Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a feladatok egyre megterhelőbbek, egyre fájóbb a családtagok hiánya, és a négy gyökeresen eltérő személyiségű diáknak egyre nehezebb igazi csapatként együttműködnie. Bizonyos helyzetek még a Szirtes gimi páratlan logikájáról és éles eszéről ismert matekosát, Újvári Hannát is komoly kihívások elé állítják. Vajon a csapat érdekei a fontosabbak, vagy a verseny során kialakult kapcsolatok? Van-e értelme sportszerűnek maradni, ha más is piszkosan játszik? Egyáltalán, lehet-e ez a játék több, mint egy jelentéktelen vetélkedő, amiről még senki sem hallott, és ahol színes ruhás diákok versenyeznek egy műany kupáért? És nem mellesleg: okos dolog-e beleszeretni valakibe, aki az egyik rivális csapat öltözékét viseli?
A Maradj velem az Iskolák versenye-trilógia második része.
Vélemény:
Laura könyveinek mindig úgy állok most már neki, hogy tőle nagyon új dolgokat nem várhatok. Most is így vagyok, viszont jó olvasni. Bár Hanna karaktere kicsit távol áll tőlem a depresszív hangulata miatt. Ám ennek ellenére sem untam egy percre sem.
Humor. Ez az, amiből Laura könyveiben soha nincs hiány. Hisz mindig megkapjuk tőle. Töményen, mint az alkoholt.
Furcsa volt tizenhét évesekről olvasni, holott nálam csak egy évvel fiatalabb korosztály, de mégis más. Emlékszem, hogy én milyen voltam tavaly. Sok mindent másképp láttam, mint most.
Ám Hanna sem átlagosan éli a tinikorát. Túl hamar fel kellett nőnie, mert túl nagy feladatot állított maga elé: megóvni az apját. Hiszen egy olyan gyerek, aki elvesztette az anyját... Hanna szemén keresztül láthatjuk, milyen nehéz ezzel megküzdeni. Hiszen a könyv negyedében visszaemlékezések vannak. Ezáltal pedig megismerjük Hanna múltját.
Az írónő nagyon szépen fejlődik előre és a Szent Johanna Gimi után - ami sokunknak még mindig nagy kedvenc - egyre jobbakat ír. Ám kíváncsi lennék és fel is teszem magamnak a kérdést: Vajon milyen lenne más műfajt olvasni tőle? Esetleg fantasy-t vagy sci-fit, netalán pszicho thrillert... Rossz eszmefuttatás. Maradjon csak meg a tiniregényeknél. Jó lesz visszatekinteni húsz-harminc év múlva, milyen avagy mihez hasonló voltam tizenévesen.
Humor. Ez az, amiből Laura könyveiben soha nincs hiány. Hisz mindig megkapjuk tőle. Töményen, mint az alkoholt.
Furcsa volt tizenhét évesekről olvasni, holott nálam csak egy évvel fiatalabb korosztály, de mégis más. Emlékszem, hogy én milyen voltam tavaly. Sok mindent másképp láttam, mint most.
Ám Hanna sem átlagosan éli a tinikorát. Túl hamar fel kellett nőnie, mert túl nagy feladatot állított maga elé: megóvni az apját. Hiszen egy olyan gyerek, aki elvesztette az anyját... Hanna szemén keresztül láthatjuk, milyen nehéz ezzel megküzdeni. Hiszen a könyv negyedében visszaemlékezések vannak. Ezáltal pedig megismerjük Hanna múltját.
Az írónő nagyon szépen fejlődik előre és a Szent Johanna Gimi után - ami sokunknak még mindig nagy kedvenc - egyre jobbakat ír. Ám kíváncsi lennék és fel is teszem magamnak a kérdést: Vajon milyen lenne más műfajt olvasni tőle? Esetleg fantasy-t vagy sci-fit, netalán pszicho thrillert... Rossz eszmefuttatás. Maradjon csak meg a tiniregényeknél. Jó lesz visszatekinteni húsz-harminc év múlva, milyen avagy mihez hasonló voltam tizenévesen.
Kedvenc idézetek:
"Pont annyira volt igaz, mint egy szétfilterezett, beállított Insta-kép. Csak látszat, semmi több."
"– Veled maradok, te pedig maradj velem."
16. oldal
"– Veled maradok, te pedig maradj velem."
32. oldal
"De az ember néha kénytelen olyat tenni a cél érdekében, amihez nincs kedve."
155. oldal
– Tulajdonképpen igen. Csak még nem találtam ki, hogy mivel. Szerinted a lineáris peremértékektől megijed? – kérdezte.
– Attól mindenki – nevettem fel."
319. oldal
Kedvenc szereplő:
Kornél:
Kornélt minden LL rajongó szerette, ahogy nézem, nem vagyok vele egyedül. Ennek pedig örülök. Talán rá mondhatnám azt Laura férfi főszereplői közül, hogy tényleg valós személynek lehetne nevezni.
Ellenszenves karakter:
Máté:
Az első kötetben sem lett színpatikus. Itt végépp nem. Csak a harmadik regénynél ne legyen az az érzés bennem, hogy legszívesebben kivágnám az ablakon.
0 megjegyzés