyvek a bemutatóján voltam. Bevallom őszintén, kettős érzelemmel mentem el. Hogy miért? Mert ott volt egy személy, akit ha megláttam, csak hasította tovább a vágást a szívemen. De a napokban már kibőgtem magam, ezért is írom nektek ezt a beszámolót. 

 Én mielőtt a kötetek megjelentek volna, közel sem gondoltam volna, hogy dupla könyvet fognak az olvasók a kezükbe venni. Hiszen nem egy, hanem két regénye jelent meg az írónőnek, mégpedig a Festett testek sorozat két záró kötete. Fantasztikus volt ismét találkozni az íróval és nevetni - még annak ellenére is, amilyen kedvvel odamentem. 

 Hiába tudtam, hogy nem tudom megvenni a könyveket, akkor is elmentem, mert amilyen lelkiállapotban vagyok, ez csak jót tesz. Vagyis azt hittem. A bemutató után két napig bőgtem, a szobatársaim pedig semmit sem értettek. De nem is akartam, hogy megértsék, hiszen ez az én harcom volt a saját lelkemmel, ami még mindig tart, ezt pedig írás formájában próbálom kiadni magamból. 

 Mikor odaértem, halkan helyetfoglaltam a leghátsó sorban, hiszen tizenöt perc késés után már nem nagyon találtam előrébb helyet és nem is akartam megzavarni a bemutatót. Egészen addig sikerült is ez a tervem, míg a pisilési inger (amit a kollégiumtól a helyszínig tartogattam) le nem győzött. Ugyanis a terem elejében volt a mosdó, így muszáj volt előresétálnom. Az írónő persze azonnal kiszúrt és kezdvesen köszöntött és mondta, hogy foglaljak helyet. A szünetig a mosdó bejáratából figyeltem az előadást egy másik lánnyal együtt, aztán pedig elvittem dedikáltatni az egyik ismerősömmel a most olvasott könyvemet: A tanítvány második részét. 

 A bemutató után még négyen elmentünk mekizni, ami nagyon jól esett, hiszen elfelejtettem elhozni a kollégiumban a hétvégi vacsorámat, így kaja nélkül voltam. Másnap viszont az nem nagyon zavart, hiszen V-tech-vel a fülemben elkeztem egy új történetet az egyik számnak és a rám telepedett depressziónak köszönhetően. Azóta pedig megint álarcban járok. Mint mindig. Viszont a bemutató legalább jó volt, élvezetes és vicces. 

 Hálás vagyok, hogy itt vannak nekem. 

Valter és Vivien története boldog véget ért. Az igazság győzött, a rossz megkapta méltó büntetését. Az igazi küzdelem mégis csak most kezdődik… 

Vivien átgondolatlan döntése nem maradt következmények nélkül: Valter elveszítette a lányba vetett bizalmát. 

Vivien feladata, hogy helyrehozza mindazt, amit tönkretett. 

A sérelmeken nem egyszerű túllépni, úgy tenni, mintha meg sem történtek volna. 

Míg Valter a belső démonjaival küzd, megjelenik a valódi ellenség, és az életük lesz a tét. 

Vajon meddig képesek elmenni az igaz szerelemért? 

És a túlélésért? 

Miként építhető újra egy porba tiport szerelem?

Küzdj és megérint a fény.

Vélemény: 

 Hirtelen nem is tudom, mit mondhatnék még az első rész után. Szerintem azt csak fokozni tudom. Annyit mondok az írónőnek: Köszönöm. Köszönöm Valtert és Dénest. Leszögezném, ez nem spoiler akart lenni, csak egy apró figyelmeztetés. Zsepit viszont készítsenek be. Amilyen rövid a történet, egy-egy részen olyan megindító. Most pedig tűkön ülve várhatok a többi olvasóval. Messze van még a harmadik rész.
 Lényegében csak annyit mondanék: Köszönöm, hogy megírtad és köszönöm, hogy nem ott hagytad abba, hogy tervezted elsőre. Egy fantasztikusan megírt, csodálatos történetet kaptunk ismét a kezeink közé Valterék személyében. Akikkel néha együtt sírtunk, nevettünk. Köszönöm, hogy megírtad, mert kellett ez, és kelleni fog a jarmahar rész, hogy teljes legyen a történet. A vége pedig... No comment. Imádtam a végét, hiába olyan, amilyen.
 Egy szónak is száz a vége: Siess a harmadikkal. 

A ​tizenöt éves Vivien beleszeret Valterba, az új szomszéd fiúba, aki gyönyörű szemével, verseivel és szavaival hódítja meg a lányt. Édesanyja, amint megtudja, hogy lánya kivel találkozik, eltiltja tőle. Vivien semmit sem ért, addig a percig, amíg meg nem tudja a szörnyű igazságot. 

„– Miért nem barátkozhatok Valterrel? 

– Aki bókol, és rózsát ad, az nem barátkozni akar – jegyezte meg szúrósan. Én lesütöttem a szememet. Anyám tovább folytatta, nyugodtabb hangon. 

– Azért Vivi, mert a fiú nem hozzád való. Valter egészen máshogy látja a világot, mint mi! 

Ebből egy kukkot sem értettem. Ennek így nem volt értelme. Nincs is egyforma ember a világon. Mindenki egy picit más, de ettől még nem rossz. Anyám biztosan látta az arcomon, hogy nem győzött meg, ezért folytatta. 

– Hogy fogalmazzak neked… – sóhajtott. 

Kezdett egy kicsit megrémíteni. Valamit elhallgat előlem…” 

Izgalmas, lebilincselő, megrázó, szerelmi történet! 

„Mikor a szőke hercegemről ábrándoztam, nem pont egy problémás gyermekkorral megáldott bűnözőt képzeltem el.”

Vélemény: 

 A regény egy olyan fordulatokkal és vicces jelenetekkel meg tarkított írás, amit azt hiszem, soha nem feledek. Vagy legalábbis mindig nyoma lesz bennem. Valter rosszfiús viselkedése és Vivien lázadó személyisége mindig is velem lesz a továbbiakban. Ezzel a regénnyel nem csak egy új olvasmányt kaptam, hanem itt mondtam azt, hogy ha életre lehetne kelteni a szereplőket, itt biztos megtenném. Vivienben megtaláltam a tizenöt éves énemet. A lázadó és a szófogadatlan kislányt. Vivien hasonlóan viselkedett a könyvben mint én a valóságban. Kivéve hogy nekem nem volt Valterem.
 A Valte és Vivien nem csak egy átlagos olvasmány volt, minden sora hozzáadott valamit a történethez. Hol sírtam, hol nevettem, hol pedig a kettőt egyszerre, ám egy percre sem hagyott unatkozni a regény. Minden sorával izgalmat vitt a történetbe.
 Egy szónak is száz a vége: Köszönöm az írónőnek, hogy lehetőséget adott eme csodás történet olvasására. Soha nem fogom elfelejteni.
 Mindig is ott lesz velem mostmár Vivien, na meg Valter is. Na, meg persze a drága Gáborunk, akit te Valter magyarhangjának hívsz és amikor átküldted a verseket, vagy fél órát sírtam.

Sírjatok velem ti is ide kattintva

ÚTMUTATÓ: Az utolsó tíz oldalhoz készíts be zsepit.

Kedvenc idézet(ek):

"Már nem nézett, hanem csak a levegőbe bámult mérgesek. Mintha feldühítették volna valamivel. Bárcsak eltörölhetném a bánatát."

Mikor ​elrabolják, Brian Hayes pontosan abba az életbe csöppen, amit mindig is szeretett volna elkerülni. Bár apja az alvilág koronázatlan királya, Bry eddig azon volt, hogy ő más emberré váljon, és megfeleljen halott édesanyja egykori elvárásainak. 

Az élet azonban mindig tartogat meglepetéseket, és a leggondosabb számításba is hiba csúszhat. Briannek fel kell idéznie a gyermekkorában tanultakat, ha túl akarja élni a borzalmakat. Arra azonban nem lehet felkészülni, hogy épp akkor éri utol a szerelem, mikor a puszta léte is veszélybe kerül. Pláne arra nem, hogy a fogvatartója lesz a szíve választottja. 

Elrablója, Jake Harris egy jelentéktelen alak, aki az öccse életéért cserébe elvállal egy munkát, de arról fogalma sincs, mibe keveredik. Mikor szembesül a zord valósággal, és rájön, hogy nemcsak a testvére, hanem a saját biztonsága is veszélybe kerül, olyan döntést hoz, amivel mindkettejük életét kockára teszi. Csakhogy nincs választása…

Ez azonban nem csak egy egyszerű krimi. Sokkal inkább az emberi természet sokszínűségéről szól, és arról, hogy a múltbeli események mennyire meghatározzák mostani döntéseinket. 

Brian és Jake szerelme, sorsuk nem várt fordulatai, az őket körülvevő világ történései rengeteg izgalommal és érzelemmel töltik meg az oldalakat. 

Becca Prior már megszokott, szókimondó stílusában, rengeteg erotikával, humorral és akcióval fűszerezett története egy olyan világot mutat be, ahol a rosszfiúk is lehetnek szerethetők. 

Azoknak ajánljuk, akik nyitottak a meleg-erotikára, és szeretik az feszültséggel teli, gyorsan pergő jeleneteket.

Vélemény:

 A Stockholm szindróma nekem a második könyvem volt az írónőtől. Hasonlóan imádtam, mint az első tőle olvasott regényt, mely a Tanítvány első része volt. A könyvet azonban mondanom sem kell, a legjobbkor olvastam el. Családi veszekedések közepette, amikor rám is rám akarták aggatni ezt a jelzőt. Ettől függetlenül azonban élvezzem Jake és Brian történetét. 

 Már az eleje, az elrablása pillanata izgalmasan indult, onnantól kezdve pedig nem volt megállás. Az írónő hozta a saját szókimondó formáját és megmutatta azt, milyen, mikor valaki nem a testbe és az arcba, hanem a lélekbe szeret bele. Csodálatos szerelemnek lehettem tanúja és bár csak fikció, örülök, hogy a részese lehettem. Egyetlen percre sem untatott a regény, mindig vártam, mi fog történni a következő és az azt követő oldalakon.
 Az első oldalaktól kérdezgettem magamtól, hogy ennek vajon miért nincsen második része. Az utolsó oldalon azonban megkaptam rá a választ. Nem is baj, hiszen így kerek ez a történet, ahogy és amilyen hosszúsággal megíródott. Kezdetekben, mikor Briant elraboltatták már ott feljött bennem az izgalom, hogy "Vajon miért?" Aztán valamikor erre is választ kaptam. A végére egyetlen kérdés sem maradt bennem. Azt pedig külön imádtam a történetben, hogy az írónő a testvéri kapcsolatot ilyen jól kidolgozta. Értem ez alatt például, hogyan mennyire összekötötte őket az, amikor Mike kórházba került vagy amikor az öccse megtudta, hogy Jake meleg.
 Egy fantasztikus könyvet kaptunk a kezünkbe mi, olvasók. Biztos vagyok benne, hogy elevenen fog élni továbbra is az emlékeimben ez a történet (tekintve, hogy már öt hete befejeztem és csak most írtam meg az értékelést).

Kedvenc idézet(ek):

"- Akkor összecsomagoltatok - mondta Brian, és megcsókolta a vállára simuló kezet.
- Jól van. De a bilincset se hagyjuk itthon! - súgta a fülébe Jake, és apró puszit nyomott az arcára.
- Tudod, hogy anélkül is örökre a rabod vagyok - válaszolta Bry, szürke szemeivel
pásztázva az imádott vonásokat. - Azt hiszem, a Stockholm-szindróma nálam már sosem múlik el."

Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a feladatok egyre megterhelőbbek, egyre fájóbb a családtagok hiánya, és a négy gyökeresen eltérő személyiségű diáknak egyre nehezebb igazi csapatként együttműködnie. Bizonyos helyzetek még a Szirtes gimi páratlan logikájáról és éles eszéről ismert matekosát, Újvári Hannát is komoly kihívások elé állítják. Vajon a csapat érdekei a fontosabbak, vagy a verseny során kialakult kapcsolatok? Van-e értelme sportszerűnek maradni, ha más is piszkosan játszik? Egyáltalán, lehet-e ez a játék több, mint egy jelentéktelen vetélkedő, amiről még senki sem hallott, és ahol színes ruhás diákok versenyeznek egy műany kupáért? És nem mellesleg: okos dolog-e beleszeretni valakibe, aki az egyik rivális csapat öltözékét viseli? 

A Maradj velem az Iskolák versenye-trilógia második része.

Vélemény:

 Laura könyveinek mindig úgy állok most már neki, hogy tőle nagyon új dolgokat nem várhatok. Most is így vagyok, viszont jó olvasni. Bár Hanna karaktere kicsit távol áll tőlem a depresszív hangulata miatt. Ám ennek ellenére sem untam egy percre sem.
 Humor. Ez az, amiből Laura könyveiben soha nincs hiány. Hisz mindig megkapjuk tőle. Töményen, mint az alkoholt.
 Furcsa volt tizenhét évesekről olvasni, holott nálam csak egy évvel fiatalabb korosztály, de mégis más. Emlékszem, hogy én milyen voltam tavaly. Sok mindent másképp láttam, mint most.
 Ám Hanna sem átlagosan éli a tinikorát. Túl hamar fel kellett nőnie, mert túl nagy feladatot állított maga elé: megóvni az apját. Hiszen egy olyan gyerek, aki elvesztette az anyját... Hanna szemén keresztül láthatjuk, milyen nehéz ezzel megküzdeni. Hiszen a könyv negyedében visszaemlékezések vannak. Ezáltal pedig megismerjük Hanna múltját.
 Az írónő nagyon szépen fejlődik előre és a Szent Johanna Gimi után - ami sokunknak még mindig nagy kedvenc - egyre jobbakat ír. Ám kíváncsi lennék és fel is teszem magamnak a kérdést: Vajon milyen lenne más műfajt olvasni tőle? Esetleg fantasy-t vagy sci-fit, netalán pszicho thrillert... Rossz eszmefuttatás. Maradjon csak meg a tiniregényeknél. Jó lesz visszatekinteni húsz-harminc év múlva, milyen avagy mihez hasonló voltam tizenévesen.

Kedvenc idézetek: 

"– Szóval meg akartad ijeszteni – értelmeztem. 
– Tulajdonképpen igen. Csak még nem találtam ki, hogy mivel. Szerinted a lineáris peremértékektől megijed? – kérdezte. 
– Attól mindenki – nevettem fel."

Kedvenc szereplő: