Pokémon Go Book Tag - Na, most akkor pokémon, vagy könyv?

by - 1/08/2018

Helló!

Bizonyára, még ti is emlékeztek a Pokémon című anime mesére és az abból származó cuki figurákra. Ebből a meséből nem rég készült ugye egy játék, amivel viszonylag sokatok játszik (bevallom, néha én is). Viszont, most egy jól ráérő moly, megalkotta nekünk a Pokémon Go taget, amire engem nagyszerűen ki is hívott Drága Zsófi barátnőm, ami a nála is fantasztikusabb (vedd dicséretnek) blogot vezeti, ami a Molyrágta sorok névre hallgat. 
Szokásomtól eltérően pedig itt jelőlném meg a kihívottjaimat, nem a bejegyzés végén. Ők pedig: 
 

1. A könyv, ami megszerettette veled az olvasást. 

 Ennél a kérdésnél az olvasóim tábora két csoportra fog szakadni szerintem. Ugyanis velem a Szent Johanna Gimi c. regény szerettette meg az olvasást, onnantól vallottam magam könyvmolynak. Előtte is próbálkoztam nekem való regényekkel, például a Dalok Paulának című művel, mely Blue Jeans tollából született és a Ciceró Könyvstúdió gondozásában jelent meg. 

2. Egy igazán ikonikus klasszikus, amit mindig szeretni fogsz.

 Nekem szerintem a Pál utcai fiúk lenne a legjobb válaszom. Noha még akkor is, ha akkor nem olvastam el, amikor kellett, most meg reménykedem, hogy ki tudom kölcsönözni a könyvtárból, ha megyek közösségi szolgálatra. Igazság szerint ez az, amit nem tudok megérteni, hogy miért adnak olyan kötelezőket a gyerekeknek, amiket akkor még úgy sem ért meg, mert nem elég idős hozzá. Én is csak most fogtam fel, amikor kóruson elkezdtük gyakorolni a Mi vagyunk a grundot a Pál utcai fiúk színdarabból. 

3. Egy könyv, ami mindenhol szembejön veled, pont ezért nem is érdekel.
 
Utálni fogtok sokan, de nekem néhány évvel ezelőtt volt az utolsó ilyen és most is egy picit, őt pedig Harry Potter személyében találtam meg. Most sem vagyok képes rávenni magam. Bár ugyan így vagyok a Trónok harcával is. Bár az semmilyen mértékben nem vonz. Talán majd egyszer...
 
4. Egy könyv, ami emlékeztet a másikra, ettől függetlenül szereted.

 Nincs ilyen. Olyan viszont van, amikor egy-egy könyv egy-egy jelenetéről beugrik egy másik könyv. Nálam ez általában annak a jele, hogy ideje lenne újraolvasni. Nektek is vannak ilyenetek, vagy csak én vagyok ilyen dilis?

5. Egy könyvsorozat, amit a hosszúsága miatt nem kezdtél el. 

Trónokharca. Ez is benne volt az indokaimban, hogy miért nem olvasom el a könyvet/könyveket. Ritkán riadok vissza egy könyvtől, de ennek megvolt a hatása. Na, meg a nevelőapám karácsonyra kapott jogi törvénykönyvének is. A4-es méret és olyan vastag, mint a Trónokharca. Neeeem. Neki viszont hajrá.
 
6. Egy könyv, ami miatt sokáig fent voltál.

 Borsa Brown: Az Arab. Képtelen voltam letenni és elmenni enni, inni, aludni, mellékhelységbe, fürdeni. Csak nagyon nehezen. Annyira akartam tudni, mi fog történni a következő fejezetben. A második részével éppen most küzdök. Ugyan ilyen izgalmas, csak pont most kellett mindennek bejönnie. Köszönöm Ludányi Bettinek, hogy most keresett előolvasókat (ne vedd sértésnek, mert imádom). 

7. Kedvenc könyves párosod.

 Neeee. Túl sok van. Köztük ott van Brian és Ella a Cinder és Ellából, valamint Gamal és Csilla Az Arab sorozatból, illetve még egy hatalmas kedvencem a Tökéletes kémiából Alex és Brittany. Mindegyikőjüket imádom és képtelenség választani közülük. Ha megölnének sem tudnék. 

8. Egy könyv, amit nagyon gyorsan elolvastál. 

 Nagyon jól tudjátok, hogy iszonyat lassan olvasok, ennek ellenére a Cinder és Ella nem tartott tovább két napnál. Egyszerűen nem tudtam letenni. Már érik a harmadik újraolvasás. Nektek melyik az ilyen könyvetek, amit bármikor, akárhányszor újra tudnátok/tudtok olvasni?

9. Egy könyvsorozat, aminek spin-offjait soha nem fogod megunni.

 Sajnos még nem olvastam spin-off kötetet, így no comment. Majd ha a Luxenben eljutok odáig, valamint ha beszerzem a Mikrofonpróbát, nyilatkozom. 

10. Egy könyv/sorozat, ami meglepően jó. 

 Nálam mindig az van, hogy "mindig éppen az, amit olvasok". Viszont így jobban meggondolva Leiner Laura Bexi-sorozata nagyon a szívemhez nőtt a témája miatt, mert ugye én zene szakon tanulok a suliba. Na, meg persze a szerelmi témát se hanyagoljuk. Bár az minden könyvben van. 

11. Egy túlhypeolt sorozat, ami miatt még mindig izgatott vagy,
 és alig várod, hogy folytathasd.
 
 Nálam ilyen írók terén szokott lenni inkább, de most az Arab sorozattal, a Rózsaszírmok sorozattal, amely M. G. Brown tollából született és születik jelenleg is, valamint a Luxen sorozattal, aminek negyedik része ott csücsül a polcomon olvasásra várva.  

12. Egy gyűjtői kiadás, amit nagyon szeretnél birtokolni.

 Nem tudok ilyenről. Szerintem nincs is ilyen. Minden könyv, vagyis inkább eddig majdnem mindegyik, amit el szeretnék olvasni, az itt van. Ami nem, az pedig előbb vagy utóbb úgyis be lesz szerezve. 

13. Egy újabb könyv, amire nagyon vágysz.

 Kelly Oram: Örökkön-örökké. Már a megjelenése óta szeretném beszerezni, bár mégse került fel a karácsonyi listámra, amit a bátyámnak kellett leadnom, mert a görkori mellett már túl soknak éreztem, 
 
14. Egy író, akinek könyveit gondolkodás nélkül megveszed.
 
 Leiner Laura. Egy pillanatig nem gondolkodok rajta. A fülszöveget mondjuk elolvasom, de úgy vagyok vele, hogy ha nem annyira jó, akkor max születik belőle egy kevésbé lelkes kritika a blogra. Az egyetlen, amit még nem olvastam, az-az Ég veled, de az is rajta van az "előrehozott könyvek" listámon, így hamar sorra fog kerülni. 

15. Egy könyv, aminek megjelenését már nagyon régóta várod.

 A Gallagher gril sorozat, amit a második részig adott ki a Kelly Kiadó, utána pedig megszűnt. Sajnos angolból nem vagyok azon a szinten, hogy úgy olvassam és sajnos egyelőre nem látni rá túl sok esélyt, hogy valamelyik ki is adja. :(




 
 






 
 














You May Also Like

2 megjegyzés