Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást.
Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról.
Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez.
Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott.
Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott.
Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak.
Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról.
A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától.
Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra.
Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban?
A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm…

Vélemény:

  A regényben az írónő két megtört lelket mutat be nekünk Chase és Reese személyében. Egyikőjük múltja sem "átlagos", a sors talán pont ezért is akarta, hogy találkozzanak. Azon a napon, mikor Reese elindult állást keresni fogalma sem volt, hogy ez lesz a vége. Ám úgy őszintén: Te számítanál rá? Számítanál arra, hogy egy ember, - akivel akkor találkoztál, mikor a pocsék randid közepette kimentél a mosdóba - a főnököd, lesz, majd később teljesen más irányba mentek? Teljesen hétköznapi. Nem?
 Mindkét személy szerzett lelki sebeket a múltban, melyeket csak hosszú idő után tárnak fel egymás előtt. Addig pedig egy csomó kérdés marad mindkettőjükben a másikkal kapcsolatban. Vajon miért van ennyi zár Reese ajtaján? vagy Chase miért tart gitárt a nappalijaban, ha nen tud rajta játszani?
Örültem, hogy Reese élete mellett Chase múltját is megismerhettem és szép lassan választ kaphattam az engem érdeklő kérdésekre. Vagyis arra: Miért lett ilyen Chase? Minden oldalát faltam, imádtam minden egyes sorát. Az pedig egy külön öröm volt, mikor a szerzővel találkozhattam, hiszen már jóval a regény közepén jártam. Igen, tudom, lassan haladtam.
 Na, de egy szónak is száz a vége: Ha nem tetted meg, bátran ajánlom az elolvasását, hiszen felemelő élményeket szerezhetsz vele. Hidd el, imádni fogod Chase stílusát és Reese karakterében is fel fogod magad ismerni.

Kedvenc idézet(ek):

"– Ch… Ch… Ch… – képtelen voltam kimondani a nevét.
Természetesen Chase ki nem hagyta volna az alkalmat, hogy égessen. Önelégült vigyorral az arcán odahajolt hozzám és azt mondta:
– Aranyos kis mozdony vagy, Mogyis Kosárka."

– És Bridget? – vágtam vissza.
– Fogalmam sincs, nem feküdtem le vele. De visszatérve a témára, biztos vagyok benne, hogy te akkor sem horkolnál, ha az ágyamban feküdnél.
– Mi vagy te? Mobilos hangapplikáció kisbabák számára?
– Egy percet sem aludnál."


Kedvenc karakter:

Owen: Igaz, hogy csak mellékszereplő volt, de szimpatikus karakter lett számomra.