Ebben a bejegyzésben úgy döntöttem, hogy felsorolom nektek a Top 5 (+1) kedvenc idézetemet. Na, akkor lássuk:
"- Beülhetek a Télapó ölébe? - kérdezte Móni vigyorogva Zsoltitól, ahogy odalépett hozzánk.
- Vert már pofán krampusz? - kérdezett vissza Kinga reflexből."
Leiner Laura: Remény (371. oldal)
***
"Szétesni könnyű, és önmarcangoló életet élni sem nehéz, a sírásról már nem is beszélve. De kihúzni magunkat, túllépni a hibán és továbbmenni? Na, ez az, ami baromira kemény meló, viszont nagyon megéri."
Leiner Laura: Remény (315. oldal)
***
"- Tanár úr, azért ez túlzás. Monsieur Durand-t többet fogom látni, mint az anyámat! – üvöltötte be Zsolti.
– Tudom, az órarendetek kissé nehéz… – bólogatott megértően az ofő.
– Elváltak a szüleid, nem is látod anyádat – gondolkozott Dave.
– Akkor, tanár úr, Monsieur Durand-t többet fogom látni, mint Dave anyját! – javította ki magát Zsolti. Szakadtunk a nevetéstől, és ezen még Haller is elmosolyodott."
– Tudom, az órarendetek kissé nehéz… – bólogatott megértően az ofő.
– Elváltak a szüleid, nem is látod anyádat – gondolkozott Dave.
– Akkor, tanár úr, Monsieur Durand-t többet fogom látni, mint Dave anyját! – javította ki magát Zsolti. Szakadtunk a nevetéstől, és ezen még Haller is elmosolyodott."
Leiner Laura: Remény (28.oldal)
***
"Máday vöröslő fejjel nézett végig a hat fiún.
– Megkérném a mélyen tisztelt társaságot, hogy a közösségi oldalakon azonnal írják át az iskola nevét! Ez nem humoros! – förmedt rájuk.
– Miről van szó? – suttogtam Virágnak.
– Hihi – kezdte olyan „virágosan” a mesélést. Amúgy semmi extra, csak a fiúk átírták a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumot Szent Johanna Rehabilitációs Klinika és Elmegyógyintézetre."
– Megkérném a mélyen tisztelt társaságot, hogy a közösségi oldalakon azonnal írják át az iskola nevét! Ez nem humoros! – förmedt rájuk.
– Miről van szó? – suttogtam Virágnak.
– Hihi – kezdte olyan „virágosan” a mesélést. Amúgy semmi extra, csak a fiúk átírták a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumot Szent Johanna Rehabilitációs Klinika és Elmegyógyintézetre."
Leiner Laura: Remény (199.oldal)
***
"– Hová rohansz ennyire?
Megperdültem a tengelyem körül, és zakatoló szívvel meredtem
Cortezre. Ott állt, a kerítést támasztva, zsebre dugott kézzel, laza
mosollyal az arcán. A pillantásától totálisan megsemmisültem, és semmi
mást nem hallottam, csak a fülemben zúgó vért. Ellökte magát a
kerítéstől, és felém lépett. Megfogta a karom, magához húzott, és
ráérősen megcsókolt."
Leiner Laura: Remény (435.oldal)
***
+1
"Az udvarra vezető ajtó hirtelen
kivágódott mögöttünk, mire mind megfordultunk. Cortez kirontott az
ajtón, ami erősen visszacsapódott. Lélegzet-visszafojtva néztem rá. Az
ajtóban állt, homlokába hulló sötét tincsei alól fürkészve nézett, és
csak ennyit kérdezett:
– Melyik szeptember 8.?
Tudtam, miért kérdezi. A levelemben ezt a dátumot említettem arra vonatkozóan, hogy totál beleestem.
– Kilencedikben – mondtam halkan.
Cortez hitetlenül elmosolyodott,
megindult felém, és abban a pillanatban gondolkodás nélkül én is
odaléptem hozzá. Körülbelül fél lépésre tőle megálltam, ő pedig
megragadta a karom, és határozott mozdulattal magához húzott. Nem tudom,
hogy ő csókolt-e meg engem vagy én őt, esetleg egyszerre történt. Nem
ez a lényeg. A gyomromban lévő valamennyi pillangó felébredt, és vadul
csapkodni kezdett, miközben a mellkasom úgy hullámzott, hogy alig álltam
a lábamon. Forgott velem az egész világ, és végig azt kívántam, hogy
soha ne érjen véget. Mintha csak megérezte volna a gondolatom, Cortez
továbbra sem engedett el, hanem többször, egymás után megcsókolt, én
pedig alig kaptam levegőt, és a boldogságtól majd szétrobbantam. Végül a
homlokát az enyémnek támasztotta, és két keze közé fogta az arcomat.
– Mennem kell – suttogta.
– Tudom – fúrtam bele a tekintetem az övébe.
– Megvársz? – kérdezte halkan.
– Két és fél éve mást sem csinálok –
feleltem, mire lehunyta a szemét, és újra megcsókolt. Ez nem olyan volt,
mint a szilveszteri. Sokkal több érzelem volt benne, sokkal bátrabb és
sokkal igazibb volt."
