Szombaton volt a Szivárványálom könyvek Könyvkiadónak egy háromszerzős premierje. Bemutatkozott új könyvével Hajnal Kitti, Sam Wilberry és egy új szerzőjük Erdőss Alex. Nagy izgalommal mentem el erre az eseményre, hiszen a szerzőkhöz nagyon jó baráti kapcsolat fűz. Ám erre az eseményre egy másik rendezvényről jöttem, így sietnem kellett, de mázlimra még előbb is értem oda, mint ahogy elkezdődött. 

 A beszélgetés hatalmas nagy élmény volt. A

három szerzőn kívűl jelen volt Betty Forest, aki ezen a könyvbemutatón csak a kérdező szerepét töltötte be. Ő azonban hamar átadta a stafétát az olvasóknak, így mi is kérdezhettünk tőlük akár az új, akár a régi könyveikről. Így derült ki az is, hogy Erdőss Alex egy lány

Fotó: Seres Bence

A szerzőkkel mindössze jól elbeszélgettünk, nem zárkóztak el az olvasóktól (bár nem mintha úgy ismerném őket) és mindenkivel váltottak egy-egy szót. 

 Kíváncsian várom a Szivárványálom Kiadó újabb megjelenéseit és az esetleges új szerzők könyveit.
 Na meg hamarosan elolvasom a Csillagvizsgálót, melyre már nagyon kíváncsi vagyok.

Fotó: Fb - Álomgyár Könyvesboltok

 Tegnap délután háromkor volt Vi Keeland USA Today és New York Times bestseller szerzőének magyarországi állomásán a dedikálása, melyet megelőzött egy bloggerek/vloggerek számára megrendezett sajtótájékoztató.

 Az első pár percben a kiadó egyik vezetője (akire megjegyzem, sokat kellett várni) elmondta, miket fogunk hallani, mi lesz egyáltalán a programnak a menete. Aztán pedig megkezdődött a beszélgetés, ahol a kiadó egyik szerzője R. Kelényi Angelika beszélgetett az írónővel, mindezt egy tolmács segítségével. A szerző végtelenül kedves és aranyos volt mindenkivel. Egész délután mosolygott, és nem csak azért mert ez volt a dolga. Örült nekünk, az olvasóinak,  akik örömmel jöttek el, hogy dedikáltassák könyveiket, na meg az újonnan megjelent két kötetet.

 A sajtótájékoztató elején lett volna lehetőség arra, hogy a bloggerek/ vloggerek interjút készítsenek a szerzővel, ám én erre nem vállalkoztam, hiszen nem tudtam, hogy lesz tolmács is.

 Bevallom nektek, kicsit féltem elmenni,

Fotó: Fb - Álomgyár Könyvesboltok

hiszen az a majdnem fél év kihagyás, mit elkövettem a blogon egy kicsit megborított engem. A végén lehetett kérdéseket feltenni az írónőnek, ám nekem egy se jutott eszembe, ezért nem kérdeztem, viszont fantasztikusabbnál fantasztikusabb kérdések vették célba az írónőt. Egy nagyon kis részt, csupán egy perc néhány másodpercet felvettem nektek a beszélgetésből, hiszen szerettem volna egy kicsit megmutatni, milyen is volt, azonban sajnos nem engedi csatolni. 

 Egy szónak is száz a vége: jelenleg Leiner Laura: Emlékezz rám című kötetét olvasom, azonban utána szerintem belevetem magam az új szerzeményekbe és igyekszem mielőbb visszarázódni a régi rendszerbe. 

 Igen, ismét egy Becca Prior által írt könyvek a bemutatóján voltam. Bevallom őszintén, kettős érzelemmel mentem el. Hogy miért? Mert ott volt egy személy, akit ha megláttam, csak hasította tovább a vágást a szívemen. De a napokban már kibőgtem magam, ezért is írom nektek ezt a beszámolót. 

 Én mielőtt a kötetek megjelentek volna, közel sem gondoltam volna, hogy dupla könyvet fognak az olvasók a kezükbe venni. Hiszen nem egy, hanem két regénye jelent meg az írónőnek, mégpedig a Festett testek sorozat két záró kötete. Fantasztikus volt ismét találkozni az íróval és nevetni - még annak ellenére is, amilyen kedvvel odamentem. 

 Hiába tudtam, hogy nem tudom megvenni a könyveket, akkor is elmentem, mert amilyen lelkiállapotban vagyok, ez csak jót tesz. Vagyis azt hittem. A bemutató után két napig bőgtem, a szobatársaim pedig semmit sem értettek. De nem is akartam, hogy megértsék, hiszen ez az én harcom volt a saját lelkemmel, ami még mindig tart, ezt pedig írás formájában próbálom kiadni magamból. 

 Mikor odaértem, halkan helyetfoglaltam a leghátsó sorban, hiszen tizenöt perc késés után már nem nagyon találtam előrébb helyet és nem is akartam megzavarni a bemutatót. Egészen addig sikerült is ez a tervem, míg a pisilési inger (amit a kollégiumtól a helyszínig tartogattam) le nem győzött. Ugyanis a terem elejében volt a mosdó, így muszáj volt előresétálnom. Az írónő persze azonnal kiszúrt és kezdvesen köszöntött és mondta, hogy foglaljak helyet. A szünetig a mosdó bejáratából figyeltem az előadást egy másik lánnyal együtt, aztán pedig elvittem dedikáltatni az egyik ismerősömmel a most olvasott könyvemet: A tanítvány második részét. 

 A bemutató után még négyen elmentünk mekizni, ami nagyon jól esett, hiszen elfelejtettem elhozni a kollégiumban a hétvégi vacsorámat, így kaja nélkül voltam. Másnap viszont az nem nagyon zavart, hiszen V-tech-vel a fülemben elkeztem egy új történetet az egyik számnak és a rám telepedett depressziónak köszönhetően. Azóta pedig megint álarcban járok. Mint mindig. Viszont a bemutató legalább jó volt, élvezetes és vicces. 

 Hálás vagyok, hogy itt vannak nekem. 

 Tegnap zárult le a nagy jeles könyvmoly esemény, amely minden évben minden egyes könyvmoly varázsszigete és álomországa. Sok fantasztikus könyv, amitől sajnos sír a pénztárca, de nem tehetünk róla. Vagy igen?

 Az idei feszten ismét egy csomó fantasztikus dedikálás és más-más programok voltak. Volt egy csomó új stand is, például az Imádom a könyveket, akiknél a fél könyvfesztet töltöttem, mert ott voltak a főbb ismerősök. Tehát ha úgy vesszük, két pavilon és az udvar közt rohangáltam. Az első két nap nem nagyon volt semmi, mert az ugye munkanapra esett. Ezzel kapcsolatban pedig bár a szombat is munkanap volt, ennek ellenére nagyon sokan voltak a Millenárison.  Azonban leginkább szobaton pörögtek be nagyon az események, mint minden évben. Ez valahogy mégis más volt. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy szerintem a hétvége alatt többet híztam, mint eddig az évben. Hiszen szinte csak csokin és taurin mentes energiaitalon éltem szinte, mert véletlen sem kértem volna anyumtól pénzt. Tényleg nem tudom, miért nem tettem. Viszont még élek és tudtam menni dedikálásokra, utolsó nap pedig tudtam úgy repülni, mint egy kismadár. akibe kólát öntöttek. Itt is van két kérdés, amire gondolom válaszokat adok nektek. Az egyik: Melyik dedikálásokon voltam? Nos. Egy dedikáláson voltam, mégpedig vasárnap. Lana Millan dedikálása volt, aminek nagyon örültem, mert végre találkozhattam vele. Ez pedig picit érdekes volt, mert elnéztem a napot és azt hittem, hogy szombaton van, de nem, mert vasárnap volt. Na, de ez még mindig a jobbik eset, mert szinte alattunk volt a stand és nem arra eszméltem, hogy "hoppá, lekéstem". Második: Miért repültem úgy, mint egy kismadár, akibe kólát öntöttek?
Ez egy picivel hosszabb sztori. Vasárnap tízre mentem a könyvfesztiválra, mint ahogy szombaton is. Miután köszöntem mindenkinek a G4-es standnál, melynél az Imádom a könyveket csapata helyezkedett el, átmentem a D épületbe köszönni Annának, a Lap lap után bloggerének. Ám őt nem találtam ott a standnál, így beszélgettem Petivel (A.M. Aranth), míg meg nem hallottam a blogger nevem a Kildara alapítójának, Adának a szájából. Na, ez csak akkor szokott elhangzani, ha kiadó keres, de abban a pillanatban ez meg az fordult a fejemben. Odafordultam és először semmit nem értettem, mert csak felém nyújtotta az előző nap megjelent könyvüket, aminek a "nem megszerzésébe" már beletörődtem. Erre megszólal: "Megkapod a könyvet, viszont egy feltételem van." Nos én itt kb. betojtam, mint egy csecsemő, pedig nagyon cuki nőről beszélünk. Erre elkezdte mondani a húzósabb szitut: két hetem van a könyvre. Meglátva a vastagságát viszont nem tűnt lehetetlennek. Abban a pillanatban - és még most is - majdnem szó szerint repültem.

 Utolsó nap pedig már tényleg minden a készülődésekről szólt többnyire. Volt egy-két dedikálás, de nem sok. Én egy dedikáláson voltam, de semmi többön, ha azokat nem számítom bele, amiket írtam nektek. Ennek ellenére minden percét élveztem és még most is sajnálon, hogy vége lett.
 Az viszont még most sem ment ki a fejemből, amikor Bessenyei Gábor meghívott a dedikálására Facebook eseményben, dedikálás után pedig írtam neki, hogy bocsánat azért, mert nem mentem, de sajnos még nem sikerült beszereznem a könyveit. (Igen, így megírtam és nem haragudott meg érte.) Pedig tervben van. Sok jót hallottam már róluk. Jut eszembe! Annak pedig külön örülök, hogy néhányan névjegytábla nélkül is megismertetek. Jövőre már lesz. Megígérem. ☺️ Bár a Minion méretemről nem nehéz megismerni. A másik fénypontja a könyvfesztiválos napjaimnak, hogy összefutottam Sam Wilberryvel a kedvenc szerzőim egyikével, akivel tudtam egy picit beszélgetni.

 Tehát összefoglalva az egészet annyit mondok, hogy idén is megérte kimenni, a szervezők megint kitettek magukért. A szerzőknek, akiktől kaptam könyvet, nekik pedig nagyon, de nagyon köszönöm. Igyekszem mihamarabb írni róla.
 Az egyetlen, amit nem szerettem az a B épület galériáján lévő északi sarkot idéző hideg. Majd' megfagytam és sajnos csak utolsó előtti nap tudtunk a karbantartóknak szólni, hogy lejjebb tudnák-e venni a légkondit. Levették. Így a hátralévő időbe nem fagytunk meg.
 Az élvezetes azonban még az volt (és egyben vicces is), hogy csütörtökön és pénteken ott volt mellettünk a G3 standnál valamilyen külföldi cég, vagy nem is tudom, szombat délre pedig úgy elhúzták a csíkot, hogy nem is vettük észre. Így aztán volt egy üres stand, amibe beülhettünk beszélgetni és vasárnap én bekuporodtam olvasni. Jók is az ilyen pillanatok. Amikor például úgy mész haza az első három nap, hogy alig bírsz a lábadon állni. 

 Ti merre voltatok? Milyen dedikálásokon, előadásokon vettetek részt?

1. Miért kezdtél el írni? 

Az alkotás – legyen szó írásról vagy rajzolásról – gyerekkorom óta a mindennapjaim része. Mindig is szerettem világokat alkotni, tovább gondolni egy kérdést. Idővel megpróbáltam nemcsak a fejemben megélni a képeket, hanem úgy leírni, ahogy én láttam őket. Ez a nehezebb része, leülni és papírra vetni a gondolatokat. Ez egy folyamatos lecke az alázatról, a türelemről és a kemény munkáról.    Rengeteget tanultam a nyelvről, másokról és önmagamról. Ezért kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással, hiszen mindamellett, hogy kikapcsol, tanít is.

2. Hogy jött az első megjelent regényed, az Osztálykép ötlete?

Szerettem volna egy erős hangulatú, őszinte ifjúsági regényt írni. Először a nyitójelenetet láttam magam előtt, a falgrafikás fiúöltözőt, Leventét és Ákost, a rúzst és a döbbenetet – ezzel mutatkozott be az Osztálykép, és később minden sorral, minden fejezettel többet mesélt az iskoláról,
a gyászról, az erőszakról és az elfogadásról.

3. Mesélj egy kicsit magadról! Ki is vagy te?

Író, blogger, álmodozó, tanár és diák. Imádok olvasni és új világokat megismerni, rajongok a Harry Potter-sorozatért, a Scott Pilgrim-képregényekért és a Star Wars filmekért. Szeretem az esőt, a ködöt, a parkokat, a buszmegállókat és a tömegközlekedést. Ezek éppúgy megihletnek és megnyugtatnak, mint az elalvás előtti tíz percek és az írás.

4. Mi késztetett rá, hogy beküld a [bekezdés]-pályázatra?

Két dolog, az elhatározás és a kíváncsiság. Elhatározás, hogy elinduljak egy nyílt pályázaton, és ezzel többet tanuljak önmagamról és másoktól, és kíváncsiság, mert érdekelt, milyen szinten állok, miben kell még erősödnöm. Miközben szerkesztettem és megosztottam másoknak az Osztályképet, rábukkantam a [bekezdés]-pályázatra a Moly.hu oldalon. Szimpatikus volt a kiírás, tetszett a mentorprogram és a fejlődés lehetősége. Ezért is küldtem el a regényemet a pályázatra. 

5. Miket tervezel a továbbiakban írás terén?

Jelenleg gyűjtöm az ötleteket, feljegyzem őket egy füzetbe, hogy tovább gondoljam őket. Figyelek, olvasok és igyekszek a pihenésre is kellő időt fordítani, hogy újabb lendülettel folytassam az elkezdett vagy szerkesztésre váró történeteket. Van ugyanis egy szerelemgyerekem, Pandóra arcai munkacímen fut, és már csak azért is közel áll hozzám, mert ő törte meg a jeget, ez volt az első, önálló világú regényem. Terveim között van a szerkesztése, a cselekmény átgondolása.

6. Maga az, hogy belevitted az LMBTQ+ témát, miért fordult meg a fejedben?

Keveset beszélünk a közvetlen valóságunk kérdéseiről, a kisebbségekről, noha a társadalmi sokszínűség körbevesz minket. Az irodalom – jelenesetben a kortárs ifjúsági regények – szerepe abban fontos, hogy a könyvekben megismert szemléletek által az olvasók toleránsabbá és elfogadóbbakká válhatnak más társadalmi csoportokkal szemben. Ezért is lényeges az LMBTQ-szál, értelmez és ismertet, új nézőpontot hoz a történetbe.

7. A Könyvfesztiválon debütál a regényed. Milyen fogadtatást vársz?

Nem tudom, hogy milyen fogadtatása lesz a regénynek, de bízok benne, hogy az olvasók nyitottak lesznek és kialakul egy párbeszéd.

8. Megbántad, hogy beküldted a műved? 

A lehető legjobb döntés volt beküldeni az Osztályképet a pályázatra, örülök, hogy így tettem. A Twister Media Kiadó mindenben támogat és segíti a munkámat. Rengeteget tanulok tőlük.

9. Mit üzensz azoknak a leendő olvasóidnak, akik tervezik elolvasni a regényed?

Először is azt, hogy köszönöm. Hálás vagyok az érdeklődésükért, és remélem, hogy az Osztálykép adni fog nekik egy útravalónyi gondolatot.

Köszönöm az interjú lehetőségét!

Szeretettel,

Emma

Az Osztálykép egy LMBT ifjúsági történet a felnőtté válásról, a gyászról, az emberi gonoszságról és az elfogadásról.

Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel.

Az Osztálykép elsősorban az útkereső kamaszokhoz szól, de bárkit elgondolkodtat, aki nyitott az őt körülvevő színes világ mozzanataira, az első szerelemre, csalódásokra és újrakezdésekre.

Akik ismerik az írónőt, vagy követik valamelyik netes platformon, ők biztosan tudják, mi volt tegnap. Azon kívül, hogy az Olvsás éjszakája. 

 Most pedig jöjjön a sztori, hogy én hogyan is kerültem oda, hiszen még nem olvastam egy regényét se. De már vagy fél éve tervezem elolvasni A tanítvány c. regény sorozatát, aminek mint megtudhattam, már dolgozik a befejező, az-az a negyedik kötetén.

 Az egész bemutató a Szent István két.-n volt, ami számomra még egy ismeretlen környék volt, ugyanis életemben nem jártam ott. De most azt is felfedeztem. Amikor megtaláltam a helyet bementem, csakhogy az egyetlen bökkenő ott volt, hogy az előtérbe már nem volt hely. Viszont a férfi, aki fogadta a vendégeket mondta nekünk, (mert összesen ketten nem tudtunk már leülni) hogy üljünk be oda, ahol a beszélgetés lesz. 

 Bár akkor én még udvariasan nemet mondtam, mert vadásztam ismerősök után. Például ott volt Szörpi is, akiről már meséltem nektek Sam Wilberry Cage című könyvének bemutatójáról írt eseménybeszámolómban. 

 Amikor elkezdődött a bemutató ami nagyjából annyi volt, hogy amikor még csak a gyülekezés volt, akkor fel kellett írni nekünk kérdéseket, amiket a beszélgetés alkalmával Ádám (a képen bal oldalt) kiválogatta a legjobb kérdéseket. Ezeket pedig felolvasta a kérdéseket, Becca pedig választ is adott rájuk. Így történt, hogy egy csomó mindent megtudhattunk a könyvekről. Na meg persze a Festett testekről is kiderült egy és más. Például, hogy a borítón lévő modellnek csak "kölcsönözték" a kockáit, amikor pedig meglátta a borítót azt mondta, hogy vesz egy bérletet a konditerembe. 😂

 Lényeg annyi, hogy nagyon sokat röhögünk és sok mindent megtudhattunk Beccáról és a könyvekről. A végén pedig mindenkinek alkalma nyílt arra, hogy dedikáltassa a könyvet, amit beszerzett. Mint mindig, most is elmondom nektek: Soha ne menjetek úgy könyvbemutatóra, hogy nincs nálatok pénz.

 Miután pedig dedikálta a könyveket és beszélt az olvasóival pár szót kimehettünk az előtérbe enni egy pár falatot.