Leiner Laura: Valahol

by - 10/18/2016

Fülszöveg:

Márk vagy Tomi? Bexi sokáig azt gondolta, hogy ez a kérdés nem létezik: Márkkal való kapcsolata már a múlté. A legutolsó szakításuk óta eltelt időben Bexi élete végre nyugvópontra jutott, és ebben fontos szerepe volt Tominak is az Üres Utcák együttesből. A nyári turné azonban felforgatott mindent a zenészek életében.
Fesztiválok, koncertek, fülledt turnébusz, őrült bulik Aszádékkal, zsarolás… Valahol a Balaton-parton.

Vélemény:

Nem is tudom, mit mondjak. Olyan volt, mint minden jó könyvnél: siettem, mert tudni akartam, hogy mi lesz a vége, de nem akartam az utolsó oldalára érni a könyvnek, mert fájt belegondolni abba, hogy ez az utolsó előtti rész. Nemsokára pedig jön az utolsó. :( De Laurának hála a jó égnek még lesznek könyvei és amilyen mázlink van, így csak egyre jobbakat várhatunk tőle.
 Na, akkor a cselekményről egy kicsit. Az elején még ugye benne van Tomi, akit annak, aki olvasta eddig a sorozatot nem kell bemutatnom, aki engem a kezdeteknél még nem irritált, de aztán egyre jobban kezdett.
 Nem tudom, hogy melyik Leiner Laura olvasó hogy van vele, de nekem ez és az első rész tetszett a legjobban, mert én valahogy nem csak a szerelmes szálat néztem ebben a sztoriban, hanem a szakmai részt is, így azon tépődök, hogy mi lesz Bexi karrierjével a következő részben. Remélem jól dönt. 
 Na, mindegy. A kedvenc szereplőm az egész sorozatban - különösen ebben a részben - Nagy Márk volt. Egoista "majom". Hiányozni fog, ha vége a sorozatnak, de legalább jön valaki a helyére. Hopp. Remélem ezt Márk nem olvassa, vagy kitekeri a nyakam. :D 
 Amikor belekezdtem a könyvbe egy ugyan olyan, mondhatni laza részre számítottam, mint az eddigiek, de nem. Ez sokkal jobb volt. A cselekmény, a poénok... De most komolyan. Én szinte minden második oldalon röhögtem, ha nem mindegyiken. Jó beszólások voltak. A másik kedvenc szereplőm pedig Lili volt. Tíz éves és olyan jó beszólásai voltak néha, hogy csak néztem, hogy egy tíz éves kisgyereknek, hogy lehet ilyen jó a humora. Ezek is csak könyvben történhetnek meg. Márkban viszont nem csalódtam. (SPOILER!!!) Tehát, amikor magával cipelte a szupermarkettből vagy honnan a karton-Nagy Márkot azon szétröhögtem magam. 
Balogh úrtól viszont agybajt kaptam. De komolyan. Ha nem szeretném úgy a könyveimet, mint a saját családtagjaimat, akkor nem tudom, hogy hányszor dobtam volna földhöz idegességemben. Szegény Bexit már tényleg megértettem, hogy fontolóra vette, amit ajánlottak neki. Remélem helyesen cselekszik és ott marad ahol (vagy aki mellett?) kell lennie.

Kedvenc szereplő:

Márk

Kedvenc idézet: 

"– Jó, mert csak arról van szó, hogy ő a volt barátod, akinek írtál egy rakás számot, aki megnyerte a műsort, amit én elbuktam, aki folyamatosan versenyez velem, és akiről ma azt hallottam, hogy olyan rohadt nagy volt a szerelem köztetek… De miért érdekelne? – nevetett lazán.
– Tudod, milyen aranyos vagy, amikor féltékeny vagy? – mosolyogtam rá."

Kedvenc jelenet:

Amikor Balogh nyaralójában kimennek a partra beszélgetni (Márk és Beki) kettesben.

Borító: 

Nem túlzottan értem, hogy miért épp violinkulcs van rajta, de nagyon megörültem, amikor megláttam, mert nem sokkal előbb tetoválták a csuklómra ezt a mintát.

Kicsit röviden a könyvről:
Író: Leiner Laura
Oldalszám: 446.oldal
Kiadó: L&L Kiadó
Kiadás ideje: 2016 október 14. Péntek

You May Also Like

0 megjegyzés