Tegnap zárult le a nagy jeles könyvmoly esemény, amely minden évben minden egyes könyvmoly varázsszigete és álomországa. Sok fantasztikus könyv, amitől sajnos sír a pénztárca, de nem tehetünk róla. Vagy igen?

 Az idei feszten ismét egy csomó fantasztikus dedikálás és más-más programok voltak. Volt egy csomó új stand is, például az Imádom a könyveket, akiknél a fél könyvfesztet töltöttem, mert ott voltak a főbb ismerősök. Tehát ha úgy vesszük, két pavilon és az udvar közt rohangáltam. Az első két nap nem nagyon volt semmi, mert az ugye munkanapra esett. Ezzel kapcsolatban pedig bár a szombat is munkanap volt, ennek ellenére nagyon sokan voltak a Millenárison.  Azonban leginkább szobaton pörögtek be nagyon az események, mint minden évben. Ez valahogy mégis más volt. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy szerintem a hétvége alatt többet híztam, mint eddig az évben. Hiszen szinte csak csokin és taurin mentes energiaitalon éltem szinte, mert véletlen sem kértem volna anyumtól pénzt. Tényleg nem tudom, miért nem tettem. Viszont még élek és tudtam menni dedikálásokra, utolsó nap pedig tudtam úgy repülni, mint egy kismadár. akibe kólát öntöttek. Itt is van két kérdés, amire gondolom válaszokat adok nektek. Az egyik: Melyik dedikálásokon voltam? Nos. Egy dedikáláson voltam, mégpedig vasárnap. Lana Millan dedikálása volt, aminek nagyon örültem, mert végre találkozhattam vele. Ez pedig picit érdekes volt, mert elnéztem a napot és azt hittem, hogy szombaton van, de nem, mert vasárnap volt. Na, de ez még mindig a jobbik eset, mert szinte alattunk volt a stand és nem arra eszméltem, hogy "hoppá, lekéstem". Második: Miért repültem úgy, mint egy kismadár, akibe kólát öntöttek?
Ez egy picivel hosszabb sztori. Vasárnap tízre mentem a könyvfesztiválra, mint ahogy szombaton is. Miután köszöntem mindenkinek a G4-es standnál, melynél az Imádom a könyveket csapata helyezkedett el, átmentem a D épületbe köszönni Annának, a Lap lap után bloggerének. Ám őt nem találtam ott a standnál, így beszélgettem Petivel (A.M. Aranth), míg meg nem hallottam a blogger nevem a Kildara alapítójának, Adának a szájából. Na, ez csak akkor szokott elhangzani, ha kiadó keres, de abban a pillanatban ez meg az fordult a fejemben. Odafordultam és először semmit nem értettem, mert csak felém nyújtotta az előző nap megjelent könyvüket, aminek a "nem megszerzésébe" már beletörődtem. Erre megszólal: "Megkapod a könyvet, viszont egy feltételem van." Nos én itt kb. betojtam, mint egy csecsemő, pedig nagyon cuki nőről beszélünk. Erre elkezdte mondani a húzósabb szitut: két hetem van a könyvre. Meglátva a vastagságát viszont nem tűnt lehetetlennek. Abban a pillanatban - és még most is - majdnem szó szerint repültem.

 Utolsó nap pedig már tényleg minden a készülődésekről szólt többnyire. Volt egy-két dedikálás, de nem sok. Én egy dedikáláson voltam, de semmi többön, ha azokat nem számítom bele, amiket írtam nektek. Ennek ellenére minden percét élveztem és még most is sajnálon, hogy vége lett.
 Az viszont még most sem ment ki a fejemből, amikor Bessenyei Gábor meghívott a dedikálására Facebook eseményben, dedikálás után pedig írtam neki, hogy bocsánat azért, mert nem mentem, de sajnos még nem sikerült beszereznem a könyveit. (Igen, így megírtam és nem haragudott meg érte.) Pedig tervben van. Sok jót hallottam már róluk. Jut eszembe! Annak pedig külön örülök, hogy néhányan névjegytábla nélkül is megismertetek. Jövőre már lesz. Megígérem. ☺️ Bár a Minion méretemről nem nehéz megismerni. A másik fénypontja a könyvfesztiválos napjaimnak, hogy összefutottam Sam Wilberryvel a kedvenc szerzőim egyikével, akivel tudtam egy picit beszélgetni.

 Tehát összefoglalva az egészet annyit mondok, hogy idén is megérte kimenni, a szervezők megint kitettek magukért. A szerzőknek, akiktől kaptam könyvet, nekik pedig nagyon, de nagyon köszönöm. Igyekszem mihamarabb írni róla.
 Az egyetlen, amit nem szerettem az a B épület galériáján lévő északi sarkot idéző hideg. Majd' megfagytam és sajnos csak utolsó előtti nap tudtunk a karbantartóknak szólni, hogy lejjebb tudnák-e venni a légkondit. Levették. Így a hátralévő időbe nem fagytunk meg.
 Az élvezetes azonban még az volt (és egyben vicces is), hogy csütörtökön és pénteken ott volt mellettünk a G3 standnál valamilyen külföldi cég, vagy nem is tudom, szombat délre pedig úgy elhúzták a csíkot, hogy nem is vettük észre. Így aztán volt egy üres stand, amibe beülhettünk beszélgetni és vasárnap én bekuporodtam olvasni. Jók is az ilyen pillanatok. Amikor például úgy mész haza az első három nap, hogy alig bírsz a lábadon állni. 

 Ti merre voltatok? Milyen dedikálásokon, előadásokon vettetek részt?