Újvári Hanna a tinik megszokott élete egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. Miután átveszi a tizedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. 

Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére. 

Az Ég veled az Iskolák versenye trilógia első része. 

 Valamelyik nap beszélgettem a barátnőmmel és szóba került, hogy pont ezt a könyvet olvasom. Akkor merült fel az - talán pont én mondtam -, hogy Laura engem az előző regényeiig, tehát a Bexi-sorozat befejező részéig egyszerűen nem tudott már meglepni. Mindenhol szinte ugyanazokat a karakterjellemeket kaptuk vissza, amiket a Szent Johanna Gimiben megismertünk. Kérdem én: Milyen volt Reni? Nyomi. Milyen volt Lia? Hát... Nem túl népszerű. Milyen volt Zsófi? Hát... Ő se valami népszerű. Na és a fiúk? Norbi, a népszerű srác, Szasza, szintén, plusz véleményem szerint, ha valamelyik fél nem a saját neméhez vonzódik, akkor nem alakulhat ki úgy fiú-lány barátság, hogy ez szerelemmé ne alakulna. 

 Na és itt van a legutolsó főszereplőnk, aki most tényleg a bejegyzés középpontja: Újvári Hanna. Valamilyen szinten Hanna is nyomi. Igen. Azt aláírom. Viszont: Laura kialakított köré egy olyan sztorit, ami egészen elválasztja az eddigi regényeitől. Hisz mikor írt Laura egy gyászoló tiniről a pályafutása során? Soha. Most először. 

 A történettel nekem szimplán néha csak annyi bajom volt, hogy amikor már kezdtem belelendülni abba, amit Hanna él át és happy minden... Akkor jön a depresszió és az édesanyja emlegetése. Végig megismerhettük Hanna családját - valamennyire - ezáltal a főszereplőt is. "-Nem voltam mindig ilyen. (...) És szerintem te a régi énemet jobban kedvelted volna. Azt mindenki jobban kedvelte." - hangzott el Hanna szájából a mondat, amiből tényleg látszik, hogy ő nem olyan életet élt korábban, mint amilyennek megismertük.
 Maga az ötlet, meg ez az egész versenyes dolog szerintem nagyon jó ötlet volt abból a szempontból, hogy egy ilyen oldalt is megismerhettünk. Na, meg még fogunk is, hisz nemsokára jön a második rész.

 Hanna és Kornél későbbre kivetülő kapcsolata már az első felében a történetnek is érezhető volt, hiszen nem véletlenül barátkoztak ennyire össze annak ellenére, hogy az arany csapat két tagja is kiselőadást tartott Hannának a múlt évben tapasztaltakról.
 A történet során bennem felmerült egy pár kérdés, köztük pl az elején olyanok, hogy mi történt Hanna anyukájával vagy, hogy Hanna miért nem megy soha úszni, de ezekre szép lassan választ kaptam. Én mindig is ez a típus voltam és vagyok jelenleg is, hogy egy csomó kérdés gyűlik fel bennem a történet folyamán, amikre mindig keresem a választ. Ezek a kérdések persze soha sem ugyan azok. Kivéve egyet: A címnek mi köze van a történethez? Csak nekem van ilyen "perverzitásom", hogy a könyv alatt azt (is) keresem, hogy honnan is ered a cím? És viccesnek tűnik, de én a regény befejezése után egy órával jöttem csak rá. Akkor fogtam csak igazán a fejem, hogy mi a francért nem jutott előbb eszembe. A második részre viszont tényleg kíváncsi leszek. A történetre is és arra is, honnan jött a cím. Bár van egy sejtésem...

Kedvenc idézetek: 

"A kezdeti időkben, miután anya már nem volt, mindketten próbálták fenntartani a látszatot, hogy ez a tragédia összekovácsol minket, és a gyász hatására szorosabb lesz a kötelék, de egy idő után felszínre törtek az elnyomott sérelmek, és mindketten a másikat kezdték el hibáztatni. Ki mit nem vett észre, ki mit tehetett volna, ki mit akadályozhatott volna meg… Teljesen felesleges és meddő vitákat szült mindkettőjük téveszméje, mert a történteken semmi sem változtathatott. Értettem őket, a gyász és a fájdalom kihozta belőlük a legrosszabbat. Az egyikük a lányát, a másikuk a feleségét veszítette el. És csak egyetlen esetben voltak képesek félretenni mindent, és együttműködni. Ha rólam volt szó. Mert én az anyukámat vesztettem el. És számukra ez felülírt mindent. Számomra is."


"– Hadd nézzem meg – kérte, mire azonnal ellenkezni kezdtem.
– Nem! Nagyi! – háborodtam fel teljesen.
– Na, csak a Facebook-profilját…
– Nem! – nevettem felháborodva. 21.századi nagyszülők. A neten kutakodnak."


"– Ott van. De idegesnek tűnik.
– Milyen az ideges szarvasbogár? – tűnődtem el.
– Nem akarom megtudni. Megmozdult! Futás!"