A szerelem lehet erősebb, mint a családi kötelék?

Ian Bryton nem az én súlycsoportom. Igazi nehézfiúnak tűnik a képek alapján, de meg kell hagyni, állati jó pasi. Imádom a csibész mosolyú, dögös szívtiprókat. Ha pedig még bomba testük is van, néhány szexi tetoválással, na annak már tényleg nehezen tudok ellenállni. Nem tehetek róla, bukom az ilyen fazonokra. Izgalmasak, érzékiek, férfiasak és veszélyesek.

A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Green megírta a lázadó Maya Cross érzéki, humoros, ám szívszorító történetét. A kötetből megtudhatjuk, mi történik, ha egy olyan pasi keveredik a családba, aki már első ránézésre is igazi rosszfiú, akit semmi más nem érdekel, csak a csajok, a pia, a tetkói és a több száz lóerő a lába közt. Vagy talán mindez csak a látszat?

 Kezdeném az értékelésemet az Elfojtott indulatok "nulladik részével", ami egy novelláskötet Alex Cross lányának, Mayának a szemével nézve. Végigkísérhetjük a tinikorát és a felnőtt életét mindezt egyetlen negyvennégy oldalas novellába sűrítve. Megtapasztalhattuk, hogy Alex milyen féltékeny apa, ugyanakkor abba is bepillantást nyerhettünk, hogy Maya hogyan találja meg a szerelmet annak az embernek a személyében, akit úgy hívnak: Ian Bryton. Szerintem egy aranyos kis "felvezetése" volt a "nagy kötetnek" és örültem, hogy olvastam, mert már hiányzott Anne L. Green stílusa.

"De tudtam, hogy ezt a csatát nekem is meg kell vívnom, mert ha ha nem teszem, az egész életem az általam csodált két férfi bűvkörében élem le, amiből ritkán származik egyenrangú, mindkét fél számára kielégítő kapcsolat." - 8. oldal

 No és itt jön az, hogyan született a novella folytatásaként egy teljes kötet. Anne L. Green-től ez volt a második regényem. Habár én az első regénye óta követtem őt és a munkásságát, valamiért nem nagyon mertem belekezdeni a regényeibe. Aztán egyszercsak nekikezdem a Törékeny vonzerőnek. Ugyan nem az volt az első könyve, de kezdésnek nekem tökéletes volt. Aztán egy hosszú kihagyás és most, mikor láttam, hogy jön az új könyve elolvastam miről szól azonban a fülszöveg utolsó sorainál megakadtam, mikor láttam, hogy a Cross család történetéhez kapcsolódik. Azonban a szerző megnyugtatta a hozzám hasonló olvasókat és velük együtt engem is, hogy attól még ez a regény és a folytatása is különálló regényként is megállja a helyét, habár nem árt, ha tisztában vagy vele, ki kicsoda. Én bár nem olvastam Adam történetét, tehát az Elvarratlan szálakat (de ez után szerintem azzal folytatom), de tudtam, kicsoda Adam, így értettem a történetet, hiszen úgy lett megírva. A Cross családból ebben a kötetben engem egy valaki idegesített egyetlen jelenet erejéig, mégpedig Aiden. Oké, értem én, hogy féltette a testvérét (Maya születésnapjának jelenetében), de attól még nem kellett volna (véleményem szerint) ilyen dúrván vélekednie Ian-ről. Csupa előítélet volt abban a jelenetben, amit nem tudtam magamban helyretenni. Idegesített, mert meg sem próbálta megismerni és lerombolni az előítéletek alapján épített falakat. A végére azonban teljesen megváltozott a véleményem és az egyik kedvenc karakterem lett. 

 Ian Bryton és Maya Cross történetét először egy novellában volt olvasható, mint ahogy azt fentebb is említettem, melynek egy része bele is került a könyvbe prológusként. A könyv első fejezetét ebből az okból kifolyólag Ian kapta meg. Már itt bepillantást nyerhettem az ő világába és az ő "titkos életébe", amit a Maya-val való találkozás sem fog megrengetni. Kivéve egy dolgot, hiszen rájön nem egy, nem két dologra. Na ezért is jó a könyv. Megmutatta nekem és szerintem minden eddigi olvasónak, hogy nem feltétlen jó az, hogyha tartozol valahová. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy azok, akiket az ember sok éven keresztül a barátjának/haverjának hisz... Nem feltétlen az. Ezzel most nem szeretnék semmi spoilert elárulni, de bennem ez nagyon mély nyomot hagyott a történet során. Hiszen a Hell's Angels tagjai mindig haverként/bajtársként tekintettek Ianre, azaz, ahogy ők emlegették Hammerre, azonban... Ez tényleg barátság? Tényleg ilyen egy bajtárs? Sok kérdést felvetett bennem ez a jelenet. Azonban Ian nem teljesen olyan, amilyennek megismerjük az első jelenetekben. Nem feltétlen az a macsó rosszfiú. Hiszen minden férfinak van valami érzékeny pontja, a férfiak sem kőszívűek. Azonban neki sincs a történet során és a visszaemlékezésekből megtudva nem is volt könnyű élete. Folyamatosan küzdenie kellett. Küzdenie az apja elismeréséért. Megmutatja az olvasónak meddig képes elmenni egy nőért, az írónő leírja az érzéseit, melyen keresztül megismerhetjük az igazi Ian Brytont. Azoban az is felmerült bennem a történet során, amikor Maya kérte Iant, hogy hagyja abba, amit csinál (a boxot), hogy... Ezt könnyű mondani. Nézzük meg egyszerűen Ian szemszögéből. Nem ilyen egyszerű. Az én gondolataim szerint neki ez egy menekülőút volt, egy újabb lehetőség, hogy visszakapja a régi életét. Hogy visszatérhessen a box világába. Ezt nem lehet olyan könnyen elereszteni. 

"– Soha ne adj semmit, hogy megtarts valakit, aki még arra sem képes, hogy kimondja, hogy szeret (…)" - 95. oldal

 Azonban Maya Crossról se feledkezzünk meg. Őt az olvasók egészen kiskorától megismerhették, én csak annál a tizenhat éves kicsi lánynál kezdtem, akit féltett az apja minden pasitól, aki csak az ő hercegnője közelébe ment. Anne L. Green eredetileg egy rossz fiú-jó kislány szálat vezet fel a történetben, mígnem szép lassan megismerjük a férfit, aki elrabolta Maya szívét. 

 Mivel a könyv megjelenése előtt olvastam az Elfojtott indulatok novellát, amit az írónő beleépített a történetbe, így az első tizennyolc oldalt, ami a prológus volt, kapásból átugrottam és az első fejezettel kezdtem. Viszont a prológusban nem az egész novella van benne, így a történet során itt-ott akadtak ismerős részek, de örömmel olvastam újra őket, főleg a kedvenc jelenetemet, mikor Ian lemászott Maya szobájának ablakából. Az nagy kedvenc jelenetem lett a történet során. A végéről nem is beszélve. Mindenre számítottam csak erre nem. Az utolsó fejezetek és oldalak hol nevetést, hol könnyeket csaltak elő belőlem. Mindenféle vég lejátszódott a fejemben, de ilyen nem. 

 Izgatottan várom a folytatást, kíváncsi leszek, mit tud még kihozni a történetből az írónő. 

Na és utolsó szóként egy nyereményjátékkal érkeznék azon ALG olvasók számára, akik még nem szerezték meg a könyvet, de szeretnék elolvasni.

Ehhez nem kell mást tenned, mint megválaszolni egy kérdést. 

Ambrose ​Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta
a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is.

Vélemény:

Nem... Nem tudom, mit mondjak erről a könyvről. Egy biztos: Ha azt kérnék, hogy fogalmazzam meg egy szóban az egész regényt, biztos, hogy nem tudnám. Nem. Nen tudnám, mert ez a könyv nem egyszerűen csodálatos. Ez a történet egyszerre csodálatos, szívbemarkoló és szomorú. Nem hiába szeretik ennyien. Viszont ha te még nem olvastad, akkor olvasd el.
 Maga a történet tipikus olyan sztori, amivel ma már dunát lehetne rekeszteni, de ebben mégis van valami különleges. Bailey karaktere egy olyan szálat ad hozzá a történetet, melybe csak beleszeretni lehet.
 A többi karakter pedig minden regényben megtalálható, csak más formában. Nézzük csak:
Ambrose: Tipikus szépfiú, aki az elején észre sem veszi a lányt, majd rájön, milyen is ő valójában.
Fern: Béna, picit alacsony, csúnya kislány, aki szerelmes a nagymenő sportolóba.
Rita: A kicsit szerencsétlen barátnő, aki először rossz társat választ.
Becker: A rosszfiú, aki csak halássza kifelé a csajokat, akik csak arra kellenek, hogy az ágyba vigye őket.
Kedvenc idézet:

"Legyél önmagad, kovácsolj előnyt a hátrányaidból, és kerekedj felül az ellenfeleiden."
"Mi a jó a repülésben, ha nincs senki a zsinór másik végén?"

" - Mit akarsz tőlem, Ambrose? - zokogta Fern a tenyerébe. Ambrose megragadta a lány csuklóját, mert látni akarta az arcát.
 - A testedet akarom. A szádat. A vörös hajadat. A nevetésedet akarom, és a grimaszaidat. A barátságodat akarom, és azt, hogy megoszd velem a bölcsességeidet. Shakespeare-t akarom, Amber Rose regényeit és a Bailey-vel közös emlékeiteket. És azt akarom, hogy velem gyere.
Fern leengedte a kezét az arca elől, és bár még nedves volt a szeme a sírástól, elmosolyodott, és belemélyesztette a fogát az alsó ajkába. A könnyes szem és a mosolygó száj különösen elbűvölő párost alkottak, és Ambrose nem tudta megállni, hogy ne hajoljon oda Fernhez, ne harapjon bele óvatosan az alsó ajkába, és ne szabadítsa ki a foga szorításából. Gyengéden megcsókolta, de aztán elhúzódott, mert szerette volna folytatni a beszélgetést.
 - Csak attól félek, hogy amikor legutoljára rábeszéltem valakit, hogy jöjjön velem egy olyan helyre, ahová amúgy nem ment volma, tragédia lett a dologból. - Ambrose az újja köré csavarta Fern egyik hajtincsét, és elmélázva lebiggyesztette a száját.
 - Azt akarod, hogy veled menjek az egyetemre? - kérdezte Fern.
 - Valami olyasmi.
 - Valami olyasmi?
 - Szeretlek, Fern. És szeretném, ha hozzám jönnél.
 - Tényleg? - sikoltott Fern.
 - Tényleg. Fern Taylornál nem találok jobbat.
 - Tényleg nem? - sikkantott a lány.
 - Tényleg nem. - Fern hitetlenkedő arckifejezése láttán Ambrose nem tudta megállni nevetés nélkül. - És ha hozzám jössz, életem hátralévő részét azzal fogom tölteni, hogy boldoggá tegyelek, és ha már nem bírod elviselni a fejemet, megígérem, hogy énekelek neked valamit.
 Fern nevetni kezdett, de olyan hangon, mintha csuklana.
 - Igen vagy nem? - tette fel a fiú komolyan a végső kérdést, és megfogta Fern kezét.
 - Igen."
Kedvenc jelenet: 

(AKI NEM OLVASTA MÉG, ANNAK EGY KICSI SPOILER)

Amikor kiderült, hogy nem Rita, hanem Fern írta a leveleket és miután beszélt Ambrose-val leül a padra. Erre Ambrose odamegy hozzá és odaadja neki a leveleket és mobdta, hogy tartsa meg.


Kedvenc karakter:

Bailey. Szerintem egy nagyon pozitív és kitartó karakter. Sokat tanulhat tőle az ember.

Borító:

Nem illik annyira a történethez, de nekem nagyon tetszik. ☺