SOROZATAJÁNLÓ: Skam, avagy egy minden tabut megdöntő történet

by - 12/27/2017

  Sajnos kevesen ismerik ezt a sorozatot - legalábbis ahogy én látom - pedig több mondani valója van, mint eddig bármelyiknek és pár rabutémát - köztük a homoszexualitást, a drogokat és az iszlám vallást is - döntöget a "vászonra vitt" sorozat, amit őszintén megmondok, néztem volna még tovább, nem csak négy évadot. Nekem ez kevés volt, annak ellenére, hogy
másodszor néztem meg. Viszont még így is találtam benne újat. 
 Mindegyik évadnak más a főszereplője. Először nem tudtam, miért, de aztán valamelyest sikerült választ találnom erre a kérdésemre. 
 Az első évadot nem tudtam nagyon helyretenni. Ott ugye Eva és Jonas volt a két főszereplő. Hogy ők mit akartak jelképezni azt nem tudom. 
 A második évad egyértelműen a drogokat. A harmadik Isak és Even párosával a
homoszexualitást, ami szerintem nagyon kellett ebbe a történetbe, hiszen kell erről beszélni. Nem szükséges, hanem kell. Sokan le fognak hordani ezért, de szerintem erről nem csak kellene, de igenis kell beszélni tizenöt-tizenhat éves korunkban a gyerekkel, vagy esetleg ha ő fut bele olyan sorozatba, amiben erről van szó, az is valamilyen szinten megfelel.
És azt, hogy ezt nyíltan felvál-
lalják egy külön meglepetés a
mai világban. 
 Azért van szükség erre, mert ha a gyerek 15-16 évesen azt veszi észre, hogy az egyik azonos nemű társa iránt érez valamit, akkor ne álljon ott, mint bálám szamara, hogy "Most mi a franc történik?
 Az utolsó évad viszont nem véletlenül lett Sanáé, akit a mai társadalomban sokan elítélnek, mert muszlim. Viszont nagyon sok bölcsességet mond, amiből nem csak a tinik, de a felnőttek is tanulhatnak.
 Nekem ez a sorozat nagyon sokat jelentett nagyon élveztem minden egyes évadát. Hiszen most néztem meg másodszorra, és gyanítom nem utoljára. Mondjuk az már egy másik kérdés, hogy kinek melyik a kedvenc évada. Nekem egyértelműen a harmadik.
 Őszintén sajnálom, hogy nem lett és ahogy nézem nem is lesz a tévében magyar szinkronnal ez a sorozat, hiszen akkor talán többen is megnéznék, vagy ha a tv-s megoldás nem is, akkor szinkronizálva
feltehetnék a netre. Viszont a feliratos is jó, amit én néztem, mert így legalább nem csak tanulnak, de olvasnak is a gyerekek. Úgyis manapság kilencven százalékuk a telefonba van belebújva. 

 Összességében: Nem bántam, hogy Facebookon az egyik csoportban rátaláltam erre a sorozatra és elkezdtem nézni, mert baromi érdekes volt minden egyes évadban belepillantani egy-egy szereplő mögé. Hogy mi van a felszín alatt. Hogy a srácok miért kezdenek el drogozni. Hogy Isak, hogyan jön rá, hogy meleg, hogy sana pokerface arca mögött valójában egy érző lélek van. Öröm volt erre a sorozatra rátalálni. 

You May Also Like

1 megjegyzés

  1. Ámen!
    Hasonlóan imádom, több figyelmet érdemelne! És a Skamnek hála beleszerettem Norvégiába és a norvég nyelvbe. :) <3

    VálaszTörlés