Itt jártam ma #5: Halena Silence és Kemese Fanni közös író-olvasó talalkozó

by - 10/09/2016



 A tegnapi napon Kemese Fanni és Helena Silence a Pólus centerben lévő Könyvmoly store-ban beszélgetett olvasóival, különböző témákról, mint például, hogy melyik könyv volt az, ami megnevettetett minket, vagy mitől függ, hogy egy írónak mennyire vicces a könyve és ebből adódóan mit várhatnak az olvasók a következő könyvnél, ha például nem egy első könyves szerzőről beszélgetünk. Helena és Fanni nagyon jól elbeszélgetett az olvasóival, ráadásul még meg is lepett minket a két szerző. Mindenki, aki jelen volt kapott két kézirat félét. Az egyik Helenának gondolom egy másik története, a másik pedig Kemese Fanni A napszemű Pippa Kenn című trilógiájának előzménye, ezekről pedig ha szeretnétek be is számolok a blogon. A két szerző tényleg nagyon kedves volt és látszik, hogy tényleg törődnek az olvasóikkal, mert én már találkoztam olyannal is, akik szépen szólva letojták az ő művét olvasó embereket. 

 A dedikáláson minden olvasó kérdezhetett egyet az adott témában, amit Helena és Fanni felírtak és arról beszélgettünk és bár ez így kicsit unalmasnak hangzik, de épp ellenkezőleg. Ez így nagyon jó volt, mert legalább nem állt be semmilyen kínos csend, hogy senki nem tud semmit mondani, hanem mindenki kimondta azt, amit a témával kapcsolatban gondolt. Helena, Fanni és a jelen lévő olvasók is. :) 
 Egyszerűen imádtam és örültem, hogy találkozhattam azzal az íróval, akinek sikerült velem megszerettetnie a fantasy-t, még akkor is, ha ebben a két kötetbe csak egy minimális szál van. 

 A furcsa számomra az volt, hogy amikor odamentem, Helenához, akkor egyből köszönt, hogy Szia Laura! pedig még nem is találkoztunk, mert ha Leiner Laurához mentem volna író-olvasó találkozóra, akkor megérteném, hiszen ő már a nevemet se kérdezi meg. Viszont Helenán meglepődtem, aztán rájöttem, hogy valószínűleg onnan ismert fel, mert indulás előtt írtam rá facebookon. :D 

 Fanniról pedig csak annyit mondanék, hogy bár még nem olvastam a könyveit, viszont most már tudom, hogy bátran nekikezdhetek, hiszen, ha egy szerző ilyen kedves, akkor baj már nem lehet a könyvvel se. :) Csak azt még nem sikerült megkaparintanom. De ami késik, nem múlik. Viszont ARRRRRG!!!! Leszpoilerezték az utolsó részt. Ez nagyon nem tetszett, de nem is nagyon haragudtam, mert ha azt nézzük, akkor a Szent Johanna Gimit is így olvastam ki. Tudtam, hogy Reni és Cortez össze fog jönni. Mégis kíváncsi voltam a történetre. :) 

 A beszélgetés után mindenki dedikáltatta a saját kötetét azzal a szerzővel, akiét éppen magával hozta. Mondanom sem kell én két baromi vastag (Helena Silence: Enigma, Ezüsthíd) bepakoltam egy apró táskába. :D Viszont a két "kéziratnak", amit kaptam nagyon örültem. Az egyik ugye Fanni Pippa Kenn-trilógiájának előzménytörténete, amit akkor is elolvashatsz, ha még nem olvastad a trilógia eddig megjelent két részét. :) Én se teszek másképp, bár azokról szerintem nem lesz vélemény a blogon, mert nem túl sok értelme lenne, hiszen nyolc, illetve tizenöt oldalasak. Mivel még nem olvastam az Ezüsthidat, csak az Enigmát, ezért nekem ez kicsit rossz volt, hogy egy szálat a sokból lelőttek, hiszen egy könyv akkor jó igazán, ha nem tudod a végét. Nem igaz? 

Ti olvastátok már a négy könyv közül valamelyiket? Ha igen, akkor várjátok a lányok következő köteteit? :) Ahogy értesültem, Helenának nem idén fog megjelenni a következő könyve, de megígérte, hogy biztosan lesz következő, ami viszont már ugye nem Léna életéről fog szólni, mint ezt gondolhatjuk is. De akkor vajon mi lesz? Nekem se árult el semmit, úgyhogy együtt izgulok veletek.

Még egyszer köszönöm a mai napot a szerzőknek. :)
Ezt a képet csak Helena feje miatt. :D

You May Also Like

0 megjegyzés