Ellyne: Elysium

by - 12/30/2022

Fülszöveg: 

Brielle Witter azt hitte, hogy megtalálta az igaz szerelmet, gimis barátja, Mark Baker mellett.

A fiú vezette őt, egyengette az útját, mire rá nem jött arra, hogy azt az életet éli, ami nem őt teszi boldoggá, hanem Mark-ot.

A fájdalom, a megaláztatás, amit a lány elszenved miatta, arra készteti, hogy maga mögött hagyja a múltat, és új életet kezdjen egy Misthole nevű északi kisvárosban, mint feltörekvő zenész egy jól menő művészeti akadémián.

Itt ismeri meg az új kezdetet, és egy új lehetőséget, Jamie Henderson, a befutott senior éves gitáros személyében, aki bár elejétől fogva sejti, hogy Bri múltjával nincs valami rendben, mégsem tud parancsolni magának, és úgy dönt, megpróbálja meghódítani ezt az elveszett női lelket. Csak hát ő Bri mentora. A lány meg a diákja. Ezt a kapcsolatot pedig nem nézik jó szemmel az akadémián.

Vajon a jó útra tért múlt, a megbocsátás fog győzni a végén, vagy az új kezdet és a mindent felemésztő szenvedély?

Véleményem:

  Egy csoda ez a könyv. Legalábbis nekem biztos. Az első betűtől az utolsóig magával ragadott. Az
összes kiszámítható pillanatával együtt volt élvezhető a könyv. Maga az, amilyen utat a főszereplő, Bri bejárt az nem hétköznapi. 

"Ha egyszer elkap a szerelem, nem bírsz a szenvedéllyel."

 A történet elején a jelenben vagyunk, utána viszont a szerző visszaugrik a múltba és elmeséli, hogyan alakul a két főszerelő élete, végigvezeti az olvasót azon az úton, ahova jutottak. Kis szerelmes regény, de rettentően olvastatja magát. Alig akartam letenni. Pedig nem számítottam rá, hogy ilyen jó lesz. Ez a történet viszi magával az olvasót és nem ereszti az utolsó mondat pontjáig. 

"…mindig megköszönjük, hogy nem jött előbb az életünkbe egy bizonyos lehetőség, mert éppen akkor van a legtökéletesebb időzítés. Csak ezt eleinte nem ismerjük fel."

 Mindaz amin Bri keresztülmegy, azt egyetlen nő, meg egyáltalán senki nem kívánja magának. Azt a fajta manipulációt és mondhatni érzelmi zsarolást, amit neki át kellett élnie a kapcsolatában az elmondhatatlan röviden és spoiler mentesen. Ezért is voltam annyira mérges, mikor felbukkant az exe egy bizonyos ponton a történetben. Ám mikor megtudtam, miért is érkezett megnyugodtam és olvastam tovább. Nem bántam meg. 

"Érezted már azt, hogy hiába harcolsz, folyton-folyvást csak éreztetik veled, nem vagy elég?
Idegőrlő elmejátszma ez…"

 Az egész történet elsőre egy nagy klisének tűnhet. Egy lánynak álmai vannak, mely idővel valóra válik, bekerül a vágyott sulijába, ott pedig megismerkedik az elsőre arrogáns seggfejnek tűnő Jamie-vel. A kapcsolatuk tényleg olyan, mint a sablon. Legalábbis így felvázolva. Ám, ha elolvassa az ember rájön, hogy kicsit se az. Én rettentően szerettem a történetet, bár mikor realizáltam magamban, hogy tulajdonképpen egy tanár-diák szál van a történetben akkor néztem egy nagyot, de nem gátolt meg. Olvastam tovább. Aztán csak elfogytak az oldalak, én pedig csak néztem magam elé. Nem azért, mert hiányzott belőle valami. Hanem, mert olyan jó volt.

You May Also Like

0 megjegyzés