Becca Prior Festett testek könyvbemutató

by - 9/17/2017

Forrás: Becca Prior Facebook oldala
Akik ismerik az írónőt, vagy követik valamelyik netes platformon, ők biztosan tudják, mi volt tegnap. Azon kívül, hogy az Olvsás éjszakája. 
 Most pedig jöjjön a sztori, hogy én hogyan is kerültem oda, hiszen még nem olvastam egy regényét se. De már vagy fél éve tervezem elolvasni A tanítvány c. regény sorozatát, aminek mint megtudhattam, már dolgozik a befejező, az-az a negyedik kötetén.
 Az egész bemutató a Szent István két.-n volt, ami számomra még egy ismeretlen környék volt, ugyanis életemben nem jártam ott. De most azt is felfedeztem. Amikor megtaláltam a helyet bementem, csakhogy az egyetlen bökkenő ott volt, hogy az előtérbe már nem volt hely. Viszont a férfi, aki fogadta a vendégeket mondta nekünk, (mert összesen ketten nem tudtunk már leülni) hogy üljünk be oda, ahol a beszélgetés lesz. 
 Bár akkor én még udvariasan nemet mondtam, mert vadásztam ismerősök után. Például ott volt Szörpi is, akiről már meséltem nektek Sam Wilberry Cage című könyvének bemutatójáról írt eseménybeszámolómban. 
 Amikor elkezdődött a bemutató ami nagyjából annyi volt, hogy amikor még csak a gyülekezés volt, akkor fel kellett írni nekünk kérdéseket, amiket a beszélgetés alkalmával Ádám (a képen bal oldalt) kiválogatta a legjobb kérdéseket. Ezeket pedig felolvasta a kérdéseket, Becca pedig választ is adott rájuk. Így történt, hogy egy csomó mindent megtudhattunk a könyvekről. Na meg persze a Festett testekről is kiderült egy és más. Például, hogy a borítón lévő modellnek csak "kölcsönözték" a kockáit, amikor pedig meglátta a borítót azt mondta, hogy vesz egy bérletet a konditerembe. 😂
 Lényeg annyi, hogy nagyon sokat röhögünk és sok mindent megtudhattunk Beccáról és a könyvekről. A végén pedig mindenkinek alkalma nyílt arra, hogy dedikáltassa a könyvet, amit beszerzett. Mint mindig, most is elmondom nektek: Soha ne menjetek úgy könyvbemutatóra, hogy nincs nálatok pénz.
 Miután pedig dedikálta a könyveket és beszélt az olvasóival pár szót kimehettünk az előtérbe enni egy pár falatot.

You May Also Like

1 megjegyzés