Egy drogfüggő és egy művész srác szerelméről ír Sam Wilberry az új regényében

by - 4/05/2018

 Mai napon tette közzé a szerző, hogy elő lehet rendelni a legújabb regényét, mely Rush címen lesz megtalálható. A szerző első regénye viszonylag széles kőrben elterjedt, így ezáltal akik tagjai a Facebookos csoportnak, ők már olvasták az új csodálatos művet. Ha olvastad az interjúmat a szerzővel, akkor már biztos rájöttél, hogy én is köztük vagyok. Röviden pedig csak annyit mondanék: Egy csodálatos szerelem történetét írja le a szerző az új művében.
 Alex és Ábel története tényleg egy nagyon nagy öröm volt számomra, különösen, hogy ilyen a témája. Ami még számomra mindig is érdekes volt az íróknál, az, hogy egy egyszerű cselekményről képesek akár egy egész fejezetet, vagy egy egész könyvet megírni. Sam is így írta meg Rush-t, amit az interjúmban még A 4-es 6-os utasa novella sorozatként olvashattatok.
 A szerző bejelentése szerint novemberre várható a kötet, (bár a moly.hu 2019-et ír) akkor már minden lelkes olvasó a kezében tarthatja. Én szívből kívánom Neki, hogy sikeres legyen írás terén (ennél is sikeresebb, pedig most sincs kevés olvasója).
 Ahogy olvastam a történetet nem egyszer futott át az agyamon, hogy milyen lehetett ezt a könyvet megírni, miknek, és hogy nézett utána. Nagyon sok kutatómunka lehet mögötte és ez látszik is.
 Az első könyvében is imádtam a stílusát és most is, ebben a regényben. Úgy fogalmaz, hogy az megfogja az olvasóit (az már csak egy bónusz, hogy nagyon kedves is velü(n)k).
 A borító nekem nagyon tetszett - és nem csak azért, mert én lepleztem le, ilyen egoista nem vagyok - a fülszöveg és a történet már csak egy bónusz. Na, meg a várható oldalszám, amit molyon olvastam. Sokkal több, mint a Cage volt. Több oldal az egyenlő a hosszabb és több élménnyel.

 Nagyon várom a regényt és hogy megint beszélgessek a szerzővel, ezúttal ezt a regényt kivesézve (előre félek).
ITT előrendelheted a regényt.
ITT megtalálod a borítóleleplezésem

Kedvcsináló idézetek:

"Levegő után kaptam. Belekapaszkodtam a karjába, próbáltam
visszafojtani a könnyeimet, és kicsit lehiggadni.
– Ez nem… nem igaz. Én – vettem egy mély levegőt – értékellek.
– Értékelsz? – Úgy köpte a szót, mintha méreg lenne, amit a
szervezete visszautasít. Bárcsak a heroinnal is így tenne!
– Igen. Értékellek."
×××
"- Mióta?
– Egy éve.
Zsebre dugta a kezét, és a távolba révedt, a kriptaszerű feketeség falát
kémlelve a magasba nyúló épületek között.
– És milyen érzés?
Alex felvonta a szemöldökét. Kicsit gúnyosan, mintha némán
kinevetne.
– Mintha bennem élne… – sóhajtotta. A szeme könnybe lábadt,
cseresznyepiros, elnyílt ajkát kemény vonallá préselte. – Egy szörnyeteg…
A részemmé vált. Mardos. Felzabál. De akkor is vágyom rá. – Alex egész
testében reszketett."

You May Also Like

8 megjegyzés

  1. Na, én most akarom ezt a könyvet elolvasni! Kérem ide! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek. Én is kérem. 😂😂

      Törlés
    2. Kedves Virág!

      Nagyon örülök, hogy a történet elnyerte a tetszésedet! Számítok Rád is a megjelenés pillanatában! ❤

      Puszi,
      Sam xx

      Törlés
  2. Volt szerencsém olvasni belőle és elmondhatom, hogy csodálatos lesz. Olyan leírásokat használ, hogy úgy érzi az olvasó, mintha ő is ott lenne a szereplőkkel a helyszínen. És az érzések olyan tárházába enged bepillantást, hogy együtt örülünk és szenvedünk a főhősökkel. Nagyon várom, hogy a kezemben foghassam majd! LBGK

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Girl New!

      Hihetetlenül sokat jelent – pont a születésnapom napján –, hogy egy ilyen végtelenül kedves, ösztönző és dicsérő hozzászólással leptél meg engem! Igyekszem a lehető legtöbb munkát belefektetni, hogy a kötet szereplői méltó módon kiteljesedjenek, a történet elnyerje a végleges formáját, és végül a Ti kezetekben landoljon! ❤
      Köszönöm a szép szavakat! Csodás hétvégét!

      Üdvözlettel,
      Sam Wilberry

      ——————
      szerző, mWave Kft.

      Törlés
  3. Laura, Neked köszönöm a szüntelen támogatásod, a lelkesedésed és az ösztönzésed, ami nélkül sokkal kevesebb erőm lenne! Te, Ti mutatjátok meg nekem, hogy megéri küzdeni! Megéri, bármennyire is nehéz… Ezért köszönettel tartozom!

    Puszi,
    Sam ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen dolgokhoz mindig több ember kell. Az író és az olvasó. Az, hogy megírtad és elénk tártad, tajtad múlott. Mi csak kitartással és izgalommal várjuk a következő regényed (és az utána következőket is).

      Törlés