Megérkezett az új John Green könyv borítója

by - 1/04/2018

 Mit azt már sokan vártátok, megérkezett az új John Green könyv, a Teknősök végtelen sora borítója, illetve, ami még fontosabb, a fülszövege. Őszintén megmondom, hogy még nem olvastam az írótól, most tervezem majd beszerezni a Csillagainkban a hiba spanyol változatát. Az lesz az első az írótól, ez által pedig különösen oda fogok figyelni az értékelésnél. Na, de térjünk vissza a borítóra és a fülszövegre, hiszen ezért vagyunk itt. Akkor lássuk is. 
 Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nagyon tetszik. Ez is, ugyan úgy, mint a többi könyvének a borítója is. Tökéletesen illik a sorba ez a kötet is (ha a Csillagainkban a hiba filmes borítóját kivesszük a sorból).
Na, de miről is szól:

A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni az utat először is Pickett fiához, Davishez.
Aza minden erejével igyekszik. Próbál jó gyerek, jó barát, jó tanuló és még jó detektív is lenni, miközben sötét belső gondolatai spirálként tekerednek köré.
John Green, az Alaszka nyomában, a Katherine a köbön, a Csillagainkban a hiba, és Papírvárosok díjnyertes szerzőjének várva várt új könyve kíméletlen őszinteséggel meséli el Aza történetét.
A Teknősök végtelen sora ragyogó regény szerelemről, akaraterőről és egy élethosszig tartó barátságról.

You May Also Like

1 megjegyzés

  1. Én már azt várom mikor lesz a Libri shopban előrendelhető:)

    VálaszTörlés