Tegnap (szeptember 29.) és szeptember 27-én Sarah Andersen dedikáláson vehettek részt az olvasók. Maga az esemény az már ott elkezdődött, - még, ha csak nem is ténylegesen - hogy a Fumax Kiadó Facebook oldalára kirakta szeptember 26-án, hogy Sarah megérkezett. Na, már itt elkezdődött az izgulás, ahogy észrevettem, mindenki nagyon várta a dedikálást. Bár én sem voltam másképp.

 Az első dedikálás napján, az-az 27-én kettő felé érkeztem, mivel nekem addig énekkarom volt (igen, lényegtelen infó, de azért megemlítem). Emiatt viszont futottam haza, hogy felvegyem a könyvet, mert a reggel nyolcas suliban elfogyasztott kávé miatt későn kapcsoltam, hogy "Ja, hogy a könyvet is kellett volna hoznom?!"

 Na, sebaj. Szóval hazamentem, onnan pedig úgy futottam az Alexandrába, mint akit puskából lőttek ki. Akkor, amikor odaértem már elkezdődött a dedikálás, így egy "pici" sor volt, de nem nagyon aggódtam miatta. Ha egy Leiner Laura sort kiállok, akkor ez már meg se kottyan.

 Na, de kanyarodjunk is vissza. Amikor feljutottam a kávézó szintjére és megláttam Sarah-t (mondanám, hogy írónő, de az nem lenne teljesen igaz) és egy enyhén csúnya, de abban a pillanatban szépnek vett káromkodás futott át az agyamon. Felértem, megláttam és ez az "aztak***a" pillanat. :D De most komolyan. Nem? Ti nem ezt gondoltátok volna?

 Amikor odamentem hozzá és leültem elé megkérdezte a nevem, én pedig először megmondtam, aztán viszont leírtam a lapra, amire a neveket írták, mint ahogy a külföldi szerzőknél szokás.

 Miután dedikáltattam a könyvemet (akkor még csak a Felnőni kiábrándító volt meg) csináltam vele egy gyors közös képet, de még ott maradtam a végéig és beszélgettem Petiékkel. Ugyanis Sarah-val nem igazán értettem szót.  De már megvan az új angol tanulási motivációm. 😃


 Második nap (mármint tegnap) pedig szintén ez volt. Majdnem. A suliba ugyanúgy szakmai napom volt, (ami lényegében annyit jelent, hogy csak az adott szakmával kapcsolatos óráim voltak) így aztán csak délben tudtam elindulni és déli 12 után pár perccel meg is érkeztem az Alexandrához, ahol szerencsémre egyrészt kevesen voltak, másrészt pedig még nem kezdődött a dedikálás. Amikor bementem már jó volt a hangulat.

 Itt pedig jön az, hogy már megint hol a fészkes francba hagytam a könyvem. Válasz: Drága Holló-Vaskó Péternél volt, ugyanis az előző dedikáláson könyörögtem neki, hogy hozzon egyet, mert még el vagyok maradva egy könyvvel nekik. Vagyis gyakorlatilag hárommal, ha azt vesszük, hogy a Nem vagyok sorozatgyilkos egy trilógia. Mint kiderült Peti már előre dedikáltatta nekem, ráadásul a blogos nevemre, aminek nagyon örültem.

 Most biztos azt mondjátok, hogy "De hát akkor miért álltál sorba?" Válaszom: Mert szerettem volna arról a dedikálásról is egy közös képet. Ami picit viccesen nézhetett ki külső szemlélőként, mert gyakorlatilag átöleltem Sarah-t. A facebook oldalamon minden esetre majd csekkoljátok a képet.


 A végén pedig, amikor már mindenki elment a srácok (és Sarah is) pálinkáztak egyet, na meg a drága írónő aláírt még egy pár példányt a könyvesboltnak. Ez után pedig elindultunk hazafelé. A könyvesbolt elől két részre szakadtunk. Egyik csapat ment a metró irányába, a másik pedig pont az ellenkezőbe. Peti, Sarah két Fumaxos  munkatárs, akiknek megőrzöm most az inkognitóját, meg én. A metróba leérve odaértünk az ellenőrökhöz, ahol van az a kis jegylyukasztó izé. Peti elkezdett neki valamit magyarázni, de gondolom azt, hogy mit is csináljon. Betette a jegyet a lyukasztóba, majd amikor kivette olyan fejet vágott, hogy szegényen mindenki jóízűen kacagott. Viszont tényleg nem rosszból. Ez után pedig én tőlük is elváltam, ezzel pedig véget ért a két napos dedikálás.


Meg kell, hogy mondjam, tényleg nagyon jól éreztem magam. Sarah tényleg nagyon kedves volt. A könyvesbolt előtt a kemény magot (mármint akik elváltak tőlünk, akik ugye Anna volt két ott dolgozó lánnyal együtt.) egyesével megölelte. (Na meg engem is, de az már nem érdekes. 😃). Összességében: FANTASZTIKUS VOLT! 😍Remélem még lesz alkalmam találkozni vele.


Amit még meg szeretnék jegyezni, azok a statisztikai adatok.

Szeptember 27.: Belsős adatok szerint 260 körül voltak csak a dedikálók.

Szeptember 29.: Ugyan úgy itt is.

De egy biztos. Jóval ötszáz fölött voltak teljes egészében, kísérőkkel együtt. Talán még az ezret is meghaladtuk.